Olvass!

KönyvesBlog

Soros Tivadar túlélési stratégiája ma is gondolkodásra késztet

2018. december 11. .konyvesblog.

soros_borito.jpg

Soros Tivadar 1966-ban eszperantó nyelven írt könyve, Álarcban, nácivilág Magyarországon címmel már megjelent Budapesten 2002-ben. Az új kiadás mellékeli a Szibériai Robinzonok című, 1922-ben (az általa alapított folyóiratban, a Literatura Mondo-ban) folytatásokban közzétett, az első világháborús túlélés-edzőtábor tanúságát is. 

Soros Tivadar:Túlélni - Álarcban - Nácivilág Magyarországon - Szibériai Robinsonok

Fordította: Ertl István, Múlt és Jövő Alapítvány, 2018, 336 oldal, 3800 HUF

 

A Soros név már 2002-ben sem volt ismeretlen Magyarországon, azonban a holokauszt egészen rendkívüli budapesti túlélése krónikája nem keltett figyelmet. Mára azonban megkerülhetetlenné vált, mert ez a családnév, mint egy apokaliptikus konteo emblematikus hívószava, a leggyakrabban hangzik el Magyarországon, s új fejleményként, az egész világon. Azért adják most újra, és új apparátussal a – sokféle irányba elkötelezett és táborokba tartozó – olvasók kezébe, mert igazi aktualitása nem a 20., hanem a 21. században támadt.

Mindaz, amit a Soros fiúk (a kevésbé ismert, de legalább annyira sikeres karriert befutó Pál) megvalósítottak és képviseltek a pályájukon az apjuk filozófiájának és élettapasztalatainak a hatványozott beteljesítésének számít. Ez az igencsak praktikus know how a magyar társadalomból gyilkos kirekesztettségből született: azaz a lélegzetállító sikernek és a szintén hasonló intenzitású elutasítottságnak ugyanaz az oka. A magyar holokauszt tapasztalatából kibontakozott túlélés stratégia ma is választásra, gondolkodásra késztet. A körülményekhez való nem szolgai alkalmazkodás, vagy az azok elemző mérlegelésen alapuló megváltoztatása vezet a megváltó eredményekhez? Párosulva a még hasznosnak is mutatkozó követelménnyel, hogy legyünk szolidárisak embertársainkhoz minden körülmények között és ellenére.

Olvass bele a kötet utószavába: 

Kőbányai János: A túlélés filozófiája

Soros Tivadar eszperantó nyelven írt, Maskerado (magyarul Álarcban. Nácivilág Magyarországon, Budapest, 2002) című könyve bővített újrakiadásának alkalmával – talán – lehetne úgy tenni, mintha „nem történt volna semmi”: mintha a könyvet csak önmagáért adnánk ki. Mintha csupán egy, a holokauszttörténetek közül kiemelkedően érdekes beszámolót jelentetnénk meg ismételten. Azért, hogy egy új nemzedék is megismerhesse a budapesti – átlagtól oly elütő – túlélésstratégiát, amelynek még az is a nóvuma, hogy az itt először megjelenő szibériai előtanulmányok világíthassák be: milyen tapasztalatok, s azoknak milyen földolgozása vezetett az apokalipszis egy másik – noha természetében ugyanaz – sikeres, mert túlélő tanúságához. Lehet, ez is elég és megfelelő indok lenne Soros Tivadar 1966-ban írt műve újra-megjelentetéséhez.

Az 1936-ban Schwartzról magyarra változtatott családnév azonban ma, a 21. század első évtizedeiben túlsüt minden racionális érvet, indokot és aktualitást. Ez a név lassan nemcsak magyar, hanem már világszinten a zsidó világ összeesküvés, „Cion bölcsei”-szerű hívószavává változott, s ezért most a mintegy csillapíthatatlanul izzó billog kizár minden más megközelítést.

Szüntessen!

Ha ez így áll, márpedig ez a visszavonhatatlan helyzet, hogy így, akkor tanácsos meghúzni a vonalat, amely kimutatja a Soros Tivadar dokumentálta budapesti túlélés-saga, s mögötte a magyar 1944-es társadalomrajzának irányát, amelynek egymásra hatásából az egész világ helyzetén és történelmén nyomot hagyó stratégia keletkezett. Ugyanis a magyar történelem és társadalom az 1944-es Auschwitzba terelő deportálásokkal lépett a világtörténelem nagyszínpadára az apokalipszis máglyája folyamatos táplálásával, amelynek a legvégső, az egekig tobzódó, kénes, füstös lángolásához a közel félmilliós magyar zsidósága feláldozásával nyújtott tűzrevalót.

A Maskerado – hasonlóan a Saul fiával közismertté lett, Zalmen Gradowskinak az Auschwitz porában talált Auschwitz-tekercs – A pokol szívében című írásának tanúságával – az apokalipszisnek azt az első állomását mutatja be, amely kiválasztotta a muníciót az auschwitzi máglyákhoz. Amelynek – erről szólt a lengyel társadalmat és a nemzetközi holokauszt-diskurzust megosztó minapi holokauszttörvény és a körülötte kibontakozott vita – nincs köze a lengyel földhöz, történelemhez, annál inkább az akkor még nem egyesült (de Hitler által már megálmodott) Európához, amelynek zsidóit – marginális kivételekkel – Auschwitzba szállították, német vezetéssel és az (akkor még nem) tagállamok és társadalmak támogató hozzájárulásával. Soros Tivadar – ellentétben a sonderkommandósokkal – saját döntéséből foglalta el megfigyelői pozícióját, s ezért tapasztalatait nem kellett alumíniumhengerekben az áldozatok porába rejtenie, hanem amikor az apokalipszist követő világ megengedte, akkor hálát és értelmet adott a túlélésének, s feljegyezte ezt az egyszerre oly éles, mert oly különösen éles szögből látható magyar társadalomrajzot – amely zsidóit halálra ítélte – és a vele szemben érvényesítendő túlélés-filozófiáját. Lehet, hogy eredetileg a saját, a családja és a közeli ismerősei életét megmentendő fogott Soros Tivadar a szibériai edzőtáborban szerzett tapasztalatai nyomán kialakított túlélő know-how kidolgozásához. Értelmességre felelősen törekvő élete azonban hatványozottan folytatódott fiai – Pál és György – karriertörténetében, elsősorban György társadalomformáló törekvéseiben, s olyan mintát állított fel, amely a minapi vesztésre állása ellenére is jelentős életszemlélet-alternatívát állít jelen időnkben, amelynek horizontján ismét feldereng az apokalipszis pírja.

Ugyanis a Maskerado újrakiadásának és (már akinek) újraolvasásának az az új aktualitása, tétje, felfedezése, hogy benne fellelhetjük mindazt, amit a Soros fiúk, a Maskerado főhősei képviseltek további, az egész világot befolyásoló pályájuk során. (A Soros Györgynél nagyobb vagyont szerző Pál tengeri mobilkikötőiben – amelynek az ötletét a Lupa-szigeti megfigyeléseiből vette – bonyolódik a világ nyersanyag-szállításának 40 százaléka.) Az apokalipszis Góliátját leküzdő Dávid védekező leleménye és tapasztalata abban foglalható össze, hogy tanácsos kamatoztatni a szolidaritást, mint emberi nem legfőbb értékét, s a hitet, hogy Isten teremtménye az ember, eredendően nem rossz, ha kiszabadul a Sátán-Rossz árnyékából, amelyért küzdeni egyedül érdemes.

Ezért kell fellépni a diktatúrák ellen, amelyeknek egy megtapasztalt autokrata mintája készítette elő és bonyolította le a magyar zsidók Auschwitzba deportálását. Ha másra nincs módunk: azzal tiltakozhatunk, hogy szolidaritást vállalunk a diktatúrák elől a túlélés – lehet botor – reményével menekülőkkel. Ebben foglalható össze az 1944-es Budapesten játszódó túlélő modell-játék tanulsága. Mindezt a papa, Soros Tivadar dolgozta ki, és legnagyobb invesztációjával – ez külön nagy tanulság – a fiaiba fektetett kultúra és sport, valamint a mindennapi életet szakadatlan elemző gyakorlatával olyan példát mutatott, amelynek sikere el kellene hogy gondolkodtasson mind az egyéni sorsstratégiák, mind a praktikus világlátás terén – s nem különben azon is, hogy mit vesztett Magyarország azzal, hogy ez a szervesen majdnem beléépült elem és gondolkodástípus kipusztult, vagy más tájakra (e)migrált. (Valami hasonló modell kisakkozása és családi hasznosításával van dolgunk, mint amit – hogy egy közelebbi, de párhuzamos magyar zsidó családi sagára és know-how sikersztori hasznosításra utaljunk –  Polgár papa vitt véghez a lányai képességeibe fektetve.)

 *

Mit kezd ezzel a tanusággal és tanulsággal a világ? Amelyre közvetlen rálátásom van – s ettől nem egészen függetlenül, mert oly tragikusan ebből vétetett – a magyar világ?

Ez a mi felelősségünk. Korszakunk felelőssége: ha úgy tetszik, a magyar felelősség.

A holokauszt utáni holokausztdiskurzus egyik fő leitmotívja, hogy a holokausztban még nem élt nemzedékeknek nincs, nem lehet felelőssége. (A Biblia tapasztalatával és tudásával szemben: az apák bűneiért nem váshat el a fiak foga.) A hárításnak ez a „kollektív bűnök” tagadására hivatkozó lepattintása ellehetetleníti a múlt feldolgozását, nemcsak a gyászmunkát, de az elbeszélését is. Soros Tivadar történetével párhuzamosan számtalan hasonló született, a Nobel-díjas regénytől a családnak szóló feljegyzésekig az áldozati részről, amíg az elkövetői oldalról szinte egy sem. Ennél nincs szignifikánsabb jellemzője a magyar társadalom mindennapi jelenéhez és jövőjéhez szükséges múltfeldolgozás hiányának. S eredendő következményeként: jelenlegi állapotának.

Ezt a szembenézés-hiányt igazolja a „sorosozás” (néhány év alatt hasonló kifejezéssé domesztikálódott a magyar nyelvben, mint a „zsidózás”), amelynek a Soros-plakátok vetettek ágyat.

A Soros-plakátok kitalálásában és kihelyezesében csak a holokauszt után született nemzedékek vettek részt. Az elkövetők leszármazottai keze munkája. Ugyanis a magyar holokauszt elbeszélésében – ennek kellene lennie a múltfeldolgozó gyászmunka alapjának, s talán éppen ezért nem lehet hozzáfogni, mert felismeréséhez egyik félnek sincs bátorsága – az egész magyar társadalom elkövetőkre és áldozatokra és az ő – e kötelék révén nem semleges – leszármazottaikra oszlik fel. Ezt éppen azok a nem zsidók tudják és vallják, akik a maguk módján – s éppen e felismeréstől vezérelve – a maguk kis hatóköreikben ellenálltak, s a holokauszt idején az áldozatok mellé álltak. (Lásd A nemcselekvés bűntudata című, intejúkötetemet [Budapest, 2014], amelynek minden, a holokauszt idején aktív alanya ezt vallotta.)

Ugyanis, ha a múltfeldolgozás végbement volna valamilyen stádiumig – amely éppen a holokauszt után született nemzedékek feladata –, nem boríthatták volna el az országot egy idős holokauszt-túlélő képmásai a magyar létezésre törő Sátán szimbólumaként. Ha másért nem, már csak ezért sem. És nem azért, unalomig ismétlendő, mert ez antiszemita gesztus (s ebből a szempontból mindegy, hogy rendre antiszemita reakciókat vált ki), hanem mert emberellenes. (Ha úgy tetszik: keresztényellenes, hiszen nincs egy, a názáreti Jehosa ben Joszéf példája és vallása szerinti érték, amelyet ne hágna át.)

A hamis tabu-trauma feloldáskísérlete azért mehetett végbe, mert a magyar társadalomban elmaradt a valódi traumákkal szembenéző gyászmunka. Tehát nem az egy párthoz s névhez fűződő rossz politikai döntéssorozatról, netán a hatalomfenntartás cseles eszközéről van szó. A Soros György neve és arca, valamint pályája köré épített „totem és tabu” a magyar társadalomnak a holokauszt után már negyedik (koalíciós, Rákosi–Kádár-, rendszerváltás, Orbán-) korszakába jutott elbukását testesíti meg abból a szempontból, hogy egyik korszak sem töltötte be a megegészségedés feltételét: a szembesítést a magyar társadalomnak a holokausztban elkövetett bűnével, hogy végre, egyszer kigyógyuljon belőle.

Erre jó alkalom lett volna a sok szempontból szerencsés csillagzatú, éppen most magunk mögött hagyott rendszerváltás kora. (Amelynek előmozdításáért Soros György oly sokat tett.) Ahol minden külpolitikai beavatkozás nélkül (noha nem kevés, lehet ezzel egyenrangú, gazdasági megkötöttség és tulajdonviszonyi rendezetlenség fennállása mellett) lehetett volna „rendezni közös dolgainkat”. Fontos látni, szembesülni vele – Soros Tivadar és fiai (különösen Pál, akinek American (Con)quest, [Oxford, 2006] című önéletrajza mintha az apa könyvének és történetének egyenes folytatása lenne) kívülállóvá fejlődő attitűdjét is például véve –, hogy erre a magyar társadalom nem volt képes. (A magyar társadalomba beleértendő az áldozatok népének maradékai is. Legerősebb, pontosabban: az egyetlen társadalomformáló csoportjára, az úgynevezett nem zsidó zsidókra oly lemeztelenítően jellemző, hogy Soros Tivadar könyvét 2002-ben, amikor először megjelent, kicenzúrázták a magyar közdiskurzusból, noha az akkor még erősen a magyar kultúrában jelen lévő magyar Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítványnak ők voltak a helytartói. Kihagyni a recepcióból a szintén a leginkább az alapítvány finanszírozta „kulturális erőtérből” – Élet és Irodalom, Magyar Narancs, Holmi – egyenlő a ki- és megtagadással, a Kádár-kor legrosszabb periódusait idéző cenzúrával.)

A merényletekkel, gyűlölethullámokkal, s azokra rátelepedő politikai pártjaikkal jelentkező, új világégés-átrendeződés felé sodródó korban erre már biztos nem lesz mód. A világhelyzet mostani kihívásai erre már nem adnak időt. Horthy Miklós, egy magyar korszaknév gazdája is joggal volt büszke arra, hogy a korszellemet előre megérezve, jóval Hitler hatalomra jutása előtt hozott antiszemita törvényeket. (És kurzust.) Magyarország ma ismét a korszellem pionírja. Ebben nemhogy nincs szükség Soros Tivadar bölcsességére és fiainak a lehetőségek felismeréséből gazdagságot teremtő modelljére, hanem éppen az állíttatik gyilkos pellengérre. Pedig ez a modell – az Osztrák–Magyar Monarchia keretei között – felvirágoztatta Magyarországot, annyi mindent építve az I. Ferenc József nevéhez fűződő korban (1867–1918), amiből még mindig lehet rombolni, de talán építeni is valamit. Magyarok és zsidók, igaz, nem őszinte – mert „Korrobori táncos” (a most kánontrónjáról letaszítandó Ady) – együttműködése véget ért a holokausztban. Soros György (dacára, hogy a nála bölcsebbnek tűnő, a nyilvánosságot kerülő Pál, aki az Amerikai Egyesült Államokban letelepedő tehetséges migráns fiatalok egyetemi tanulmányai finanszírozására hozott létre alapítványt [Paul & Daisy Soros Fellowships for New Americans], figyelmeztette, hogy jutalma zsidóként való megaláztatása lesz) magyarországi csúfos kudarca és szégyenmáglyára hurcoltatása vetett végett leglátványosabban az illúziónak (mondhatnánk a paraméterek ismeretében: hazugságnak), hogy ez a történet feltámasztható-folytatható.

S ezért csak a költővel tárhatjuk szét a karunkat – nem először – tanácstalanul az eget fürkészve: 

„Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.” 

Visegrád, 2018. november 4.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2814468418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.