Olvass!

KönyvesBlog

2018 legjobb könyvei: 20-11.

2018. december 17. .konyvesblog.

kblog_top_20-11_nu.jpg

Itt az év vége, és ahogy ilyenkor lenni szokott, megmutatjuk, miket szerettünk idén olvasni. Listázni szórakoztató dolog, mert elkezdünk beszélni a könyvekről, és a végén mindenkinek igaza lesz. De ez a mi listánk, és egy csomó más könyvet is szerettünk, ide viszont szigorúan csak 50 könyv fér fel, ezért mindenkit arra ösztönzünk, hogy csinálja meg a sajátját! Fontos megjegyezni, hogy a listakészítés annak ellenére játék, hogy a felelősségünkkel tisztában vagyunk. Mi csak a saját kedvenceinkből válogatunk, vállaltan borzasztó elvárásaink tudnak lenni, a világirodalmat keverjük a magyarral, a költészetet a non-fictionnel. Így olvastunk mi 2018-ben: 50-41.40-31., 30-21

20. Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Magvető Könyvkiadó, 2018, 88 oldal, 2999 HUF

 

A listánkon egy kicsit hazudtunk, amikor azt állítottuk, hogy ez a legjobb 50 könyv szerintünk. A finom csúsztatásra azért hívjuk fel a figyelmet, mert Krasznahorkaitól idén két könyvet jelentetett meg a Magvető, amelyek nagyon erős kapcsolódnak egymáshoz. Mindkettő New Yorkban játszódik, mindkettőben szó esik Melville-ről, de a hivatkozások is hasonlóak. Mégis két különböző könyvről beszélünk, mintha két nézőpontból közelítene a témájához. Krasznahorkai lehetőséget kapott rá, hogy a New York Public Libraryben kutassa a "tréfából választott Van-e élet a Moby Dick után?" munkacímű témát, aminek keretében Herman Melville-lel és Malcolm Lowryval foglalkozott. A regény prológusának tekintett Manhattan-tervben tizenhárom véletlenen keresztül bebizonyosodik, hogy nem az író választja a témáját. A Manhattan-tervben Krasznahorkaihoz sokkal közelebb álló elbeszélőt találunk, míg az Aprómunkában egy könyvtárost, akinek a neve megegyezik a Moby Dick szerzőjének nevével, ami sok félreértésre ad okot. A művészetről, könyvtárról, olvasásról és írásról is beszélő kötet még sem ezért emlékezetes, hanem a hosszan hömpölygő monológ miatt, aminek a végén csak eljutunk addig, hogy a művészet rejti el előlünk a valóságot. 

19. Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad

Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad - Nápolyi regények 3.

Fordította: Matolcsi Balázs, Park Kiadó, 2018, 419 oldal, 3990 HUF

 

Sister act – mi így barátkozunk. Akár ez is lehetne a mottója a Nápolyi regények alcímen futó Ferrante-köteteknek, melyeknek továbbra is Elena és Lila a két hőse, és amely a harmadik részben is rendkívül sok színben és rétegben tárja elénk egy női barátság topográfiáját. A két lány immáron felnőtt, ráadásul nagyon más irányba indultak el, döntéseiknek pedig messzemenő hatásaik vannak – olyanok, amelyek mások életét is döntően befolyásolhatják. Ferrante az emberi viszonyrendszerek koordinátáinak ügyes felvázolásán túl remekül ért ahhoz is, hogy egy-egy szóval, sebtében odavetett mondattal remekül jellemezze az egyént, legyen szó akár egy-egy örömteli pillanatról, vagy olyan vívódásokról, melyeket még saját maga előtt is szégyell az ember:

Nagyon szeretem – gondolta Lila –, de olyannak szeretem, amilyen? Gonosz kérdés. Figyelte a fiát, és egyre inkább úgy találta, habár a szomszédasszony nem győzte dicsérni az eszét, hogy nem olyan, amilyennek elképzelte. Elfecséreltnek érezte a fiának szentelt éveket, nem hitt már abban, amiben régen, hogy a kisgyerekkor határozza meg, milyen ember válik valakiből. (…) Aztán elszégyellte magát a gondolatai miatt, odasúgta az alvó gyereknek: okos vagy, tudsz már olvasni, írni, összeadni, kivonni, anyád ostoba, sosem elégedett. Homlokon csókolta a kicsit, leoltotta a lámpát.

18. Anna Politkovszkaja: Orosz napló

Anna Politkovszkaja: Orosz napló

Fordította: Szieberth Ádám, Athenaeum Kiadó, 2018, 448 oldal, 4499 HUF

 

Több mint tíz év telt el azóta, hogy Anna Politkovszkaját Moszkvában egy liftben agyonlőtték. Nem ez volt az első eset, hogy a Kremllel kritikus újságírót el akarták tüntetni az útból, a kivégzői viszont azon a napon biztosra mentek. A Random House 2007-ben posztumusz kiadta az Orosz naplót (ennek angol fordításán dolgozott közvetlenül a halála előtt Politkovszkaja és ez jelent meg most magyarul is), melyben korrupcióról, a szabadságjogok csonkításáról és megfélemlítésről is beszámol – például arról az időszakról, melyet ő maga az orosz parlamenti demokrácia halálának nevezett. Fontos ugyanakkor észben tartani, hogy nem egy 21. századi fikciós kémregényről beszélünk, hanem egy non-fictionről, melynek hitelességét tragikus módon éppen az adja, hogy íróját és gondolatait - valakik, valahol - olyan veszélyesnek találták, hogy mindent bevetettek azért, hogy egyszer és mindenkorra elhallgattassák.

ITT tudtok beleolvasni a kötetbe!

17. Bartók Imre: Jerikó épül

Bartók Imre: Jerikó épül

Jelenkor, 2018, 605 oldal, 4499 Ft

 

Az év legradikálisabb könyvének nem az idei listánkon lenne igazán a helye, hanem majd a 2020-ason, amikor pontosan érzékelhetővé válik a könyv hatása. Mert valami fontos dolog történik, még akkor is, ha ezt nehéz elmagyarázni, inkább érződik. A hagyományos olvasói nézőpontból nehezen megragadható ez a szupervállalás, ami úgy közelít az önéletrajz (vagy a családregény) műfajához, hogy közben szétírja úgy a műfajt, mint önmagát. Alapvetően hasonló könyvet sem tudunk mondani, de mondjuk ha Karl Ove Knausgaard-t, David Foster Wallace-t, Franz Kafkát, Wittgensteint és mondjuk Hölderlint egy laboratóriumi mesterkísérletben kereszteznénk, akkor sem kapnánk ilyen végeredményt. De nem elijeszteni akarunk senkit, hanem biztatni, hogy vesszen el a szövegben, olvassa Bartók szinte versszerű, néha esszéisztikus, olykor filozófiai eszmefuttatásait, amit kiegészít naplórészletekkel, levelekkel, egy interjúval vagy könyvkritikákkal. Ez a könyv a valóságot keveri a fikcióval és a reflexióval, és azt bizonyítja, hogy Bartók Imre maga is szöveg. Persze ez tűnhet bölcsészes túlzásnak, de így tudjuk a legjobban megragadni a lényeget. A Magyar Narancs-interjúban Bartók a könyvről elmondta: "A Jerikó épül memoár, amiben a fikció és a reflexió erőteljesen átszövi az emlékeket. Ugyanakkor ez az én „j’accuse”-öm a szüleimmel szemben. Apámnak szadista hajlamai voltak, anyám pedig szó nélkül leélt mellette húsz évet, majd ugyanúgy szó nélkül elsétált. Bénultan nézték végig, ahogy elmegy mellettük az élet, semmi önrendelkezés vagy felelősségtudat nem volt bennük. Nekem ez nemcsak személyes tapasztalat és tragédia, de azt is meghatározza, amit a korról gondolok."

16. Takács Zsuzsa: Vak remény

Takács Zsuzsa: A Vak Remény - Összegyűjtött versek

Magvető Könyvkiadó, 2018, 608 oldal, 4999 HUF

 

A Könyves Magazinban (és itt, a blogon is) az egyik nagy kedvencünk a Tárgyalás rovat, amikor Valuska Gábor fotóssal bekukkanthatunk az írók-költők munkaállomására, és a sok személyes tárgy mellett mindig akad egy-egy kézirat vagy levonat, amely az éppen aktuális munkáról árulkodik. Nem történt ez másként Takács Zsuzsánál sem, hiszen, amikor tavaly nála jártunk, éppen az utolsó simításokat végezte a Vak Remény című gyűjteményes kötetén („fogyó és gyarapodó versekkel”). A „Vak Remény egyszerre vak és látó, egyszerre azonos önmagával és két ikertestvérével, a Hittel és a Szeretettel, egyszerre tud a szeretetlenség keménységéről és a szeretni tudás kiszolgáltatott gyengeségéről” – írtuk a nyári Margó után, ahol Takács Zsuzsával Schein Gábor beszélgetett. A kötet az összegyűjtött és új versekkel a költői életmű fontos darabja és viszonyítási pontja lett, benne ismerős városi pontok és intim terek keverednek, meg persze a gyomorforgatóan rózsaszín reménykedés és a bukott angyallét is feldereng – mind-mind ismerős, mégis újszerűen elénk kínált toposz, olyan szívfájdító sorokkal, mint:

„Hallgattam, aztán megeredt az eső,
kopogott a fejünk fölé feszített ponyván.
Esett és kitartóan sütött közben a nap.
A tépett farmerekről beszéljek neki?
hát nincs elég baja? az ormótlan, mocskos,
műanyag sportcipőkről? Az autókerekek
a járdára fröcskölték a sarat. Fizetni akartam.
Kérte, hogy maradjunk. Ő angyalok lépteit
hallja, mondta, meztelen talpuk surranását,
fényes ruhában járnak a víz fölött.
Azt mondta, érzi a tenger cseppjeit az arcán.”

15. Edna O'Brien: Kis piros székek 

Edna O'Brien: Kis piros székek

Fordította: Lukács Laura, Park Kiadó, 2018, 396 oldal, 3900 HUF

 

Edna O’Brien volt az egyik első olyan ír szerző, aki könyveiben hangot adott a női problémáknak, aki mert írni olyan kérdésekről, mint a családon belüli erőszak, a szexuális zavarok vagy az abortusz, annak ellenére, hogy mindezzel nem kis botrányokat kavart a ’60-as években.  A ma már igen elismert nyolcvannyolc éves író jelenleg Londonban él és még mindig aktív, három évvel ezelőtt pedig olyan kulcsregénnyel jelentkezett, amely egyértelműen megerősíti, hogy generációjának egyik legfontosabb irodalmi alakja, aki még ma sem fél megtörni a csendet a fontos, kibeszéletlen témákkal kapcsolatban.  A Kis piros székek Írországban játszódik (csakúgy, mint debütáló könyve, a Vidéki lányok), ám már a cím sem hagy elvonatkoztatni egy másik helyszíntől, Szarajevó főutcájától, ahová 2012-ben 11541 piros széket helyeztek ki a délszláv háború áldozataira emlékezve. A regény kiindulópontja, hogy egy nap furcsa idegen érkezik Cloonolia városába, aki teljesen felbolygatja és összezavarja a konzervatív, zárt közösség életét. A jövevény Dr. Vladimir Dragannak nevezi magát, és természetgyógyászként, szexuálterapeutaként mutatkozik be a helyieknek, akik kíváncsian, de bizalmatlanul fogadják. A balkáni országból jött idegenről ugyanakkor senki nem tudja, hogy fehér szakálla és feje búbjára csomózott haja csupán álca, amellyel sötét múltját takargatja.

A regényről ezt írtuk:

„A Kis piros székek az emlékezés regénye, amely a bűnök, a traumák és a múlt terheinek cipelése mellett a gyógyulásról és az otthonkeresésről is szól. A zsenialitása nem csak témájában, költői nyelvezetében és nagyon pontos lélektani ábrázolásaiban rejlik, hanem abban is, hogy túlmutat azon a fekete-fehér világon, amely a történelemkönyvek lapjairól tükröződik, és perspektívák sokaságát mutatja fel. Dr. Vlad valós alapokon nyugvó történetét olvasva könnyen eszünkbe juthat, amit egykor Hannah Arendt írt a gonosz banalitásáról az Eichmann-per kapcsán. Hogy a Gonosz nem valami emberfeletti képességekkel bíró szörnyeteg, torz pszichológiai jelenség, hanem pont olyan, mint egy átlagos ember, és ez benne a legszörnyűbb.”

14. Clarice Lispector: Minden történet 

Clarice Lispector - Minden történet

Fordította: Bense Mónika, Dorcsák Réka, Lukács Laura, Pál Ferenc, Magvető, 2018, 632 oldal, 4999 HUF

 

Clarice Lispectort az egyik legjelentősebb modern brazil szerzőnek tartják, mivel forradalmasította a novella műfaját. Írásait egyenesen Borges és Kafka műveihez hasonlítják, sőt, van aki szerint ő a legfontosabb zsidó író Kafka óta. Ehhez képest nem keveset kellett várni rá, hogy a 86 novelláját egybegyűjtő válogatáskötete, a Minden történet megjelenjen magyarul. Korábban csak a Boszorkányszombat és A modern brazil elbeszélés című gyűjteményben olvashattuk egy-két írását. Az idén megjelent kötettel viszont bőven bepótoltuk a lemaradást, ugyanis most ő lett az a brazil író, akinek a legtöbb műve jelent meg magyarul. Ami az írásaiban különleges és egyedi, az a női nézőpont erős jelenléte: egyfajta érzelemközpontú prózát alkotott meg, amelyben nem a cselekmény az első, hanem az elbeszélő megélése, intuíciója és érzelmi állapotának változása. Szereplői többnyire egzisztenciális határhelyzetekbe kerülnek és így kénytelenek átkeretezni mindazt, amit az életről és a boldogságról gondolnak.

13. Simon Márton: Rókák esküvője

Simon Márton: Rókák esküvője

Jelenkor Kiadó, 2018, 101 oldal, 1699 Ft

 

Öt évvel a Polaroidok megjelenése után érkezett Simon Márton új verseskötete, a Rókák esküvője. Ha költőként több tízezer olvasód van és tetoválásként terjednek a soraid, akkor az rendkívül nyomasztó lehet. Simon Márton évekig dolgozott új kötetén, ami nagyon másmilyen lett, mint a Polaroidok. Ez önmagában nem fontos, de az tény, hogy a szerző bizonyos értelemben újra kitalálta magát költőként, még inkább felszabadította saját nyelvét az elvárások alól. A Rókák esküvőjében Simon kifejezetten sokféle hangját mutatja meg, hol ironikus, hol fájdalmas, hol magányos, hol vicces, néha melankolikus. Egy utcán elkapott pillanat, egy disznóvágás vagy egy csetelés is költészetté válhat, miközben a költő viccesen csőbe húzza az olvasót több versben is. Rengeteg össze nem illő érzésből, hangulatból, képből és fogalomból épül fel a kötet, ami a saját szabályrendszerét is elrejti a sorok között. És mi a rókák esküvője?

"Amikor állsz a buszon vagy villamoson, és megérzed,/ hogy az ablakokon csak verejték, a Nap megállt, hogy körülötted mindenki/ rég halott, és többé nem szabadulsz innen, az a rókák esküvője;// Amikor tövig vagy valakiben és a füledbe folyik a nyála,/ amikor a tapéta virágai elkezdik felzabálni egymást, amikor nagyon/ kedvesen, belülről rágnak szét, az a rókák esküvője;// Amikor részegen egy liftben alszol, az évgyűrűket mintázó,/ koszos falat simogatva, mert hiába nyomod a vészjelző gombot,/ nincs válasz, pedig valójában be sem ragadtál, az a rókák esküvője" 

12 . Szvoren Edina: Verseim 

Szvoren Edina: Verseim - Tizenhárom történet

Magvető Könyvkiadó, 2018, 206 oldal, 3299 HUF

 

Amikor Szvoren Edina nyolc évvel ezelőtt berobbant az irodalmi köztudatba Pertu című kötetével, az egyik legígéretesebb fiatal epikusként kezdték számon tartani. Azóta még három rövidprózakötete megjelent, és ma már világos, hogy ő az ország egyik legerősebb novellistája. Legújabb kötete, a Verseim is fullasztó atmoszférájú írások, nehéz sorsok gyűjteménye. A történetekben – ahogy az egyik szereplő fogalmaz – „benne van az erőszak a levegőben”. Alig lapozzuk fel az első oldalakat, máris olyan kifejezésekbe botlunk, mint: megölni, megvakítani, láb alól eltenni, állami gondozott gyereket korbácsolni, kutyák torkát elmetszeni. Úgy tűnik, a Verseim világában mi sem természetesebb a bűnnél. Olvasóként azonban mégis csak fokozatosan esik le, hogy a nyomasztó, fojtogató érzést befogadás közben nem (csak) az erőszakos cselekvések leírása idézi elő, hanem egy nagyon erős hiányérzet: a szereplők nem reflektálnak a bűneikre, nincs lelkifurdalásuk. „Úgy hagyom, ma már nem ölök” – vonják meg a vállukat Szvoren kíméletlen figurái egy-egy fárasztó nap után.   

A könyvről ezt írtuk:

„A Verseim történeteiben már szinte az a furcsa, ha valamelyik szereplőnek nincs testi vagy lelki hiányossága. Múltbeli balesetek, betegségek, elveszített családtagok, abortuszok rajzolják ki azokat a gyászokat, amik rejtettségük által vannak jelen az emberek mindennapjaiban. És bár az elbeszélések egyes szám első személyben vannak megírva, az érzelmi reflexiók így is teljesen hiányoznak. Az elhallgatások és titkot veszik át az uralmat a szövegek fölött.”

Szvoren Edina ezt mondta a kötettel kapcsolatban:

„Én nem traumákat írok, de lehetséges, hogy az olvasó traumákat olvas. És jól teszi, miért ne – de ez az ő konstrukciója, az ő történetéből következő lelki immunitásnak az imitált összeomlása, nem az enyém. (Ó, az másmilyen lenne.) Egyébként sem gondolom, hogy létezne egy traumaméter, amin abszolút értékkel szerepelhetne a halál, a születés vagy bármilyen életesemény. Nyilván létezik olyan összefüggés, hogy ha egy írás intenzív – márpedig azt, hogy szinte mint egy versben, minden mondatnak tétje legyen, igazán fontosnak tartom, –, akkor az eseményei máris könnyebben olvashatók traumának.” 

11. Edward St Aubyn: Patrick Melrose 1.

Edward St Aubyn: Patrick Melrose 1.

Fordította: Csonka Ágnes, Jelenkor Kiadó, 2018, 457 oldal, 3999 HUF

 

Az év egyik legnagyobb feltűnést keltett könyve lett Edward St Aubyné, ami részben persze a sorozat körüli csinnadrattának tudható be, ez viszont önmagában még nagyon kevés lenne ahhoz, hogy felkerüljön erre a listára. St Aubyn a kisregényeiben egy nagyon személyes tapasztalatot tett egyetemessé: egy kiszolgáltatott fiú perspektívájából mesél arról, milyen az, ha az embert azok törik ezer apró darabra, akik felé addig talán a legnagyobb bizalma volt. Ha azok, akiktől talán segítséget remél, lesütik pillantásaikat, befogják fülüket. Milyen az, ha az ember felnőve olyan szinten pusztítja azt, ami megmaradt belőle, hogy csoda, ha egyáltalán megéri a másnapot, és milyen az, ha már csak a feketénél is feketébb humorral képes túllendülni a mindennapokon? Azóta megjelent a második kötet is (két újabb kisregénnyel), de az elsőbe ITT bele tudtok olvasni – bónusz: ugyanitt elolvashattok egy gigaportrét is az íróról.

Kritikánkban ezt írtuk a kötetről:

St Aubyn a Patrick Melrose-ban a lehető legmélyebbre ment: többszörös, soha nem gyógyuló sebeket tépett fel, de közben kinyújtott karral igyekszik távol tartani magától a múlt rémét, ami az esetek többségében sikerül is neki. Személyes traumáját szépirodalomba fojtotta, de, hogy ez mennyi fájdalommal és kishalállal járt, azt csak úgy ő tudhatja. Műveiről nem lehet lefejteni mindazt, amit interjúkból, újságcikkekből, innen-onnan az életéről tudunk. A feszültséget gyakran viszont épp ez az írásművekben jelen nem lévő, a hatását viszont mindvégig érzékeltető tudás kelti. A fájdalmat pedig néha csak úgy lehet túlélni, ha az ember páncélt növeszt: St Aubyn páncélját szarkazmusból kovácsolták, melynek repedésein át azért néha-néha felsejlik az a kisgyerek, aki lélekben egy függönyrúdon ülve figyelte, ahogy darabokra hullik az élete.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6414491366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.