Olvass!

KönyvesBlog

Grecsó Krisztián: A szenvedés története nekem nem segít, csak a gyöngeség felvállalása

2018. december 20. .konyvesblog.

grecso.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Februárban megjelenő regényéről, a Veráról, valamint betegségéről is beszélt Grecsó Krisztián egy interjúban, amelyet Károlyi Csabának adott az Élet és Irodalom számára (egy reklám megnézéésrt cserébe elolvasható). 

Az új könyvről például elárulta: 

  • Hogy a '80-as években játszódik. Főszereplője egy örökbefogadott 11 éves kislány, Vera, aki „bölcs és naiv” egyszerre. 
  • A történet helyszíne Szeged, ahol Gercsó egykor egyetemista volt. Ennek ellenére az új könyvben kevés az önéletrajzi elem.  

Grecsó Krisztián: Vera

Magvető Könyvkiadó, 2019, 336 oldal, 3699 HUF

 

  •  Arról is szó esett, hogy az új regénynek két mottója is van, az egyik Szabó Magda Abigéljéből, a másik pedig A Pál utcai fiúkból származik. Grecsó azt mondta, utóbbinak az is az oka, hogy soha nem volt rá munka olyan nagy hatással korábban, mint A Pál utcai fiúk színpadra állítása. Ugyanakkor nincs a Verában semmilyen motivikus utalás a könyvre. 
  • A Vera egyéébként egy kiskamasz szerelem történetét meséli el. Grecsó szerint egy szigorú és kemény szöveg, mert sok trauma éri a főhőst. És bár realista regény, nem fél attól, hogy túl érzelmes lenne csak azért, mert mer az lenni. 
  • Hogy miért csak 11 évesek a szerelmesek, arra azt válaszolta, hogy pont az a dolog rákfenéje, hogy ez a szerelem túl korán jön és emiatt nem tud beteljesedni. Sőt, kiteljesedni sem. Az ifjúsági irodalomban szerinte a gyerekek jellemzően „alul vannak írva”, sokkal mélyebb és bonyolultabb egy 11 éves gyerek, mint amilyennek az irodalom be szokta mutatni. 
  • A könyv egyben az örökbefogadott gyerekek tragédiájáról is szól. A '80-as években, amikor a történet játszódik, az volt a „pedagógiai policy”, hogy a nevelőszülők nem mondták meg a gyereknek, hogy ő örökbe fogadott, mert így akarták megóvni attól a traumától, hogy őt valaki eldobta magától. Szerinte ennek az lett a következménye, hogy a világon mindenki tudta a gyerekről, hogy örökbe fogadott, csak ő nem. 

Betegségéről is beszélt: 

  • elmondta, hogy ebben a történetben még benne van, most zajlik. Eddig nem volt energiája írni róla, de amikor a kezelések véget értek, foglalkoztatni kezdte a gondolat, hogy majd egyszer feldolgozza. Nem vezetett naplót sem, aminek főként a fizikai fájdalom volt az oka. 

Utólag látom csak, mennyi minden kiesett. Semmit se tudtam rögzíteni belőle. Ráadásul erre senki sem készül. Ez éppen olyan meglepetésszerűen és váratlanul érkezik, mint ahogy, mondjuk, egy szívinfarktus, csak egészen más a folytatás. Olyan helyzet elé állít, amiről előtte fogalmad sincsen. Semmilyen módon nem vagyunk erre fölkészítve. Úgy se, mint családtagok vagy barátok, ismerősök, és te magad sem érted, mi történik veled. Hiszen egyik pillanatról a másikra az az élet, amit eddig éltél, véget ér. És szinte ugyanabban a pillanatban azt is megtapasztalod, amit sejtettél addig, de nem törődtél vele, hogy minden remekül megy tovább nélküled. Annak az illúziónak, hogy számítasz, hogy „pótolhatatlan” vagy, vége. 

  • Azt is elmondta, hogy szerinte kellene erről a témától beszélgetni az iskolákban és a családban is, mert nagyon káros, hogy csak félinformációink vannak róla. A legtöbb ember addig jut el, hogy a test fizikális tünetei a lélek dolgai felől indokolhatók, de ennek a gondolatmenetnek meg az a vége, hogy mindenki maga okolható a betegségéért.
  • Szerinte éppen ezzel a nézettel küzdenek a legtöbbet az onkológusok. Az elsődleges tételmondatukká lett, hogy „nem te vagy a hibás”.
  • Úgy érzi, ezalatt az időszak alatt kiesett a saját életéből, olyan, mintha elutazott volna, és most próbál visszatérni.
  • Betegsége alatt verseket is írt. Az intenzív hatás miatt választott most töményebb nyelvi formát. A műtét utáni időszak számára a folyamatos rettegés időszaka volt. Nem értette, hogy miért történt vele ez az egész. De aztán elkezdte elengedni a „miérteket” és akkor jöttek a versek. 
  • A kiszolgáltatottságot nehéz volt elfogadnia. A jókívánságok eleinte dühítették, de később megtanult örülni nekik.
  • Azt is elárulta, hogy valószínűleg fog még erről a tapasztalatról könyvet írni.
  • Végül arról is beszélt, hogy a betegség a személyisége része lett, akár akarja, akár nem. De azt látja, hogy sokat ad az embereknek, hogy nem zárkózik el. Kevésszer érzékelte azt, hogy valakinek a szenvedéstörténete segítene másokon, ugyanakkor a gyöngeség felvállalása szerinte fontos. Neki Kulka János példája segített, aki felvállalta, hogy mer gyenge lenni. Ezt az interjút is azért vállalta el, mert annak idején olyan sokat segített neki Kulka megszólalása. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4414503058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.