Olvass!

KönyvesBlog

Tom Sweterlitsch: Az időutazáson keresztül akartam vizsgálni az emberi érzéseket

2018. december 21. .konyvesblog.

tomsweterlitsch.png

Kép forrása

Mit kapunk, ha a Különvéleményt és az NCIS-t összeolvasztjuk az időutazással? Valami olyasmit, mint Tom Sweterlitsch legújabb könyve. A Letűnt világok egy hajmeresztő fordulatokkal teli, mégis mélyen elgondolkodtató és nagyon emberi történet, melynek középpontjában Shannon Moss, a Haditengerészeti Nyomozóiroda egyik titkos részlegének ügynöke van, aki már többször vett részt űrutazással vagy időutazással járó küldetéseken. Moss feladata nem csupán az, hogy az emberiség számára alkalmas bolygókat keressen, hanem hogy az úgynevezett Mélyidőben történő ugrásokkal a jelenben megoldhatatlannak bizonyuló eseteket göngyölítsen fel. Sweterlitsch csavaros történetére, ami egyszerre idézi meg a True Detective-et, a Csillagok közöttet és a Solarist, természetesen Hollywood is felfigyelt, a filmadaptációt Neill Blomkamp készíti, aki annyira jóban lett az íróval, hogy azóta az Oats Studiosnak is dolgoznak együtt. Sweterlitsch-t emailben kérdeztük a Letűnt világok előképeiről, vallás és tudomány kapcsolatáról, a szerepjátékok iránti rajongásáról, és arról, hogy az igazság szerinte is odaát van-e. 

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok

Farkas Veronika, Agave Könyvek, 2018, 352 oldal, 3980 HUF

 

A Letűnt világokat a sógoroddal való beszélgetés inspirálta, aki NCIS-ügynök. Arról beszélgettetek, hogy az időutazás hogyan segíthetne a bűnügyek felgöngyölítésében. De hogyan jutott pont az időutazás az eszedbe, mint téma? Csak azt ne mondd, hogy a jövőbeli énedtől kaptad a tippet! 

Sajnos kénytelen vagyok azt mondani, hogy a jövőbeli énem egyáltalán nem végzi túl jól a dolgát. Semmiféle figyelmeztetést nem kaptam tőle a jövőmre nézve, még egy tuti tippet se, hogy melyik jövőbeli cégbe fektessek be. Gondolom, nehezére esik kikászálódni az ágyból vagy egyszerűen csak tönkrement az időgépe. Ami az időutazásos sztorit illeti: talán meglepően hangzik, de Gabriel García Márquez Száz év magánya ihlette. Akkor olvastam újra, amikor befejeztem az első könyvemet, és egyre csak az járt a fejemben, hogy Márquez valójában egy időutazásos sztorit írt, csak épp időutazás nélkül. Nevek, helyek, motívumok, tragédiák ismétlődnek újra és újra, hol kitágul az idő, hol ugrunk benne. Nyilvánvalóan nem tudok úgy írni, mint Márquez, de szerettem volna olyan regényt írni, ami az időutazáson keresztül vizsgálja az emberi érzéseket és az emlékezést.         

A Letűnt világok időutazással foltozza be az ágról szakadt téridőt

Rendhagyó erdei túrára invitál bennünket új regényében Tom Sweterlitsch, aki beszabadulva a rengetegbe szakadásig rángatja az ágakon fennakadó téridő szövetét. A másodkönyves Tom Sweterlitsch letehetetlenül izgalmas, új regényét olvasva igazából semmi meglepő nincs abban, hogy a 20th Century Fox stúdió már le is csapott a Letűnt világok megfilmesítési jogaira, mivel erősen filmszerű élményt nyújt a befogadása.

A Letűnt világokban minden van, ami szem-szájnak ingere: bűnügy, sorozatgyilkos, horror, időutazás, multiverzum, űrhajók, mesterséges intelligencia, apokalipszis, vallási és mitológiai szimbólumok, valamint tudomány. Egészen elképesztő egyveleg! Mennyire volt ez a kezdetektől fogva tudatos? Vagy útközben jöttek az újabb és újabb ötletek? 

A vallással kapcsolatos ötleteim egy része már a kezdetektől fogva a sztori szerves része volt, mivel a Letűnt világok egyik korai ihletforrása egy idézet Dante Poklából arról, hogy az eretnekek lelke elátkozott: csak a jövőt ismerik, a jelent nem. A sorozatgyilkosos/ krimielemek másként kerültek a regénybe. Volt egy olyan fura ötletem, hogy „anti-űroperát” fogok írni ‒ nincs ilyen műfaj, én találtam ki, és azt jelenti: olyan űropera, ami teljes egészében a Földön játszódik. Izgalmasnak találtam ezt a műfaji paradoxont. Mivel ez az ötlet rákényszerített arra, hogy a „Földhöz ragadjak”, más sztorikon kezdtem el gondolkodni, és egyszer csak eszembe jutott az egyik kedvenc filmem, az A bárányok hallgatnak. A regény többi eleme már írás közben született meg.    

Hogyan sikerült megtalálnod az egyensúlyt a tudományos oldal és a fikció között? Könnyű elbillenni a száraz tények vagy a mesés megoldások felé, az egyik unalmat, a másik hiteltelenséget szül. A Letűnt világokra egyik sem jellemző. Mintha ráleltél volna az aranymetszésre a tudományos-fantasztikumban. Mi a titkod? 

Az apósom elméleti fizikusként dolgozott a Védelmi Minisztériumnál, a kvantum-számítástechnika és a kvantum kriptográfia volt a szakterülete, és a beszélgetéseink óriási mértékben inspirálták a Letűnt világokat. Épp ezért is volt fontos számomra, hogy legalább valamiféle szimulációját nyújtsam a valódi tudománynak. Közben viszont az is fontos volt, hogy ne legyen „túl tudományos” a regény, nehogy emészthetetlennek találják az olvasók. Mindezt úgy akartam kiküszöbölni, hogy szigorúan tartottam magam a főszereplőm nézőpontjához: csak akkor csempésztem be a szövegbe tudományos információkat, amikor Shannonnak is eszébe juthatott, vagy ha akkor hallott róla először. Amennyire csak lehetett, igyekeztem kihagyni a saját írói nézőpontomat a regényből. A tudományos részletek így mindig a főszereplő érzéseihez vagy reakcióihoz kapcsolódnak. Remélem, hogy ezzel sikerült a cselekmény szerves részévé tennem a történet tudományos hátterét.    

Izgalmas, ahogy az időutazást és a multiverzum elméletet vegyíted egymással, mi több, az időparadoxont is megpróbálod feloldani. Elméletben sikerül is. Milyen tudományos alapokra támaszkodtál, és mennyi ebből a fikció, amit saját kútfőből tettél hozzá? 

A Casimir-vonal jó példa arra, ahogy a tudományhoz közelítettem. A könyvemben a Casimir-vonal annak a jelenségnek a neve, ami egy időutazó űrhajót a jelenhez köt. Afféle ösvény, amin keresztül az utazó hazajuthat. Ilyesmi, hogy Casimir-vonal, valójában nem létezik, csak kitaláció. De ha valaki utánajárna annak, hogy mi köze a Casimir szónak a fizikához, rábukkanna a Casimir-effektus nevű jelenségre, amit egy Hendrick Casimir nevű fizikus fedezett fel. A jelenség lényege nagyon leegyszerűsítve a vákuumban fellépő vonzóerő. Nincs mindig összefüggés az általam kitalált cselekmény és a tudomány között, de azért remélem, hogy sikerült a tudomány hitelességének illúzióját keltenem.     

Az időutazás komoly mentális traumát okozhat

Shannon Moss a Haditengerészeti Nyomozóiroda egyik titkos részlegének az ügynöke, aki már többször vett részt űrutazással vagy időutazással járó küldetéseken. A részleg létezéséről kevesen tudnak, alapvetően két funkciót lát el. A Mélyűr felfedezésével az expedíciók egyrészt az emberiség számára alkalmas bolygókat keresnek. A Mélyidőben történő ugrásokkal pedig lehetséges jövőkbe utaznak, hogy a jelenben megoldhatatlannak bizonyuló eseteket göngyölítsenek fel.

Tizenkét éven át dolgoztál a Carnegie Könyvtárban vakokkal és más, fizikai fogyatékkal élőkkel. Az itt szerzett élményeid miatt döntöttél úgy, hogy a regényednek mozgáskorlátozott főszereplője lesz? 

Igen, abszolút. A könyvtárban végzett munkám rávilágított arra, hogy milyen hihetetlenül sokféleképpen segíthet a technológia az embereknek elboldogulni a világban, akár egy művégtagról, akár hangoskönyvekről, a Braille írásról vagy az asszisztív számítógépes technológiáról van szó. Az első regényem olyan emberekről szól, akik az agyukba beültetett implantátum révén egy információs függönyön keresztül látják a világot, és erre közvetlen hatással volt a könyvtárban végzett munkám, valamint az, hogy a lányomnál kisgyerekkorában jelentkezett egy viszonylag gyakori rendellenesség, ami miatt néhány hónapig egy speciális fejvédőt kellett viselnie a fejformája korrigálásához, ezért elvittük egy protézisekre szakosodott klinikára, ahol elkészítették a fejvédőjét és sor került a kontrollvizsgálatokra. Elég alaposan sikerült az emlékezetembe vésnem mindazt, amit ott láttam.    

A Letűnt világokban hangsúlyosan jelen van a vallás: az egyik szereplőd hívő, a világvége keresztre feszítéssel jön el. A vallás és a tudomány megfér egymás mellett? 

Számos példát láthattunk a történelem során arra, hogy vallásos személyek a saját politikai céljaik érdekében vagy a begyöpösödött nézeteik miatt hátráltatták a tudomány fejlődését. Ezzel együtt a tudomány és a vallás igenis megfér egymás mellett. Az apósom, akiről korábban beszéltem, nem csupán rendkívül tehetséges tudós volt, hanem mélyen hívő, vallásos ember is. Gyakran mondogatta nekem, hogy minél többet tud meg az univerzumról, annál lenyűgözőbbnek találja a szépségét, és ezek az érzések összeegyeztethetőek voltak a hitével. Nekem pedig az az érzésem, hogy bár az emberi agy egyedülálló a világegyetemben, borzasztóan korlátozottak vagyunk, ezért a „bizonyosság” kérdéséhez ‒ akár a tudomány, akár a vallás kapcsán merül fel ‒ mindig kritikusan, a kellő tárgyilagossággal kell közelítenünk.

Rád is olyan nagy hatást gyakorolt az X-akták, mint a főhősnődre, Shannon Mossra? „Az igazság odaát van”? 

Csak a sorozat vége felé kezdtem nézni az X-aktákat, az utolsó két-három évadnál kapcsolódtam be. És nem is néztem vissza azokat a részeket, amiket nem láttam. Ebből a szempontból Shannon sokkal nagyobb rajongó, mint én. Ha jól emlékszem, minden héten megnézi a tévében, és ha előre tudja, hogy nem lesz otthon, felveszi. Az X-akták ezzel együtt kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy ilyen regényt írtam. Már korábban is születtek természetfeletti detektívekről szóló történetek (például a Kolchak és Manley Wade Wellmann regényei), de az X-akták fejlesztette tökélyre ezt a formátumot, amiért rajongok. Hogy az igazság tényleg odaát van-e? Tanított egy matematika professzor a Carnegie Mellonon, aki a záróvizsgán elárulta nekünk, hogy valójában földönkívüli, a „Szürkék” egyike… szóval ki tudja?  

A regényedben a skandináv mitológiába is kitérőt teszel. Hogyan került a képbe a germán hitvilág? 

Az északi mitológia szomorú képet fest a jövőről. A Ragnarök az istenek halálával végződik. Igaz, hogy több olyan változata is létezik a Ragnaröknek, amelynek újjászületés a vége, tagadhatatlan, hogy a történetből árad a veszteség érzése. Ahogy kezdett összeállni a Letűnt világok, feltűnt, mennyire emlékeztet a hangulata az északi mítoszokéhoz. És amikor először olvastam Naglfarról, rögtön tudtam, hogy benne kell lennie a regényemben.      

Két könyvet írtál eddig, és mindkettőre jellemző a műfaji sokszínűség. Az élet más területein is szereted feszegetni a határokat? 

Őszintén szólva, szerintem még soha semmiben nem feszegettem a határaimat. Az viszont való igaz, hogy rajongok az olyan regényekért, amik megdolgoztatják az olvasót. Nagyon szeretem Cortázar, Ann Quin, Robbe-Grillet, Arno Schmidt műveit. Egyáltalán nem vagyok annyira formailag invenciózus vagy zseniális író, mint ők, de igyekszem tanulni tőlük.

Korábbi interjúidból kiderül, hogy ifjúkorodat kitöltötte a fantasy. A Dungeons & Dragons szerepjátékon eszméltél, és faltad a Dragonlance-könyveket. Miért pont a sci-fi zsánere felé fordultál? Fantasy terén saját világokat teremthetnél, a sci-fin belül viszont kötnek a fizika törvényei. Izgalmasabb ezen utóbbiak között szlalomozni, mint újakat kitalálni? 

Tagadhatatlan, hogy a Dungeons & Dragons miatt lett belőlem író. Nem voltam túl jó tanuló, nem is nagyon szerettem olvasni, és csak a Dungeons & Dragons-nek köszönhető, hogy olvasni, és aztán írni kezdtem. A Dragonlance-sorozat (magyarul Sárkánydárda-krónikák ‒ a szek.) egyik darabja, a Huma legendája volt életem első olvasmánya. Még mindig rajongok a fantasyért, imádom a Gyűrűk urát és a Trónok harcát, de ki tudja miért, íróként mégsem érzem a magaménak ezt a műfajt. A nyolcvanas években voltam gyerek, és a kor science fiction filmjei ‒ az Emlékmás, a Terminátor, a Robotzsaru ‒ óriási hatással voltak rám. Sok-sok évvel később, a húszas éveimben jutott először eszembe, hogy elolvassam azt a történetet, ami az Emlékmást ihlette. Így találtam rá Philip K. Dick We Can Remember It For You Wholesale (Emlékárusítás nagyban és kicsiben, a magyar fordításban Emlékmás címmel jelent meg ‒ a ford.) című novellájára. Kulcsfontosságú pillanat volt az életemben, amikor először olvastam, mert segített rátalálnom az írói stílusomra. 

A Letűnt világok befogadása filmszerű élményt nyújt. Nem csoda, hogy Hollywood mindkét könyvedben lát fantáziát. Továbbmegyek: a Letűnt világokban még több is van, nem csodálkoznék, ha a filmstúdió hamarosan kijönne egy NCIS: Robotzsaru sorozattal. 

Ha már szóba hoztad Jean-Claude Van Damme-ot, muszáj elmesélnem, hogy még a könyv megjelenése előtt Kanadába utaztam, hogy találkozzak Neill Blomkamppel. A határőr megkérdezte, mi a látogatásom célja, aztán hogy miről szól a könyvem. Megpróbáltam röviden elmagyarázni neki, miről szól a Letűnt világok, és a végén csak annyit mondott: Aha, szóval maga megírta a Robotzsarut.  

A Letűnt világok filmes jogait a 20th Century Fox szerezte meg, és Neill Blomkamp készít belőle filmet. A rendezővel azóta készítettetek együtt néhány figyelemreméltó rövidfilmet az Oats Studios berkeiben. Mennyiben más egy filmes történetben közreműködni? És milyen Blomkamppel együtt dolgozni? 

A Letűnt világoknak köszönhetően ismertem meg Neillt. A Fox szerezte meg a filmjogokat, és Neill érdeklődését felkeltette a könyvem. Találkoztunk a vancouveri stúdiójában, és annyira jóban lettünk, hogy közös munkába fogtunk az Oats Studiosnál. Őszintén mondom, hogy fantasztikus élmény Neill-lel dolgozni. Hihetetlenül kreatív és rendkívül gáláns ember. Teljesen más forgatókönyvet írni, mint regényt. Egészen másféleképpen kell gondolkodni hozzá a történetről. Ha az ember regényt ír, minden hatást, amit a történet kelt, a nyelv közvetít. A forgatókönyv viszont valójában egy munkadokumentum, ami folyamatosan változik, ahogy egyre többen kapcsolódnak be a film produkciós folyamatába. Ha az ember megírta a forgatókönyvet, az valójában csak az első lépés. 

A forgatókönyvírásban is részt veszel valamelyik történeted filmes adaptációjában? Várható, hogy a jövőben esetleg szkripteket is fogsz írni? 

Egyáltalán nem veszek részt az első könyvem, a Tomorrow and Tomorrow filmes előkészületeiben. Szerintem a Letűnt világok forgatókönyvéhez se lett volna közöm, ha nem barátkozom össze Neill-lel. Így viszont azért egy kicsit mégiscsak lett, mivel sokat beszélgetünk a regényről, ötletelünk, valamennyit dolgoztam is a forgatókönyvön. De nem én vagyok az első számú forgatókönyvíró. Neill keményen dolgozik egy másik illetővel azon, hogy feszesre húzott sztorit faragjanak ebből a bonyolult, szerteágazó regényből.  

„Battlestar Galactica+NCIS+időutazás” ‒ e szentháromság adta a Letűnt világok alapötletét. A főszereplőnek űrhajóra kell szállnia a könyvedben, hogy utazhasson az időben. Gondolom, odavagy az űrhajókért. 

Imádom a klassz űrhajókat! Odáig vagyok az Űrgolyhók elején látható röhejesen hatalmas űrhajóért. Ha hosszabb időt lennék kénytelen eltölteni egy űrhajón, tuti, hogy Jean-Luc Picard Enterprise-át választanám. Elég kényelmesnek tűnik. A Csillagok háborúja B-szárnyú vadászgépét pedig egész egyszerűen azért bírom, mert annyira fura azzal a kis pilótafülkével meg a függőleges hajótesttel.      

Hogyan telnek egy sci-fi író hétköznapjai? Hogyan tudsz egyensúlyt tartani a magánember és az író között? Most min dolgozol éppen? 

Szinte állandóan valamelyik aktuális ötletemen kattog az agyam, szóval hajlamos vagyok arra, hogy elbambuljak és ábrándozzak, de ezt leszámítva nem igazán zavar bele a magánéletembe az, hogy írok. Talán ha én is olyan híres író lennék, mint Stephen King, jobban elmosódnának a határok az írói életem és a privátszférám között. Ami a napi rutint illeti, általában igyekszem tartani magam ahhoz, hogy reggeltől kora délutánig írok. Jelenleg az új regényemen dolgozom, de annyira az elején járok, hogy egy darabig még ne keressétek a könyvesboltokban.

Szerző: Orosz Anna és Bányász Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2414504954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.