Olvass!

KönyvesBlog

2018 legemlékezetesebb interjúi – 1. rész

2018. december 30. .konyvesblog.

Az idei évben rengeteg szuper könyvet olvastunk és nagyon sok izgalmas beszélgetésben volt részünk. 2018-ban többek közt olyan írókkal készíthettünk interjút, mint Daniel Kehlmann, aki a könyvfesztivál díszvendégeként érkezett Magyarországra, André Aciman, akinek története tavasszal Oscart-díjat ért, vagy Edith Eva Eger, aki A döntés című memoárjában írta meg mindazt, amit auschwitzi haláltáborban élt át. De sok más fontos külföldi szerző is adott interjút a Könyvesblognak, ezekből gyűjtöttük most össze a legemlékezetesebbeket. 

Mathias Énard: Mintha sírkövet faragtam volna a porig rombolt Szíriának

enard.jpg

„Szerintem fel kéne adni a Nyugat-centrikus gondolkodást. Talán már attól jobb lehetne Kelet és Nyugat kapcsolata, ha változtatnánk a nézőpontunkon. A probléma az, hogy az átlagemberek keveset olvasnak, és rábízzák magukat a tévére és az újságokra. A média pedig nagyon leegyszerűsített, torz képet közvetít a keletiekről, amelyben az erőszak és a félelemkeltés dominál. Ezek jellemzően arról szólnak, hogy van egy jó oldal, ahol a szabadság, a demokrácia és a kereszténység áll, vele szemben pedig van egy rossz oldal, ahol a radikalizmus, a diktatúra és a lemaradás uralkodik. Ez az, amivel meg kell küzdenünk. Számomra nagyon fontos, hogy élvezzük a különbségeket, legyünk kíváncsiak egymásra és ismerjük meg a másik értékeit.”

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Robin Cook: A történetmeséléshez is kellenek speciális képességek

robin_cook-1567_1.jpg

„Rengeteg történet kering igazi sarlatánokról, akik orvosnak adják ki magukat, miközben nem azok. Ez a könyv viszont nem róluk szól. A különbség az, hogy az én sarlatánom valóban jó aneszteziológus. A történetével azt szerettem volna elérni, hogy ráébredjünk, bár nem végezte el az orvosi egyetemet, örülnénk neki, ha olyan szakértelemmel bírna az altatóorvosunk, mint ő. Ezzel kicsit arra is fel akartam hívni a figyelmet, hogy az orvosi képzés nagyon régóta le van maradva az orvostudomány fejlettségéhez képest. Az utóbbi száz évben alig változott az egyetemi tananyag koncepciója. Ezen sürgősen változtatni kell mindannyiunk érdekében.“

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Daniel Kehlmann: A bolond karakterében mindig van valami démoni és sötét

kehlmann_3.jpg

A könyvet öt éve kezdtem el írni, és összehasonlítva a mával, a világ akkor annyival békésebb volt. Különös volt megtapasztalni, hogy miközben ezen a regényen dolgoztam, a világ egyre hasonlóbbá vált a könyvbeli világhoz. Gondoljunk csak Szíriára és az ottani polgári világ teljes összeomlására, ami sokban hasonlít a harmincéves háborúhoz. Engem teljesen elborzasztott, amikor megválasztották Trumpot, néhány napig úgy éreztem magam, mint akin átment egy kamion. Nem is tudtam dolgozni. Volt egy olyan érzésem, hogy lehet, hogy most épp az amerikai demokrácia végét látjuk. Aztán valahogy Tyll karaktere segített nekem. Az ő teljes lénye arról szól, milyen művésznek lenni egy igazán sötét korban. Azt kérdeztem magamtól, mit tenne Tyll? Biztosan nem hagyná abba a kötélen való táncolást, biztosan nem hagyná abba a zsonglőrködést, szóval, a legkevesebb, amit tehetsz, ha folytatod és írod tovább a könyved.

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

André Aciman: A vágy mindig, minden körülmények között küzdelem

aciman_1.jpg

Szerettem volna elkerülni a sztereotípiákat és a kliséket. Ha két fiú kapcsolatáról van szó, akkor általában valaki zaklatja, megveri vagy kineveti őket, esetleg közbeszól az AIDS vagy mindenféle más probléma. Én ezzel szemben egy olyan kapcsolatról akartam írni, ami működik. Ahol a körülmények tökéletesek, a szülők imádnivalók, az időjárás csodálatos. Az ellenség csupán maga az élet és az idő. Miért is kéne még több problémát belesűríteni? Szerintem az idő múlása is éppen elég borzalmas dolog, sokszor lerombolja az életünket. Oliver csupán hat hetet tölt Olaszországban. Az elején még nem gondolnak erre, nem is említik, aztán egyszer csak azzal kell szembesülniük, hogy nincs több idejük, elszalasztották a lehetőségeket. Ezért írtam meg úgy a történetet, hogy már múltként tekintünk vissza rá. Így jobban a részévé tudtam tenni az elvesztegetett idő miatt érzett megbánást, a nosztalgiát és az elválást kísérő érzéseket.

Olvasd el a teljes interjút ITT.

Sylvia Löhken: Az introvertáltak megakadályozták volna a gazdasági világválságot

sylvia_lohken-6125.jpg

„Talán azért vált ennyire fontossá ez a téma, mert manapság sok introvertált érzi úgy, háttérbe szorul. A társadalomban népszerűbbek az extrovertáltak, és él egy olyan hiedelem is, miszerint mindenkinek sokkal nyitottabbnak, hangosabbnak kéne lennie. Valójában azonban a világ szörnyű hellyé válna, ha ez így lenne, mindenki csak azzal foglalkozna, hogy magát tolja előtérbe.”

Olvasd el a teljes interjút ITT.  

Pamela Druckerman: Légy a legjobb verziója annak, ahány éves vagy

pamela.jpg

Úgy gondolom, hogy az öregedéshez rengeteg iróniára és önreflexióra van szükség. Azt szokták mondani, hogy a humor az, amikor az embereket olyan szituációkba hozzuk, amelyekre nincsenek felkészülve, és hát ebből a szempontból az öregedés nagyon vicces, mert eddig mindig fiatal voltál, és most hirtelen máshogy nézel ki. Ez valamiféle sokk, de paradox módon az elfogadás az egyetlen módja annak, hogy ezt a sokkot feldolgozd. Tehát az, hogy olyan korúként élj, amennyi vagy. Élj a jelenben, fogadd el magad annyi idősnek, amennyi vagy.

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Edith Eva Eger: A túlélők, és nem az áldozatok vére folyik bennünk

edithevaeger_portre_kredit_jordanengle_1.jpg

Amikor Amerikába jöttem, a múltam elől futottam el. Senkinek nem mondtam el, hogy Auschwitzban voltam. Magamba fordultam, és csak akkor jöttem rá, hogy dolgoznom kell magamon, amikor elkezdtem foglalkozni a poszttraumás stresszel küzdő katonákkal. Ráébredtem, hogy nem tudom annál tovább vinni őket, ameddig én magam jutottam. Visszamentem Auschwitzba és elkezdtem tudatosítani, hogy meg kell békélnem a múltammal. A visszatérés nagy változásokat hozott. Elkezdtem megbocsájtani magamnak azt, hogy túléltem, ami ott történt.”

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Susan Faludi: Apám nemváltoztató műtétje megerősítette a feminizmusom

faludi_apaszeles.jpg

„A feminizmusom a gyerekkori élményeimből fakad, abból, ahogyan apám uralkodott a családon, az anyámmal szembeni erőszakból, a patriarchális ellenségeskedésből. Aztán ez az ember hirtelen bejelentette, hogy mostantól nőként definiálja magát, és az erőszaknak csírája sem maradt benne. Sokat kellett dolgoznom ezen, de alapvetően megerősített a feminizmusomban, és abban, hogy a társadalmi nemek között van átjárás. Apám először a nők ’50-es évekbeli >>va-va-voom Marilyn Monroe<< sztereotípiáját képviselte, végül visszafogottabbá vált, és nagyon sokat beszélgettünk arról, mit jelent nőnek lenni, hány különböző módon lehetsz nő.”

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Heather Morris: Az auschwitzi tetováló élete szerelmét találta meg a haláltáborban

heather-morris-author-photo_1.jpg

„Nem Lale és Gita volt az egyetlen pár, akik egy koncentrációs táborban szerettek egymásba, de valószínűleg ők voltak az egyetlenek, akik intimebb kapcsolatot tudtak kialakítani ott, mivel Lale privilegizált helyzetben volt, és szabadon mozoghatott. Ráadásul ki tudta használni a tábori feketepiacot is, a megszerzett ékszerekkel pedig meg tudott venni bizonyos embereket, például Gita barakkjának őrét is.”

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Ted Chiang: A mesterséges intelligenciák nem akarnak munkahelyeket ellopni

chiang_portre_szollosi_07.JPG

A mesterséges intelligenciától való félelem valójában két elképzelésen nyugszik. Az egyikben egy szuperintelligens gép önmagát egyre okosabbá téve mindenhatóvá válik és merő gonosz indíttatásból kiirtja az embereket, pont mint a Skynet. A másik verzióban, amitől többek között Elon Musk is tart, egy mesterségesen létrehozott tudat, ami miközben törekszik arra, hogy egy általunk adott célt elérjen, véletlenül végez az emberiséggel. Nem gondolnám, hogy bármelyik is valószínű forgatókönyv lenne. Bár van bennük kockázat, nem hinném, hogy magával a mesterséges intelligenciával lenne a probléma, sokkal inkább azzal, ahogy a kapitalizmus működik. Sokan azt mondják, hogy a robotok elveszik a munkájukat, de ez nem jelenti azt, hogy a gépek aktívan ellenünk dolgoznának. A mesterséges intelligenciák nem akarnak munkahelyeket ellopni, viszont a vállalatok szívesen lecserélik a dolgozóikat a sokkal olcsóbb robotokra. Szerintem inkább ez a probléma.

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Ken Liu: Olyan világban élünk, ahol a Google-t tartják az igazság alapkövének

ken_liu_szeles.jpg

Örömmel fizetünk olyan eszközökért, amelyeket az otthonunkba szerelnek, hogy folyamatosan lehallgassanak és figyeljenek minket; elhisszük a mesét, hogy technológiai cégeink nem működnek együtt szorosan a kormányokkal, vagy nem fognak abban a pillanatban, amikor rákényszerülnek. Örömmel szolgáltatunk adatot olyan érthetetlen algoritmusokhoz, amelyek meghatározzák a hitelhez és vagy más lehetőségekhez való hozzáférést; abban az illúzióban élünk, hogy jobbak vagyunk, mint a totalitárius társadalmakban élő állampolgárok, amikor az igazsághoz való hozzáférésről van szó. Amikor egy disztópia a demokratikus intézmények és a „szabad" piac mechanizmusain keresztül, lassan épül fel, akkor nagyon kevés reményt látok arra, hogy el lehet kerülni.

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

Dan Ariely: Ha nincs tervünk, minden pénzt el fogunk pazarolni

danariely.jpg

Kezdjük ott, hogy mélységesen ellenzem a lottót, szerintem erkölcsileg helytelen. A lottó a szegényekre és reménytelen helyzetben lévőkre kivetett adó, semmi haszna nincs. De ha már van lottó, az állam annyit legalább megtehet, hogy a nyereményt nem egy összegben fizeti ki a nyertesnek. Itt most nem egy kaszinóról beszélünk, hanem az államról, akinek azt kellene célként kitűznie, hogy tartósan jobbá tegye a nyertesek életét. Ennek sajnos nem az a módja, hogy egy összegben fizetjük ki a nyereményüket. Ha azt nézzük, milyen hibákat követett el az ön által említett lottónyertes, először is nem lett volna szabad elárulnia a barátainak, hogy nyert. Ha a barátaink pénzt kérnek tőlünk, és tudják, hogy nekünk rengeteg van, nagyon nehéz nemet mondani nekik. Végeztünk ezzel kapcsolatos kutatásokat, melyek azt bizonyították, hogy ez a fajta kötelességérzet különösen erős a legszegényebbek körében.

Olvasd el a teljes interjút ITT. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5014465752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.