Olvass!

KönyvesBlog

Ezekkel a könyvekkel (is) készülnek a gyerekkiadók 2019 első felében!

2019. január 24. .konyvesblog.

A január csak látszólag eseménytelen hónap a könyvkiadásban, hiszen a kiadók már javában dolgoznak az első féléves megjelenéseken. Megkerestük a gyerek- és ifjúsági kiadókat, és arra kértük őket, ajánljanak három olyan könyvet, melyeket a következő hetekben-hónapokban foghatunk majd a kezünkbe!

A Tilos az Á Nényei Pál egyedi hangvételű irodalomtörténetével indítja az évet: Az irodalom visszavág harmadik kötete (melynek alcíme: A hit fényétől az ész világosságáig) ezúttal sem szűkölködik majd a merész irodalmi gondolattársításokban. Február végére várható a Pozsonyi Pagonynál az Időfutár-dráma, azaz a Pesti Magyar Színházban futó előadás szövegkönyve, és ugyancsak februárban jelenik meg Bojti Anna Éjszaka az állatkertben című könyve Ferth Tímea rajzaival: a kötetben az olvasó a főszereplő, aki eltűnt testvére után nyomoz a budapesti állatkertben, amely éjszaka furábbnál furább lények otthona. Az olvasó bekezdésről bekezdésre eldöntheti, merre halad tovább, kitől milyen információt vagy értékes kincset szerez meg, hogy végül megmentse a testvérét és Töhötömöt, a kissé meggondolatlan plüssvízilót.

Az első és a Szakítós után újabb antológiával jelentkezik a Menő Könyvek: a Hazudós című kötet szerzői ezúttal a hazugság témáját járják körül. A Manó Könyveknél jelenik majd meg Kertész Edina A milliomos szamár című gyerekregénye, melynek a hirtelen jött siker és gazdagság, a bukás, valamint önmagunk megtalálása lesz a témája – a kötetet Hajba László illusztrálja. Ugyancsak az év első felére várható Matthew Syed egykori asztalitenisz-bajnok Szuper vagy! Turbózd fel az önbizalmad, és (szinte) mindent elérhetsz! című kötete: ez egy gyerekeknek szóló önsegítő kötet arról, hogyan hozhatják ki magukból a legtöbbet.

macskakiralylany.jpgA Naphegynél folytatódik a Garabonci Gréti-sorozat: a hetedik kötetben (Garabonci Gréti táncra perdül) egy iskolai tehetségkutató verseny okoz izgalmakat, a felkészülés során pedig természetesen némi bűbáj is szerephez jut majd (Wanda Coven kötetét ezúttal is Priscilla Buris illusztrálta). A kiadó folytatja gyerekeknek szóló életrajzi sorozatát: Erdős Pál matematikus és Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő után Bartók Béla gyerekkorával és kalandos életével ismerkedhetnek majd meg az olvasók. Az új kötetet Mészöly Ágnes jegyzi, az illusztrációkat Bertóthy Ágnes készítette. Újra megjelenik Tamás Zsuzsa Macskakirálylánya, amely egyszerre épít a hagyományos népmesei toposzokra és a kortárs mesék modern dramaturgiai elemeire is.

az_egigero_fa.jpgKormos István Az égig érő fa című kötete a Móra Könyvkiadónál jelenik meg: a magyar népmesekincs legjavából válogatott történetekből megtudhatjuk, hogyan mentette meg a királyfi a háromágú tölgyfa tündérének életét, miképp nevettette meg az aranyszőrű bárány az egész udvart, és milyen furfanggal segítette trónra a macskakisasszony a király legkisebb fiát. A mesék alakjai ezúttal Nagy Norbert képein elevenednek meg. Ugyancsak a Móránál jelenik meg Mary Shelley kultikus műve, a Frankenstein: a mostani kiadás Göncz Árpád 1977-es fordításának újraszerkesztett, az akkori magyar kiadásból kimaradt részletekkel kiegészített változata, a borítót Herbszt László tervezte. Igazi gyerekirodalmi csemegének ígérkezik a Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozója című kötet, Michael Ende befejezetlen kalandregényét ugyanis egy Wieland Freund nevű kortárs ifjúsági író, Ende életművének szakértője írta végig a nagy előd stílusában.

A Kolibri tavasszal megjelenteti a Marvel-szereplők nagykönyvét, amely sok-sok képpel mutatja majd be a Marvel filmes univerzum jó és rossz szereplőit. Náluk jön Sam Copeland gyerekregénye is, a Kicsi Charlie csirke lesz: a kötet sok-sok humorral tárja elénk egy kisfiú viszontagságos mindennapjait, aki a legváratlanabb helyzetekben változik át valamilyen állattá. David Walliams A világ legrosszabb gyerekei című kötetének érkezik a második része, a sorozat pedig még gusztustalanabb és még viccesebb történetekkel folytatódik majd.

A Cerkabella adja ki Pásztohy Panka Mese rólad – Babanapló című kötetét, melyben az eseményeket egy kismackó meséli el, az album pedig egyúttal egy kisgyerek és egy plüssmackó barátságnaplójának is tekinthető. Folytatódik Timo Parvela Pate-sorozata: a Pate a kincses szigeten című kötetben a címszereplő különleges szülinapi ajándékot kap: egy szupermodern fémkeresőt és két repülőjegyet Japánba. Szintén új kötettel bővül Rose Lagercrantz sorozata (Viszlát legközelebb), melyben Tina egy váratlan helyen véletlenül összetalálkozik a legjobb barátnőjével.

A Vivandra Kiadónál jelenik meg Tania Del Rio és Will Staehle Tizenharmadik Warren és a Mindentlátó Szem című sajátos hangulatú és egyedi képi világú mesekönyve: címszereplője, egy Warren nevű fiú egy olyan hotel lakója, mely titkokkal és különc figurákkal van tele, és még az sem kizárt, hogy valamelyik zuga egy nem mindennapi kincset rejt. Jean-Claude Mourlevat A bakkecske balladája című könyve egy szerelmi bánatában felkerekedő kecskéről szól, a francia szerző ugyanakkor a kalandok révén barátságról, szerelemről, magányról és életkedvről is mesél. A kötetet Rofusz Kinga illusztrálja majd. Ugyancsak a Vivandránál jelenik meg Patrick Ness Mi, hétköznapi halandók című ifjúsági regénye: ez egy merész és laza stílusú történet arról, hogy nemcsak a Kiválasztottak figyelemreméltóak, hanem a Többiek is, akik csak élni akarják átlagos életüket, de mégis mindig valami különös dolog történik velük.

sundor2_borito.jpgA Csimota Kiadónál megjelenik Borbáth Péter Sündör és Niru-sorozatának a második része, Együtt a Pörkeföldre címmel, Remsey Dávid illusztrációival. Ebben Sündörék felkerekednek, miután tudomásukra jut, hogy a városvezetőség betiltott minden zajt, zörejt és hangoskodást, útjuk pedig mélységes kanyonok, égbetörő vulkánok és sebes patakok között vezet. Szintén idén fog megjelenni Várszegi Adél Gibbon és makákó című könyvének a második része, illetve folytatódnak Szokács Eszter bibliai történetei is, ezúttal a Királyok című rész következik, Nagy Norbert illusztrációival. 

Az egészen kicsiket célozza meg a Central két újdonsága: a Miss Molly illemtaniskolája (szerző: James Maclaine) című kötet egy kis mosómedve kalandjain mutatja be az udvarias viselkedés alapszabályait, a Nyuszi úr csokoládégyára (Elys Dolan könyve) pedig a csokitojás-gyártás kulisszatitkairól rántja le leplet – miközben olyan varázslatos szavak jelentésére is fény derül, mint a „varázsbab”. A Legendás állatok-rajongók is örülhetnek, februárban ugyanis megjelenik a Grindelwald bűntettei című mozifilm eredeti forgatókönyve.

A Babilonnál folytatódik a Szuperprofi-sorozat: az ötödik kötet (Légy te is menő blogger és vlogger 10 lépésben) a blogolás és vlogolás kulisszatitkait mutatja be a témaválasztástól a posztíráson át a netes biztonságig. Az Arányok atlasza című kötet arra keresi a választ, hogy például mi lenne, ha a hegycsúcsok vagy a Nemzetközi Űrállomás pályájának magasságát nem kilométerben, hanem ceruzaméretben adnák meg, de kiderül belőle az is, hogy melyik állat sebességének felel meg a szélcsend vagy a viharos szél. Folytatódik a Mi MICSODA Olvasó sorozat is, mely kimondottan a kezdő olvasóknak szól, az új kötetekben pedig a természetről, a bolygókról, a vulkánokról és a cetekről tudhatnak meg többet a gyerekek.

A Scolarnál jelenik meg Libby Deutsch ismeretterjesztő könyve (Hogyan működik a világ? – A csokitól a GPS-ig, a vécétől az internetig), amely olyan kérdésekre keresi a választ, minthogy mitől működik a helymeghatározás, az elektronikus átutalás vagy a zeneletöltés, és hogy hogyan készül a farmer, a könyv vagy éppen a stúdiófelvétel. A cyberbullyingról szóló kisregénnyel (Thomas Feibel: Mindent tudok rólad) debütál áprilisban a Scolar tinédzsereknek szóló új sorozata, a Scolar Teen, és ugyancsak tavasszal érkezik Mel Wallis De Vries Álnok című ifjúsági krimije, melyben négy jó barát egy apró erdei házban a hó fogságába esnek, és egészen addig élvezik az elzártságot, mígnem az egyikük nyomtalanul eltűnik.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5514585918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.