Olvass!

KönyvesBlog

„Sirály volt a bus magyar vizeken” – Így búcsúztatták a lapok száz éve Ady Endrét

2019. január 26. KissOrsi

halottady3.jpgAdy Endre a halottas ágyon - Szőnyi Lajos fotója (forrás: PIM)

Száz éve halt meg Ady Endre, és a korabeli lapok természetesen rengeteget foglalkoztak a személyével, búcsúztatásának a körülményeivel, mint ahogy sokat cikkeztek róla a kortársak, íróbarátok is. Az Arcanum adatbázisában elérhető korabeli lapok, tudósítások segítségével idézzük most fel az 1919-es híradásokat – gyásznap, tömeg a Múzeum körúton, rengeteg beszéd és a tanítási napra fittyet hányó kereskedelmi iskolások.

„Fáradt szive megállott, — csodálatos fényű szemei örökre lecsukódtak, Ady Endrével nagy költőjét veszítette el ma az ország. Sirály volt a bus magyar vizeken, csodálatos hangszer, ki a költői lelke titokzatos nyugtalanságával már akkor megérezte a véres és gyászos idők közeledését, midőn még tunyán terpeszkedett a régi Magyarország s a világ közeledő katasztrófájáról, gyászáról és felszabadulásáról álmodni se mertek, a, régi rendszer” – ezekkel a szavakkal búcsúzott címlapján a kor egyik legolvasottabb lapja, Az Est (1919. január 28.). A Friss Ujság ugyanaznap arról írt, hogy utolsó nyilvános szereplése a Vörösmarty Akadémia alakuló ülésén volt, majd ágynak esett, felesége unszolására pedig szanatóriumba vonult: „A szanatóriumban állapota meglehetősen javult, jól táplálkozott, erősödött, míg ma reggel fél kilenc órakor egy hirtelen szivszélhüdés véget vetett életének”. Ady Endrét a Berinkey-kormány a nemzet halottjának nyilvánította, búcsúztatásán a kabinet nevében Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter mondott gyászbeszédet.

A temetésről a lapok viszonylag nagy terjedelemben tudósítottak, és ami – az utókor szempontjából a ritkasága miatt – még érdekesebb, filmfelvétel is készült arról, ahogy a Nemzeti Múzeumból elszállították a koporsót. „A Nemzeti Muzeum környékét ezrek és ezrek lepték el, hogy hódoljanak a fiatalon elhunyt nagy költő emlékének” – írta január 30-i számában a Friss Ujság, hozzátéve: „A diszes koporsó körül ott láttuk az irodalom, művészet és politika minden jelességét”. A ravatalnál Kunfin kívül beszédet mondott még Móricz Zsigmond, Bíró Lajos, Babits Mihály és Jászi Oszkár is. A Pesti Napló Móricz beszédét emelte ki:

A forradalom költője — mondta a többi közt — éppen ez átalakult világszemlélet vezére fekszik ravatalon: megilleti öt a lelkeknek minden hódolata, tömjéne és aranya. Embertestvérünk fekszik itt, „akinek egész élete abban telt el, hogy ő sírta el a mi bánatunkat, ő átkozta el a mi átkainkait, szerette mihelyettünk az emberiséget és ő szenvedett érettünk az emberektől. Ady Endre a próféta, a jós elültette a lelkekbe a jövendő világok gondolatát. (…)”

Ady temetése kapcsán szinte minden lap megemlíti ugyanakkor, hogy aznap kisebb botrány kerekedett: a kultuszminiszter ugyanis „az ifjúság kezdeményezésére” tanítási szünetet rendelt el a budapesti középiskolákban. Az Ujság beszámolója szerint a kultuszminiszter közölte azt is, „miután Ady Endrét a maga halottjának tekinti a nemzet, kívánatosnak tartja, hogy az iskolák hetedik és nyolczadik osztályú tanulói testületileg, tanáraik vezetésével vegyenek részt a forradalom elhunyt nagynevű dalnokának vég tisztességén”. Csakhogy a hír a jelek szerint nem jutott el mindenhová, és akadt olyan iskola, ahol a temetés napján is tanítás volt. Az Est szerint ezek közé tartoztak az Izabella utcai és a Kertész utcai „községi felső kereskedelmi iskolák”, ahol hiába kérték a diákok, nem mehettek el a temetésre, és még a kapukat is lezárták:

A tanulók egy nagyobb részének, mégis sikerült az iskolákból kijutnia és ezek testületileg Az Est szerkesztőségéhez vonultak, a hol küldöttjeik utján panaszt tettek az igazgatók rideg és kegyetlen eljárása ellen.

A Pesti Napló ehhez még hozzáteszi, hogy az Alkotmány utcai kereskedelmi akadémián is hiába kérték a diákok az igazgatót, nem kaptak engedélyt arra, hogy tanítás helyett a temetésre menjenek. Az utcán kisebb csetepaté támadt, a „felizgatott tanulók” megtámadtak két tisztet, a többség viszont az igazgatói tiltás ellenére elment a temetésre.

A napilapok mellett az egyéb periodikák is megemlékeztek Ady haláláról. Az Ország-Világ című kéthetente megjelenő lap február 9-i számában pátoszos cikkben idézte meg alakját:

Az irodalomnak halottja van. Ligetszanatóriumi kórágyán, hosszú, kínos szenvedés után a szíve, ez a nyugtalan, forrongó, örökké vágyódó szíve ölte meg Ady Endrét, negyvenegy éves korában, akkor, mikor dicsőségének zenitjén állott.

A cikk szerzője szerint Ady még „szertelenségeiben is mindenkor vonzó” író volt, akinek Párizs volt az ideálja, és bár a magyar ugar idegen volt neki, „mégis a legszebb, legsikerültebb dolgait ennek a levegője, ennek az üde, éltető napfénye sugározza be, lengi át”.

adyhalala2.JPG

Török Károly grafikája a halott Adyról a Vasárnapi Ujságban jelent meg (forrás: Arcanum)

A Néptanítók Lapjában Schöpflin Aladár búcsúzott a költőtől. 1919. február 6-án megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy a huszadik században Ady halála a legnagyobb veszteség, amely a magyar irodalmat érte. Felemlegette az Ady személye és költészete elleni támadásokat, hogy hazafiatlansággal vádolták, erkölcsellenesnek, felforgatónak bélyegezték. Szerinte ennek elsősorban az volt az oka, hogy az írók közül Ady emelte fel először a szavát „a világnak ama rendje ellen, amelyet Magyarország hatalmai örökkévalónak szerettek volna konzerválni ebben az országban”.

Ady jóformán föllépése pillanatától fogva megszólaltatta az ősi magyar protestálás harsonáját a magyar mágnás és püspök-uralom, a munkás és parasztnyúzás, a vármegyei despotizmus, a tunyán kérődző kulturátlanság ellen és kétségbeesett jajveszékeléssel hirdette únosúntig, hogy a magyarságnak el kell pusztulni abban a szennyben, amelyet urai körülötte mindenütt felhalmoztak. Az ő költészete volt a leghangosabb és legmesszebbre eljutó kritika az ellen az egész uralmi rendszer ellen, amely megmételyezte a magyar levegőt, lehetetlenné tette a magyarban rejlő őstehetségeknek kifejtését s a nemzet legjobbjait csaknem megfullasztotta fülledtségével.

Természetesen a Nyugat is megemlékezett a költőről, és 4-5. számában Kosztolányi Dezsőtől Móricz Zsigmondig rengetegen felidézték alakját, munkásságát (ITT végig lehet pörgetni a teljes számot). Halhatatlan Ady című írásában Ignotus például a következőt írta róla:

Ady Endre óriás volt. Nemcsak hogy újat hozott, de az újban mindjárt a netovábbot is. Hogy mennyire, azt akkor lehetett megmérni, mikor játékos kedvében néha elvirtuskodott és virtuózkodott valami régi formával, hanggal vagy stílussal, egy sapphicum fordításával, stanzás regénnyel, kurucz nóta variálásával. Így zongorázhatta Beethoven a Maikäfer flieg-et. Mindent tudott, amit akart, és legjobban tudta. S ezzel a tökéletességgel tudta világgá alakítani a magával hozottat. Ezért lefordíthatatlan és utánozhatatlan. Az Ady-korszak vele kezdődik és vele zárul le.

A cikk az ADT szolgáltatás segítségével jött létre.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6614588422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.