Olvass!

KönyvesBlog

Fehér Renátó: Bölcsődal [Ady 100]

2019. január 27. .konyvesblog.

Száz éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre, a magyar irodalom kikerülhetetlen alakja. Költőket, írókat kértünk meg, hogy válasszák ki a kedvenc Ady-versüket és kommentálják döntésüket. Az ady100 címke alatt gyűjtjük a cikkeket. Fehér Renátó választását mutatjuk.

Ady Endre: Én kifelé megyek

Egy-egy szitok, szép szó, üvöltés
Jön messziről még-még utánam,
Zúgó fülemig alig ér el,
Mértföldeket lép-lép a lábam:
Én kifelé megyek.

Hátul: egyre messzebb az Élet,
Elöl: jön-jön az Ismeretlen,
Nem gyűlölöm, kiket gyűlöltem,
Nem szeretem, kiket szerettem:
Én kifelé megyek.

Mit hagyok itt, nem is tudom már,
Messzebb-messzebb visz minden óra,
Fekete-zöld babérfák terhe
Esőzik a bús távozóra:
Én kifelé megyek.

„zsúfoljuk tele a lapokat, amíg csak el nem sötétül minden”
(Samuel Beckett: Molloy, ford. Romhányi Török Gábor)

Én kifelé megyek – írja Ady a Nyugat legelső évfolyamának 9. számában. Ez a sor és ez a vers lesz majd Az Illés szerekén kötet záróköve is. A szerző a harmincas évei legelején jár. Szecesszió és koravén midlife crisis. Fekete-zöld babérfák terhe esőzik? Alfons Mucha Merchandise, őszi hógömb. Húznám, Ernő.

Én kifelé megyek. Persze, de akad köztünk, aki nem? Aligha független a korszellemtől, ugyanakkor valami univerzális tudást is tételez, hogy Ady ontológiája mindig végre szegezett. És bár hajlamos tetszelegni ebben a pusztulásban, nem kufárkodik a rémülettel és nem kecsegtető farizeus: adottságként rögzíti, hogy az élet ideiglenes, s ekként nem több, mint haldoklásunk története. A halál rokonai vagyunk mindannyian. Az Én kifelé megyek tehát nem gyászének vagy testamentum, akármennyire is ezeket a dögcédulákat aggattuk folyton Ady nyakába, hanem bölcsődal. Ez az utolsó gyászunk nékünk, s az utolsó mindjárt a legelső is.

Antagonisztikus élethez antagonisztikus költészet. Sátánista Baudelaire és végigkántált Biblia. Párizs az én Bakonyom. S a tátongás Ady ontológiája és politikája között. Kifelé megy a Holnap hőse, aki nemcsak a magyar költészetnek, de a magyar sajtónak is dobogós klasszikusa. De az ő dobogója mindig ravatal. Ady rohan a forradalomba, mint vágyta ugyanazt évtizedekkel korábban a Hesseni Hírmondó röpiratát fogalmazó Georg Büchner. Béke a viskókkal. Láng a vármegye-házra. Az itt töltött idő, a kifelé vezető evilág igazsággal kikövezendő, százszor is viharverten. És akkor lásd megint a becketti mottót az élen.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7514588250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.