Olvass!

KönyvesBlog

Krusovszky Dénes: Aki ezt a verset nem érti, az semmit sem ért [Ady 100]

2019. január 27. .konyvesblog.

Fotó: Valuska Gábor

Száz éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre, a magyar irodalom kikerülhetetlen alakja. Költőket, írókat kértünk meg, hogy válasszák ki a kedvenc Ady-versüket és kommentálják döntésüket. Az ady100 címke alatt gyűjtjük a cikkeket. Krusovszky Dénes válaszolt.

Ady Endre: A fekete zongora

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szívemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.

Először arra gondoltam, hogy valamelyik súlyos, megkerülhetetlen magyarság-verset választom majd, A magyar ugaron, oké, vagy A magyar messiások, és persze: Nekünk Mohács kell, az ma is odacsap. Aztán meggondoltam, legyen inkább egy vicces, A Hortobágy poétája, totál komolyan vehetetlen, és mégis, vagy a közvetlenül utána következő: El a faluból. Ilyenek vannak benne: „Én a bolondos zajnak, / Én a cifra városnak / Vagyok a kóbor lelke, / Ne gyalázz meg hát, falu.” Pláne, hogy Érmindszent ugye azóta Adyfalva lett, románul meg csak simán Ady Endre. Agyrém. Aztán eszembe jutott A fekete zongora, mert az mégis alapvető Ady-élményem, sőt, alapvető költészet-élményem. Sok szempontból a költészet lényegének megértéséhez számomra A fekete zongora volt az alapszöveg. Ha jól emlékszem, már általános iskolában az volt a körítés, hogy vannak az istenes versek meg a Léda-versek meg a többi, behatárolható dolog, plusz A fekete zongora, amit – ez tényleg nagyjából szó szerint így hangzott el: „ma sem fejtettek meg még egészen”. Rendben, gondoltam, ez érdekes, elolvastam, és nem értettem. Nem a verset nem, az teljesen rendben volt, hanem, hogy mi ez az egész – bocs – parasztvakítás, hogy ez „érthetetlen”. És azóta hányszor és hányszor megtalált még ez a hülyeség. Ja, igen, mondták, A fekete zongora, fú, érthetetlen. Attól tartok, ma is így tanítják. És ami végképp ironikus benne, hogy az egész „érthetetlenség”-vád valószínűleg azért ragadt rajta, mert Ignotus éppen ezzel a szöveggel igyekezett bevédeni a modern lírát 1908-ban. És ennyi elég is ahhoz, hogy száztíz éve menjen ez a hülyeség, hogy érthetetlen (ennyit amúgy a sajtóviták jelentőségéről). Miközben ez az egyik legletisztultabb Ady-vers szerintem, még azt is mondanám, szikár, nincsenek benne túlkapások, miközben nem is túl sűrű. A „Tornázó vágyaim tora” meg nyilván zseniális. Aki ezt a verset nem érti, az semmit sem ért. Ez a fekete zongora.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1914588278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.