Olvass!

KönyvesBlog

Peer Krisztián: Talán még menne [Ady 100]

2019. január 27. valuska

Száz éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre, a magyar irodalom kikerülhetetlen alakja. Költőket, írókat kértünk meg, hogy válasszák ki a kedvenc Ady-versüket és kommentálják döntésüket. Az ady100 címke alatt gyűjtjük a cikkeket. Zárásként Peer Krisztián mutatja meg kedvenc Ady-versét.

Ady Endre: Fáradtan biztatjuk egymást

Zászlónk lehanyatlik untan,
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.

Szivünk is már olyan terhes,
Fölemelni hogy nem tudjuk,
Csak hazudjuk, hogy szerelmes:
Parazsai feketedő tegnapiak.

Babonáink megfakultak,
Csodáink elesteledtek,
Jövőink eleve multak,
Csak szégyeljük ezt a vén gyászt bevallani.

Öreg vitézink ühmögnek,
Ifjú bajtársak lázadnak
S így megy a had, megy a ködnek:
Siker útját kedvetlenül keresgeti.

Valahol utat vesztettünk,
Várat, tüzet, bizodalmat,
Valamiben késlegettünk
S most harcolunk kedvet vallva kedvetlenül.

Zászlónk lehanyatlik untan,
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.

Van az a haver, aki ha inni kezd, abból menetrendszerűen verekedés kerekedik, újra és újra arra kényszerítve minket, hogy kiálljunk valaki mellett, akinek csak túltolt igazságérzete van, igaza nincs. Viszont józanul egész kellemes társaság, sőt egyenesen cuki, ahogy vállalhatatlan tegnapi viselkedése miatt szabadkozik-szégyenkezik, és közben nem mellékesen a mi italunkat is fizeti. Rá is vagyunk szorulva a meghívásra, visszautasítani sem lenne tanácsos, hátha most az egyszer nem lesz baj belőle, kívülállók szemében: elválaszthatatlan páros. Ugye ismerős? Daccal vállalt magyarságunk. Ha kimondod azt a szót, hogy magyar: Adyt idézel. Modernségünk megtagadott, a kínosságig öntudatos, már előre sértett, innen-onnan összelopott kamaszkorát.

A versről: Benne vagyunk a Nagy Háborúban, és nemcsak hogy vesztésre állunk, de mindig is vesztésre álltunk. (Nem lesznek nyertesek.) Az aktuális történelmi szituáció általános élethelyzet. Hoppácska, megnéztem a keltezést, 1913. november – hol van még a Nagy Háború. A szívekben. A haditudósítások lelkesítő optimizmusa még a jövőjé, de máris a múlté, a halott táj (mindent felperzseltek a hódítók előtt) csak arra a kimerevített pillanatra elevenedik meg, amíg keresztülvonszoljuk magunkat rajta (átmászunk a képén). Ez itt a nagybetűs Élet ködös pusztasága – nagyon is ismert a cél: minden bolyongásunk közepette nyílegyenesen araszolunk a halálba. (Körbe körbe, fügekaktusz) Megannyi Mózes: hátha a másiknak sikerül. Ugyan micsoda. Becsületből nem megállni. Pedig mindig le leszünk maradva, és megint megtört a modernizációs lendület. Nem sok jóval biztathatlak, ifjú kolléga.

Annyira eltévedtünk, tán épp vágyott visszavonulásunk lesz az előretörés. Az öreg harcos úgy mondja ezt, hogy azzal egyből mutatja: Az elfáradás-elbizonytalanodás strófáról-strófára visszatérő érzéki élményét a 4. sor ritmikai váltása hordozza: egy ütemmel túlfut, kibillent, ez itt a John Travolta-mém jobbra-balra tekintgető, titkolhatatlan zavara. „Siker utját kedvetlenül keresegeti.”

Csodáink elesteledtek – ez annyira sűrű, szinte már természetesnek hat, el is bizonytalanodom, hogy undok neologizmus-e, és ha az, a köznyelv miért nem vette át.

De a szerelmem a második versszak, amire a figyelmemet a szerelmem hívta fel, abból kiindulva a kifulladó párkapcsolat leírásaként is (félre)olvashatjuk a verset. Lám, a következmény mindig megelőzi a okot: „Szívünk is már olyan terhes”. Föl kéne emelni, hogy megkönnyebbüljünk. De mivel nem tudtuk felemelni, nem is tudjuk felemelni. (Felemelkedik az úgyis. – mondaná Kemény.) „Fölemelni hogy nem tudjuk”, értsd: hogyhogy nem tudjuk felemelni, ha tegnap még ment. „Csak hazudjuk, hogy szerelemes” – és hazudni a legnagyobb teher, tudjuk. A szerelemben felemelkedik, a hazugságban elnehezül: tehát hazug szerelemben lebeg a szív. Ha nem hazudnánk, nem kéne hazudnunk a szerelmet, talán még a szerelem, az a hazudott is menne újra, utoljára, és felemelkedhetne a szív, hogy megkönnyebüljön. Ebben a reményben vonszoljuk magunkat tovább. Ne tévesszen meg a pont, ez felszólító mód.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8514592186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.