Olvass!

KönyvesBlog

Egy kiállítás képe – Mán-Várhegyi Réka: A tévé előtt kuporgó kislány én vagyok

2019. január 30. .konyvesblog.

mvr_ludwig-30376kicsi.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Sorozatukban írókat, költőket kérünk meg, hogy válasszanak egy képet a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából, és írják le, ami először az eszükbe jut róla. A Salla Tykkä: Rövid címek című kiállításon (2018. október 6. – 2019. január 6. között volt megtekinthető) Mán-Várhegyi Réka járt.

Választott mű: Salla Tykkä: Óriás

A Rövid címek című kiállításához készült katalógus szerint Salla Tykkä finn fotó- és videóművész „női főszereplőket felvonultató kisfilmjei a női psziché és a jellegzetesen női létélmény problémaköreit igyekeznek feltérképezni”. Igaz és fontos állítás, remélhetőleg fel is kelti mindazok érdeklődését, akik nem akarják kitiltani az országból a társadalmi nemekről való gondolkodást. Kockázata, hogy gettósíthatja az alkotót, aki így egy polcra kerül mindazokkal a további nőnemű  alkotókkal, akiknek a munkáiról ugyanezt el szokás mondani. De a tárlat a női témákkal együtt egy sor másik problémát, mélyen egzisztenciális kérdéseket is felvet, és azon a szavakra, állításokra lefordíthatatlan, nonverbális szinten is működik, ami a számomra érdekes művészet sajátja.

Az Óriás című 12 perces kisfilm a romániai tornászképzés fellegvárában, a dévai sportiskolában játszódik. Fiatal lányok edzenek fegyelmezetten, gimnasztikai gyakorlatokat végeznek együtt és külön, egymással párhuzamosan gyakorolnak a lovon. Feltételezhetjük, hogy legtöbbjük már kicsi kora óta a bentlakásos sportiskolában él és edz. 

Könyves magazin 2018/4.

LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2018, 72 oldal, 15 pont + 100 Ft

 

Olyan benyomásunk támadhat, mintha egy dokumentumfilm vágóképeit látnánk, olyasmiket, amelyek a beszélő fejeket vezetik fel. Déva, a város, a vár, a csarnok kívülről. A csarnok belülről hosszan kitartott állóképekben. Lányok gyakorolnak. Archív felvételeken egykori tornászok ugyanebben a csarnokban. Néha duruzsolást hallunk, a katalógus szerint az interjúk dialógusát vágta itt-ott a képek alá az alkotó, ugyanakkor a beszéd nem elég hangos, hogy értsük, és feliratok sincsenek a segítségükre. Mintha az ő történetüket néznénk, csak nem figyelünk eléggé, és ezért maradunk le a részletekről.

Gyerekkoromban a torna mitikus sport volt számomra és sokak számára, akik a nyolcvanas, kilencvenes években nem mozdultak a tévé elől, ha olimpiát, világbajnokságot közvetítettek. A torna, mint a megtestesült szépség és tökéletesség. Salla Tykkä, aki gyerekként maga is tornázott, és a fejlett nyugatról csodálta a világhírű romániai tornászképzést, egy interjújában maga is erről beszél hozzátéve, hogy a politikai hatalom gyakran szolgálatába állítja ezt a fajta szépséget és tökéletességet, és hogy őt alkotóként éppen az érdekli, hogyan járulnak hozzá az egyes esztétikák a fasizmus, a totalitárius hatalom kiépüléséhez. Nem véletlen, hogy a világbajnok tornászokat nagy számmal kinevelő dévai tornacsarnok óriási méreteit emeli ki a film címe is. Innen nézve valójában a csarnok a film főszereplője, és mi ennek a sokat látott és sok tornászt fegyelmezett térnek a portréját látjuk.

Szerző: Mán-Várhegyi Réka

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/4. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7914562492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.