Olvass!

KönyvesBlog

Egerek Auschwitzban – A teljes Maus

2019. február 05. .konyvesblog.

maus3.png

A teljes Maus magyarul 2005-ben jelent meg az Ulpius  gondozásában, és elég hamar beszerezhetetlenné vált. Nem ez volt azonban az első kiadás: 1990-ben az első részt már olvashattuk magyarul, de ez a kiadás csonkán maradt, nem követte a második kötet. A Libri Kiadó 13 évvel később ismét elérhetővé tette a teljes Maust, ami Art Spiegelman mesterművének mindkét részét tartalmazza. A második világháború kegyetlenségeit és a holokausztot megszámlálhatatlanszor feldolgozták, bemutatták, de a Maus ott van a legjobb,  legfelkavaróbb alkotások között. Nem manipulálja az érzelmeinket, nem fordul giccsbe, hanem kíméletlenül őszinte. Ja, igen, és képregény. Méghozzá Pulitzer-díjas.

Art Spiegelman: A teljes Maus

Fordította: Feig András, Libri Könyvkiadó, 2018, 296 oldal, 3999 HUF

 

A Mausnak már a kerettörténete is izgalmas: a szerző meglátogatta házsártos apját, hogy anyagot gyűjtsön készülő képregényéhez, és a második világháborús emlékeiről faggassa. A lengyel Vladek Spiegelman ugyanis a saját bőrén tapasztalta meg a háború előtti zsidóüldözést, majd a deportálást - egyenesen Auschwitzba. A Maus a felszínen egy lengyel zsidó család elpusztításának, a haláltábor túlélésének krónikája, ám az alkotás nehézségeiről, az időskor keserűségeiről, és egy apa-fiú egymásra találásáról is szól.

A szerző

Art Spiegelman lengyel zsidók gyermekeként született Stockholmban 1948-ban, majd családjával New Yorkba költözött, Queens Rego Park nevű, kisvárosias hangulatú negyedébe, ahol jelentős zsidó közösség él. Noha a szülők fogorvosnak szánták, Spiegelman főiskolára ment, ahol művészet és filozófiát tanult, majd a 70-es évek elején alkotóként beszippantotta őt a San Francisco-i underground képregényes közösség. Először önterápiaként rajzolt: anyja 1968-ban öngyilkos lett, ő pedig idegösszeomlást kapott. Dolgozott a Toppsnak is - a cég a rágók mellé csomagolt kártyasorozataival vonult be a popkultúrába, ezek egyike volt a Mars Attacks, amiből Tim Burton forgatott filmet Támad a Mars címmel. Spiegelman társalkotója volt többek között a nálunk nem túl ismert , de Amerikában kultikus Garbage Pal Kids kártyáknak.

A Maus születése

Az önéletrajzi képregények atyjának is nevezett Justin Green 1972-ben  több alkotót is felkért, hogy rajzoljanak az akkor induló Funny Aminals (sic!) című magazinja első számába - egyetlen kikötése az volt, hogy antropomorf állatok szerepeljenek a rajzokon. Spiegelman először egy rasszizmusról szóló történetre gondolt, amiben a feketéket egérként rajzolta volna meg - a korai amerikai rajzfilmekben az egerek sokszor a feketéket jelenítették meg -, míg a Ku-Klux-Klán tagjait macskaként. Az ötletet hamar módosította, mert úgy vélte, nem lenne hiteles, ezért olyan témát választott, amihez zsidóként és holokauszt-túlélők gyermekeként sokkal személyesebben kapcsolódik. Így született meg a Maus prototípusa, a zsidó egerekkel és német macskákkal. Ez az ábrázolásmód a második világháborús náci propagandát is megidézte, amiben a zsidókat patkányokhoz hasonlították, és számos gúnyrajzon patkányként  is ábrázolták.

Spiegelmant alkotóként egyre jobban frusztrálta, hogy munkái csak egy igen szűk közösséghez jutnak el, így évekkel később ismét elővette a Maust, hogy egy hosszú elbeszéléssé bővítse. Úgy vélte, szélesebb érdeklődésre tarthat számot, és arra gondolt, ha megkéri régen elhidegült apját, meséljen a háború alatti élményeiről, az kiváló ürügy lesz, hogy ismét közelebb kerüljenek egymáshoz.

Oroszországban náci propaganda miatt tiltották be Art Spiegelman Mausát

Horogkereszt volt a címlapján, úgyhogy a náci jelképeket tiltó törvényre hivatkozva az oroszok kivonták a forgalomból Art Spiegelman holokausztról szóló képregényét, a Maust. A szerző szerint a döntés veszélyes következményei lehetnek: „Nem akarhatunk emlékek nélküli kultúrákat." Spiegelman úgy véli, nagyon ironikus, hogy éppen egy antifasiszta történetet tiltanak be náci propaganda miatt.

Horogkereszt volt a címlapján, úgyhogy a náci jelképeket tiltó törvényre hivatkozva az oroszok kivonták a forgalomból Art Spiegelman holokausztról szóló képregényét, a Maust. A szerző szerint a döntés veszélyes következményei lehetnek: „Nem akarhatunk emlékek nélküli kultúrákat." Spiegelman úgy véli, nagyon ironikus, hogy éppen egy antifasiszta történetet tiltanak be náci propaganda miatt.

Az apja, Vladek eleinte tiltakozott, de idővel hozzászokott, hogy fia jegyzeteket készített, majd az egyszerűség kedvéért inkább magnóra vette a visszaemlékezést.

Spiegelman koncepciója az volt, hogy minél hitelesebben mutassa meg, mit kellett a családjának (és  a zsidóságnak) átélnie a holokauszt idején. Apjaolykor ellentmondásba keveredett önmagával, története sok helyütt homályos volt, és bizonyos dolgokról nem akart beszélni, így egyéb forrásokra is szükség volt. Könyvek és más történelmi visszaemlékezések tanulmányozása mellett Spiegelman több holokauszt-túlélő rokonával is beszélt, köztük apja második feleségevel, Malával, ellátogatott a lengyelországi Sosnowiecbe, apja szülővárosába, és felkereste a dachaui és auschwitzi koncentrációs táborokat is.

Steven Spielberg bekavar

A Maus fejezetei csatolt kis füzetekként  jelentek meg a Spiegelman és alkotóművész felesége, Françoise Mouly által szerkesztett RAW magazinban. 1980 és 1985 között hét fejezet készült el, de Spiegelman mindig is kötetként képzelte el a művét, ám hiába keresett kiadót, nem járt szerencsével. A végső ösztönzést egy balszerencsés véletlen adta: egy interjúból kiderült, hogy hamarosan bemutatnak egy rajzfilmet, ami egy Amerikába  vándorolt szegény orosz-zsidó egércsaládról szól - ez volt Don Bluth (Anasztázia, Minden kutya a mennybe megy, Őslények országa)  1986-os Egérmeséje, amelyben Steven Spielberg producerként vett részt. Spiegelman érthető módon bepánikolt, mert képregényét kevesen ismerték, és úgy vélte, ha később végre megjelenhet kötetbe gyűjtve, az alapkoncepció plagizálásnak fog tűnni a rajzfilm után. Ugyan a történetnek még csak a fele volt meg, de egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, kiadatja az elkészült részeket.

Csakhogy addig rendre visszautasították, de végül, egy kis baráti segítséggel, a Pantheon Kiadó (ami korábban már szintén visszadobta a képregényt) vette gondozásba , noha nem hitték, hogy sokat el tudnak majd adni belőle. Aa Maus első hat részét tartalmazó könyv néhány hónappal az Egérmese bemutatója előtt jelent meg,  és míg a rajzfilm jóformán megbukott, Spiegelman mesterműve váratlanul óriási közönség- és kritikai sikert aratott. Apja, Vladek sajnos már nem érhette meg ezt, 1982-ben meghalt.

Talán hihetetlen, de az alkotót jócskán megviselte a siker: a kötet megjelenése után hosszú hónapokig csak tengett-lengett, mi több, idegösszeomlást kapott. Rettegett attól, hogy a folytatás nem lesz jó, erőtlen és méltatlan lesz az addigiakhoz, de leginkább attól, hogy a következő fejezetekben várt rá Auschwitz poklának bemutatása. A történetet végül 1991-ben sikerült befejeznie. A második kötet megjelenése után a Maus - az egyetlen képregényként a díj történetében - Pulitzer-díjat kapott.

Mestermű

A Maus ereje a zseniálisan egyszerű alapötletben rejlik, nevezetesen az antropomorf állatok szerepeltetésében, és ennek a pszichológiai hatása harminc  évvel a keletkezése után is ugyanalyan erős, és még harminc év múlva is az marad - sőt, az igazi nagyságát az jelzi, hogy hiába lett magasabb a mai ember ingerküszöbe, hiába láttunk már mindent, ha Maus ugyanúgy sokkol, mint a megjelenése idején.

Az állatok szenvedése soha nem fog minket hidegen hagyni,és emiatt tudjuk a maga teljességében átérezni és megérteni a Maus történetét. Spiegelman szikár, fekete-fehér rajzai pedig tökéletesen kifejezik az iszonyatot: a kupacokban álló, nyitott szájú egérholttestek látványa örökre beleég az agyunkba.

Mégsem lenne azonban megkerülhetetlen, korszakos mű a Maus, ha csupán az ábrázolás erejére hagyatkozna, sőt, Spiegelmannak tulajdonképpen nem kellett volna túlságosan megerőltetnie magát, hogy hatást gyakoroljon olvasójára. A holokauszttörténetek legnagyobb átka a giccs, az olcsó, közönséges érzelmi manipuláció - gondoljunk csak például Roberto Benigni filmjére, Az élet szépre, a tökéletes giccsre, amit számító módon úgy építettek fel, hogy a végére potyogjanak a néző könnyei. Potyogtak is, és a film három Oscart-díjat nyert. Spiegelman épp az ellenkezőjét teszi a Mausban, sőt, tudatosan kerül mindent, ami akár a giccs csíráit hordozhatná. Például a  szereplőválasztással. Óriási lelemény a kerettörténet, mert a mai olvasó számára is személyessé teszi a történetet - az öreg, morgós, zsugori Vladek mintha csak a zsidó ember tipikus rosszindulatú, antiszemita karikatúrája lenne, bár valószínűleg tényleg ilyen karakter volt. Spiegelman megtehette volna, hogy afféle hétköznapi hőst farag az apjából, de mégis nehéz természetűnek ábrázolta, aki, , ha arról van szó, a saját érdekeit mások elé helyezi. A képregény nem szépít, és a deportáltakat nem pusztán szerencsétlen áldozatokként mutatja be, hanem individuumokként, és tudjuk jól, hogy az ember bármire képes, ha az életéről van szó - akár mások rovására is. Ez a kényelmetlen őszinteség teszi a Maust a holokausztirodalom egyik legjobb darabjává, megrázó regénnyé, kivételes képregénnyé.

Szerző: Lakatos István

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/4. számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1414594200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.