Olvass!

KönyvesBlog

Saját szoba: Piroska és a farkas

2019. február 05. .konyvesblog.

sajatszoba_1_3.jpg

Folytatódik Saját szoba című sorozatunk, melynek minden részében egy-egy klasszikus magyar vagy világirodalmi alkotás néma, mellőzött, semmibe vett vagy fókuszon kívül hagyott női szereplője szólal meg. Szerzőnk arra tesz kísérletet, hogy a kanonizáció miatt általában férfiaktól ismert nőképet, női perspektívát valamiképpen árnyalja. Eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha ezek a nők hangot kapnak, és rávilágít, hogy egy történetnek hányféle nézőpontja és igazsága lehet. Édes Anna, Kőmives Kelemenné, a mitológiai Ekhó,  Ágnes asszony,  AntigonéLéda, Lady Wotton és Gregor Samsa húga, Grete után most a Piroska és a farkas nagymamája szólal meg.

Hurkák

Pokolian sötét volt odabenn. A belei folyton nyikorogtak, kellemetlen hangok és szagok terjengtek mindenütt. A sötétséghez sehogy se szokott hozzá a szemem, a szemüvegem még útközben, a garat résznél tönkrement. Különben egész jó idő volt, napok óta megfázással küszködtem, ezért jött a kicsi csillagom is, hogy jobban legyek.

Gyönge voltam, feküdtem az ágyban, a lányom bort és kalácsot küldetett vele. A világon mindennél jobban szeretem ezt a tündéri kislányt, a Föld összes kincsét odaadnám érte! Mikor még jó volt a lábam, bementünk a vásárra, ott vettem neki egy piros kis bársonysapkát, ő meg mindig csak azt hordta, egyem a húsát, ezért Piroskának neveztük. Ők a városban laknak, én nem bírom már azt a nyüzsgést, az erdő szélén vettem egy házat, hogy nyugalmam legyen. Amióta apus meghalt, társaságra se vágyom annyira, jobb ez így nekem. Szeretem hallgatni a madarakat.

Hirtelen kopogás hallatszott, erőtlen voltam, kikiabáltam, ki az, és a drága kis Pirikém válaszolt, a hangja a megszokottnál vékonyabbnak tűnt ugyan, gondoltam megfázott. Mondtam neki, nincs kulcsra zárva, csak nyomja le a kilincset. Aztán valami egészen furcsa dolog történt, olyan szélsebesen, hogy felfogni sem volt időm, mi történik velem. Megjelent valami suhogó izé, és lenyelt.

Hogy benn milyen volt, már meséltem, nem mondom el még egyszer, nem vagyok én szenilis. Meg nem is ez a lényeg. Hanem, hogy aztán meghallottam a hangját. A kisunokámét! Nem pontosan értettem, mit beszél, de jött a hang egyre közelebb, mintha azt mondaná: nagymama. Elmormoltam gyorsan a Miatyánkot. Ha az unokámat bántani meri, belülről fogom kikaparni a szemét és csomót kötök a beleire! Szívesen hozzáláttam volna, de igazság szerint az erőm egyre inkább elhagyott, vészesen fogyott a levegő.

Valami pusmogás ment, fülről és szemről, mást nem értettem ki belőle, ahogy a farkas beszélt, úgy rezonált a teste is, a Pirike hangját elnyomta ez a ricsaj, szédelegtem, tudtam, már nem sok van hátra, hamarosan megfulladok. Ekkor hirtelen mozdulat, ugrás lehetett, az állat teste pördült és fordult, ha lett volna erőm hányni, biztos, hogy minden aznapi visszajön. Kis fényt láttam, szinte bántotta a szemem, a másodperc töredéke alatt ott termett mellettem a Piri.

Nem láttam az arcát, de biztos rémült volt a drága kis angyalom, beszélni nem tudtam már a fáradtságtól, de szilárd elhatározásra jutottam: megmentem az unokám. Az én életemnek úgyis mindegy, kitörök az állat gyomrából, megölöm, aztán kiszabadítom a Pirit. A farkas mindeközben horkolt, mint aki jól végezte dolgát, a kiadós vasárnapi ebéd megülte a gyomrát. Úgy horkolt, hogy az összes szerve berezonált.

Aztán hirtelen csend lett, a farkas felébredt, úgy tűnt, mintha valaki más is lenne a házban. Átfutott az agyamon, hogy ha van Isten, a vadászt küldi erre, de nem tűnt valószínűnek a dolog. Múlt héten virágot hozott, én vén hülye meg elkergettem azzal, hogy nem illik már a virág az ilyen öreglányoknak. Lehajtott fejjel kullogott haza. De ahogy éreztem, hogy a farkas minden porcikája megfeszült, mégis úgy tűnt, valami történik a testével. Mintha fájdalmat érezne….

Már tudom, hogy ez történt, mert ekkor hirtelen olyan sok-sok fényt láttam, hogy majd kiverte a szemem! A farkas rég elájult. A vadász arca rémült volt, Pirikém remegett, ahogy kiszálltam a vadállat gyomrából, hisz gyerek még: fél a sötéttől a kis virág! Alig kaptam levegőt, mire a vadász sürgetni kezdett bennünket, hogy gyorsan hozzunk kintről be köveket. Először nem érettük a dolgot, aztán elkezdte bevarrni őket a farkas gyomrába. Épp az utolsó öltés után az ordas magához tért, és a vadászt látva el is akart szaladni, de ahogy próbált fölkelni az a mocsok, a kövek lehúzták a földre, az meg lerogyott, elterült, és kiadta a páráját. Micsoda délután volt! A vadász megnyúzta a vadállatot, hogy bundát csináltasson belőle a Pirinek, mi meg csak kacagtunk az unokámmal, majd belefulladtunk!

Este jóízűen elszopogattam a bort, talán kicsit túl jóízűen is, hogy persze farkasokkal álmodtam, akik hurkalébe fulladtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4714608332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.