Olvass!

KönyvesBlog

Három kívánság: Carey, Chung, Johnson

2019. február 06. forgáchkinga

A világon egy évben kétmillió könyv jelenik meg a Wikipédia szerint, ebből Magyarországon tizenkétezer. Ennek a töredékét sem vagyunk képesek elolvasni, de hogy még tovább nőjön az elolvasásra váró könyveink listája, választunk három könyvet, amit nagyon szeretnénk magyarul is kézbe venni.

little.jpgEdward Carey: Little

Riverhead Books, 448, 27 $

1761-ben, egy kis elzászi faluban megszületik egy apró, furcsa kinézetű lány, Anne Marie Grosholz, akit a világ ma csak úgy ismer: Madame Tusseaud. A kisnövésű gyerek alig hatévesen lesz árva, és kerül tanoncnak egy Curtius nevű szobrász mellé. Mestere Párizsban elképesztő viaszmúzeumot hoz létre, Marie azonban idővel ki akar lépni az árnyékából, hogy a saját jogán alkothasson. Versailles-ba kerül, ahol ő taníthatja művészetekre Erzsébet hercegnőt, majd Párizsban a forradalom tanúja és megörökítője lesz (megmintázza viaszból XVI. Lajos levágott fejét is.) Munkája azonban veszélyesnek bizonyul, letartóztatják, és csak kis híján ússza meg a kivégzést. Szabadulása után megházasodik és Londonba megy, a történelembe pedig úgy vonul be, mint a viaszszobrászat nagyasszonya.

Miért olvasnánk? Mert ilyen jó könyvet még nem írtak Madame Tusseaud-ról. Végre jobban megismerhetjük a nőt, aki létrehozta a világ egyik leghíresebb turistalátványosságát.

chung.jpgNicole Chung: All You Can Ever Know

Catapult, 240, 26 $

Nichole Chung memoárja egy nagyon őszinte és személyes könyv az örökbefogadásról. A koreai származású írót nem sokkal születése után egy fehér család vette magához és nevelte fel. Gyerekkorától kezdve sokan kérdezgették tőle – olykor érdeklődően, néha viszont egészen durván –, hogy ázsiaiként mégis hogyan került fehér nevelőszülőkhöz. Örökbefogadói abba a hitbe ringatták, hogy vér szerinti szülei csak azért váltak meg tőle, mert jobb életet szerettek volna biztosítani számára. Chung nem is kutakodott múltja után egészen addig, amíg maga is teherbe nem esett, és el nem határozta, hogy megkeresi az  igazi szüleit. Könyve a döntéséről és a döntése miatt bejárt útról szól, ami megváltoztatta az életét, és mindazt, amit saját magáról és a múltjáról tudott.

Miért olvasnánk? Mert a gyökereink megtalálása talán a legfontosabb téma.

daisy.jpgDaisy Johnson: Everything Under

Jonathan Cape, 272, 16 $

Daisy Johnson idén a nemzetközi Man Booker-díj egyik jelöltje volt, ráadásul sokan őt tartották a legesélyesebbnek, noha a mezőny legfiatalabb szerzője volt. Az Everything Under egy kicsavart Oidipusz-átirat, ami egy anya-lánya kapcsolatról szól. Narrátora és főhőse a szótárszerkesztőként dolgozó Gretel, aki – miután édesanyja elhagyta őt kamaszkorában – nevelőszülőknél nőtt fel. Tizenhat évvel később azonban újra találkoznak, és Gretel elmeséli élettörténetét a nőnek, aki már nem egészen ugyanaz az ember, mint egykoron, mert súlyos demenciában szenved. A lány felidézi gyermekkorát, a közös nyelvet, amit együtt kitaláltak, a hajót, amin éltek, a furcsa fiút, aki egy időben velük lakott, és a rejtélyes víziszörnyet, ami mindent szimbolizált, amitől egykor rettegtek.

Miért olvasnánk? Mert nagyon izgalmas Szophoklész-feldolgozás, ami egyszerre szól a sorsról és a döntések következményeiről, az anyaság felelősségéről és a szavak súlyáról.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/4. számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9714593994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.