Olvass!

KönyvesBlog

A magyar nyelv szerelmetes lovagja – Márai 30

2019. február 21. KissOrsi

Harminc éve halt meg Márai Sándor (életéről ITT írtunk részletesebben, ITT pedig egy korabeli interjút olvashattok vele). Az író 1948-ban hagyta el Magyarországot, sosem tért haza, és művei hazai megjelenését sem engedte mindaddig, amíg az országban szovjet csapatok állomásoztak. Mikor meghalt, akadtak, akik azt hitték, hogy már rég halott. De mit írtak a lapok 1989-ben közvetlenül Márai halála után az akkor már évtizedek óta emigrációban élő íróról? Hogyan emlékezett a kritikus, és hogyan emlékezett az irodalmi szerkesztő, aki nagy eséllyel utolsó magyarként beszélt vele? Az Arcanum adatbázisában elérhető cikkekből válogattunk.

„A kaliforniai San Diegóban kedden 89 éves korában meghalt Márai Sándor író. A kaliforniai halottkém közlése szerint főbe lőtte magát” – a Népszava lakonikus híréhez Kiss Dénes író-költő, a lap irodalmi mellékletének szerkesztője írt kommentárt (1989. február 24.). Ebben emlékeztetett rá, hogy az író halálhírét Magyarországon sokféleképpen vették tudomásul, és természetesen mindannyian megdöbbentek:

„Hiszen ha keveset tudtunk is róla, a neve és némely régebbi munkái emlékeztettek. De mi tagadás, nem kevesen voltak olyanok is, akik azt hitték, már régen meghalt. Míg mások (köztük e sorok írója) azért döbbentek meg igazán, mert e különös sorsú magyar író, aki 1948-tól külföldön élt, önkezével vetett véget életének”.

Kiss Dénes felelevenítette Márai életének főbb fordulópontjait, sokoldalú és nagyhatású írónak nevezte: „Talán azt is mondhatnánk: nagyszabású, ha módunkban lenne felmérni Márai Sándor írói munkásságának értékeit”. Szerinte Márai a halálával nagy titkot vitt magával, melyet talán sosem tudunk megfejteni: „Életművének értékeiről azonban aligha mondhatunk le”.

10 érdekesség a harminc éve elhunyt Márai Sándor életéről

Márai Sándor életútja fordulatosabb és kalandosabb volt, mint sok más 20. századi magyar íróé. Kassán született 1900-ban Grosschmid Sándor néven. Egyik első emléke egy trauma volt: látta, ahogy újszülött húga kiesett a dada kezéből és meghalt. Édesanyja ezután kezdte elkényeztetni. Problémás és öntudatos gyerek lett.

A Népszabadságban 1989. február 24-én M.G.P. (Molnár Gál Péter) írt hosszabb cikket Egy polgár halálára címmel, melyben úgy vélte, hogy Márai hosszúra nyúlt emigrációjában is magyar író volt, „egyike a magyar próza hajlékonnyá fejlesztőinek, magyar stiliszta, a magyar nyelv szerelmetes lovagja. Magyarul írt idegenben is, és szívszorító érzékenységét titkon gyönyörködték hazai hívei is, akik csempészutakon jutottak hozzá vámtisztek tiltotta regényeihez, emlékirataihoz”. M.G.P. emlékeztetett rá, hogy Márai „élete utolsó, második felét hazájával haragban élte le, sokszor mérges szavakkal illette az itthon történteket”, és akkor sem látogatott haza, amikor már hívták: „jöhetett volna, maradt továbbra mégis dacos-gerinces száműzött”. A kritikus szerint Márai európai magyar volt Amerikában is: „Európaiságát azonban a tépelődő, magát szakadatlanul ellenőrző, megvesztegethetetlen Marcus Aureliustól eredeztethetjük”.

Márai: Ez a kor áhítat nélkül való

Az Ország-Világ című lap 1989 áprilisában újraközölt egy 1937-es Márai-interjút, melyet eredetileg a Féltékenyek című regénye megjelenése után publikált a Színházi Élet. Az Ország-Világ szerkesztői azzal magyarázták az újraközlést, hogy „ idegenben elhunyt nagy írónkat" talán majd ez a régi interjú is közelebb viszi a magyar olvasókhoz.

Szikár, kemény, konok emberként jellemezte az írót a Képes 7-ben megjelent cikkében (1989. február 28.) Décsi Ágnes is, hozzátéve, Márairól életében rengeteg anekdota keringett – ezek legtöbbje azonban igaz is volt.

Például, hogy testvérével, Radványi Géza filmrendezővel barkochbázás közben összevesztek valami apróságon, majd tíz-egynéhány évig nem álltak szóba egymással. Azután Radványi beteg lett, elterjedt róla, hogy elveszíti a szeme világát, s testvére egyszer csak megjelent a kórházban. Radványi boldogan üdvözölte, néven szólítva. - Te látsz?! - mondta ő, s kifordult a kórteremből.

Ebben a cikkben megszólalt Furkó Zoltán, a Magyar Televízió irodalmi szerkesztője is, aki Márai Sándor üzenete címmel könyvet írt az íróról, és a cikkíró szerint lényegében ő volt az utolsó magyar, aki beszélhetett Máraival. Tartózkodó és nagyon magányos emberként jellemezte az írót, aki a megismerkedésükkor már nagybeteg volt. Furkó szerint azonban haláláig élénk figyelemmel követte a magyarországi eseményeket:

„Mindennek örült, bár, mint mondta, megélni ő már semmit sem akart. Frissen tájékozott volt a szellemi életről, kérdezte, hogy mit csinál éppen az Akadémia, mit játszik, milyen a Várszínház. Csodálatos ízekkel beszélt magyarul. Számára ez volt a legnagyszerűbb nyelv, bár anyanyelvi szinten beszélt hat másikon is. Legnagyobb kedvencei Jókai, Arany János, Ady Endre és Babits Mihály voltak, de egyre közelebb érezte magához József Attilát”.

Furkó Zoltán szerint még az emigráns évek alatt Olaszországban az amerikai követ – azzal az indokkal, hogy legalább otthon lesz valahol – felajánlotta Márainak, hogy amerikai állampolgárként honosítják. „Márai, az európai elme s magyar író büszkén felelte: ő Európában mindenütt otthon van. Akik azonban ismerték, tudták róla, hogy itthon szeretett volna otthon lenni.”

A cikk az ADT szolgáltatás segítségével jött létre.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5614640708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.