Olvass!

KönyvesBlog

Nicole Krauss szereplői az élet sötétlő erdejében bolyonganak

2019. február 26. .konyvesblog.

Dante Isteni Színjátékának jól ismert metaforája köszön vissza az amerikai Nicole Krauss regényének címében. A két fő szólamra épülő könyv két ember bolyongását mutatja be ebben a „sötétlő erdőben”. Az egyes szám első személyben megszólaló Nicole nagyjából az „emberélet útjának felén”, harminckilenc évesen jut ide; a másik főhős, az egyes szám harmadik személyű narrációval bemutatott Epstein már inkább élete végéhez közeledve vizsgálja felül addigi sorsát és keresi a kiutat a szimbolikus sűrűből. 

Nicole Krauss: Sötétlő erdő

Fordította: Mesterházi Mónika, Magvető Könyvkiadó, 2018, 296 oldal, 4499 HUF

 

Mindketten válságos időket élnek, és bár egymáshoz semmi közük, zsidó származású amerikaiként mindketten elutaznak szeretett és jól ismert városukba, Tel-Avivba, hogy problémáikat mintegy távolról szemlélhessék egy ismerős, erős gyökereket jelentő közegben. A szerző korábbi regényeivel világszerte meggyőzte az olvasókat arról, hogy képes nagy és bonyolult szerkezeteket egyben tartani, és az embereket különösen érdeklő témák (pl.: a szerelem mibenléte, a felejtés hatása) felé fordulni. A szerelem története, A betéved az ember egy szobába, a Nagy Palota mind az olvasók kedvenceivé váltak, írójuk pedig 2010-ben bekerült a New Yorker „Húsz negyven év alatti író, akire érdemes figyelni” kiadványába. 

Egy regény sohasem lehet tökéletes

Magvető, 400 oldal, 2012, 2967 HUF Megírható-e a nagy amerikai regény? Leszokhatunk-e az egyperces e-kultúráról úgy, ahogy a dohányzásról? Ezekről valamint magyar gyökereiről, családi és kulturális hagyatékáról, regényeinek zeneiségéről és térbeliségéről, valamint a regényről mint építészeti formáról beszélt Nicole Krauss a Hay Fesztiválon. Fotó: Valuska Gábor Nicole Krauss napjaink egyik legolvasottabb amerikai regényírója.

A Sötétlő erdő egyik hőse, Epstein hatvannyolc éves, gazdag és nagynevű ügyvéd, nyughatatlan, állandóan vitára kész temperamentummal. Szülei elvesztése és válása után azonban kezd elbizonytalanodni, rákérdezni az élete értelmére. Egy éjszaka a Central Park közelében egy hajléktalan majdnem megkéseli: „A férfi gyorsan végighúzta a pengét Epstein mellkasán. – Ott bent mi van? Epstein hátrébb lépett, a kezét a szívére szorította. Hol? – lihegte. – Ott belül! – Semmi.- mondta halkan.” Az idősödő férfi egyre több olyan szimbolikus és spirituális jellel találkozik, melyben Isten ujját látja, és kénytelen szembenézni saját magával.

Ugyanez a helyzet a másik hőssel, aki egy megromló házasság és az írással kapcsolatos kudarcok elől menekülve jut el oda, hogy saját maga felé kell fordulnia. Az életközépi válsággal küzdő, kétgyermekes amerikai írónő alakjában nem nehéz felismerni a regény szerzőjét, aki a névbeli egyezés mellett szintén nemrég vált el (volt férje szintén író, Jonathan Safran Foer), és két gyermeket nevel. Az ő bolyongása egy furcsa tapasztalattal kezdődik, melynek során mintha egyszerre két helyen érzékelné saját magát:

„…amíg egy őszi délután, amikor bejöttem a házunk ajtaján, ahol a férjemmel és a két gyerekkel laktam, azt éreztem, hogy már ott vagyok. Csak ennyit: már ott. Fent járkálok az emeleti szobákban, vagy alszom az ágyban: nem nagyon számított, hol vagyok, vagy mit csinálok, csak a bizonyosság, hogy tudom, már bent vagyok a házban.”

A lábuk alól talajt vesztett szereplők különböző utakat járnak be, amikor megpróbálnak jelentést adni életüknek. Epstein először adományozni kezd, szétosztja minden vagyonát, majd sok zsákutca és keresztút után telepít egy hatalmas erdőt Izraelben, hogy végül egy filmforgatás véletlenjei után Dávid király jelmezében tűnjön el a sivatagban. Nicole egy rejtélyes irodalomtudóssal való találkozás, egy Kafka-kéziratokkal teli bőrönd és egy sivatagi lázálom után végül hazatér, de az előreutalásokból tudható, hogy sok dologban változtat majd életén. 

Nicole Krauss: Otthon nem vagyok híres író

Magvető, 400 oldal, 2012, 2967 HUF Fotó: Valuska Gábor Ha két író nemcsak egymást, de a kritikusokat is meghódítja, és hirtelen az irodalomi élet legújabb álompárjaként kezdenek hivatkozni rájuk, elképzelhető, hogy sokan tudni akarják majd, hogyan élték meg a sikert.

A kiútkeresés, az életben való elakadás, az élet jelentésére rákérdező válság áll a középpontban. A szereplők szólamai is elsősorban gondolat- és tudatfolyamként működnek. Ezekben a belső monológokban az élet, a lét, az egyéni sors mibenlétét érintő pszichológiai, bölcseleti kitérők rendkívül gyakoriak, ugyanúgy, ahogyan a gyerekkora vonatkozó visszaemlékezések is. A világ megismerésének lehetőségei és a létre vonatkozó végső kérdések nyüzsögnek a regény lapjain hétköznapi kérdésfelvetésekként megfogalmazva.

A zsidó történelem és identitás problematikája is szorosan beleíródik ebbe a sűrű, többrétegű szövegbe, ugyanúgy, ahogy legfontosabb irodalmi allúziókként Kafka életműve és a Zsoltárok könyve. Nicole írja egy helyen Kafkáról: „Soha, senki nem élt annyira a küszöbön, mint Kafka. (…) A menekülés, az átváltozás küszöbén. Egy hatalmas és végső megértés küszöbén.” A nő egy titokzatos irodalomtudóstól azt az információt kapja, hogy Kafka valójában nem halt meg 1924-ben, hanem Izraelbe utazott és kertészként élte le életét. Ennek megfelelően egy ismeretlen kéziratokkal teli bőrönd is az útjába akad, de mindennél sokkal érdekesebb az elméjében történő találkozás Kafkával, és az a mód, ahogyan végül az ő kalandjai is kafkai fordulatot vesznek, rejtélyes, kiszámíthatatlan, már-már szürreális irányba fordulnak. Ahogyan Kafka hőse áll a Törvény kapujában, úgy várakozik a megértésre Nicole. A csehországi zsidó író szerint a bölcsek mondása, hogy „Kerülj Túlnan!”, nem jelent semmit, amíg nem tudunk jelentést rendelni a Túlnanhoz. Pedig ezt a Túlnant, az „igaz utat” keresi Dante hőse is, és a bibliai Dávid király, akit Epstein választ kalauzul kalandja során. Az erdő mellett a víz is fontos, visszatérő szimbólum a regényben (a könyv borítója is ezt hangsúlyozza), hiszen nemcsak az erdőben lehet elveszni, de a hatalmas, végtelen vizekben is. Ahogyan Epstein olvassa a Zsoltárok könyvében:

„…feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.”

Lehetséges, hogy ebből a sötétlő erdőből és veszélyes örvényből van kiút, de kizárólagos recept, pontos térkép nem létezik. Epstein és Nicole figurái egy-egy személyes útkeresést mutatnak fel, de megoldást nem nyújtanak. Talán mindkét szereplő átjut a kapun, megtalálja a kiutat, még ha az olvasó nem is látja pontosan ezeknek az utaknak a logikai lépéseit, vagy az egyértelmű eredményét. Talán nem jutnak át, de mindenképpen megváltoznak. Optimista és pesszimista értelmezése is lehet a regény alábbi sorainak: „Van kapu. Van út fölfelé vagy túlnan. Csak hát az ember szinte bizonyosan nem tudja majd elérni, vagy felismerni, vagy átmenni rajta ebben az életben.” Hogy melyik értelmezést választjuk, azzal kapcsolatban a Sötétlő erdő nem nyújt segítséget. Nem életvezetési tanácsadó-könyv ugyanis, hanem izgalmas, tömény, sokrétű és elgondolkodtató irodalmi szöveg.

Szerző: Kolozsi Orsolya

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr10014613456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.