Olvass!

KönyvesBlog

Mándy Iván munkamódszere néha sértődést, néha komikus helyzeteket okozott

2019. február 27. .konyvesblog.

mandykave.jpg

Képek forrása: PIM

Mindig kérdés, hogy milyen irodalmi értékkel bír egy alapvetően magáncélra szánt levelezést bemutató kötet vagy naplókiadás. Jelent-e többet annál, minthogy gazdagabbá válik az érettségi tételek illusztrálásához válogatható anyag? Mennyire tolja el a hangsúlyt a művekről a remélt bulvárhype vagy egy történelmi korszak mindennapi borzalmainak felidézése?

Mándy Iván válogatott levelezése

Szerkesztette: Darvasi Ferenc, Magvető Könyvkiadó, 2018, 488 oldal, 4999 HUF

 

Mándy Iván válogatott levelezése Darvasi Ferenc szerkesztésében jelent meg tavaly, az író születésének 100. évfordulójára (csakúgy, mint az elmúlt év másik Mándy-kiadása, a Ciklon – Válogatott novellák). A szerkesztő a levélanyagot kronologikusan, de válogatva, irodalomtörténeti alapossággal kidolgozott jegyzetekkel és utószóval ellátva közölte. 

Bár a kötetbe lehetett volna némi regényes közjátékot csempészni – például külön részt lehetett volna szánni az egyik házasság előtti  szerelemmel, Tóth Judittal, vagy a Svájcban hat hónapos ösztöndíját töltő feleséggel, Simon Judittal való levélváltásnak – Mándy válaszai sajnos sok esetben kiáltóan hiányoznak. Ez a hiányérzet a kötet olvasásakor végig megmarad, hiszen a 234 levélből mindössze 68 származik Mándytól. Még akkor is ront ez az élvezhetőségen, ha tekintetbe vesszük, hogy a szerkesztő minden általa fellelt Mándy-levelet közölt, a hiány okát pedig részletesen kifejti az utószóban.

mandy3.jpg

Valószínűleg nem kezelhetjük egy szerző minden írott vagy annak szánt megnyilvánulását művészi tettként, még ha olykor ez gyümölcsöző is (például Kafka esetében, akinek az alkotás szorongatottsága nyomán szinte vastagabb a történetcsírákban bővelkedő levelezés- és naplógyűjteménye, mint a szorosan vett életműve). A szerkesztő azért halványan elülteti az olvasóban ennek lehetőségét a választott mottóval, amely a Vera dolgai című rövid történetből származik. Ebben a szülők Mándy egyik ikonikus figurájának, a fiatal, önmagát és a világban való helyét kereső Verának a szobájában nézegetik a ki tudja, hová tűnt lányuk holmijait, keresik a leveleket is, amelyeket nem találnak, és közben rádöbbennek, hogy tulajdonképpen semmit sem tudnak Veráról. 

Ottliknak és Mándynak a vérében volt az ellenállás és az elegancia

Lengyel Balázs, Mándy Iván és Ottlik Géza Szigorúságnak nem sok, de önreflexiónak, még inkább őreflexiónak nagyon is van nyoma Ottlik tekintetén a szigligeti csónakban, ami Kelecsényi szerint barátságnál többet, szerelemnél kevesebbet, de mindenképpen valami titkot jelentett. Ottlik Géza és Mándy Iván évtizedekig vigaszt, lelket adó barátságát idézte meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészbarátságok-sorozatának legutóbbi állomásán Tarján Tamás, Darvasi Ferenc és Kelecsényi László.

A Mándy-próza fanyar humorát, iróniáját néhol azért felfedezhetjük a levelekben. Például abban, ahogy az utazástól való félelemről ír a feleségének:

„Dolgozni most már nem nagyon akarok utazásig. Van ugyanis egy rémképem. Hogy Svájcban annyira rám szakad az idegenség (legalábbis, ha nem vagy mellettem), hogy csak írok, írok, és föl se merek nézni a papírról. De hát azért már alig várom.” 

Mindemellett az alkotó munkamódszerébe is betekintést enged a kötet. Mándy valóban úgy dolgozott, hogy járta a Józsefvárost, beszélgetett az utca munkásemberével, beült a presszókba, és figyelt. Figyelt, aztán pedig nyelvi szépséget keverve a történetekhez, megírta, amit látott. Minderről ő maga mesél a levelekben. A szomszéd kislányról például ez volt a véleménye:

„Kiírja a liftre, hogy nem működik. Mert van egy rettenetesen öreg ember a házban, és akkor gyalog kapaszkodik fel az ötödikre. És közben hátha történik valami. Halálfejeket rajzol kartonpapírra. Azt kilógatja az utcára, ha arra megy az öregember. Aranyos kis gyermek. Még lehet belőle regényfigura nálam.”

mandy4.jpg

Mándy nem (mindig) élt azzal az áttétellel, amit sok író elengedhetetlennek tart a személyes élmények irodalmi anyaggá formálásához. A levelezésből az is kiderül, hogy olykor ebből örök sértődés is származott, például Végh György esetében, aki a Fabulya feleségeiben jelenik meg. Máskor a munkamódszer hatása inkább komikus volt, például amikor a nyaralótulajdonosok magukra ismertek egy novellában, és azt teljesen a saját élethelyzetükre vonatkoztatták, mintha az író személyesen nekik üzent volna:

„Ilonka néni csak egyszer említette a novellát, nagyon kedvesen. Az irodalom nevelő hatásáról beszélt. Hogy egy bizonyos Levelezőlap (ő így mondta) nyaralásból című novella óta megfoltozták a terítőket, nem porszívóztak, stb… Futólag említettem valamit az élmény és fantázia szerepéről.”

Nem érdemes szó nélkül hagyni azokat a neveket sem, amelyek felbukkannak a levelekben: például Esterházy, Krasznahorkai, Mészöly, Nádas, vagy Ottlik, akik Mándyt barátjuknak tartották és „szeretve tisztelték”. A kötetben sok fényképet, dedikációt és külföldről érkező méltatást olvashatunk, de tanúi lehetünk a szomorú próbálkozásoknak is az angol fordítások elhelyezésére. Végül pedig a barátok aggodalmának a halál előtti években.

Szerző: Monostori Andrea

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr914613178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.