Olvass!

KönyvesBlog

Saját szoba: A bűnbeesés

2019. március 07. .konyvesblog.

sajatszoba_1_4.jpg

Folytatódik Saját szoba című sorozatunk, melynek minden részében egy-egy klasszikus magyar vagy világirodalmi alkotás néma, mellőzött, semmibe vett vagy fókuszon kívül hagyott női szereplője szólal meg. Szerzőnk arra tesz kísérletet, hogy a kanonizáció miatt általában férfiaktól ismert nőképet, női perspektívát valamiképpen árnyalja. Eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha ezek a nők hangot kapnak, és rávilágít, hogy egy történetnek hányféle nézőpontja és igazsága lehet. Édes Anna, Kőmives Kelemenné, Ekhó,  Ágnes asszony,  AntigonéLéda, Lady WottonGrete, Piroska nagymamája, Ludas Matyi édesanyja és Natasa után most az emberiség ősanyja, Éva meséli el, hogy szerinte hogyan is zajlott a bűnbeesés. 

Nem nagy ötlet

Jó, hát nem volt nagy ötlet. De az úr annyira felidegesített, hogy csak azért is letéptem azt a szart. Finom se volt, Ádámnak se ízlett, bár őt azóta is csak a miattam érzett szekunder szégyen foglalkoztatja, meg persze önmaga.

Felébredtünk a semmi közepén, körülöttünk édesen daloló madarak, pihegő állatok, napsütés, csodás növényzet, kellemes hangulat. Egészen elfáradtam aznap a nagy semmittevésben.

Időről-időre felütötte a fejét valami kórushang, ami azt illeti, elég idegesítő volt, az angyalok a teremtőnknek hajbókoltak, az meg nagyképűen ismételgette: be van fejezve a nagy mű, igen. A nagy mű. Az alkotó meg pihen. Kész röhej!

Az a vén majom csak azt akarja, hogy csodálják. Nem bír betelni magával. Ádám is elvakultan szerette, semmi meglepő, hogy ő is ilyen lett, mint utóbb kiderült, mégiscsak a képmására teremtette.

Ádám szomjas volt, gondoltam adok neki egy almát, és pont az a fa volt a legközelebb. Erre mi történik? Az úr dörgedelmes hangon felcsattan, hogy megállj, és elnézést kérek, ha ez valakit bánt, de még ekkora tahót nem látott a világ: ott álltam, értitek, én, készülve leszakítani azt az almát, erre elkezd Ádámhoz beszélni. Ádámhoz. Mintha ott se lennék. Férfiak egymás között, jól ismert szokás.

A lényeg, hogy megfenyegette Ádámot, azt mondta, ezt a két fát nem érintheti meg, ha pedig megteszi, megöli. Vagy hát meg fog halni, nem emlékszem, hogy hangzott pontosan, de a szavaiból nem is volt egyértelmű, mire gondol. Az egy dolog, hogy fel nem fogom, minek tesz valaki ide két fát mellénk, ha hozzá se nyúlhatunk, de hogy csak Ádámot veszi emberszámba, azzal vérig sértett. Megmakacsoltam magam.

Ekkor jött a kígyó. Okos volt, és szép, új dolgokat beszélt, lelkes lettem a szavaitól. Nem különben velem is szóba állt… Ádám elég pipogyán viselkedett, szédülni kezdett meg okoskodni, amitől különben mindig lever a víz. Mint mondta, az Isten őt Istenné tette, nincs oka hát kételkedni a szavaiban. Idegbe jöttem, hogy a társam ekkora tökelütött. Persze nem sok labdába rúghattam a párválasztáskor: ő volt férfi egyedül… És még én vagyok buta és naiv, hah: én ezt bizony csak azért is megeszem. A kezemben volt, mikor az úr persze megint bejelentkezett, és mit gondoltok, a mi okos teremtőnknek mit sikerült kinyögnie? Hogy ember, vigyázz! Ádámnak, megint, persze. Én a szemében azóta sem vagyok ember. Hát kössz, haver, gondoltam, és megettem az almát, adtam Ádámnak is, legalább míg eszi, nem beszél sületlenségeket és csöndben van.

Keserű volt, érhetett volna pár hetet. A végét még le sem nyeltem, mikor az öreg sopánkodva kezdett lelkiismeret-furdalást kelteni Ádámban: Ádám, Ádám! elhagytál engemet… Jó dacosan mondta, hogy akkor ő is elhagyja őt, mint valami duzzogó óvodás. Rólam továbbra sem szólt a fáma, boy’s toys ez a teremtés-dolog. Hátat fordítottam, és elsétáltam inkább a pálmafák felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9114669517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.