Olvass!

KönyvesBlog

Milyen autogramot kér egy író?

2019. március 12. .konyvesblog.

(Képek forrása)

Nyilván olyat, mint bárki más, viszont a Brooklynban élő Sabra Embury a dedikálásokon a szimpla aláíráson túl azt is kérte az íróktól, hogy rajzoljanak egy nyulat a könyvébe. Ebből már kész kis kollekció lett, a nyuszis rajzokból pedig a New York Times mutatott meg párat.

Embury nagyjából tíz éve kezdett bele a nyúlrajzok gyűjtésébe, és elmondása szerint azért döntött a nyuszik mellett, mert a hosszú fülei miatt a figurát elég nehezen lehet más lényekkel összetéveszteni. A kérése annyi volt, hogy mindössze tíz másodpercet szánjanak rá, ami könnyebbséget is jelentett az íróknak, hiszen tudták, hogy nem vár tőlük semmi komolyat. A nyúl felskiccelése ráadásul még annak is örömet jelentett, aki amúgy nem nagyon tudott rajzolni.

A nyúlrajzok mindenesetre eléggé beszédesek lettek, Margaret Atwood (aki „Ez nagyszerű!” kiáltással fogadta a kérést) még egy répával is kiegészítette a saját rajzát és az aktivizmus jegyében mellé írta, hogy Carrot for all!, azaz répát mindenkinek! David Lynch egy aranyszínű nyulat rajzolt, Bret Easton Ellis sűrű fuckozások közepette egy vámpírfogú teremtményt bírt kicsikarni magából. Egyik személyes kedvencünk Amelia Gray óriásfüle, de érdemes végigpörgetni az összes képet ITT!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4214681760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.