Olvass!

KönyvesBlog

Stieg Larsson nyomozása segíthet megoldani az Olof Palme-gyilkosságot

2019. március 16. KissOrsi

Olof Palme (kép forrása)

Olof Palme meggyilkolása a második világháború utáni Svédország legnagyobb politikai traumája mind a mai napig. A svédeket eleve sokkolta, hogy az addig biztonságosnak hitt országukban a nyílt utcán agyonlőtték a miniszterelnöküket, a keserűséget pedig csak fokozta, hogy a szálakat a mai napig nem sikerült megnyugtatóan felgöngyölíteni. Az már kevésbé köztudott, hogy rögtön a gyilkosság után egy svéd újságíró is nyomozni kezdett, aki abban az időben a TT nevű svéd hírügynökségnél dolgozott. Ezt az újságírót Stieg Larssonnak hívták, neve viszont akkor még teljesen ismeretlen volt a szélesebb közvélemény előtt, hiszen a Millennium-sorozat első darabja, A tetovált lány csak 2004-es halála után jelent meg. Viszont az, amit az Olof Palme-gyilkosság utáni kutakodása során talált, nem nagyon különbözött attól, ami a bűnügyi regényeit is jellemezte. Márpedig Larsson sok mindent kiderített, igaz, dokumentumai aztán évekig dobozokba zárva porosodtak. Következtetéseit, teóriáit sok évvel a halála után Jan Stocklassa svéd újságíró foglalta kötetbe és egészítette ki a saját kutatásaival. A szerző telefonon mesélt nekünk arról, mit gondol Larsson módszeréről, mi a véleménye a korabeli rendőrségi munkáról és szóba került az is, hogyan birkóztak meg a svédek az akkori események súlyával.

1986. február 28-án Olof Palme a feleségével, Lisbettel a moziból tartott hazafelé a stockholmi Sveavägen nevű utcán, amikor rájuk lőttek. A miniszterelnök feleségét súrolta a golyó, Palme viszont szinte nyomban belehalt a sérülésbe. A tettes elmenekült. A rendőrség azonnal nyomozni kezdett, hajtóvadászat kezdődött, és az évek során vagy 10 ezer embert kihallgattak. Ezzel párhuzamosan egy Stieg Larsson nevű újságíró is kutakodni kezdett – hogy mire jutott, azt egy tavaly megjelent könyv foglalja össze, amely magyarul idén áprilisban kerül a könyvesboltokba. A Stieg Larsson titkos iratai - A Palme-gyilkosság kulcsa című true crime kötet alapját a néhai újságíró dokumentumai, akkori nyomozati anyagai adják, melyeket Jan Stocklassa svéd újságíró rendezett sajtó alá, és egészített ki a saját kutatásaival.

Jan Stocklassa: Stieg Larsson titkos iratai - A Palme-gyilkosság kulcsa

Fordította: Patat Bence, Animus Kiadó, 2019, 400 oldal, 4290 HUF

 

Stieg Larsson a merénylet idején még nem volt híres krimiíró, hanem Svédország legnagyobb hírügynökségénél dolgozott, és Stocklassa szerint rögtön a gyilkosságot követő napon nyomozásba kezdett. Alig pár hét leforgása alatt komoly adathalmazt gyűjtött össze, erről tanúskodik az az 1986. március 20-i levél, melyet a Searchlight magazin főszerkesztőjéhez, Gerry Gable-hez intézett (ennek egy részletét ITT olvashatjátok, a cikk végén pedig belekukkanthattok az angol nyelvű verzióba is). A londoni antifasiszta magazin, a Searchlight utóbb egyfajta mintaként is szolgált Larssonnak saját lapja, az Expo 1995-ös megalapításakor, az újságíró pedig rendszeresen tudósította a magazint a svédországi eseményekről.

palme1.JPG

A helyszín (forrás)

Az említett levélben Larsson a Palme-gyilkosságot „az egyik leghihetetlenebb és legdöbbenetesebb halálesetnek” nevezte, amellyel a munkája révén valaha foglalkozott. A szövevényes bűnügyet pedig („a gyilkossági rejtélyen alapuló dráma iskolapéldája”) az alábbi irodalmi példákkal szemléltette:

„Néha egy Robert Ludlum-regény tempójában zajlik. Más napokon inkább egy Agatha Christie-rejtélyre emlékeztet, majd egy Ed McBain-rendőrségi krimire hajaz, némi Donald Westlake-komédiával fűszerezve.”

Már ebben a levélben felmerült az az elmélet, amely utóbb a Stocklassa-könyv egyik legfontosabb teóriája lett, nevezetesen, hogy a gyilkosság mögött az akkori dél-afrikai rezsim állhatott. „Csupán 20 nappal a gyilkosság után Larsson írt egy hétoldalas levelet, melyben leírta a gyilkosság körülményeit és a lehetséges motívumokat, tanúkat. Nagyon alapos leírás” – hangsúlyozza Stocklassa, és valóban, a levélben Larsson a következőképpen fogalmazott:

„A találgatások között felmerül, hogy dél-afrikai érdekek is szerepet játszhatnak a gyilkosságban. A Palme-bizottság, amelyben magában Palménak is fontos szerep jutott, kampányt indított az apartheid rezsimmel üzletelő fegyverkereskedők ellen.”

Stocklassa szerint Larsson rendkívül alaposan nyomozott, több teóriának is a nyomába eredt, de mindig visszatért ugyanahhoz. Eszerint tehát az apartheid rezsim szervezte meg a merényletet, viszont nem egymagukban hajtották végre a merényletet, hanem egy ciprusi közvetítő segítségével a svéd szélsőjobbal szövetkeztek, akik attól tartottak, hogy „Olof Palme kiárusítja az országot a Szovjetuniónak”.

Vakvágányon

A hivatalos nyomozás amúgy többször is vakvágányra futott, és a rendőrök munkáját nem könnyítette meg az sem, hogy a gyilkosság után 143 ember jelentkezett azzal, hogy ő követte el a bűntényt. Sokáig az egyik legesélyesebb elkövetőnek egy Christer Pettersson nevű férfit tartottak. Pettersson alkoholista volt és narkomán, ráadásul visszaeső bűnöző, aki 1970-ben már ölt embert. A férfit Palme özvegye, Lisbet választotta ki egy videokamerás szembesítésen, személye pedig több szempontból is kapóra jött a rendőrségnek és ő volt – ahogy a kötet is fogalmaz – „a megfelelő gyilkos”. A férfit első fokon elítéltek, ám másodfokon végül felmentették, Stocklassa szerint viszont a nyomozást vezető ügyésznek továbbra is meggyőződése volt, hogy Pettersson a tettes. 2016-ban aztán új ügyészt neveztek ki Krister Petersson személyében (a névhasonlóság csak véletlen), aki viszont nem osztja előde nézeteit: szerinte nem Christer Pettersson volt az elkövető, és ezen a véleményen van Stocklassa is.

stieg_es_jan_1.jpg

Stieg Larsson - Jan Stocklassa

Larsson amúgy annak idején minden rendelkezésére álló információt átadott a rendőrségnek, Stocklassa szerint viszont a nyomozó hatóság nem volt igazán kompetens, és semmit sem kezdtek az újságíró anyagaival. „Larsson azt akarta, hogy megoldódjon az ügy, ám nagyon szilárd elképzelése volt arról, hogy mi az újságíró dolga, és mi a rendőrség dolga. Egyetértek vele” – mondta Stocklassa, aki könyve előszavában is azt írta, hogy meggyőződése szerint Stieg Larsson kutatómunkája hozzájárul majd a megoldáshoz, a maga részéről pedig minden információt a rendőrség rendelkezésére bocsátott. „Nagyon alaposan le van írva, hogyan történt, mik voltak a motívumok, a fegyverek, de mindig a rendőrségnek kell az ügyet megoldania, neki kell bizonyítékot felmutatnia. Meggyőződésem, hogy a könyvben leírtak jelentik a bűntény megoldását, de a rendőrség dolga lesz a bizonyítás. Számomra ez kicsit olyan, mintha egy kézikönyv lenne a rendőrség számára” – hangsúlyozza.

Egy új karrier kezdete. „Stieg az egyik reggel elővette azt a novellát, amelyet néhány évvel korábban írt, arról a férfiról, akinek egy ismeretlen minden évben ugyanazon a napon virágokat küldött. Megmutatta Evának. Vajon tudna ebből valami nagyobbat is írni? Eva kíváncsi volt, és szerette volna tudni, ki küldte a virágokat. Arra buzdította Stieget, hogy a szigeten töltött nyarat használja ki írásra. Stieg belehelyezte az első lapot az írógépbe, és a tetejére felírta a könyv címét: A tetovált lány.” (Részlet a könyvből)

Larsson archívuma

Jan Stocklassa amúgy azt meséli, hosszú utat járt be, mire tudomást szerzett Larsson dokumentumairól, melyek létezéséről mindösszesen csak pár ember tudott. A kötet előszavában így ír arról, hogy mit talált:

„Öt évvel később rábukkantam Stieg Larsson elfeledett irataira, és elmélyültem egy világban, amely teli volt olyan emberekkel és történésekkel, amelyek mintha Stieg regényeiből kerültek volna elő. A szereplők ugyanolyan szélsőségesek voltak, mint Lisbeth Salander és Alexander Zalacsenko. Csak éppen valódiak. Gyilkosok és áldozataik. Más kémek után kémkedő kémek. Meggyilkolt nők és gyermekek. Meghekkelt számítógépek, titkos felvételek, titkos műveletek. És halál. Sok gonosz, hirtelen halál.”

Kezdetben mindenesetre azt hitte, hogy „majd egy kis kupac dokumentumot” talál, ám összesen húsz doboz volt Larsson személyes archívumában: „Átrágtam magam az egészen, és végül négy olyan doboz volt, ami relevánsnak bizonyult. Teljesen meghökkentem, amikor kiderült, hogy ilyen sok anyag van, egészen hihetetlennek gondoltam. Egy csomó véletlen egybeesés kellett ahhoz, hogy megtaláljam ezt az archívumot”. Stocklassa emlékeztet arra, hogy amikor Larsson 2004 novemberében váratlanul elhunyt, még nem volt híresség, a halála pedig óriási sokk volt a környezetében élőknek. „A halála után nem sokkal vita robbant ki az élettársa, Eva Gabrielsson, valamint a fivére és az apja között, és megkezdődött a hagyatékért való harc. Köztudott, hogy Eva elveszítette ezt. Ezzel párhuzamosan Larsson híres lett, a környezetében élők pedig nem tudták, mihez kezdjenek a dokumentumaival. Így csak ott hagyták. Nem hiszem, hogy megfeledkeztek volna róla, egyszerűen csak nem tudták, mitévők legyenek” – véli Stocklassa, aki nem titkolja azt sem, hogy ebben a vitában inkább Gabrielsson oldalán áll. (Hogy miért robbant ki a pereskedés és mi volt a tétje, a keretesből kiderül.) A per amúgy nem befolyásolta Stocklassa munkáját, hiszen az archívum az Expo magazin tulajdonában állt, így a pernek nem képezte tárgyát.

A per. Stieg Larsson neve ma már brand és egybeforrt a skandináv krimikkel, de halálakor legfeljebb csak szűk körben volt ismert. A Millennium-trilógia első része 2005-ben posztumusz jelent meg, és a három könyv több mint 80 millió példányban kelt el, nem is beszélve a filmes adaptációkról. Ám, ahogy Stocklassa is írta a mostani kötet előszavában, Larsson legkiemelkedőbb műve mégsem a krimiírás volt: „Felnőtt életének egészét a fokozódó jobboldali szélsőségesség elleni harcnak szentelte”. Ez volt az oka annak is, hogy nem vette feleségül élettársát, Eva Gabrielssont, a svéd törvények értelmében ugyanis házasság esetén nyilvánosságra kellett volna hozni a címüket, Larsson pedig – aki akkorra már rengeteg halálos és egyéb fenyegetést kapott – Eva védelmében ezt el akarta kerülni. 32 évig éltek együtt, és amikor 2004 novemberében szívrohamot kapott, úgy halt meg, hogy nem volt végrendelete. A jogok és minden egyéb Larsson fivérére és apjára szállt. Évekig tartó pereskedés kezdődött, amiből végül a nő került ki vesztesen. A perről korábban ITT írtunk.

Be nem gyógyuló seb

Jan Stocklassa azt mondja, a Palme-gyilkosság óriási trauma volt Svédország számára, hiszen maguk a svédek mindig is a világ legbiztonságosabb országaként gondoltak a hazájukra. A gyilkosság szerinte alapjaiban rázta meg Svédországot: „Ez a seb még mindig nem gyógyult be, újra és újra felszakad, időről időre cikkek, riportok jelennek meg és emlékeztetnek minket arra, hogy volt egy miniszterelnökünk, akit meggyilkoltak, és az eset megoldatlan maradt. Ez pedig a mai napig egy traumatikus élmény”.

Nem érte meg A tetovált lány világsikerét

2003. nyarán szedte össze magát Stieg Larsson annyira, hogy barátai unszolására elküldje a Pirat Kiadónak A tetovált lány és a további két kötet kéziratait, de azok a balekok a postára sem mentek el érte. Majd amikor Larsson felhívta őket, és ez kiderült, akkor is nemet mondtak arra, hogy elolvassák.

A Searchlightnak írt angol nyelvű levelet itt tudjátok elolvasni:

Letter from Stieg 1986-03-2... by on Scribd

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5114686094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.