Olvass!

KönyvesBlog

A Vakság önelemző szorongás és egy pszichoszociális válság anatómiája

2019. április 04. .konyvesblog.

“Közeledik az idő, hogy hazainduljak, és elkezd foglalkoztatni mindaz, amit egész nap kerültem. Nincs nálam sem ital, sem cigaretta, hogy segítsen a szembenézésben, mégis belepillantok a szakadékba.”

Az emberi psziché neuróziskatalógusa kimeríthetetlen forrása a könyv -és filmiparnak. AF Brady Vakság című könyve pszichiátriai fikció, egy metamorfózis története, már-már orvosregény, de nem olyan értelemben, mint Robin Cooktól a Kóma, mert nem történik benne egyetlen gyilkosság sem, mégis a feszültséget hasonló dolog generálja. A Kómában például orvosok ölnek olyan helyen, ahol gyógyítani szokás, a Vakságban pedig egy pszichiátriai intézetben dolgozó doktornő legalább annyira beteg, mint a kezeltjei.

A.F. Brady: Vakság

Fordította: Nagy Mónika, Agave Könyvek, 2018, 347 oldal, 3680 HUF

 

AF Brady a Brown egyetemen tanult pszichológiát, terapeutaként és mentális tanácsadóként dolgozik azóta is. Tizennyolc éves korában átesett egy tizenkét órás agyműtéten, és ahogyan a New York Postnak elmesélte, ez az esemény alapjaiban változtatta meg az életét, enélkül a tapasztalat nélkül nem lenne az, aki, és a Vakság című debütáló regénye sem születhetett volna meg.

A könyv egy mentális betegség anatómiája, egy igen különleges páciens-terapeuta felállással a középpontban. A történet nem véletlenül játszódik Manhattanben; a nagyváros/mentális betegség különleges párosítás, az urbanizáció mindig is rizikófaktorként szolgált a pszichoszociális megbetegedések hátteréhez. A pszichiátriai fikciók világa kicsit olyan, mint Nick Carter detektívtörténetei, a bűnesetek igazából csak ürügyül szolgálnak valami másnak, melodrámának vagy úti kalandoknak.

A mentális betegség ebben a könyvben egy beteg társadalomban való létezés fájdalmát és ellentmondásait mutatja be úgy, hogy világos legyen, mindig a társadalom patológiája az elsődleges, és nem a személyé, aki elszenvedi.

A regény főszereplője Dr. Samantha James a Thyphlos nevű manhattani elmegyógyintézet elismert szakembere, akire mindenki számíthat, de ő szinte senkire. Kompetens, empatikus, ugyanakkor mentálisan labilis, önpusztító és bántalmazott nő, aki világosan látja saját problémáit, amelyről naplót is vezet:

Egy csaló vagyok. Nem üdvöske. Nem az intézet hőse, aki megment minden elveszett lelket. Egy kibaszott megtévesztőművész vagyok…”

Samantha saját élete és boldogulása lesz tehát a tét, és a nőnek el kell döntenie, hogy továbbra is a múlt foglya marad, vagy valódi életet él. A múlt pedig igazi börtön:

”Anyámmal nőttem fel. Apám is van valahol, de nem tudom, merre. Soha nem találkoztam vele, de ez nemigen számított, mert anyám szinte egymaga is túl sok volt. “

Saját magánál jobban csak egy ember ismeri az életét, a titokzatos múltú és makacs Richard McHugh, az intézet új betege, akiről mindenki csak annyit tud, húsz évet ült emberölésért, és most a szabadulásra várva kellene a pszichiátriai diagnózis, csak hogy ő senkivel nem hajlandó szóba állni, Samanthát kivéve. Ki ez az ember és miért pont Samantha érdekli?

Dr. Samantha James  modern nagyvárosi nő, mindene a munkája, ám pénzügyi tanácsadó barátja, Lucas bántalmazó férfi, és ahogy az történni szokott, aki tényleg szeretné Samanthát, azt a nő jó sokáig a barátság zónájában tartja. A bántalmazó kapcsolat kétoldalúságát is megmutatja a szerző:

Egy részem azon tűnődik, megérdemlek-e egy-egy verést időnként. Másik részem pedig azon, megérdemlek-e egy olyan barátot, aki Manolo Blahnik cipőt vesz nekem és a Four Seasonsbe visz vacsorázni.”

A fentiek ellenére Samantha a magánéletében és a munkahelyén is a normalitás látszatát akarja fenntartani, ami egyáltalán nem könnyű, hiszen ahogy írja: “El kell hitetnem az emberekkel, hogy jól vagyok, hisz ha ők így gondolják, talán én is el tudom hinni.”

A könyv hat hónap történéseit meséli el, egyes szám első személyben dokumentálja a főszereplő kaotikus és mentálisan labilis életét. Ezek a naplószerű feljegyzések alkalmasak arra, hogy a főszereplő azonnal reagálni tudjon az eseményekre, és úgy tartja fenn az olvasó figyelmét és érzelmi irányítását, hogy szinte leskelődőként vonja be a történetbe. Az állandó másnaposságtól és az őt vizsgáló szakmai értékeléstől párhuzamosan szorongó főszereplő nehezen tudja összehangolni a magánéletét felelősségteljes munkájával, ez adja a könyv alapkonfliktusát.

“Az utolsó két szál, mely még összetartotta az életem, a munkám és az ép eszem, végül szétbomlik. Semmim sem marad, ami egyben tartana.”

Elsősorban Samantha barátján, Lucas karakterén keresztül mutat be AF Brady egy leginkább nőket érintő társadalmi problémát, a férfierőszakot és a partnerbántalmazást, ami a könyvben attól válik különlegessé, hogy egy tanult pszichológus az elszenvedője. A nőt érő erőszak első pillantásra könnyen tűnhet indulatkezelési konfliktusnak vagy párkapcsolati zavarnak, ám az olvasó tudja, ez bizony nem az.

A legfélelmetesebb néha éppen az, ami a saját elménkben van

Sam James éveken át körültekintően építette hírnevét, mint a legnehezebb eseteket kezelő manhattani pszichiátriai intézet, a Typhlos legjobb pszichológusa. Hisz benne, hogy ha magát nem is tudja megmenteni, megment valaki mást. Ez a messiás-komplexus ugyan hasznára válik, hogy segítsen betegeinek megküzdeni belső démonaikkal, ám sötét utakra is vezeti Samet, miközben saját mentális zűrzavara is feltárul előtte.

A könyv elején felbukkanó új páciens, az elmegyógyintézetbe beutalt új beteg, Richard McHugh egyre jelentősebb szerepet kap a történetben. Páciensből terapeuta, terapeutából páciens lesz, és az egymásnak elmesélt múlt közben kibontakozik a két főszereplő traumatizált élettörténete: “Beszélnie kell magáról, ahogy nekem is. Egyenlő felekként fogunk beszélgetni. Ez az alku. Kell, vagy nem?”. Mindketten áldozatok, az elszenvedett bántalmazások megváltoztatták az önmagukhoz való viszonyt, és amikor egy áldozat önmagát hibáztatja, annál nagyobb drámai konfliktus nem létezik.

Az emancipációra vágyó nőket nem egyszer ábrázolta őrültnek az irodalom. A Jane Eyre-ben Mr. Rochester megbomlott elméjű felesége éjszakánként a padláson bolyong - ő az őrült nő irodalmi előképe. Dr. Samantha James a társadalom által előírt szerepeinek nem felel meg, nincs gyereke, nem házas, nem vezet háztartást. Az autonómiára törekvő nő kései leszármazottja, akinek életformája nem maradhat büntetlenül, de, hogy helyzete ok vagy okozat, azt az olvasó maga döntse el.

A Vakság önelemző szorongás, lelki botanika, egy pszichoszociális válság anatómiája, végső soron a világban való otthonosságérzés hiányának tálalása. A fizikai és mentális betegségeknek azonban sokszor pozitív oldala is van, felébresztheti az addig szunnyadó kreativitást és ihletforrássá válhat, gondoljunk Frida Kahlóra vagy akár Vincent van Gogh-ra. Jack Nicholson néhány hónapot töltött egy elmegyógyintézet falai között, csoportterápiákon vett részt és valódi mentális problémákkal küzdő betegekkel dolgozott együtt, mielőtt a Száll a kakukk fészkére című Milos Forman-filmet forgatták, filmbéli alakításával pedig kiérdemelte első Oscar-díját. Nem fogunk csodálkozni, amikor a Vakságot valaki megfilmesíti majd.

Szerző: Nagy Mari Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7114736191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.