Olvass!

KönyvesBlog

Ted Chiangnál az időutazás sem képes úgy megváltoztatni a múltat, mint az emlékezés

2019. május 07. .konyvesblog.

A világpremierrel egy időben jelenik meg itthon Ted Chiang új novelláskötete, a Kilégzés és más novellák. A kötet megjelenését nagy nemzetközi várakozás előzi meg, hisz az amerikai sci-fi szerző előző válogatása, az Életed története és más novellák is tele volt jobbnál jobb elbeszélésekkel (a kötet anno nálunk is a hét könyve volt), ráadásul a címadó novellán alapuló Danny Villeneuve-film, az Érkezés széleskörű ismertséget hozott a szerzőnek. Pedig Chiang zsáner berkekben már korábban is ismert volt, legfőképp arról, hogy csak novellákat ír, abból is elég keveset (huszonkilenc év alatt mindössze tizenhét történetet publikált), de azokkal már többször is elnyerte az összes nagyobb sci-fi díjat. A Kilégzés és más novellákban Chiang újabb kilenc történettel hívja közös gondolkodásra az olvasót, amelyek ráadásul hozzák azt a színvonalat, amit az előző kötetben már megszokhattunk.

Ted Chiang: Kilégzés

Fordította: Ballai Mária, Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Huszár András, Juhász Viktor, Molnár Berta Eleonóra, Orosz Anna, Agave Könyvek, 2019, 336 oldal, 3680 HUF

 

Filozófiai gondolatkísérletek” – így jellemezte elbeszéléseit Chiang a vele készült tavalyi interjúnkban, ennek megfelelően pedig a Kilégzés történetei is hemzsegnek a filozófiai kérdésfelvetésektől. Közülük is az egyik leghangsúlyosabb a több novellában is visszatérő szabad akarat kérdése. A Mit várnak tőlünk? című rövid írásban egy, a jövővel összeköttetésben lévő, kulcstartó méretű játékszer dörgöli az emberek orra alá az élet determinisztikusságát, katatón állapotba taszítva ezzel az emberiség egy részét. Az önrendelkezés egy másik aspektusát bontja ki A szoftveres objektumok életciklusa, ahol virtuális, Tamagotchi-szerű kis kedvencek programkódjába építenek be egy tanulóalgoritmust, amitől azok egyre inkább függetlenedni kezdenek gazdáiktól.

Mekkora befolyása van a döntéseinknek a sorsunkra? – teszi fel a kérdést Chiang A szorongás a szabadság szédületében, ahol egy prizma szerkezetnek köszönhetően az emberek képesek lesznek felvenni a kapcsolatot a végtelen számú párhuzamos dimenzióban élő „paraénjükkel”, akiknek az élete pont csak egy-egy döntés mentén tér el a sajátjuktól. Házasságra lépjünk a párunkkal? Keressünk egy olyan dimenziót, ahol ez már bekövetkezett és nézzük meg, hogyan sült el a dolog. Váltsunk munkahelyet? Vegyük fel a kapcsolatot azzal az énünkkel, aki ezt már megtette és lássuk, hogy mennyire elégedett. Bár ez elsőre jól hangzik, a novellában Chiang fokozatosan mutatja be a dolog árnyoldalát egy olyan terápiás csoporton keresztül, ahol a tagok már teljesen elvesztették a kontrollt az életük felett, azáltal, hogy minden egyes cselekedetüket a paraénjeikhez mérik.

Négy dolog nem tér vissza soha: a kilőtt nyílvessző, az elmúlt élet, az elszalasztott lehetőség és a kimondott szó

– vallja A kereskedő és az alkimista kapuja című elbeszélés főhőse, aki egy időkapun tér vissza a múltba, hogy helyrehozza a korábbi hibáit. Azonban az Ezeregyéjszaka meséit idéző novella Kip Thorne időfelfogására épít, amely szerint csupán egyetlen, önellentmondástól mentes idővonal létezhet, amelyet még az időutazás sem képes megbolygatni. Az elbeszélésben Chiang a „mese a mesében”-technikával szövi egymásba a különböző idősíkon játszódó szálakat, aminek a végére egy logikai buktatóktól mentes történet kerekedik ki a vezeklésről és a bűnbocsánatról.

Bár a múltat még egy időkapuval sem írhatjuk át, a saját valóságérzékelésünk könnyedén képes eltorzítani azt. „Rendszerint felejtenünk kell egy kicsit ahhoz, hogy megbocsássunk” – véli A tények vallója, érzések igaza narrátora. A felejtést gátolja meg a novellában bevezetett Remem-technológia, amellyel mindenki megállás nélkül videónaplózhatja az életét és böngészhet a saját, felvett emlékei között. Chiang nemcsak azt mutatja be, hogy miként kerülhet konfliktusba a valóság és az egyén által megélt igazság, hanem a Remem hatásait párhuzamba állítja azzal is, amikor a gyarmatosítók elhozták az írásbeliséget az orális, törzsi kultúrákba. A novella másik szála Afrikában játszódik, a tiv nép körében, akiknek sajátos igazságértelmezésük van. A post-truth korában kifejezetten érdekes látni, ahogy a törzs bölcsei döntéshozatalnál gondosan megismerik a valóságot, hogy aztán kiválaszthassák azt az igazságot, ami a leginkább előremozdítja a közjót.

Különösen hatásosak a kötet azon novellái, amelyekben a főhősök az univerzum titkait próbálják kifürkészni. Az Omphaloszban az, hogy a világot egy felsőbb erő teremtette, egy tudományos tény, amelyet számos bizonyíték támaszt alá (múmiák köldök nélkül, évgyűrűk nélküli fák). Mit lehet hát azzal kezdeni, ha kiderül, hogy az univerzumnak létezik középpontja egy másik bolygón, és Isten minden bizonnyal az ott élő létformának teremtette a mindenséget? A novella szereplői kénytelenek feldolgozni, hogy az ember mégsem a teremtés koronája, csupán a nagy attrakció főpróbájaként elvégzett kísérlet eredménye. A világűr felé fordul az emberiség A Nagy Csend című rövid novellában is, ahol az Arecibo Obszervatórium rádióteleszkópjával hallgatózunk az űrbe, hogy egy másik intelligens faj nyomaira bukkanjunk, miközben nem vesszük észre, hogy egy ilyen faj mindig is itt volt mellettünk a Földön, sőt beszélt hozzánk. Szomorkás példabeszéd ez az emberi nemtörődömségről és nagyravágyásról.

Végül ott van a kötet címadó novellája, a Kilégzés, amely még Chiang nem túl vaskos, de annál fajsúlyosabb életművében is az egyik legjobb darab. Az elbeszélésben egy krómfalú kupolába zárt világot ismerhetünk meg, amit levegővel hajtott, mechanikus lények népesítenek be, akik a mindenhol megtalálható töltőállomásokról szerzik be a létfontosságú fémtüdőket. Miután a zárt világban az órák ismeretlen okból elkezdenek pontatlanul járni, a novella tudós narrátora vizsgálódni kezd, és olyan felfedezésre jut, amely gyökeresen felforgatja a mechanikus lények világát. A novellában megmutatkozik Chiang minden erőssége: letisztult, sallangmentes próza, a kimért információadagolás által fokozódó feszültség és melankolikus mégis felemelő gondolatok az emberi lét határairól. Ritka bravúr, hogy valaki így tudjon megnyilatkozni az elmúlásról egy alig húszoldalas elbeszélésben.

„Valószínűleg egy napon a te elméd is leáll, habár elképzelésem sincsen, ez mennyire távoli jövőben következik majd be. A ti életetek is véget ér egyszer, mert egyszer mindennek véget kell érnie. Nem számít, mennyi időbe telik, de végül mindig létrejön az egyensúlyi állapot. Remélem, nem szomorít el ez a tudat. […] Mert attól még, hogy a világegyetem létezésének hossza kiszámolható, a mindenségben létrejött élet sokszínűsége nem. Az épületeink, a művészeti alkotásaink, a zenénk és a költeményeink, az egész életünk – mindebből semmi sem lehet megjósolható, hiszen egyik sem szükségszerű. Az egész világ egyetlen halk szisszenéssel is átcsúszhatott volna a tökéletes egyensúly állapotába, de a puszta tény, hogy ilyen színes sokaságnak adott életet, az maga a csoda, amelyhez csak a titeket létrehozó univerzum létezése fogható.”

Ted Chiang már az előző kötetével kiérdemelte a szuperlatívuszokat, a Kilégzés és más novellák pedig semmiben sem marad el attól. A kötet tele van elgondolkodtató és rétegzett történetekkel, amelyek kérdésfelvetései hosszú ideig az olvasóval maradnak. A Kilégzés megjelenése kapcsán újból elérhetővé válik Chiang előző kötete is, Érkezés és más novellák címmel, ráadásul mindkét válogatás gyönyörű, egymásra rímelő borítót kapott.

Szerző: Sas Csaba

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2514810098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.