Olvass!

KönyvesBlog

Az online lábnyomunk a legféltettebb titkainkat is elárulja rólunk

2019. május 09. .konyvesblog.

seth.jpg

Az internet árnyoldalaival kapcsolatban sok szó esik az adathalászatról, vagy az erőszakkal, crackelések által megszerzett, érzékeny és személyes adatok kiszivárgásáról. Seth Stephens-Davidowitz a Google volt adatszakértőjeként viszont azzal is tisztában van, hogy elsősorban nem ezek a módszerek jelentik az igazi veszélyt. Sokkal inkább az önszántunkból megadott információk és ártatlannak vélt keresések válhatnak kockázatossá.  

Seth Stephens-Davidowitz: Mindenki hazudik

Fordította: Szieberth Ádám, Athenaeum Kiadó, 2019, 360 oldal, 3999 HUF

 

Könyvében egyszerre alkalmazza a Google és a közösségi média felületek népszerű, vagy éppen kevésbé ismert alkalmazásaiból, funkcióiból leszűrhető eredményeket. A társadalmunkat érintő aktuális, megosztó kérdéseket vizsgált meg ezek segítségével. Bár a szakértelme megkérdőjelezhetetlen, mégsem volt túl nehéz dolga, ugyanis a felhasználók készséggel tárják fel lelkük legrejtettebb titkait is a tech-óriásnak:

„A Google-t arra találták ki, hogy az emberek mindenfélét megtudjanak a világról, nem arra, hogy a kutatók tudjanak meg mindenfélét az emberekről. De mint kiderült, a nyomok, amelyeket a tudást hajhászva hagyunk magunk után a neten, elképesztően árulkodóak.”  

Davidowitz a Harvardon végzett közgazdászként 2013-ban és már egyetemi évei alatt sokat foglalkozott online adatelemzéssel. Obama első elnöki ciklusának ideje alatt azt vizsgálta, hogy a faji előítéleteket látszólag maga mögött hagyó USA valójában mennyire lehet még rasszista. Az online kereséseket elemezve nemcsak arra jött rá, hogy az amerikai társadalomban a felszín alatt bizony még erősen lappang a rasszizmus, de arra is, hogy az előítéletek földrajzi választóvonalát sem a közhiedelem szerinti észak-dél tengelyen kell keresni, sokkal inkább kelet és nyugat szembenállása figyelhető meg. Vizsgálata már ekkor több, komoly befolyással bíró szakember és politikus figyelmét felkeltette. Kutatásaihoz nem használt mást, mint az online térben jártasabbak számára játszi könnyedséggel elérhető adatokat és a Google néhány alkalmazását. A figyelmeztetések ellenére pedig egyre jobban a téma megszállottjává vált:

„A Google Trends, amelyet különösebb csinnadratta nélkül indítottak útjára 2009-ben, olyan eszköz, amelynek segítségével megtudhatjuk, milyen gyakorisággal kerestek rá az emberek egy-egy szóra, kifejezésre különböző helyeken és különböző időpontokban. (…) A legkorábbi verziókhoz egy vicces intelmet is mellékeltek, amely szerint »doktori disszertációt azért nem kellene írni« ezen adatok alapján: ami azonnal arra sarkallt, hogy ezek alapján írjam meg a disszertációmat.”  

Az adatelemzésből, statisztikákból fakadó összefüggések felderítése, következtetések levonása és spekuláló előrejelzések készítése persze nem új dolog. Napjainkban azonban az internet és a közösségi média teljesen átformálta az elemzők és elemzések szerepének jelentőségét. Korunk egyik kulcsszava, a Big Data is az online világnak köszönhető. Az interneten történő minden egyes kattintás, billentyűlenyomás digitális lábnyomot hagy, amelyekből online elemezhető adat keletkezik. Érdemes tehát tisztában lenni azzal, hogy akár egyes személyekről is elég pontos profil készíthető az online jelenlétét elemezve. Mert ami az interneten történik, az az interneten is marad, bárhogy is próbáljunk becsapni másokat – vagy akár magunkat. Az igazi kérdés persze az, hogy ki, mire és milyen módon kívánja felhasználni ezeket az adatokat?  

Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Nő-e az erőszakos bűncselekmények száma a média hatására? Mennyit szexelnek ténylegesen az emberek?Hányan vannak, akik el is olvassák a könyvet, amit megvettek? Kijátszhatjuk-e a tőzsdepiacot? Hány rasszista élhet valójában az egyes országokban? Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Szerencsére Davidowitz rengeteg, adatokkal, statisztikákkal, szófelhőkkel és ábrákkal tarkított gyakorlati példát hoz arra, hogy milyen összefüggések mutathatók ki ennek a még mindig fejlődő, több tudományág (pl. informatika, pszichológia, viselkedéstan, közgazdaságtan, szociológia) módszereit is magába olvasztó terület segítségével. Az esettanulmányok közt olyan ártatlannak tűnő vizsgálatok is akadnak, amik az egyes sportesemények televíziós közvetítése közbeni vízfogyasztást mérik, vagy a pizza és kolbász szavak előfordulásának gyakoriságát a történelem során. Annak, aki szeret az adatokkal szórakozni, jó kis játszótér lehet ez a kimeríthetetlen adathalmaz, de a gyakorlatban hasznosítható tudás megszerzéséhez is valóságos aranybánya. 

Davidowitz példái két csoportra oszthatók: vannak, amelyek alátámasztanak egy-egy közkeletű elgondolást, sztereotípiát, és vannak, amelyek megcáfolják azokat. Vajon tényleg megéri a Superbowlra időzíteni a drágább reklámokat? Egy tehetséges gyerek esetében számít, hogy milyen iskolában tanul tovább? Tényleg a hátrányosabb szociális helyzetből érkező NBA játékosok a sikeresebbek? Miért és mikortól kezdtünk el mosolyogni a fotókon? Mennyien aggódnak a péniszméretük miatt és tényleg akkora szeletet foglal el az internetes pornó, mint hisszük? Vajon a moziban bemutatott erőszakos filmek valóban agresszívvá tesznek?  

Ugyanakkor fajsúlyosabb témák is előkerülnek. Például az, hogy hogyan lehetne hasznosítani a Big Datát az egészségügyben. Hozzájárulhat-e a jobb minőségű alváshoz? Kimutatható-e internetes keresésekből, hogy kinek van hasnyálmirigy rákja? Vagy esetleg az, hogy ki küzd depresszióval, kiket bántalmaznak és kikből válhat potenciális gyilkos? És mi a helyzet a regisztrált terhességek, születések és abortuszok arányával? 

Az online adatokból nyerhető válaszok gyakran meglepő eredményre jutnak. Davidowitz szavaival élve, a Google egyfajta digitális igazságszérum, mert az emberek könnyebben fedik fel valós énjüket a keresőnek, mint saját embertársaiknak. Ugyanis az online felületen megszabadulnak a közösségi elvárások béklyóitól. Így azok a társadalmi elfojtások által a kollektív tudattalanba száműzött előítéletek, gondolatok is könnyebben a felszínre kerülhetnek, amiket a képmutatás eltakar. A könyv nemcsak a Big Data „mindenhatóságáról” szól, de előkerülnek a felhasználásának árnyoldalai, etikai, anyagi vonatkozásai is, és a hiányosságai mellett sem megy el szó nélkül.  

A szerző mindamellett, hogy sok adattal támasztja alá mondanivalóját, végig személyes, olvasmányos stílusban ír választott tudományágáról. Mesélő jellegének és a sztorik közé ékelt, érthetően megfogalmazott definícióknak köszönhetően azok számára is érdekes olvasnivaló, akik alapvetően ódzkodnak a számoktól és száraz adathalmazoktól. A Mindenki hazudik tabudöntögető kérdéseket tesz fel. Egyszerre informatív és provokatív, de mindenek előtt rendkívül jól mutatja be, hogy miért lehet napjaink egyik kiemelten fontos témája a Big Data, ha meg szeretnénk ismeri a világot és az embereket csupasz valójukban. 

Szerző: Laki Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4514813314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.