Olvass!

KönyvesBlog

Atwood kihalásra ítélte az emberiséget

2019. május 12. forgáchkinga

het_konyve_4.jpg

„Bár a MaddAddam fikció, egyetlen olyan technológia vagy biolény sem szerepel benne, ami nem létezik, nem áll fejlesztés alatt, illetve nincs rá elméleti lehetőség már jelenleg is” – írja Margaret Atwood a MaddAddam-trilógia utolsó oldalain. Bár ez csak egy egyszerű kommentár, annak, aki végigolvasta a könyveket, ez a mondat több mint felkavaró. A Szolgálólány meséjének írója ebben a nagyszabású disztópiában nem tett mást, mint továbbgondolta a most zajló folyamatokat: a klímaváltozást, a génsebészet fejlődését, a szegények és a gazdagok közti olló szétnyílását, az új vírusok és baktériumok okozta veszélyeket. És amit mindezeket alapul véve kitalált a jövőről, az finoman szólva nem túl szívderítő.  Mostanában egyébként nem Margaret Atwood az egyetlen szerző , aki aggódik a jövőt illetően; Jonathan Franzen egy esszékötetben írta meg, hogy az általunk ismert világnak vége,  Harari pedig a 21 lecke a 21. századra című könyvében figyelmeztetett arra, hogy a legnagyobb kihívást a  az információs és biotechnológiai forradalmak fogják jelenteni , melyeknek egyelőre megjósolhatatlan a kimenetelük (az interjúnkat a szerzővel ITT olvashatjátok). Talán ezek miatt is döntött úgy Atwood, hogy mint a MaddAddam-univerzum teremtője, kihalásra ítéli az emberiséget, csakúgy, mint az ószövetségi Isten, aki inkább az özönvizet választotta, mintsem, hogy végig kelljen néznie, amit az emberek csinálnak egymással és a Földdel. A MaddAddam-trilógia a hét könyve. 

Margaret Atwood: MaddAddam-trilógia 3. - MaddAddam

Fordította: Varga Zsuzsanna, Jelenkor Kiadó, 2019, 599 oldal, 4499 HUF

 

Kihalni Esélyes – ez a neve annak a számítógépes játéknak, amely az egyik kulcsfontosságú (virtuális) helyszíne a MaddAddam-trilógiának. Maga a játék nem túl bonyolult, a lényege, hogy különböző kihalt állatfajokat kell megnevezni benne, és akinek ez jól megy, Nagymester lehet. A játék azonban titokban ennél sokkal többről szól, valójában ugyanis egy földalatti ökoterrorista csoport chatszobájaként működik, amely a mindent uraló konszernek hatalmát akarja megtörni. A Kihalni Esélyes minden esemény csomópontja, de egyben a központi szimbóluma is az Atwood által felépített regényvilágnak, amely maga is olyan, mint egy jól kitalált számítógépes játék, és amelyben végső soron az összes szereplő a túlélésért küzd. 

Borítópornó: Margaret Atwood - MaddAddam-trilógia

Borítópornó című rovatunkban különleges könyvborítók tervezőit kérdezzük meg arról, hogyan dolgoznak, miként születnek a nagy ötletek, és milyen tendenciákat látnak a szakmájukban itthon, illetve külföldön. Margaret Atwood MaddAddam-trilógiájának gyönyörű borítóiról ezúttal Féder Mártával, a Libri Kiadói Csoport grafikusával beszélgettünk.

A MaddAddam-trilógia ott kezdődik, ahol a történelem véget ér: az apokalipszis után, amely szinte nyomtalanul eltörölte az emberi fajt a Föld színéről. A háromkötetes ökológiai disztópia Atwoodnak viszonylag friss munkája: A Szolgálólány meséjével ellentétben, amely eredetileg a ’80-as évek közepén jelent meg, ezek a könyvek már a kétezres évek termékei. (Magyarul az első két rész az Európa Könyvkiadónál jelent meg. A záró kötetet, a MaddAddamet most viszont a Jelenkor adta ki, hozzáadva a korábbi kettőt is javított kiadásban, gyönyörű új borítóval).

A történet kezdetén tehát a világ romokban áll, szerte az utcákon halott emberek maradványai fekszenek, az üres városokat csak néhány bizarr, génmódosított állat fosztogatja. A tömegkatasztrófa következményeit csupán egyetlen emberi lény látja: Hóember, korábbi nevén Jimmy, aki tehetetlenül tengődik napról napra a kihalt emberiség lepusztult világában. Hogy mi történt pontosan a Föld uraival, az evolúció csúcsával, a homo sapiens sapiensszel, annak részleteire fokozatosan derül fény. Atwood mindhárom kötetben puzzle-szerű elbeszéléstechnikát alkalmaz, az olvasónak a különböző idősíkok és nézőpontok összeillesztgetésével kell rájönnie arra, hogy pontosan mi és hogyan vezetett az apokalipszishez.

Az első részben, a Guvat és Gazellában Hóember túlélésért folytatott magányos küzdelmét és az emlékeivel való viaskodását követhetjük végig. Lassan megismerjük múltjának legfontosabb szereplőjét, gyerekkori zseni barátját, Guvatot, aki nem kisebb célt tűzött ki magának, minthogy a géntechnológia segítségével megpróbálja tökéletesíteni az emberi fajt. Így hozta létre a guvatkákat, azokat az embereket, akik fizikai tulajdonságaik révén sokkal ellenállóbbak a természeti körülményekkel szemben, és akik ráadásul békében, nyugalomban képesek együtt élni: nem háborúznak, nem féltékenyek, nincs köztük alá-fölé rendeltség, nem ismerik a bűn fogalmát és nem képesek az absztrakcióra. A guvatkák az emberekkel szemben sikeresen túlélték az apokalipszist, így rájuk vár, hogy teremtőjük szándéka szerint újra benépesítsék a Földet.

A második részből, Az Özönvíz évéből fokozatosan arról is képet kapunk, hogyan ért véget az emberi civilizáció és milyen volt a világ előtte. Atwood jövőképében izgalmas, hogy nem rugaszkodott el annyira a mostani valóságtól, mégis sok fantázia van abban, amit elképzelt. Ebben a világban a Föld társadalma már végleg két részre szakadt: a gazdagabbak hipermodern kampuszokon laknak és tudományos munkákat végeznek, a szegényebbek pedig a maffia által uralt veszélyes plebsztelepeken élnek. Egyértelmű diktatúra nincs, de a nagy vagyonnal rendelkező Konszernek rendesen átvették az irányítást. Magánkézben lévő biztonsági szolgálatuk, a SzeKúr pedig a maffiával együttműködésben tartja sakkban a lakosságot. Akárhol is él az ember, totális megfigyelés alatt áll, és ki van szolgáltatva az egyre eldurvuló kapitalista versenynek is.

A bűn mindent ellep, de a Szodomára és Gomorára emlékeztető világban megalakul egy új vallásos csoport, az Isten Kertészei, amelynek tagjai arra teszik fel az életüket, hogy megpróbálják megmenteni a bolygó természeti értékeit. Az Özönvíz évében ezt a vallási gyülekezetet ismerjük meg közelebbről, illetve annak két hívőjét, Tobyt és Rent, akiknek történetét váltakozva beszéli el Atwood. Az Ádám Egy nevű guru vezetésével működő szekta egyébként szentül hisz abban, hogy Isten nem fogja sokáig jó szemmel nézni, amit az emberek egymással és a bolygóval művelnek, és el fog jönni a Víztelen Özönvíz, a világvége, amelyet csak az arra érdemesek élhetnek majd túl.

„A Noé-incidens után Isten megígérte, hogy soha többé nem folyamodik a vizes módszerhez, de a világ gonoszsága láttán nyilván tennie kellett valamit”

Így jutunk el a harmadik részhez, a MaddAddamhez, amelyben ez a prófécia már beteljesedett. A maroknyi mázlista ember, akinek a körülmények ellenére sikerült életben maradnia, összefog, és a guvatkákat védelmezve elkezdenek új otthont teremteni maguknak a civilizáció romjain. Az utolsó csata azonban még hátravan, kiderül ugyanis, hogy két kegyetlen bűnöző is túlélte a világkatasztrófát, a Gonosz így nem tűnt el nyomtalanul a Föld színéről.

A MaddAddam-trilógiát Atwood a Biblia legfontosabb mítoszai köré építette fel. Ilyen-olyan formában, de sorra bukkannak fel a könyvekben a teremtéstörténet motívumai. A pusztuló bolygó közepén az emberek Adam vezetésével próbálják meg rekonstruálni az édenkertet. Megtörténik maga a teremtés is: Guvat létrehoz egy mesterséges Paradicsomot, és benne a tökéletesített emberek prototípusait. Majd következik a (Víztelen) Özönvíz, amely eltörli a bűnt a Föld színéről.

Atwood persze sokat csavart a bibliai motívumokon és mindhárom kötetben többféle nézőpontból foglalkozott a vallásosság, a hit dilemmáival is, amelyek izgalmas keretet adnak az egész történetnek. Ebben a tekintetben az egyik legnagyobb csavar, hogy Guvat, aki Istent játszva újrateremti az embert, maga nem hisz Istenben, és eltökélt célja, hogy a tökéletesített emberekből ki is törölje a spiritualitás minden csíráját. Hamar kiderül azonban, hogy a kísérlete megbukott, a guvatkákban nagyon is él a vágy, hogy megismerjék létezésük okát és célját, ráadásul magát a teremtőjüket, Guvatot kezdik Istenként tisztelni.

„Guvat azt hitte, hogy ezt mind sikerült kiiktatnia, hogy eliminálta az agyból azt, amit ő I-pontnak nevezett. Isten egy idegsejtcsomó – ez volt a véleménye. De a probléma nehéz volt: ha túl sokat eltávolított arról a területről, zombit vagy pszichopatát kapott.”

A trilógia másik nagy játéka is ehhez kapcsolódik, ugyanis Atwood elbeszélői technikája mindvégig a történetmesélés és mítoszteremtés hagyományaira épül:

„Van a történet, aztán van az igazi történet, és van a történet arról, ahogy a történetet végül elmesélték. Aztán ott van az is, amit az ember kihagy a történetből. Ami szintén része a történetnek.”

A három kötet a nagy történet különböző részeit mutatja be újabb és újabb perspektívából, ugrálva múlt és jelen közt, így olvasóként mindvégig maradnak ismeretlen foltok, hiányzó ok-okozati összefüggések az események sorában. Az utolsó részben, a MaddAddamben kerül a helyére a legtöbb építőkocka, de ebben is több szereplő igazsága vetül egymásra. A könyvek így a világ pusztulásának és újraépülésének többszörös krónikájává válnak.

A MaddAddam-trilógia összességében nagyon jól felépített disztópia, amelyben jó ritmusban váltakoznak a súlyos és könnyed részek, és amelyet mondatszinten és történetszinten is átsző Margaret Atwood sajátos fekete humora. Ráadásul megjelenik benne számos olyan téma is, ami mostanában élénken foglalkoztatja a közvéleményt, és aminek súlyos következményei lehetnek a jövőben. A MaddAddam világában is vannak ugyanis olyanok, akik tagadják a klímaváltozást, akik falat emelnek a menekültek ellen, és akik nem félnek áthágni a természet törvényeit. Atwood a könyvekben világossá teszi, hogy az ilyen folyamatok ellen tenni kell valamit, mert a következményeket nemcsak ők, hanem az egész emberiség fogja elszenvedni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5514821790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.