Olvass!

KönyvesBlog

Karig Sárát hét évre elvitték, mert magatartása zavarta a szocializmus fejlődését

2019. május 23. KissOrsi

Karig Sára (jobbra) és testvére, Júlia (forrás: Magvető)

„Verseket gyújt magában a fagyhalál ellen” – írta Orbán Ottó Karig Sáráról a Sarkövezet című kötet utószavában. Az említett Karig-kötet – az első és egyetlen szerzői kötete – a vorkutai lágerverseket fogta össze, és hangulatát nagyjából sejteti az alábbi két verssor: „Hány napra futja még a hit?/Hány rossz halálra lesz elég?”. Karig Sára közel hét évet töltött a vorkutai munkatáborban – erről, valamint életének számos izgalmas, időnként ellentmondásos eseményéről részletesen mesélt a nyolcvanas évek végén Bakonyi Évának. A szerencse lánya címmel a Magvetőnél idén tavasszal jelent meg kötetbe rendezve a rendkívül hosszú, több hónapon át folytatott beszélgetés leirata (pontosabban ennek szerkesztett változata), amely az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb non-fiction megjelenése is egyben. Karig Sáráról viszonylag sok mindent lehet tudni, hiszen az ötvenes évek második felében pár évig az Európa Könyvkiadó főszerkesztője, majd évtizedeken át szerkesztője volt, sokat fordított (például Bulgakovot, Tagorét és még egy Agatha Christie-t is), rengeteget szerkesztett (például nevéhez kötődik a Népek meséi-sorozat), de ismert politikai aktivitása, és az is, hogy a nyolcvanas években Világ Igaza-kitüntetést kapott. A Tények és Tanúk-sorozatban most megjelent kötet ugyanakkor egészen mélyre megy, és rengeteg olyan apró részletet felfed Karig Sára életéből, amit egy lexikonnyi szócikk még érintőlegesen sem tárgyal. A könyv alapján mi most őt és rá jellemző mozzanatokat emeltünk ki, egészen pontosan ötöt.

Karig Sára: A szerencse lánya

Magvető Könyvkiadó, 2019, 684 oldal, 5499 HUF

 

Rebel girl

Karig Sára lényegében egy burokban nevelkedett, az édesanyja nagy hangsúlyt fektetett a gyerekei nevelésére, és haladó szellemű lévén otthon is alkalmazta a Magyarországra akkor begyűrűző Montessori-módszert. Ebből adódott, hogy gyereket otthon nem vertek. Annál nagyobb volt a kis Sári meglepetése, amikor az első iskolai napon az egyik apáca – miután a gyereknek a sok üldögélésben elzsibbadt a lába, és sétálgatni kezdett a tanteremben – körmöst adott neki. A gyerek Karig Sára ezen annyira felháborodott, hogy kikapta a nádpálcát a tanítónő kezéből, és rávert kétszer. Majd sarkon fordult, és távozóban közölte, hogy többet ide be nem teszi a lábát. Persze óriási botrány lett az esetből, kirakták a zárdából, végül magántanulóként kezdte meg az alapfokú tanulmányait:

„És akkor valahogy elintézték, de azzal a kikötéssel, hogy nem mutatom a képemet az iskolában.”

Az életmentő

Karig Sára magát a lelke mélyén anarchistának vallotta, olyan embernek, aki semmiféle tekintélyt nem fogadott el. Igaz, nagyon egyszerűen meg lehetett győzni – észérvekkel. A történelem azonban produkált olyan helyzeteket, amikor – a saját erkölcsi mércét fenntartva – mégis le kellett térni erről az útról. Karig Sára saját bevallása szerint sokszor nem azt az életet élte, amit szeretett volna vagy amit elképzelt magának: „Itt hazudni kellett, hamisítani kellett, törvényt szegni kellett”. Ez már a második világháború időszaka volt, amikor Karig Sára a Svéd Vöröskereszt megbízásából rengeteg zsidó származású csecsemő és kisgyerek életét mentette meg: magyar árvaházakba helyezték el őket hamis papírokkal. Az már a nyolcvanas években egy bolgár úton derült ki, hogy az egyik akkor megmentett gyerek Székely Magda költő volt. De vitt gyógyszert a gettóba, hamisított okmányt, ha kellett, lakást szerzett, sőt, papíron nyolcszor házasságot is kötött. („Szóval ezek a házasságok a papírért történtek? Persze. Hát mi másért?”)

(Forrás)

A fogoly

Az 1947-es választásokon a II. kerületi választási bizottság vezetője volt, és ebben a minőségében hathatósan fellépett a kékcédulás szavazók ellen. Már előtte is fenyegették, hogy ne sokat okoskodjon, és hogy mennyire nem légből kapott volt a fenyegetőzés, azt jól mutatja, hogy másnap a háza előtt beültették egy elsötétített autóba, majd vádemelés nélkül fogva tartották és rövid úton átadták a szovjeteknek: „Körülbelül azzal jelentettek fel, hogy Mata Hari vagyok. Nem azzal jelentettek fel, hogy kék cédula vagy ilyesmi, hanem kimondottan azzal, hogy jelenlétem és emberi magatartásom zavarja a szocializmus fejlődését vagy kialakulását”. A szovjetek végül tehervonatra rakták; fogalma sem volt, hogy hová viszik. A végállomás Vorkuta volt, egy büntetőláger („Embertelen hideg volt, a leghidegebb, amit én ott-tartózkodásom alatt éreztem, mínusz hatvan Celsius-fok volt.”). Ítélet nélkül tartották fogva, 1953-ban, Sztálin halála után szabadult.

(Forrás)

A meggyőződéses

Karig Sára fiatal kora óta szociáldemokrata érzelmű és kötődésű volt (a párt delegálta annak idején a választási bizottságba is), ebben a minőségében többször bírálta a kommunistákat, viszont sosem lett kommunistaellenes. Sőt. Vorkutai szabadulása után pár évvel felvételét kérte az MSZMP-be, de akkor az Európa Könyvkiadó párttitkára az értésére adta, hogy „nem mindenki ártatlan, akit rehabilitáltak”. Végül csak évekkel később, 1974-ben lett MSZMP-tag. A miértet firtató kérdésre az alábbi választ adta:

„Több okból. Egyrészt azért – nagyon furcsa –, mert Vorkuta után mindenki azt hitte, aki valaha is ült börtönben, hogy ez neki jogot ad arra, hogy hozzám eljöjjön, és azt mondja, hogy „mi”. Tekintettel a jólneveltségemre, nem mindenkinek mondtam azt, hogy a börtön nem alibi. Ezt nem tudtam nagyon jól kivédeni. Másrészt mert nem volt ennél se rosszabb, se jobb, az az egy párt van. (…) Aztán meg az én egész baráti köröm benn volt a pártban. Dési Huber Istvánné, Frankl Sándorné, Csillag Vera, Radnóti Miklósné, Kárász Judit. Ezek voltak az én szűk baráti körömben és mind párttagok voltak. (…) Szóval jobban éreztem magam így, és volt egy olyan naiv elképzelésem, hogy jót tesz az a pártnak, ha minél több rendes ember a tagja, hiszen így jobban le lehet küzdeni a pártban lévő hiányosságokat (…). Én sosem hittem azt, hogy a pártba való belépésből előnyöm származik, amikor hatvanéves vagyok és a nyugdíjkorhatárt betöltöttem, hanem azt hittem, hogy a kommunista pártnak ott, annál a vállalatnál több becsülete lesz, ha Karig Sára belép ebbe a kommunista pártba.”

A túlélő

A vorkutai éveket leleménnyel, ügyességgel és, ha a helyzet lehetővé tette, némi passzivitással élte túl: volt segédápoló, a vége felé könyvkötő is, de persze dolgozott nagyon cudar körülmények között is, például agyagbányában.

„ (…) én azt láttam az évek alatt, hogy itt végső soron teljesen alaptalanul és jogtalanul tartják emberek százait, ezreit, és nem olyan munkát végeztetnek velük, amihez értenek, hanem valamilyen politikai elképzelésből fölküldik őket az északi sarkövezetbe, ami mindenképpen gyilkos klímával rendelkezik, és ott azt a munkát kellett végezniük, amire szükség volt. Tehát annak, akit ilyen helyzetbe hoztak, az az egyetlen emberi szabadsága megvolt, hogy túljárjon a fogva tartóinak az eszén, illetve elgondolásán, és ehhez mindig volt partner.”

Ez nem mást jelentett, minthogy az ember életben maradjon, és valahogy túlélje az embertelen viszonyokat: „(…) ha lehet, nem csinálni semmi rosszat, és csak annyi jót tenni, ami nem az én életemből veszi el az utolsó energiát”.

Ez volt a túlélés fizikai része, Karig Sára szavaiból viszont az derül ki, hogy nagyon erős volt a mentális túlélőképessége is, és akármilyen fura, a vorkutai éveknek is inkább a pozitívumait emelte ki. Például azt, hogy kikerült egy új világba, megismerkedett olyan emberekkel, akikkel amúgy sosem találkozott volna és megtanult egy új nyelvet.

„Mi az egészről a véleményem? Ha jókedvem van, azt mondom, hogy olyan életkorban, amikor az ember már általában nem szerez új barátokat, nekem sikerült a rendkívüli körülmények között életre szóló barátokat nyernem, akik ott önmagukat megrövidítve megosztották velem, ami nekik jó volt az életükben, és megmentették az életemet.

És ha rosszkedve van?

Ha rosszkedvem van, akkor úgy vélem, hogy ez a ráadás már egy kicsikét sok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9614847664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.