Olvass!

KönyvesBlog

Vekerdy: A mesében a tanulság olyan, mint egy gombostű a lufiban

2019. június 14. KissOrsi

Fotó: Valuska Gábor 

Ha valakinek nem meséltek gyerekkorában, akkor valószínűleg nem lesz belőle olvasó – vélte Vekerdy Tamás, aki a csütörtök délutáni Margó Extra vendége volt, és olvasmányélményekről, a jó válásról, a mesékről és a kitolódott dackorszakról faggatta Ott Anna. Vekerdy elmondta, hogy az édesapjának óriási könyvtára volt, első meseélménye ugyanakkor az a Hüvelyk Matyi volt, amit az apja talált ki. A pszichológus eleve jobbnak tartja a fejből való mesélést (a felolvasásnál a szülő ugyanis már nincs annyira jelen a mesében), és azt tanácsolta a szülőknek, hogy először olvassák el maguknak a mesét, majd „sokkal rosszabbul”, de utána mondják el fejből a gyerekeiknek.

Az első olvasmányélményei között szerepelt még a német nevelőnő által németül felolvasott János vitéz, Benedek Elek Toldi Miklósa, valamint Fehér Szarvas (azaz Borvendég Deszkáss Sándor) A Sziklás hegyek varázslója című könyve. Arra a kérdésre, hogy egy mese esetében fontos-e a tanulság, Vekerdy felkiáltott: „Isten őrizz!” Szerinte a mesében a tanulság olyan, mint egy gombostű a lufiban – kipukkasztja. A mese közben rendkívül fontos, hogy a gyerek a saját belső képeivel részt tudjon venni benne; ez már azért is fontos, mert a belső képek készítése közben a gyerek elaborál, feszültséget és szorongást is old. „A kütyük viszont kiirtják a belső képeket” – jelentette ki.

Kiderült az is, hogy a Vekerdy család könyvtárában a magyar remekírók sorozata mögött lapultak a ponyvák, a zseniális angol detektívregények, és ott volt a „kincs” – azaz P. Howard (Rejtő Jenő), amit kívülről ismert, ahogy most már a gyerekei is. Amikor a kötelező olvasmányok kerülnek szóba, Vekerdy megint felkiált: „Jajj!” Szerinte ugyanis kötelező módon nem lehet örülni, és ha egy gyerek nem élvezi azt, amit olvas, akkor „semmi sem történik”.

Arra a kérdésre, hogyan lett belőle gyerekpszichológus, talányosan annyit mond: „Az élet odarugdosott”. Gyerekként gyerekorvos akart lenni, majd költő, később az apja kérésére a jogi egyetemre ment. „Kerülő utakon lettem végül gyerekpszichológus” – meséli. Az elmúlt évtizedekben rengeteg olvasói levélre válaszolt (a program végén el is hangzott, hogy Vekerdy szívesen dedikál, de a helyszínen nem ad tanácsot, ha valaki azt szeretne, a Nők Lapjába kell levelet írnia), és rengeteg változásnak volt szemtanúja. Szerinte például azért alapítunk mostanában nehezebben családot, mert rettegünk a felelősségvállalástól, mind neurotikusak vagyunk, és nem tudunk dönteni. „Katasztrofális ezt látni” – tette hozzá. Felemlegette a könyvesblogos interjújában is kitárgyalt „sivatagi korszakot”, amely az emberi kapcsolatokban is el-eljön. Ha ezen egy pár túllép, akkor szerinte fellendülés következik a kapcsolatukban, csak szerinte ma már „alig van ember, aki át tud ezeken jutni”.

A gyerekek szerinte amúgy mindent tudnak arról, ami körülöttük zajlik, „csápjaik belénk lógnak”, egészen a tudatalattinkig. Szerinte bár öröké hazudunk a gyerekeinknek, mégsem tudunk hazudni nekik. Pontosan ezért ne rejtsük el előlük az érzelmeinket, és ne a fürdőben sírdogáljunk, ha valami baj ér minket, hanem előttük. Szóba került a jó válás fogalma is (a témában a Könyvhétre jelent meg Vekerdy új könyve, Válás - és ami körülötte van címmel a Central Könyvek gondozásában), mire egy olyan példát említett, amikor egy karácsony alkalmával 17 ember gyűlt össze, és együtt tudtak ünnepelni a volt férjek, a jelenlegi barátnők, azok gyerekei, meg a közös gyerekek is. „De ehhez mindkét elvált fél kell” – jelentette ki. Elhangzott az is, hogy ma már kitolódott a dackorszak, és a kamaszkor is jó húsz évvel. Vekerdy szerint a szülőnek tudnia kell, mi a fontos: a közös együttlétek, a dögönyözések, a saját történetek elmesélése, például a nagymama fekete kutyájáról, fontosak, hogy mi történt az iskolában, óvodában, az nem fontos. A kamaszkort ki kell bekkelnie a szülőnek, és el kell viselnie a gyilkos kamaszpillantásokat is. „Ha pillantással ölni lehetne, a kamaszkor első félévében négyszer-ötször meghaltam volna” – neveti el magát. Ő azt javasolja a szülőknek, hogy ebben az időszakban engedjék szabadon a gyerekeiket, hiszen az fogja őket megőrizni, ami életük első 8-10 évében történt velük. És hogy meddig kell kibírnia a szülőnek? „Ha szabadon engedted, akkor egy idő után, valamikor 20 és 23 éves kora körül, egy kedves fiatal felnőtt fog visszanézni rád.”

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2114893900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.