Olvass!

KönyvesBlog

Egressy Zoltán: Aggódom a Holdért [Holdra szállás 50]

2019. július 21. forgáchkinga

egressy.png

Fotó: Máté Péter/Jelenkor Kiadó

2050-ben járunk, az emberiség már gyarmatosította a Holdat, és még nekünk, magyaroknak is jutott egy kis hely rajta, igaz, nem a legideálisabb területen. Laád Szabolcs biokémikus a szerelmi bánata és az ország helyzete elől menekülve vállal kutatói munkát az égitesten, ahol olyan nagyszabású felfedezést tesz, amely örökre megváltoztatja az emberiség életét. Közben visszatekint a múltra, megismerjük a gyerekkorát, a 2020-as évek Magyarországát, ahol tombol a diktatúra, és szerelmét, a rejtélyes Apáti Annát is. Egressy Zoltán regénye, a Hold on részben az űrben játszódik, mégsem klasszikus sci-fi, hanem sokkal inkább szerelmi történet, illetve látlelet a világ mostani helyzetéről és kilátásairól. Az íróval a klímaváltozásról, a regény azóta valósággá vált motívumairól, és a Hold lehetséges jövőbeni szerepéről beszélgettünk, de azt is elárulta, hogy ő kipróbálná-e az általa kitalált jövő nagy találmányát, az elmetisztítást. 

Egressy Zoltán: Hold on

Jelenkor Kiadó, 2019, 354 oldal, 3499 HUF

 

Még csak kétéves volt, amikor a holdra szállás megvalósult, így nyilván nem emlékezhet rá, de azért a gyerekkora idején elég hangsúlyos téma volt az űrkutatás. Hold on című új regényének főhőse, Laád Szabolcs gyerekként az űr bűvöletében élt. Önt mennyire érintette meg ez a téma?

„Bűvöletben” nem éltem, de engem is vonzott a sötét, félelmetes űr, a bolygók, az egésznek a titokzatossága. Egyfajta egzotikumként. Arra viszont nem gondoltam akkoriban, hogy komolyabban foglalkozzak ezzel a területtel. Az utóbbi években viszont többször felmerült bennem, hogy alakulhatott volna teljesen máshogy az életem, akár csillagász is lehetnék. Biztos érdekes volna. Most már késő. A jelek szerint olimpiai bajnok se leszek. A Holddal kapcsolatos első élményem egyébként valóban nem a holdra szállás, inkább talán az Alfa holdbázis című filmsorozat, tízéves lehettem, amikor adták a tévében. Nemrég újranéztem néhány részt, mai szemmel sok sületlenség van benne, de gyerekként nagyon szerettem. Egy nukleáris robbanással kezdődik, amely kiszakítja a kutatókkal teli Holdat a Föld körüli pályájáról. Sodródnak, és közben különböző idegen életformákkal találkoznak. Emlékszem, mennyire féltem, amikor földi rokonoknak adták ki magukat a szörnyek, emberi formát öltöttek, miközben mi láthattuk, hogyan néznek ki valójában.

A holdra szállást követően a legtöbb írónak az mozgatta a fantáziáját, hogy mikor és hogyan fogja gyarmatosítani az ember az új területet, és milyen lesz a Holdon lakni. A Hold on cselekménye is részben erre épül, 2050-ben játszódik, amikor már komoly kolóniák vannak odafent. Mi indította be a képzeletét ezzel a témával kapcsolatban?

Holdkolóniák létrehozásáról szó van már jó ideje, szerintem pár évtized alatt meg fognak valósulni a tervek. Mielőtt elkezdtem írni a regényt, rengeteg dolgot elolvastam, nem mintha a cél egy ismeretterjesztő mű létrehozása lett volna. A képzeletemet viszont, bármennyire vonz és bármennyire szeretem is, alapvetően nem a Hold indította be, ez csak egy helyszín, igaz, elég speciális, és ennek vannak vonzatai is.

Érződik a regényen, hogy sok kutatás van mögötte, ugyanakkor számos izgalmas ötlet is van benne. Mennyire volt nehéz lavírozni a tudomány és a fantázia határán, hogy közben hiteles maradjon a történet?

Érdekes játék volt, ahogy minden mű születési folyamata az, de nem a lavírozás volt a legfontosabb, hanem a stílus, a nyelv megtalálása. Egy prózai mű szerintem akkor jó, ha van benne líra, drámaiság, humor és egy adag pofátlanság. Remélem, ezen alkotóelemekkel többé-kevésbé rendelkezik a Hold on. Ehhez jött még némi tudományos háttér, de mindez persze csak az alap.

A regény elég erős témával nyit: a Nap elkezd kihűlni és bekövetkezik a szoláris minimum. Az emberek azonban nem veszik komolyan, csakúgy, mint a klímaváltozást. Ezt a szálat egyfajta figyelmeztetésnek szánta?

Nem figyelmeztetési vagy oktatói szándékkal szoktam írni, ez viszont egy valós jelenség, tavaly olvastam róla. Nem akkora gond, vannak komolyabb problémák. De a regény elején ettől a hírtől ijed meg a 13 éves Szabolcs, a történet innen indul el. A Nap természetesen meleg marad, és továbbra is süt majd, ez egy viszonylag csekély, hétszázalékos hőmérséklet-csökkenés, ennyit prognosztizálnak a tudósok, amolyan „kis jégkoszak”, amilyen volt már sokszor, a Temze is befagyott a tizenhetedik században. Nagyobb baj a globális felmelegedés, erről is szó esik természetesen.

A legtöbb tudományos fantasztikus könyv a jövőt írja le, de gyakran a jelenről mondja el a legtöbbet ezáltal. Ebben a könyvben a főhős 2050-ből tekint vissza a múltra, és elég pesszimistán festi le a ’20-as évek Magyarországát. Egyre erősödő diktatúráról, zavargásokról, gyűlöletkampányokról számol be. Sötéten látja a jelent?

Hogy mi történik a következő harminc évben, nem tudhatom, amit írtam, az egy gondolatkísérlet. Időben és térben eltávolodva nagyobb rálátással lehet gondolkodni. Igen, elég sötéten látom a jelent és a közeljövőt. Egyre durvább dolgok jöhetnek. Néha azt érzem, hogy a „pedig mi lehetett volna” népe vagyunk, az esélyt elmulasztók, az utólag sajnálkozók. Nagy, örök legyintésben élők. Itt mindig teljes joggal sláger a „Miért hagytuk, hogy így legyen?”. Szűkülő tereket érzékelek, bezárkózást, feudalizálódást, gátlástalanságot, visszaélést az eredendő emberi naivitással, „fogadói oldalról” pedig végtelen apátiát. Nyitottabb, toleránsabb társadalomban lenne jó élni, ez adhatna biztonságot és kiszámíthatóságot. Nem értem, hogy aki másként gondolja, miért gondolja másképp. Nem tudom a megoldást, ahogy a főhősöm se találja, illetőleg ő kivonul, belemenekül a szerelembe és a munkájába. Nem sokat gondolkodik, amikor a Holdról kap állásajánlatot, ami jelenleg elszállt ötletnek tűnik, de harminc év múlva talán reális alternatíva lesz. Más kérdés, hogy a fizikai eltávolodás nem hoz megváltást a számára.

A főhősön keresztül néhány egészen konkrét dologra is reflektál a regény a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, például a hajléktalantörvényre vagy a gyűlöletkampányokra.

Amikor a két ember eltűnéséről írtam, még nem volt szó a hajléktalantörvényről, aztán az utcámban addig ott ténfergő duó tényleg eltűnt – mert ez a rész róluk szól –, és mire nyomdába került a könyv, a törvényt is megalkották. Remélem, ilyen ütemben azért nem minden valósul meg a leírtakból, nem szeretném például, ha nyomkövetőt ültetnének minden csecsemőbe, hogy egyszer és mindenkorra követhetők legyenek.

Néhány visszajelzésből az derül ki, hogy akik science fiction-ként akarják olvasni a regényt, hiányolják a zsáner megszokott elemeit. Ön ugyanakkor soha nem állította azt, hogy a Hold on sci-fi lenne.

Van benne tudomány meg fantasztikum is, ráadásul a jövőben játszódik, de a science fiction szabályaival – ha egyáltalán vannak ilyenek – nem akartam foglalkozni. Szerintem nem az. Ahogy a Lila csík, fehér csík című regényem se focikönyv, hiába áll Törőcsik a középpontjában. A felnövésről, a leválásról, a rajongásról szól, csak épp valaminek a kapcsán. Ettől még sok benne a foci, csak nem az a lényege. Tehát aki sci-fit keres, nyugodtan tekintse annak a Hold on-t, de „a zsáner megszokott elemeit” keresgélni felesleges.

Arthur C. Clarke neve és bizonyos tételmondatai többször is előkerülnek a regényben. Sokat merített az ő futurológiai elképzeléseiből?

Igen, az egyik inspirációs forrásom A jövő korvonalai című könyve volt. Érdekes megállapítása például, hogy a tudománytörténet azt mutatja: amire eddig emberi igény volt a történelem során, az technikai nehézségektől függetlenül megvalósult előbb-utóbb. Lehet, hogy harminc év múlva a könyvemben leírtak a hétköznapok részei lesznek.

Melyik ötletének van a legtöbb esélye arra, hogy megvalósuljon?

Nem is tudom, hologramszínház talán már most is van, akkor talán az elmetisztításnak, bár lehet, hogy az is létezik. Amnéziát bizonyára mesterségesen is elő lehet idézni.

Ha tehetné, részt venne elmetisztításon? Van olyan emléke, amitől szívesen megszabadulna?

A főhősöm elsősorban a szerelmi bánatát szeretné kiűzni a fejéből. Túl erős, nem sikerül neki. Én nem szeretném elveszteni az emlékeimet, a rosszakat se. Hasznosak, lehet tanulni belőlük. Nem kéne elfelejteni semmit, és akkor sok minden máshogy alakulna. Az egyéni életünkben, és történelmileg is. Ettől még egy enyhébb elmetisztítás jólesne időnként, de csak úgy, mint egy kellemes masszázs. Azt viszont nagyon nem szeretném, ha úgy járnék, mint Szabolcs, akinek a teremtményei, a lázárzsigák is rendelkeznek az emlékeivel. Az túl félelmetes, onnan már csak egy lépés a gondolatrablás, ami ugye szintén szerepel a könyvben.

Most ünnepeljük a holdra szállás 50. évfordulóját, de az emberiség mind ez idáig nem gyarmatosította a krátereket. A regényben a Holdnak elég sanyarúan alakul a jövője, mire számít, mi fog történni ott az elkövetkező időszakban?

Aggódom a Holdért, féltem, mert ha egyszer valóban megjelenik ott sok ember egyszerre, szerintem előbb-utóbb baj lesz. Jönnek majd az atomkísérletek. Meg úgy általában a versengés. A Hold on-ban a magyarok kolóniája egy kicsit félreeső helyen, a Tehetség Tengerénél van, a Hold túlsó oldalán. Ha egyszer így lenne, nagy esélyt kapnánk, hogy mi találkozzunk először idegen civilizációk jeleivel. Arrafelé ugyanis kutatni nehéz, rosszabbak a körülmények, mint másfelé, viszont a rádióteleszkópok számára ideális hely, nem zavarnak be földi rádióhullámok. Könnyebb lenne elcsípni valami jelet. Ha jönne egyszer.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7814971892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.