Olvass!

KönyvesBlog

A titkok belülről rágják szét a lelkeket

2019. július 23. forgáchkinga

het_konyve_6.jpg

Minden lakás másik történet, minden tér őrzi a múltbeli események lenyomatát a falai között. Erre ébreszt rá Tóth Krisztina új novelláskötete, a Fehér farkas, amely olyan, mintha idegenek otthonaiba nyitnánk be sorra, hogy kiolvassuk az élettörténetüket az ott talált állapotokból. Hétköznapi tárgyakból, hangokból, szagokból, apró részletekből áll össze az a kép, amelyet kapunk. Traumák, sebek és veszteségek buknak a felszínre, és közben azon érjük magunkat, hogy többet árul el rólunk, amit ezek alapján másokról gondolunk, mint azokról, akiknek a magánéletébe betörtünk. 

Tóth Krisztina: Fehér farkas

Magvető Könyvkiadó, 2019, 132 oldal, 3499 HUF

 

Tóth Krisztina már eddigi novellásköteteivel is bizonyította, hogy a társadalommal és az emberi viszonyokkal kapcsolatos megfigyelései tűpontosak, a beleérző képessége pedig egészen rendkívüli. A Fehér farkas esetében is ez a novellák két fő mozgatórugója: szereplői folyamatosan figyelik a körülöttük lévő embereket és helyszíneket, és szüntelenül találgatnak, kombinálnak, történeteket kreálnak a fejükben, miközben idegenek helyzetébe képzelik bele magukat. Mások életében azonban óhatatlanul tükröződik a sajátjuk, a vélt vagy valós veszteségek, amelyeknek tanúi, belőlük is előhívják a múltbeli sebeket.

„Kilépek én is az utcára, a világba, átmegyek busszal egy másik kerületbe. A külső helyszínváltoztatás azonban nincs szinkronban a belsővel, a gondolataim a lépcsőházban rekednek, a kopott bejárati kapu mögött. Föl-le liftezik a fejemben az ismeretlen nő egész álló nap. Délben egy kanalat szopogatok, a fémes ízről megint eszembe jut a sírás, és az ebédlő uszodazsongásában azt latolgatom, hogy ki lehetett a hang tulajdonosa. Hogy mi történhetett vele. Eszembe jut a nap, amikor huszonöt évvel ezelőtt elhagytak.”

A novellák középpontjában ezúttal a szűk életterek állnak: a lakások, a liftek, a sötét lépcsőházak, az állatkerti ketrecek, vagy az út szélén lerobbant autók, amelyek mind hétköznapi helyszínek, mégis lappangó titkokat, lefojtott érzelmeket őriznek. A történetek elbeszélői a maguk módján mind be vannak szorulva, nemcsak ezekbe a nyomasztó terekbe, hanem a saját fejükbe is. Magányosak, mert másokhoz csak gondolati szinten képesek kapcsolódni, míg a valóságban idegenekkel vannak körbe véve, és őket magukat sem ismeri senki teljes valójában. A kapcsolódás hiánya jó táptalaj a feldolgozatlan traumáknak és az évtizedeken át leplezett titkoknak. Elhallgatott abúzustörténetek, szőnyeg alá söpört bűnök, elveszített gyermekek és rejtett viszonyok lappanganak a múltban. 

Tóth Krisztina novellái a hatalmi elnyomás törésvonalait mutatják be

„Minden lakás másik történet" - mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait.

A történetek szereplői többnyire nemcsak szimbolikusan, hanem konkrétan is behatolnak mások territóriumába, otthonába. A tizenhat novella között több olyan is van, amelyben átlagemberek néznek meg ingatlanokat, és lépnek be ezáltal mások életébe. Nagyon jellegzetesen mutat rá erre a jelenségre például a Vevők című szöveg, amelyben az ügyfelek egy idő után minden határt túllépve otthonosan érzik magukat a kiszemelt lakásban.Ennek a témának a másik oldala jelenik meg a Tizenhét lakás című történetben, amelynek elbeszélője mániákusan látogatja azokat az eladásra kínált lakásokat, melyeknek az alaprajza megegyezik egykori gyerekkori lakóhelyével, mert nem képes tudomásul venni, hogy az otthont semmilyen módszerrel nem lehet visszahozni.

„A felnőtt énem kicsit szégyellte magát ezért az éretlen és kissé agresszív gondolatért, és azt ismételgette, mint valami mantrát, hogy ezek itt csak falak, minden lakás másik történet, és az enyém is csak egy a sok közül, a gyermek énem viszont tombolt, rugdosta a rétegelt lemezajtókat, és követelte, hogy menjünk be hozzá, oda, ahol ő lakik, még mindig, azóta is, üljünk le az egykori ágya szélére, és maradjunk ott, amíg le nem csillapul a szívverése, helyre nem áll a lélegzete.”

A Fehér farkas novelláitól nem idegen az abszurditás. Több történetben is megjelennek megszállott, már-már őrült szereplők, akik többnyire valami feldolgozatlan sérülés hatására viselkednek a külvilág számára érthetetlen vagy egyenesen beteges módon. Mert azok az emberek, akikkel ezekben az írásokban találkozunk, mind sebzettek, egykor mindannyiuknak visszaéltek már a bizalmával. Megcsalták, megrontották, vagy elhagyták őket, amikor a legjobban szükségük lett volna a támaszra, használták a testüket, vagy csak nem védték meg őket a bajtól, amikor meg kellett volna. 

Tóth Krisztina, Ungváry Rudolf - Ilyen volt a Margó első napja!

Fotó: Valuska Gábor Emberi sorsokat őrző épületek, hálószerűen összekapcsolódó családtörténetek, a hiányokat kutató szövegek - sok más mellett ezek a témák is meghatározták a Margó Irodalmi Fesztivál első napját. A rendezvény vasárnapig folyamatosan várja az érdeklődőket, a programokról minden fontos információt megtaláltok a Margó honlapján, valamint Facebook oldalán, és érdemes belelapozni a programfüzetbe is.

A legtöbb szövegben a visszaélés a testiséghez, a szexuális bántalmazáshoz kötődik, amely örökre nyomot hagy az áldozatban, és szinte minden esetben kimondatlan marad, megmérgezve ezzel nemcsak a múltbeli, hanem a jövőbeni kapcsolatokat is.

„A titok, mint valami legyőzhetetlen baktérium, belülről rágta és pusztította mindannyiuk testét, az övét is.”

Tóth Krisztina novelláiban az a legnehezebb, hogy nem kínálnak semmiféle feloldást. Ahogy a történetek szereplői sem tudják begyógyítani a testükön és lelkükön esett sebeket, ugyanúgy az olvasó sem ér semmilyen nyugvópontra, így velük együtt kell cipelnünk a feldolgozatlan terheket. A szövegekben megjelenő helyszínek, szagok, hangok, szituációk ráadásul óhatatlanul előhívják a mi veszteségeinket is, így a könyvbéli emlékekhez ha akarjuk, ha nem, hozzátapdnak a saját emlékeink. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr614975450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.