Olvass!

KönyvesBlog

A kistarcsai gettóban ember-állat fajzatok várják a Teremtő eljövetelét

2019. július 30. .konyvesblog.

moskat12.jpg

Forrás

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Moskát Anita új könyvének megjelenését felfokozott várakozás övezte. A Bábel fiai és a Horgonyhely után az író ismét egy rendkívül aktuális társadalmi jelenséget állított műve középpontjába, hogy annak minden aspektusát kellően alaposan járja körül egy izgalmas, furcsa, de mégis egy realitásoktól nem is annyira elrugaszkodott zsánermixben. 

Moskát Anita: Irha és bőr

Gabo Kiadó, 2019, 608 oldal, 3990 HUF

 

A könyv szerinti alternatív jelen előtt tizenhét évvel az állatok egyszer csak elkezdtek bebábozódni, hogy a karamellszerű massza alól már többé-kevésbé emberi vonásokkal kecmeregjenek ki. Nemcsak bennük, átalakult lényekben okozott ez hatalmas sokkélményt, de az emberek is a lehető legszélsőségesebben reagáltak a váratlan, félelmet keltő jelenségre. 

„Az első hazai bábot egy gödöllői családi házból jelentették; egy papagáj volt az, többet nem kurjongat a gazdája tenyeréből kicsalt kekszért. Állatok tízezrei kapták fel fejüket, mintha hívást hallanának, isteni parancsot, amitől abban a pillanatban megkergültek, földre dobták magukat, és úgy vonaglottak, mintha viszkető bőrüket akarnák levetni. És le is vetették: órákon belül bebábozódtak, hogy rá egy nappal részben ember, részben állat torzszülöttként kászálódjanak elő. Tehenek, kutyák, varjak. Főleg gerincesek, de mindig akadt egy-két kagyló vagy cserebogár, még ha letális is.”

A fajzatok azóta kevés joggal rendelkeznek ugyan, de minden emberszerűségük ellenére sem teljes mértékben elismert állampolgárok: nagy részük a kistarcsai gettóban él, míg a kiváltságosabbak emberek gyámsága alá kerülhetnek. Kirill is egy a gettó lakói közül, aki egy őzből átalakult fajzat. Nyolc hagyományőrző sutával él egy csordában, de bloggerként többre vágyik, és tudásszomja fokozatosan más irányba tereli. Hosszan tartó „aszály” után egy friss átalakulási hullám bolygatja fel a fajzatok életét, és természetesen Kirillben is felbuzog a tettvágy, hogy utánajárjon az átalakulások eredetének. Ekkor találkozik össze a nyájnak nevezett szélsőséges vallási csoporttal is, akik a Teremtőben hisznek és megvetik azokat a fajzatokat, akik a turistáknál kuncsorognak alamizsnáért. 

„– Minek képzeled magad? Újságírónak?

– Blogger vagyok. A fajzatok történetét gyűjtöm, fabulákat, és…

– Megmondom, mi vagy te. – A háta mögé bökött, ahol a turisták aprót csörgetve jártak a fajzatok közt, összeölelkezős képeket készítettek. – Pitiző öleb. Mennyien tolonganak egy percnyi figyelemért! A cuki fajzatoknak van esélyük, egy őzike jól mutat a fotón, de a patkányok meg a kígyók mennek gürcölni az építkezésekre” 

Kirill egy hatalmas sztori reményében kerül egyre közelebb és közelebb a nyáj vezetőjéhez, a Feketebárányhoz, de a felfedezései alapjaiban rengethetik meg az emberek és a fajzatok életét, miközben pedig a fajok közötti, de még a fajokon belüli konfliktusok is egyre inkább kiéleződnek, mintsem megoldódnának. 

Az Irha és bőr bővelkedik bravúros megoldásokban és pillanatokban. Három nézőpontkarakter szemén keresztül ismerhetjük meg ezt az igazán élő, lélegző, minden műviségtől mentes furcsa világot, amely mégis inkább fájdalmas korrajz, mintsem egyszerű fantasy regény. August a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet Budapesten élő higgadt, ám problémáktól és titkoktól sem mentes szakértője, aki végig megpróbál egyfajta korrekt kapcsolódási pont lenni az emberek és fajzatok közt. Kirill, a gyökereit kutató blogger, aki minden értelemben kívülálló: fajzatként se nem ember, se nem állat, a csordája hagyományőrzési szokásaiban nem akar részt venni, de nem teljesen felel meg a többségi társadalom elvárásainak sem, valamint a nyájhoz fűződő viszonya is hol gyümölcsözőbb, hol kevésbé. Pilar pedig – akinek Kirill mentette meg az életét, miután a gazdája egy kukászsákban próbált megszabadulni tőle – egy gyermekien naiv borzfajzat, aki teljes személyiségét és világképét a tévéképernyőn keresztül szívta magába.

Az átalakulás motívuma is többletértelmet nyer, ugyanis a három főkarakter jelleme állandó mozgásban, fejlődésben van, időnként megdöbbentően szélsőséges átváltozások is előfordulnak. A szerző azonban végig következetesen, erős kézzel húzza a jellemvonásokat: a tetteknek valós következményeik vannak, és ami elsőre karakteridegen cselekedetnek tűnhet a szereplőktől, végérvényesen a karakter részét képzi majd és ezek formálják csak igazán a cselekmény váratlan, sokszor kiszámíthatatlan sodrását. 

Másik hatalmas erénye a könyvnek, hogy merészen aktuális és releváns témákat állít a középpontba. A fajzatok társadalomba integrálásának motívuma a másságot rendkívül rétegzett módon emeli be a történetbe, legyen szó akár faji, nemi, vallási, ideológiai, szexuális vagy akár pszichológiai különbségekről. Ezeket megvillantva pedig égető egzisztenciális kérdések is folyamatosan felmerülnek, amelyek nem direktek vagy tolakodóak, mégis nyomasztó súllyal nehezednek a történetre. A határozott állásfoglalás sem érhető tetten, de Moskát bölcsen bemutatja a téma komplexitását, és rávilágít egy olyan szociális csoportok közötti kölcsönösen oda-visszaható dinamikus társadalmi folyamatra, amit manapság (ismét) szokás lett vezényszavakra és tőmondatokra redukálni – ezek a retorikai fogások a műben is felbukkannak. 

A könyv kiemelten foglalkozik a média hatásaival is. Nemcsak a politikai kampányok médiakommunikációja, a blogger és vlogger jelenség, vagy az internetes vitakultúra (pontosabban annak hiánya) tűnik fel, de Pilar karaktere némileg karikatúraszerűen, mégis remekül illusztrálja, hogy az átmedializált világ tartalmainak teljesen kiszolgáltatott gyermekek hogyan érzékelhetik a valóságot, ha nagy dózisban kapják a potenciálisan személyiségtorzító műsorokat. 

Az író bátran kezeli az eltérő zsánerelemeket, ezáltal pedig egy remek mixtúra keletkezik. A felütés egyfajta urban fantasy, amibe egy ponton erőteljes krimi szál is csatlakozik, valamint a végjátékhoz közeledve megfigyelhető egy-két akciófilmes sablon is. Ami viszont jelentős szeletet hasít még magának, az a metamorfózisoknál részletesen, minden szégyenlősségtől mentesen is taglalt brutális testhorror.

„Ha megtapogatta az oldalát, érzett dolgokat benn is, de nem tudta, mi a normális. Pluszborda húzódott bőre alatt, rövid és vékony, akár egy ceruza. Kirill szerint a boncolások során megjósolhatatlan dolgok kerülnek elő. Rengeteg tekergő bél, amely úgy előredomborítja a hasat, mintha terhes lenne. Rekesz­izomba nőtt kézujjak, gyomron átfúródott tüdő, tulipán alakú vesék. Madaraknál légzsákok, halaknál az úszóhólyag ezüstös, lufiszerű maradványa.”

Mindezek az elemek pedig egy szépen kidolgozott, kifinomult, mégis korszerű, sajátos szlenggel tarkított, erőteljes képiséggel és hiteles, életszerű párbeszédekkel dolgozó prózában állnak össze egy kitörölhetetlenül emlékezetes regénnyé. A rengeteg érintett téma nem elnyomja, hanem a sikeres korreflexió érdekében éppen, hogy felerősíti egymást, és az állandó jellegű dinamikus változás több szinten is a regény a sajátja. A remekül megalkotott karakterek, a váratlan fordulatok, a hatalmi játszmák, a vallásos, mitologikus felhang, a gyakran szimbolikussá váló állatlárvák, a fajzatok kiszolgáltatottságáról szóló kíméletlen fabulák, valamint az ütős, katartikus jelenetek garantálják, hogy az Irha és bőr megkerülhetetlen hivatkozási ponttá váljon, és még sokáig beszédtéma maradhasson.

 Szerző: Laki Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9514985176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.