Olvass!

KönyvesBlog

Lackfi Jánost megihlette a fenékfogdosó sportoló esete

2019. július 30. .konyvesblog.

lackfi_1.jpg

Fotó: Raffay Zsófia

Lackfi János versben reagált Kenderesi Tamás úszó szexuális zaklatási ügyére. A költő a Facebook-oldalán tette közzé Ballada a popsifogó bajnokról című versét, amelyben többek közt ilyen sorokat olvashatunk.

Tapasztalatnak meglepő:
(Nem mentegetőzés ez itt)
Kiderült, hogy az illető
Popóhoz nő is tartozik.
Eszem megáll, ez egy helyi
Szokás lehet, oly emberi!
Hogy mik nem érnek, rettenet,
Ha megfogok egy feneket!

Kenderesi Tamást vasárnap vették rövid időre őrizetbe, miután a dél-koreai vizes vb-t követően egy szórakozóhelyen megfogta egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekét, aki az eset után feljelentést tett ellene. Az úszó később közleményben kért bocsánatot, bár azt is írta, hogy a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítja. 

Az eset azóta is lázban tartja az internetet. Sokakat felháborított, hogy Kenderesi azt nyilatkozta, szerinte nem követett el semmilyen súlyos vétséget, ahogy az is, hogy az esetet úgy értelmezte, mintha csak a helyi erkölcsi normákat sértette volna meg, azaz mintha a fenékfogdosás csak a koreai kultúrában számítana szexuális zaklatásnak. Ebbe a vitába csatlakozott most be Lackfi a versével, amelyben megpróbálta rekonstruálni, hogy mi lehetett abban a pillanatban az úszó fejében. Írását már kétezren lájkolták, ugyanakkor kérdés, hogy a sportoló ügyén való ironizálás nem hátráltatja-e, hogy normális párbeszéd alakuljon ki a szexuális zaklatás témájáról, ami súlyos, sokakat érintő probléma. A legfrissebb hírek szerint egyébként Kenderesi csütörtökön térhet haza Dél-Koreából és pénzbüntetést kell fizetnie. Ha vétkesnek találják, itthon fegyelmi eljárás indul ellene. 

A teljes balladát itt tudjátok elolvasni: 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5314986678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.