Olvass!

KönyvesBlog

Mécs Anna: Drexit [Kapcsolati hiba]

2019. augusztus 10. .konyvesblog.

Dorottya. Exit. Drexit. Ez is olyan, mint a Brexit, nem lehet tudni, mikor lesz, de szinte biztos, hogy eljön. A Drexit fél éve kezdődött. Egy orvosi szobában. Nem szavazott róla senki, Dorottya aztán végképp nem, a sejtjei adták fel, ők döntöttek úgy, hogy 28 évesen, 4 éves londoni tartózkodás után, itt az ideje exitelni. Először nem is értette, mit beszél az orvos, pedig nagyon jól tud angolul, már kiskorától kezdve nagyon jól tudott angolul, nem azért vállalt az anyja három műszakot, egyet a postán, kettőt takarítóként, hogy Dorottya ne tudjon nagyon jól angolul. De a méhnyakrák kifejezés eddig kimaradt a szótárából. A rákot persze értette. És igazából a többi mindegy is. Sajnos túl későn érkezett a diagnózis, dear Dorothy, persze hogy későn, egy éve sincs még, hogy végre lett kint biztosítása. A fájdalomcsillapításon túl sajnos nem sokat tehetünk.

Kapcsolati hiba

Mécs Anna a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat nyerte el 2018-ban Gyerekzár című novelláskötetével. A Könyvesblogon Kapcsolati hiba címen írja tárcasorozatát havi rendszerességgel (a korábbi részeket itt lehet olvasni). 

Egy gyakornoki melóra jött ki 15-ben egy kis londoni ügynökséghez, ahol mindent ő csinált, a képszerkesztéstől az animáláson át a szövegírásig. Így a saját Instagram-fiókján is elég profin manipulálhatta a képeit, és vezethette a követőit. Igazi magyar álomprofil volt ez Londonból. Nagyon ment, mert elég magányos volt ahhoz, hogy sok időt beletegyen, és mert épp a kivándorlási görbe ideális pontján kapta el a hullámot. 25-35 közötti nők Londonból, Berlinből, Amszterdamból, mindenhonnan, ahova menekülni lehetett otthonról, mintha ezek a városok összeolvadtak volna a neten egy nagy, magyarlakta faluvá. De volt még egy érdekes réteg, az 55-65 közötti nők és férfiak, szinte mind Magyarországról. És tőlük jött a legtöbb lájk és komment, Dorottya tudta, hogy általa érintkeznek a saját elvándorolt gyermekükkel. Ő lett a lány, aki a gyerekük életét éli.

Méh. Nyak. Rák. Otthonról kijöhetett Londonba. De a rákból hova exitelhet.

Dorottya nem is a saját élete elvesztésétől félt leginkább. Hanem attól, hogy az édesanyja és a többi szülő nem láthatja; megérte, hiszen a gyerek boldogan él ott kint, abban az ismeretlen világban, amíg meg nem hal. Ha ő most idő előtt kilép ebből, és nem éli meg azt az életet, amiért az anyja küzdött, akkor az anyja minden egyes túlóráját, minden nélkülözését, az elmúlt négy év magányosságát teszi teljesen értelmetlenné. Ha úgyis el kell veszítenie az anyját, akkor veszítse el úgy, hogy az anyja boldognak hiszi. 

Ezért döntötte el, hogy a teljes exit előtt végrehajtja a Drexit-tervet; megörökíti az édesanyja számára azt az életet, amit Dorottya élhetett volna. Az anyja 65 éves, a családjukban anyai ágon minden nő meghalt 80 előtt, szóval legfeljebb 15 éve van hátra. Tehát Dorottyának 15 évre kellett Instagram-tartalmat gyártania.

- Dorothy, egy hónapon belül látványosan romlani fog az állapota.

- Jó, de mikor halok meg – kérdezte, ahogy a munkahelyén kérdezte, hogy mikor lesz éles az anyag, mi a végső határidő.

- Nem tudjuk pontosan. Pár hónap, fél év.

Azt tudta, hogy bárhogy is néz ki, talál egy olyan ecset, amivel ha a falfehér arcát kicsit megdolgozza, bármikor Insta-pozitív lesz, de azt is tudta, hogy hamarosan a kezét is alig fogja tudni mozgatni, és hogy a képernyőtől úgy émelyegni fog, hogy két perc után abba kell hagynia. És erre nincs eszköz a Photoshopban. Nincs sok ideje, el kell kezdenie a Drexit-terv végrehajtását.

A Drexit-terv első lépése: a Drexitig lecsökkenteni az Instagram-aktivitását, mert a mostanihoz igazított 15 évnyi fotót és videót nem fog tudni legyártani a fennmaradó pár hét alatt, amíg még használható állapotban van. Szóval a követőit szép lassan rá kell szoktatnia a heti egy tartalomra.

A Drexit-terv második lépése: habár eddig néha beleszőtt egy-két ironikus közéleti megjegyzést a posztjaiba, ezentúl erről is le kell szoknia, hiszen nem tudja 15 évre előre megjósolni a hazai és a globális közélet alakulását. Amúgy is, a húgát idegesíti, amikor elkezd a magyar viszonyokról politizálni, mert olyankor vagy számonkérő az otthoniakkal, vagy túlzottan dramatizáló, ne pofázz bele kívülről, Dorottya.

A Drexit-terv harmadik lépése: kitalálni az életet, amit élni fog 43 éves koráig. Talán úgy dönt, hogy Amerikába költözik, hiszen a Brexit miatt Anglia már nem olyan vonzó, és habár Trumpot gyűlöli, New York még mindig jobb, mint az Európától elszakadt London, Manhattanben megismeri Tomot, leendő férjét, egy menő reklámos buliban, randizgatnak, utazgatnak, összeköltöznek, összeházasodnak, gyereket vállalnak, kettőt, két kislányt, Sarah-t és Elisabeth-et, Dorottya elég sokat felszed a terhesség alatt, az anyukája és a húga is hajlamos a hízásra, de aztán rátalál egy jól működő diétára, amivel le tudja adni a felesleget, Tommal így is kisebb válságba kerül a házasságuk a sok stressz miatt, és ekkor eldönti, hogy erről is beszél majd, nem akar előre legyártani egy hazugságot, hanem valóságos életet akar megmutatni, nem úgy, mint eddig, szóval Tommal egy sorházba költöznek New Yersey-be, ahonnan vagy egy óra Tom munkahelye, ráadásul rohadt unalmas egy hely, de addigra Dorottya már elég jó kapcsolatokat épít ki a szakmájában, így meg tudja alapítani a saját kis ügynökségét, amit Dorothy’s-nak nevez el, még a logóját ma éjszaka gyorsan meg kell tervezni, szóval Sarah és Elisabeth már ott mennek óvodába, Tom pedig minden nap ingázik, vonattal persze, ez az ingázás eléggé megviseli őket, ráadásul Tom beleszeret az egyik munkatársába, így elköltözik, de rájön, hogy Dorottya nélkül nem tud élni, így pár hét után visszatér, majd úgy döntenek, vállalnak még egy gyereket, a kis Tim Down-szindrómás, talán túl későn jött, de egészen új dolgokra tanítja meg Dorottyáékat.

A Drexit-terv negyedik lépése: heti egy poszt, azaz 15 évre 780 poszt legyártása. Kiválasztja Tomot, Sarah-t, Elisabeth-et és a kicsi Timet egy New York-i statisztaügynökség portfóliójából, Sarah-t csecsemő, 3, 6, 9 és 12 éves változatban is, Elisabeth-et pedig csecsemő, 3, 6 és 9 éves változatban, a kicsi Timet csak csecsemő változatban, és Tomra is csak egy férfit választ, hiszen belőle, Dorottyából is csak egy van, szerencsére elég jól Photoshopol. A megtakarításának felét erre a fotósorozatra költi; elmennek a Grand Canyonba ketten, Torontóba a 3 éves Sarah-val, Hawaii-ra a 6 éves Sarah-val és a 3 éves Elisabeth-tel. Majd Airbnb-n lefoglalja a leendő lakásukat egy hétre, és berendezi a New Yersey-i életüket. A fotózás alatt eltelt tizenöt nyár, tizenöt ősz, tizenöt tél és tizenöt tavasz, és egyszer csak 43 évesen a külvárosi, kertkapcsolatos sorház teraszán ül, a kicsi Tim az ölében, míg Tom a 12 éves Sarah-val és a 9 éves Elisabeth-tel játszik. Dorottya nézi őket, miközben Timet ringatja, majd Timmel a kezében odaszalad a lányokhoz, és szorosan átöleli őket. Beleszagol a hajukba. A kislányok kicsit megrémülnek, úgy tudták, hogy egy reklámban fognak szerepelni, nem értik, hogy a reklámbeli anyukájuk miért szorítja őket ilyen szorosan, de aztán átadják magukat az ölelésnek. Dorottya az utolsó fotózási nap éjszakáján megszerkeszti a fotókat: a melle kissé megereszkedik a kurzor alatt, a feneke terebélyesedik, az anyja régebbi képeit veszi elő, és onnan másol át ráncokat a saját arcára. Tom kissé színtelenebb lesz, ahogy a stressz lassan megeszi a lelkét. És még azon az éjszakán megírja az összes bejegyzést, 780-at, pedig most nemcsak egy-két szót és pár emojit tesz a szövegekbe, mint korábban, hanem hosszan és őszintén ír minden krízisükről és nehézségükről, és hálás minden egyes boldog pillanatért.

A Drexit-terv ötödik lépése: amikor már egy hete folyamatosan csak hány, akkor már nem húzhatja tovább. Már nem posztol a saját életéből, hanem elindítja a befotózott sorozatot. Beidőzíti a bejegyzéseket, az utolsót 2034. augusztus 10-re, és csak reméli, hogy akkor még lesz Instagram, és hogy az anyja egy nappal sem él tovább, és sose tudja meg, hogy ő akkor már rég nincs. Már alig-alig válaszol a kommentekre, pedig milyen sokan milyen boldogok, hogy Tommal egymásra találtak, és drukkolnak neki, hogy az új, amerikai élete igazán sikeres legyen. De nem lehet túl aktív, szép lassan ki kell szállnia ebből. És sikerül is, a harmadik héten szinte már csak követője a saját fiókjának, a fájdalomcsillapítóktól olyan kába, hogy nem is emlékszik, milyen poszt jön, így újra és újra meglepődik Dorothy csodálatos és őszinte életén, és izgatottan várja az új tartalmakat.

A Drexit-terv hatodik lépése: a legnehezebb. A Drexitig annyira össze kell vesznie a húgával és az anyjával, hogy már csak Instagramon kövessék őt. Nem hívni őket, mert a képeket manipulálhatja, de a hangja elárulná. Ezért is alakította úgy az életét Instagramon, hogy Amerikába költözik. Hiszen tudja, hogy az anyjának és a húgának nem lenne pénze, hogy kirepüljenek – meg félnének is a hosszú repülőúttól. Meg azért is, mert az kellően messze van ahhoz, hogy ne derüljön ki számukra, hogy az az élet nem létezik. Ír is nekik egy búcsúlevelet, hogy ő Amerikába költözik, ami legalább megpecsételi azt az eltávolodást, amit évek óta érez, nem az ő hibájuk, de olyan más az élet, amit élnek, hogy már összeegyeztethetetlen, hogy ő már Magyarországgal végzett, hogy ő már nem is akar hazautazni, és szeretné őket úgy megőrizni az emlékezetében, ahogy most élnek, nem szeretné látni, ahogy a hazai mocsárban ők is lesüllyednek, reméli, megértik, hogy pontosan hol lakik majd, azt nem árulja el, kérlek titeket, ne keressetek, könyörgöm, szia, anya, azért hiányozni fogsz, és kösz mindent.

A Drexit-terv hetedik lépése: a megtakarítása másik feléből 15 évre, havi rendszerességgel névtelen utalást beállítani az anyjának.

A Drexit-terv utolsó lépése: a végső exit.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr515003772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.