Olvass!

KönyvesBlog

Van bizonyítékunk arra, hogy Hitler valóban meghalt 1945-ben?

2019. augusztus 13. forgáchkinga

hitlerkep.jpg

Az iskolában mindannyian azt tanuljuk, hogy Adolf Hitler 1945. április 30-án meghalt: a történelemtankönyvek szerint újdonsült feleségével, Eva Braunnal együtt öngyilkosságot követtek el a berlini Führerbunkerben. Arról azonban általában nem esik szó, hogy mennyi rejtély övezi a náci diktátor halálát, és hogy mennyire ellentmondásosak azok a bizonyítékok és tanúvallomások, amelyek alapján kijelentették, hogy Hitler nincs életben. Honnan lehetett biztosan tudni, hogy nem szökött meg és nem bujkált még évekig Dél-Amerikában vagy Ázsiában, mint ahogy azt sokan állították a háború után? Mi lett a holttestével, ami alapján tényszerűen bizonyítani lehetne, hogy főbe lőtte és/vagy megmérgezte magát? Ezeknek a kérdéseknek járt utána Jean-Christophe Brisard tényfeltáró újságíró és Lana Parshina dokumentumfilmes, akik a Hitler halála című könyvükben összegezték, hogy több évig tartó nyomozásuk során mire jutottak. Több mint hetven évvel az események után a fellelhető összes bizonyíték és tanúvallomás alapján megpróbálták a lehető legpontosabban rekonstruálni, hogy mi történhetett 1945 tavaszán a Führer bunkerében, és hogy milyen elhallgatások, félrevezetések, ellentmondások övezték a diktátor halálát. 

Jean Christphe Bisard - Lana Parshina: Hitler halála - A KGB titkos anyagai

Fordította: Pacskovszky Zsolt, Libri Könyvkiadó, 2019, 372 oldal, 3999 HUF

 

Talán nem is gondolnánk, de Hitler halálára az elmúlt évtizedekben nem létezett megnyugtató bizonyíték.  Miután 1945-ben a németek kihirdették a Führer öngyilkosságának hírét, az amerikaiak és az oroszok között komoly verseny indult, hogy rátaláljanak a maradványokra, amelyek minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a náci vezető halott. Csakhogy a nagy bejelentés a holttest felfedezéséről elmaradt, így összeesküvés-elméletek sokasága kapott szárnyra. Sokan úgy vélték, hogy a diktátor egy tengeralattjáróval akár Argentínáig is eljuthatott, ahol valószínűleg boldogan él feleségével, Eva Braunnal együtt. Maga Sztálin is azt híresztelte, hogy nem találtak semmilyen olyan tárgyi bizonyítékot, amely szerint Hitler meghalt volna, és hogy nagy esély van arra, hogy Dél-Amerikában, Ázsiában, Svájcban vagy a Déli-sarkon bujkál (ahogy egyébként több SS-tisztnek, köztük Josef Mengelének, a koncentrációs táborok kegyetlen orvosának ez sikerült is.) A britek és az amerikaiak éppen ezért még évekig nagy erőkkel nyomoztak. Végül azonban kénytelenek voltak a tanúvallomásokra alapozva kijelenteni, hogy Hitler 1945 tavaszán öngyilkos lett.

1956. október 25-én a Hitler házaspárt hivatalosan is halottnak nyilvánítja a berchtesgadeni bíróság.

Immár az egész világon beleírhatják a történelemkönyvekbe, hogyan ért véget a Harmadik Birodalom urának földi pályafutása. Az FBI is leállítja a nyomozást. Az amerikai titkosszolgálat egy évtizeden át vizsgálódott a világ legkülönbözőbb pontjain. Washington némi megkönnyebbüléssel nyugtázza: szinte biztosan kijelenthető, hogy Hitler öngyilkosságot követett el a bunkerében. Továbbra is hiányzik viszont a legfontosabb bizonyíték: a holttest. Hitler halálára ez idő tájt nincs fizikai bizonyíték.

Csakhogy a kétezres években történt valami egészen váratlan, ami megbolygatta a világsajtót: Moszkvában az oroszok rendeztek egy nagyszabású kiállítást, amelyen közzétették a Hitler halálával kapcsolatos dokumentumokat, valamint egy koponyadarabot is, amely állításuk szerint nem máshoz, mint a nácik Führeréhez tartozott. A bökkenő csak az volt, hogy semmilyen módon nem tudták igazolni, hogy a koponya valóban Hitleré volt, így bár a kiállítást nagy szenzáció övezte, a kétkedő, bizonyítékot követelő újságírók és történészek hangja hangosabb volt. A botrányt tovább fokozta, hogy pár évvel később megjelent egy amerikai dokumentumfilm, amelyben Nick Bellantoni, a Connecticuti Egyetem professzora azt állította, hogy módja volt megvizsgálni az oroszok által őrzött koponyát, de az nem lehetett Hitleré, mert minden bizonnyal egy negyven év alatti nőhöz tartozott. Az oroszok azonban azt nyilatkozták, hogy náluk nem járt az amerikai kutató, így nem vizsgálta meg a koponyát sem.  Ezek után az előzmények után vetette bele magát az ügybe 2016-ban Jean-Christophe Brisard tényfeltáró újságíró és Lana Parshina dokumentumfilmes, akik nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy megpróbáljanak hozzáférést szerezni az orosz archívumok által őrzött titkosított dokumentumokhoz és tárgyi bizonyítékokhoz, majd azok vizsgálatával kiderítsék, mikor és hogyan halhatott meg Adolf Hitler. 

Hitlert úgy nyilvánították halottnak, hogy nem volt meg a holtteste

1945. április 30. A történelemkönyvekből úgy tudjuk, ezen a napon követett el öngyilkosságot Adolf Hitler a Vörös Hadsereg által körülzárt Berlinben. Ciánkapszulát vett be, majd főbe lőtte magát, a testét pedig végakaratának megfelelően elégették az emberei. Az elszenesedett állkapocs- és koponyadarabokat néhány nappal később találták meg szovjet katonák.

A Hitler halála című könyvükben, amelyet a kétéves, sok megpróbáltatással járó nyomozás után adtak ki, könnyed stílusban, érthetően, sok-sok dokumentummal, fényképpel alátámasztva mesélték el, milyen információkhoz sikerült hozzájutniuk, és ezek alapján milyen felfedezéseket tettek. A kötet egészen személyes hangvételű lett, pontról pontra követhetjük a tényfeltáró munkát, együtt örülhetünk velük az elért eredményeknek, de végigkísérhetjük a kutatás buktatóit, nehéz pillanatait is. Közben közelebbről is megismerjük a két újságíró, Lana és Jean-Christophe személyiségét is, ahogy azt is, milyen kitartás és meggyőző képesség szükséges egy ilyen volumenű cél eléréséhez. Merthogy nemcsak a Hitler halálát övező rejtély kirakósait kellett összerakniuk, hanem meg kellett küzdeniük az orosz bürokráciával is, hiszen közel sem engednek be mindenkit azokba az archívumokba és levéltárakba, ahol a titkosított aktákat őrzik.

– Ezt még megnézhetik, mielőtt elmennek... – Dmitrij felénk nyújt egy dossziét, amit még nem láttunk. Kinyitja az egyik előre belehelyezett könyvjelzőnél. – Itt olvashatják, mi lett Hitler holttestével, miután megtörtént a hivatalos azonosítása.

Mohón próbálok megfejteni pár szót a dokumentumból. Jobbra fent a „Szigorúan titkos", aztán a megnevezés: „Ügyirat", a végén a dátum: „1945. június 4.", alatta az aláírások és a lap alján a pecsét.

(...) Ezek szerint, ha hinni lehet a dokumentumnak, akkor 1945. június 4-éig megtalálták, azonosították és a legnagyobb titokban el is temették Hitler holttestét a legyőzött Németország szovjetek által őrzött zónájában, pedig Sztálin hivatalosan azt állította az egész világnak, mindenekelőtt az angol és amerikai szövetségeseinek, hogy Hitler életben lehet még, és elszökött. Mi késztethette erre? 

A kötet összesen négy részből áll, így párhuzamosan követhetjük a nyomozás folyamatát, Hitler utolsó napjainak történéseit, a ’45 utáni szovjet és amerikai kutatásokat és kihallgatásokat, valamint a titkos anyagok vizsgálatát követő végkövetkeztetéseket. Mert a könyv szerzői valóban lenyűgöző munkát végeztek és számos olyan dokumentumba, kihallgatási jegyzőkönyvbe, fényképbe és levélbe leshettek bele, amihez nagyon kevés embernek volt hozzáférése az utóbbi évtizedekben. Ezekről az aktákról persze nemcsak meséltek a könyvben, hanem közzétették a legfontosabb részletek fordításait is, valamint a legtöbb esetben fotót is mellékeltek róluk.

fuhrerbunker.jpg

A Führerbunker

A legnagyobb eredményük emellett az, hogy megtekinthették az ominózus koponya-darabot is, amelyet az oroszok Hitlernek tulajdonítanak, valamint a KGB utódintézményében, az FSZB-ben még azokat az elszenesedett állkapocs- és fogmaradványokat is megvizsgálhatták, amelyek a legegyértelműbben bizonyíthatják, hogy Hitler valóban meghalt, és az oroszok a háború után tényleg megtalálták a holttestét (annak ellenére, hogy Sztálin miket mondott). Nyomozásuk révén lassan feltárulnak előttünk Hitler és a Führerbunker lakóinak utolsó órái, a kihallgatások és a kínzások, amelyeknek a diktátor legközelebbi embereit vetették alá, valamint a hidegháború alatt meghozott, sokszor logikátlan döntések, ahogy a mai oroszországi viszonyok is.

A könyv sajnos nem tud minden kérdést megválaszolni Hitler halálával kapcsolatban, mivel az oroszok még mindig sok mindenhez nem engednek hozzáférést. Ettől függetlenül Jean-Christophe Brisard és Lana Parshina nagy előrelépéseket tett a kutatásban, és még egy nagyon izgalmas és jól megírt könyvet is letettek az asztalra, amelyben olyan információkat osztottak meg a világgal, amelyeket korábban összefüggéseiben és ilyen részletességgel szinte senki sem ismerhetett. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2515006154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.