Olvass!

KönyvesBlog

Knausgård kapta az Andersen-díjat

2019. augusztus 14. .konyvesblog.

Fotó: Valuska Gábor

A norvég Karl Ove Knausgård kapta a 2020-as Hans Christian Andersen Irodalmi Díjat - írja facebook-oldalán magyar kiadója, a Magvető. Az indoklás szerint Knausgård erőteljesen megújította a regény és az önéletrajz határán húzódó műfajt, és Andersenhez hasonlóan feltette Skandináviát az irodalmi térképre.

Az egyik legrangosabb dán irodalmi elismerést 2010 óta kétévenként ítélik oda olyan szerzőknek, akiknek a munkája megidézi Andersent. Knausgård az első északi a sorban, korábban olyan írók kapták meg, mint Isabel Allende, Salman Rushdie és Murakami Haruki. A díjjal, amelyet a nyertes 2020 októberében vehet át a dániai Odense városában, 500 ezer dán korona jár, valamint Stine Ring Hansen szobrászművész A rút kiskacsa című szobra.

A Harcom sorozat negyedik rész, az Élet a könyvfesztiválra jelent meg a Magvetőnél Patat Bence fordításában (ITT bele tudtok olvasni, kritikánk pedig ITT olvasható), az ötödik rész Álmok címmel 2020 tavaszán érkezik. A szerzővel interjúztunk is, itt olvashatjátok:

Knausgard: Alapvetően nem az életem izgat, hanem az irodalom

Fotó: Valuska GáborNem bántam meg semmit - mondja Karl Ove Knausgard, akinek Harcom című hatkötetes regénymostruma évek óta lázban tartja a világot. De mi érdekes van azon, ha valaki a legaprólékosabb részletességgel megírja az apjával való kapcsolatát, a szerelmeit, a gyereknevelés nyűgeit és a...

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8815009536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.