Olvass!

KönyvesBlog

Tengler Gabriella: Mercatorius kincse

2019. szeptember 18. .konyvesblog.

kulcs.jpg

Várnegyed a föld alól – 10 év régészeti kutatásai a Budai Várban című kiállításához kapcsolódóan még tavasszal mese-és novellaíró pályázatot hirdetett Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum. A gyerekek két korosztályi kategóriában pályázhattak és több kiállítási tárgy közül választhattak (volt köztük női alakos bicska és gyertyakoppantó is), ezek köré szőtték történeteiket. A pályázat lezárult (a zsűri idén Kiss Noémi volt), mi pedig itt, a Könyvesblogon megmutatjuk a legjobbakat. A 9-13 éves korosztályban harmadik lett Tengler Gabriella Mercatorius kincse című írásával.

Tengler Gabriella: Mercatorius kincse

Élt Magyarországon a 15. században egy kereskedő, akit Mercatoriusnak hívtak. Ez a kereskedő igen gazdag volt, és volt egy titokzatos vaskulcsa. Mindenki azt mondta, hogy rengeteg kincse van, de ő ezt mindig letagadta. Egy nap a kereskedő sajnos váratlanul meghalt, és elveszett a kulcsa a vagyonával együtt...         

544 évvel később, 2019-ben volt egy osztály, akik osztálykiránduláson vettek részt Budapesten. Ebben az osztályban volt hat barát, Réka, Ágnes, Laura, Erik, Norbert és Attila, akik egy csapatot alkottak. Mindannyian kilencévesek voltak és amikor csak tehették, együtt töltötték az időt, így ezen az osztálykiránduláson is. 

A kirándulás második napján a budai várnegyedet fedezte fel az osztály. Ahogy a jóbarátok menet közben beszélgettek, egyszer csak Erik megbotlott egy ferdén álló macskakőben. Ahogy kifordult a földből, valamit találtak alatta. Egy vaskulcsra bukkantak! Az volt ráírva, hogy: Mercatorius kulcsa 1475.  

– Milyen régi kulcs! - kiáltottak fel mind egyszerre. De miközben a vaskulcsot nézegették, az osztály továbbment nélkülük.

– Most mihez kezdünk? - kérdezte kétségbeesetten Erik.

–  Még egy telefon sincs nálunk! - folytatta Laura a sopánkodást. Nagyon megijedtek és abba az irányba néztek, amerre az osztály eltűnt, de már senkit sem láttak.

Ekkor Réka szeme felcsillant:

– De mégis van valamink… - mondta.

– De mink? - vágott közbe Norbert, mielőtt Réka befejezhette volna a mondatát.

–  Hát a kulcs - folytatta Réka.

–  És akkor? Mit kezdjünk egy kulccsal, ami egy olyan emberé volt, aki legalább 500 évvel ezelőtt élt!? - kérdezte feldühödve Ágnes.

–  Talán megkereshetnénk, hogy mit nyit a kulcs, hátha valami olyat, ami szerencsés a helyzetünkhöz – mondta Réka felvidultan.

–  De azt mégis hogyan? - kérdezte Attila.

– Zárakból nagyából úgy több, mint milliószor millió van. Még ha egész életünkben is kutatnánk azt a zárat, amelyikbe beleillik, szerintem még akkor se találnánk meg - mondta Attila szomorúan. 

– De azért egy próbát megér - mondták neki a többiek.

–  Vagy inkább maradjunk itt, amíg éhen halunk? - kérdezte szigorúan Erik.

Réka, Laura, és Erik hátat fordítottak a többieknek és elindultak. Hamarosan Ágnes is csatlakozott hozzájuk, majd kisvártatva Attila és Norbert is utánuk eredt. Mentek, mentek, hamarosan azonban mindenkinek elfogyott az ennivalója és az innivalója is.

Ekkor találkoztak egy emberrel. Udvariasan köszöntek, bemutatkoztak neki, majd így szóltak hozzá:

– Találtunk egy kulcsot és azt szeretnénk megkérdezni, hogy tud-e mondani egy olyan helyet, ahol van egy zár, amibe egy kulcsot keresnek?

Azt mondta erre a bácsi:

– Sziasztok, gyerekek! Persze hogy tudok! Tamás bácsi vagyok, régész. Éppen egy ásatásra megyek dolgozni. Nemrégen találtunk egy ládát, amibe pont egy vaskulcsot keresünk. Ha szeretnétek, elviszlek oda titeket.

– Nagyon szépen köszönjük - mondták boldogan mind egyszerre.

Nemsokára el is jutottak az ásatásra. Egy nagy szalaggal körbekerített helyre értek, ahol nagy gödrök, és nagy, földből és kőből képződött kupacok voltak. Embereket láttak, akik ecsetekkel, kicsi seprűkkel és hozzá lapátokkal, kis csákányokkal, különbözőféle ásókkal dolgoztak. Vödrök is voltak náluk.

Ezután pedig beleillesztették a kulcsot a ládába. Csodák csodája, pontosan beleillett! A ládában temérdek sok kincs volt, amit a múzeum kapott meg, a ládát pedig kiállították a vaskulccsal egyetemben és hatuknak még a nevét is kiírták elé. Utána köszönetet mondtak a gyerekeknek és felhívták az osztály szállását. Az osztályfőnökük azonnal értük ment. Végül mind a hat gyerek kapott a múzeumtól öt-öt ingyenes belépőt, hogy a családjuknak is meg tudják mutatni a kincseket.

Amikor pedig vége lett a kirándulásnak és a barátok hazamentek, mindent elmeséltek otthon és nemsokára el is mentek a családjukkal a múzeumba. Ezt a fantasztikus kalandot pedig egyikük sem felejti el sohasem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5415113080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.