Olvass!

KönyvesBlog

Olga Tokarczuk megalkotta a filozofikus horrort

2019. szeptember 22. forgáchkinga

het_konyve_7.jpg

Bár azt gondolnánk, hogy az élet és a halál közti határ szigorú választóvonal, Olga Tokarczuk novellái világossá teszik, hogy élni is lehet úgy, mintha már halottak lennénk, és a holtak sem tűnnek el nyomtalanul. A kortárs lengyel irodalom egyik legfontosabb írójának új novelláskötetében elmosódnak a stabilnak tűnő határok, homályossá válnak a világ működésének megszokott sémái, miközben nyomasztóan ismerős emberi helyzetek tűnnek fel előttünk. A Bizarr történetek a bekorlátozott jövő, a kihagyott lehetőségek és a veszteségek felől megírt életek könyve, amelyben a létre vonatkozó legfontosabb filozófiai kérdések hol tudományos-fantasztikus, hol pedig thrillerbe illő, horrorisztikus vagy szürreális elemekkel keverednek. 

Olga Tokarczuk: Bizarr történetek

Fordította: Petneki Noémi, Vince Kiadó, 2019, 184 oldal, 2995 HUF

 

A test, az ember és az élet átmenetiségének motívumára építette fel új, nyugtalanító atmoszférájú novelláit Olga Tokarczuk, aki annak idején pszichológusként kezdte a pályáját, de ma már a lengyelek egyik leghíresebb és legnépszerűbb írója: a rangos hazai díjak bezsebelése után tavaly A begunok című könyvével nyerte meg a Nemzetközi Man Bookert, idén pedig az amerikai Nemzeti Könyvdíj rövidlistáján is szerepel, így talán nem csoda, hogy lassan már az irodalmi Nobel esélyeseként emlegetik.  

Ha kezünkbe vesszük a legújabb kötetét, hamar megértjük, miért válhatott olyan sikeressé: az írásai elképesztően mellbevágók, nemcsak a cselekmény, a felépített világok vagy a mondatok szintjén, hanem a hétköznapi élet kellékeit használó döbbenetesen pontos metaforái miatt is. Elbeszélései olyanok, mintha valaki összegyúrta volna Milan Kunderát, Margaret Atwoodot, Dragomán Györgyöt és Szvoren Edinát, majd a belőlük összerakott íróval gyártatott volna novellákat. A Bizarr történetekben olvashatunk a jövő furcsa találmányairól, a múlt háborúiról, vallási fanatizmusról és megmagyarázhatatlan jelenségek soráról is, de bármilyen közegben is játszódjanak az elbeszélések, a középpontjukban mindig az a kérdés áll, hogy mi az ember és mi az értelme a létezésének.

A kötetbe tíz hosszabb történet került, amelyek nagyon különböző korokban és helyszíneken játszódnak, de közös bennük, hogy szinte mindegyikben fontos téma a halál, az emlékezés és a szorongás. A borzongató novellákban olvashatunk igazolást nyerő gyerekkori félelmekről, a túlvilágról is bosszút álló anyáról, farkassá operált nőről, robotikus családokról vagy épp egy szenteket klónozó kolostorról is. Mindez általában egy külső szemlélő vagy tanú, egyes szám első személyű elbeszélésén keresztül tárul fel előttünk, és a sokkoló történéseket jellemzően apró információmorzsákból kell összeraknunk.

Tokarczuk figuráiban több közös vonás is van, az egyik az, hogy nem élnek igazán, teljesen beszűkült módon töltik a hétköznapjaikat, mintha nem lennének lehetőségeik. Ilyen például az Eltéve című írás szereplője, aki még ötvenéves korában is az anyja nyakán él és egész nap csak a meccset bámulja. A mamahotel szolgáltatásai látszólag véget érnek az idős asszony halálával, de aztán kiderül, hogy az egész életét áttévéző fiút még a túlvilágról sem hagyja éhen halni az anyja: a halálra készülve a lakás minden zugában befőtteket rejtett el. A varrás főhőse egy feleségét gyászoló férfi, ő megmagyarázhatatlan jelenségek sora – például zoknikon keletkező varrások, kerek bélyegek és barnán fogó tollak – révén szembesül vele, hogy amíg ő bezárkózva élte mindennapjait, megváltozott a világ és eljárt felette az idő. A Mindszentek hegyében szereplő tudós pedig csak akkor jön rá, hogy minden idejét a munkájának szentelte önmaga helyett, amikor már gyógyíthatatlan beteg.

Szintén közös a történetekben a halál témájának erős, meghatározó jelenléte, ami összefügg a könyv fő üzenetével is, miszerint a hiányaink éppen olyan fontosak, mint amit megkaptunk, hogy az elszalasztott lehetőségek éppúgy formálják az ember életét, mint a kihasználtak, és hogy a halottaink is pont annyira velünk vannak, mint az élő szeretteink.

„Ma már tudjuk, hogy az ember a különböző lehetőségek bombájaként születik, és a kamaszkor egyáltalán nem a gazdagodás és a tanulás, hanem a lehetőségek egymás utáni elvesztésének ideje. Vad, burjánzó növényből egyfajta bonszai lesz belőlünk – a gondos nyesegetés hatására eltörpülünk, lehetséges önmagunk merev miniatűrjévé válunk. A tesztem annyiban különbözik a többitől, hogy nem arra összpontosít, amit a fejlődésünk során szerzünk, hanem arra, amit elveszítünk.  A lehetőségeink korlátozódnak, de így könnyebb megjósolni, kik leszünk.”

A halál Tokarczuk szürreális írásaiban éppen ezért nem jelent lezárást: ha bizarr formákban is, de a halottak tovább élnek. Van olyan történet, amelyben csak az emlékük, vagy az általuk hátrahagyott tárgyak révén, de akad olyan is, amelyben a testük marad fenn és válik látványossággá. A Mindszentek hegye című szövegben például a szentek és mártírok mumifikált testéből készítenek klónokat egy titkos kutatás keretében. De egy bizarr holttest jelenik meg az Emberi ünnepek rendje című novellában is, ahol az egész társadalmi és vallási rend fenntartása múlik egy Monodikosz nevű furcsa lényen, akinek évente megrendezett halála és feltámadása határozza meg az emberek életének rendjét.

A Bizarr történetekben az abszurd elemek mellett elég erős a tudományos-fantasztikus vonal is. Több novellában is megjelenik egyfajta jövőkép, és ezekben még közös pontok is vannak. A Tokarczuk által elképzelt jövőben a klasszikus családokat „homogenetikus” biorobotok közössége váltja fel. Az úgynevezett egonék külsejüket tekintve olyanok, akár a klónok, de valójában gépek, amelyek egy-egy funkciót (pl. kertészkedés, gyerekgondozás, házvezetés) képesek ellátni (A látogatás). Az ember ebben a világban már véglegesen és visszavonhatatlanul eltávolodott a természettől, és ha a társadalom működésétől végleg megcsömörlött, csak egy választása marad: elmehet egy transzorvoslási központba, hogy emberségéről lemondva egy rezervátumban éljen tovább (Transfugium). A pszichológia számára pedig már olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyek által az emberi élet teljes egészében előre meghatározható (Mindszentek hegye).

Olga Tokarczuk írásai nagyon sok izgalmas témát vetnek fel és rendkívül jól vannak összerakva. Minden apró mozzanatnak jelentése és jelentősége van és tele vannak meglepetéssel, váratlan fordulattal. De a szövegei attól igazán érdekesek, hogy bármi is legyen a kiindulópontjuk, mindig a legfőbb ontológiai kérdésekre keresik a választ: olyan problémákat próbálnak felfejteni, minthogy hol van a létezés határa, mi az élet értelme, hol van az ember helye a világban, vagy hogy van-e eleve elrendeltség. A Bizarr történetek szereplői ezektől a kérdésektől szoronganak, ezek bénítják meg őket, és ezek állnak a boldogságuk útjába. A legmegrendítőbb azonban nem is ez, hanem, hogy sokszor nem konkrét félelmek tartják őket rettegésben, hanem azok a megmagyarázhatatlan dolgok, amelyekre az ember nem kaphat soha választ. 

„Különben meg rosszabb dolgok is vannak a halálnál, a vérszívó vámpíroknál, az áldozataikat szétmarcangoló farkasembereknél. A gyerekek tudják a legjobban, hogy a halál túlélhető. A legrosszabb az, ami ismétlődik, ritmikus, változatlan, előre tudható és elkerülhetetlen, a saját tehetetlensége viszi előre. Az ember pedig nincs rá hatással, csak várja, hogy az a valami ráhurkolódjon, és magával rántsa.”

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3315138998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.