Olvass!

KönyvesBlog

Bödőcs Magyarországán csak mondat közben lehetünk valakik

2019. október 06. valuska

Két éve jelent meg Bödőcs Tibor Addig se iszik című paródiakötete, amiből közel százezer példányt adtak el. A könyvet szerettük, de azt szerintem se a szerző, se a kiadó nem gondolta, hogy ekkora durranás lesz, Barabási Albert-László legyen a talpán, aki megfejti a siker titkát. A Libri Irodalmi Díj közönségdíját is megnyerte, ami nem tűnik meglepőnek egy olyan alkotótól, aki profin adagolja magát a közösségi oldalakon, nem jár céges rendezvényekre, nem folyik a tévéből. Bödőcs lett a második nyilvánosság, aki úgy vált Magyarország legnépszerűbb standuposává, hogy a klasszikus médiamegjelenésekkel nem él. Két évvel a sikerkönyve után Bödőcs nem magát ismétli, hanem egy új irányt jelölt ki magának: Meg se kínáltak címmel írt regényt egy Magyar Oszkár nevű falusi szobafestőről, aki világ életében képzőművész akart lenni. Ha az irodalomparódiák ekkorát mentek, akkor fogadni se mernék rá, mi fog történni a regénnyel, ami nemcsak a Bödőcs-rajongóknak, hanem hardcore szépirodalom-fogyasztóknak is nagy élmény lesz.

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak

Helikon Kiadó, 2019, 200 oldal, 3499 HUF

 

“Árnyalatdiplomata vagyok, nem turista” - így kezd bele az ötvenes Magyar Oszkár, a göcseji Rembrandt, monológjába, és már rögtön a szobafestés legközepében vagyunk, és innentől színekkel és híres festményekkel festi le az országot, amely talán mindenki számára ismerős, ahol a magenta keveredik a naranccsal és a trafikos fosbarnával, ahol azt ünnepli az ország, hogy Lagzi Lajcsi betöltötte a két mázsát, Zámbó Jimmy miatt falakat vernek ki, és ha valaki a Bokros-csomag után született, annak selymesebb a bőre, csillogóbb a haja. Ez az a falu, ahol Petronella úgy néz ki, “mint Pocahontas, aki épp túlzásba viszi a léböjtkúrát egy Frida Kahlo-képen”.

20190930_bodocs-32974.jpg

Fotó: Valuska Gábor

A Meg se kínáltak olyan lett, mintha Háy János és Parti Nagy Lajos monológalapú, a nyelvet a hétköznapiságán keresztül kiforgató prózáinak szerelemgyereke lenne. Sokszorosan rétegzett, nagyon szórakoztató könyvet írt Bödőcs, amiben azt is elmeséli, mi történt a magyar vidékkel, és hogyan alakult ki a lehetőségek és jövőkép nélküli élet a felfokozott, optimista rendszerváltás utáni hangulatból (“Nekünk ez a demokrácia csak leesett a kamionról nyolcvankilencben, mintha megkaptuk volna Tom Jonest, de mellszőr nélkül”) egy irigység- és gyűlöletalapú országgá (“A Kicsi beszélt. A miniszterelnök. Igen. Ő, aki elhozta a magyarok közé a fortyogó gyűlöletet újra, szépen becsomagolva. Ezért most az ország egyik fele úgy néz a másikra, mint  gyújtogató a nedves szénakazalra”), ahol a teljesítményt már csak a kocsmában mondják el egymásnak az emberek a fröccsök között.

Bödőcs Tibor a Margón mutatja be regényét

Október 12., szombat, 19:00, Várkert Bazár. A szerzővel Winkler Nóra beszélget, közreműködik Thuróczy Szabolcs. Eseménylink>>

Mert a világunk összetett és bonyolult, nem lehet tudni, mi igaz és mi nem, hogyan leszünk áldozatai a kommunikációs trükköknek, hogyan viszonyuljunk saját beágyazottságunkhoz, hagyományainkhoz, elveinkhez. Ahogy Oszkár mondja: 

“És mindig azon megy a hepaj, hogy akkor most ez itt egy földi siralomvölgy vagy egy nagyszabású kabaré? Egyszerre kell látni Disneylandet és Birkenaut! Michael Jacksonnál a nappali és az esti programot.”

És egyből hozzá is kell tenni: 

“Mindig mondják, hogy régen minden jobb volt, lófasz volt, nem jobb, hát akasztottak a főtereken, botoztak, köveztek, járványok voltak, finom kis kolerák, elsöprő erejű tüdővészek szambáztak végig az országon, meg háborúk dúltak, holokauszt volt, és gulág. Ne feledd, Magyarországon boldogulni mindig is olyan volt, mint kenuban szeretkezni vihar idején, mi állandóan kidobjuk a jövőnket, mint a macskát szarni, tudod, Gyöngyi, a magyar fogyóeszköz”.

Bödőcs többféle regényirányt említett az elmúlt években, de mind közül ez volt a legjobb lehetőség a továbblépéshez. A jövő héten megjelenő interjúnkban említi, hogy a búcsúszentlászlói kocsmában huszárjelmezes emberekkel kezdett inni, és eszébe jutott, ha ők elindulnak Magyarországon, akkor az működhet majd regényként is. Majd rájött, hogy a Don Quijotét már megírták. De hogy lehetne világot látni, amikor Magyar Oszkár apja “Jött, ment a világban, már úgy értem, a környéken”. Bezárkóztunk a Kárpát-medencébe, ahol “azt sem tudják a politikusok, hogy milyen ez az ország. Halk gyöngybagolyként suhan velük a konvoj, mit látnak ezek közben az országból? Engem nem kérdeznek meg. Pedig én ismerem ezeket a falakat, ezeket a mennyezeteket, amik alatt elszivárognak az éveink.”.

„A kurvák maradtak, ahogy a közéletben is" - Olvass bele Bödőcs Tibor első regényébe!

Fotó: Valuska GáborAddig se iszik című kötetével Bödőcs Tibor hónapokig vezette az eladási listákat, nem mellesleg pedig 2018-ban elnyerte a Libri irodalmi közönségdíját is. A stand-up-os tavaly decemberben a facebook-oldalán tudatta, hogy „eszébe jutott egy könyv", amit megírna, és ezért egy...

Magyar Oszkár egy kocsmapultot támaszt kétszáz oldalon keresztül egy fiktív, de azért a bödőcsi Búcsúszentlászló jegyeit viselő faluban, és megállás nélkül mondja a magáét Gyöngyinek, a végtelenül türelmes pultosnak. Ha az egy szem hallgatósága nem lenne ott, akkor is csak mondaná a magáét, mert az elbeszélőnk a kocsmai monológokon keresztül teremti meg saját világát és életét, ezen a hosszú monológon keresztül lehet valaki, ha már máshogy soha nem lehetett (“Nekünk a fejünkben volt a film, el kellett képzelni, egy pornó-csinecsitta volt az agyunk, és mi voltunk a Fellinik. Rengeteg mellű Anita Ekbergek fürdőztek képzeletünk Trevi-kútjában, hogy finom legyek”). Talán ez Bödőcs legszomorúbb kritikája: ma Magyarországon csak mondat közben lehetünk valakik, egyébként szűkülnek a lehetőségek, és mindegy, hogy az a nagy álmokat, a munkát, a szerelmet, a családot vagy a barátokat érinti. Végig attól félek, hogy Magyar Oszkár (érted, Magyar Ország) elhallgat, és akkor ennek az országnak is vége, mert “Jaj, olyan nehéz mindent elmesélni, mint mókussal jóllakni, szinte lehetetlen, hát mennyi mókus kellene?”.

Bödőcs első regényéhez két dologban mélyült el nagyon: a szobafestésben és a képzőművészetben. Ez a két világ keretezi a főszereplő világát, az első a reális megélhetést jelenti, ami olyan érintkezési felületet jelent az emberekkel, hogy ebből az elbeszélői nézőpontból nemcsak családokra, magányos nőkre, hanem EU-beruházásokra is ráláthat, és emiatt lehet más megyékből és Ausztriából is tapasztalata. A második pedig egy kifigurázott, soha nem megvalósuló művészregényként működik, ahogy a kis faluban a saját idegenségét megélő, majd felismerő elbeszélő arra vágyik, hogy egyszer majd ő is megfestheti a maga Mona Lisáját vagy konzervdobozát. Soha nem fogja megfesteni, mert az épp elég számára, hogy a lehetősége megvan, de valójában soha nem kell szembenéznie azzal, hogy a magabiztos mondat és egy sikeres festmény között mekkora az út. Magyar Oszkár mindentudó elbeszélő, aki néha téved, néha reflektál, de mondjon valaki egy kocsmát, ahol nem mindentudó minden megszólaló?

A regénynek ez a rétege a festőművészeten keresztül Bödőcs Tiborról is beszél. Miközben a Meg se kínáltak a standupjaiban feltűnő Ferusból építkezik leginkább, képtelenség nem belelátni azt, ahogy Búcsúszentlászlóról elindulva, a saját idegenségélményéből mit épített fel Bödőcs úgy, hogy nem fordított hátat annak a kolorlokálnak.

Bödőcs irodalomparódiái úgy lettek sikeresek, hogy a parodizált szerzők életművének ismerete nélkül is működtek, bár a legnagyobbat akkor ütötték, ha vesztünk már el Esterházy-, Nádas-, Ottlik- vagy Krasznahorkai-mondatban, dühöngtünk már Hemingwayjel, söröztünk már Hraballal. A Meg se kínáltak ezzel szemben minden Bödőcs-rajongó álomkönyve, hiszen úgy rakja le a történet alapjait, hogy könnyen rá lehet kapcsolódni akkor is, ha valaki csak a standupjait szereti: Ferus-szerű főhős, a Búcsúszentlászlóra emlékeztető falu, a legnépszerűbb társadalomkritikai megjegyzései, a finom önostorozása, az izmos dramaturgiai érzékenység, az E/1-es elbeszélő nézőpont és a nyelvi humor. Viszont az elbeszélő monológjából úgy épít regényvilágot, hogy nem marad meg a felületes ábrázolásnál, hanem újabb és újabb rétegeket hoz létre. A felszínen Magyar Oszkár mondja az életét, és miközben fel-felnevetünk, már látjuk, miért záródik be a társadalmi mobilitás kis kapuja, miközben kastélyok és golfpályák épülnek körülötte, elkezdjük érteni a magyar falu alkohollal elrejtett problémáit, a kocsmapultból elmesélve az elmúlt harminc év szerencsétlenkedései is láthatóbbá válnak. Az egész regény a szórakoztató elbeszélőmód mögött mégis egy szomorkás drámát ábrázol, mert az ötvenes Magyar Oszkár nem tudta azt az életet megvalósítani, amire mindig is vágyott, és így, a szűkített életlehetőségek között kell boldogulnia.   

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4915201522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.