Olvass!

KönyvesBlog

Nyáry Luca: Itthon még mindig a csendben szenvedést tartjuk a legillendőbbnek

2019. október 09. KissOrsi

luca_csibiszilvi2.jpg

Fotó: Csibi Szilvi

„Két dolog: meg akarok halni és hazudtam neked” – ezekkel a szavakkal kezdődik Nyáry Luca első regénye, a Vigyázat, törékeny!, amelynek hőse, a gimnazista Zsófi, egy húgához címzett levélben vázolja fel azt az utat, amelynek végállomása könnyen a teljes érzelmi széthullás lehet. A kamasz lány egyedül birkózik meg az édesanyja halála utáni gyásszal: a temetés napján hatalmas lelki pakkot kap, a nagymamája ugyanis a lelkére köti, hogy ne omoljon össze, legyen lelki támasza a családnak. A lány így jobbára magára marad a veszteségeivel, és nehezen fogad el bármilyen külső segítséget. Ráadásul nem könnyű eldönteni azt sem, hogy ki az, aki igazán mellette áll a barátai közül, és ki az, akinek a látszat fontosabb a valóságnál. Nyáry Lucát lelki gyógyulásról, slamről és a telefonos regényírásról is faggattuk.

Margó. Nyáry Luca Vigyázat, törékeny! című regényét vasárnap a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be, a szerzővel D. Tóth Kriszta beszélget. Mikor? Október 13-án 15 órakor. Hol? A Várkert Bazár Vásárszínpadán. Részletek erre>>

Látszólag a szuperhősök korát éljük, a regényed főszereplője ugyanakkor egy adott ponton „járulékos veszteségként” jellemzi saját magát, egy olyan személyként, akinek csak mellékszerepet szánt a sors. Hiába tűnik mások szemében különlegesnek, magát korántsem tartja annak. Ki ez a lány, és hogyan született meg az ő alakja?

Zsófit szeretem úgy jellemezni, hogy az a lány, aki én is lehettem volna, ha kicsit idősebb vagyok, amikor hasonló történt velem. Egy 13 és egy 16 éves kezében már más fegyverek vannak, mások a határaik. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi történne, ha egy frissen sérült embernek nemcsak az őt ért traumával, de a „felnövéssel” is szembe kellene néznie. Szóval mondhatjuk, hogy Zsófi egy sosem létezett énem fikcionalizált változata, de azért sok személyes gondolatomat is beleírtam.

Nyáry Luca: Vigyázat, törékeny!

Menő Könyvek, 2019, 440 oldal, 3490 HUF

 

Bár édesanyja halála után Zsófi látszólag sodródik a mindennapokban, valójában egy elfojtott gyászfolyamat és egy megrekedt gyászfeldolgozás szemtanúi vagyunk. Írói szempontból mik ennek a folyamatnak a legfontosabb stációi?

Ha a gyász öt általános fázisát nézzük, akkor Zsófi a könyvben javarészt a tagadás és a harag között vergődik, amíg le nem gyűri a depresszió. Ebből ő kétféle kiutat lát: vagy a menekülést, vagy a következő fázist, az elfogadást. Azt akartam megmutatni ezzel a könyvvel, hogy mi minden történhet, ha valaki azt hiszi, hogy az utóbbi elérhetetlen és mi az, ami mégis rá tudja venni arra, hogy ennek ellenére is küzdjön érte. 

„Őrülten felszabadító volt végre elmondani valakinek mindent” – írja Zsófi a testvérének. A regény nagyon leegyszerűsítve akár egy hosszúra nyúlt levélnek is tekinthető, de miért pont ezt a formátumot választottad a cselekmény kibontására?

Azt hiszem, ennek elég sok oka van, de leginkább két dolog miatt választottam a levélformát: egyrészről hozzám mindig közel álltak az így írt szövegek, másrészről pedig a búcsúzkodós tematikához jól illett, hogy egy bizonyos személynek szól. Ráadásul szerettem, hogy ez lehetővé tette, hogy előre utaljak, hogy kiszólogassak a történetből, még sosem csináltam ilyet és nagyon izgalmas volt így dolgozni.

nyaryluca.jpg

Fotó: Szalmás Krisztina

„De most Jankának és Apádnak arra van szüksége, hogy értük is felnőtt legyél, hogy ne nehezítsd meg nekik ezt” – mondja a nagymama a lánynak az édesanya temetésén, amivel önkéntelenül is óriási terhet rak az unokája vállára. Hogyan látod, miként lehet egy ekkora pszichológiai terhet feldolgozni, ledobni magunkról? Hogyan lehet letérni arról az útról (lehet-e egyáltalán), amin mások szerint járnunk kellene – legyen szó akár az öröm, a bánat vagy a gyász megéléséről?

Sajnos képtelen vagyok erre a kérdésre hasznos választ adni, mivel mindenkinek másra van szüksége a gyógyuláshoz, de abban hiszek, hogy mindenkinek elérhető. Számomra az egyik legnehezebb dolog a gyászban mindig az volt, hogy ebben is meg akartam felelni a környezetem elvárásainak, és bánatomra itthon, Magyarországon még mindig a csendben szenvedést tartjuk a legillendőbbnek. Nekem is évekbe telt megtanulni, hogy ne úgy akarjam feldolgozni a történteket, ahogy mások szerint kellene, hanem ahogy nekem természetes.

A kötet végén köszönetet mondasz mások mellett a slam poetry közösségnek – a slammelés látszólag nagyon távol áll a regényírástól, de van-e olyasmi, amiben úgy érezted, hogy neked segített? Van-e bármi, amit a prózaíró Nyáry Luca a slammer Nyáry Lucától tanult, vagy írástechnikailag szívesen kölcsönöz tőle?

Tényleg nagyon messzire sodródtam a slamtől az utóbbi időben, de fontosnak tartottam megemlíteni a köszönetnyilvánításban, mert a slam poetry nélkül sosem indultam volna el ezen az úton. A slam tanított meg arra, hogy mekkora ereje van a személyességnek és arra is, hogy hogyan írjak rendesen lezárt, kerek szövegeket. Sőt, valószínűleg a sok hasonlat meg alliteráció is onnan maradt meg nálam.

Írás közben kinek a tanácsaira tudtál támaszkodni (ha egyáltalán)? És kinek mutattad meg elsőként a már kész szöveget?

A legtöbb jó tanácsot szerintem a szerkesztőmtől, Csapody Kingától kaptam és persze Apa (Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója - a szerk.) is besegített, de ő inkább praktikus szempontból adott tippeket (helyesírás, szóismétlések). Magát a könyvet a húgomnak és a barátomnak mutattam meg először, az ő véleményük volt a legfontosabb számomra.

Ez az első regényed – mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit leszűrtél magadnak írás közben?

Azt hittem, hogy a könyvírásban az lesz a legnehezebb feladat, hogy eleget írjak és valahogy pont az ellenkezője lett. Annyira aggódtam azon, hogy valami nem lesz érthető, vagy hogy túl rövid lesz, hogy iszonyatosan hosszú fejezeteket írtam, és a végén a könyv egyharmadát ki kellett húznunk. Úgyhogy mondhatjuk, hogy ez a könyv tanította meg nekem, hogy a kevesebb néha több és még így is durván hosszú lett. 

Sokat hallani arról, hogy a mostani tizen- és huszonévesek olvasási szokásai nagyon megváltoztak, de mi a helyzet az írással, hogyan kell elképzelnünk téged írás közben?

Általában menet közben vagy éjszaka írok, így ennek a könyvnek is egy igen nagy százaléka a telefonomon íródott. Mindenki hülyének néz, hogy hogy tudtam azon a picike billentyűzeten 800 000 karaktert írni, de már annyira megszoktam, hogy gyorsabb, mintha gépelnék. Azért a szegény szerkesztőmet eléggé megszívattam ezzel, de igyekszem jóvá tenni.

A regényben szereplő dalokból készült egy playlist, a lenti linkre kattintva meg is hallgathatjátok:

Vigyázat, törékeny! - YouTube

null

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9815208710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.