Olvass!

KönyvesBlog

Simon Márton: Csak az nem klímaszorongó, aki teljes tagadásban él

2019. október 10. KissOrsi

Fotó: Valuska Gábor

Az Umami jelentés arról, hogy hol tartunk most - írja a Margóra megjelent kiadvány utószavában Simon Márton. A Canon és a Margó Irodalmi Fesztivál koprodukciójából született meg az Umami, ami a szerkesztők szándéka szerint egy sorozat lesz, ennek első kötete az Apokalipszis, most?, amely az éghajlat változásaival és védelmével kapcsolatos félelmeinket, szorongásainkat, az esetleges tehetetlenséggel kapcsolatos dühünket járja körül. A kötet egyszerre antológia, magazin és folyóirat (miközben valójában egyik sem), melyben egymást váltják a prózai és lírikus szövegek. Aki felcsapja, olyan szerzők műveit olvashatja, mint Mán-Várhegyi Réka, Dragomán György, Mécs Anna, Nádasdy Ádám vagy Szálinger Balázs, a kötetet Fabricius Anna fotói illusztrálják, Závada Péter pedig rendhagyó interjút készített Jordán Ferenc biológussal. A kiadvány egyik szerkesztője Simon Márton, akit egyéni szorongásairól, felelősségről és műfaji besorolhatatlanságról is faggattunk.

Az UMAMI a Canon és a Margó közös kiadványa: az első, 100 oldalas tematikus szám címe: Apokalipszis, most? és a klímaváltozás témáját járja körbe. A kiadvány limitált példányszámban jelenik meg, a Margón lehet megvásárolni, de meg is lehet rendelni az alábbi címen: umami@margofeszt.hu. A kötetet október 10-én 17.30-kor mutatják be a Margón, a Várkert Bazár Kazamataszínpadán. Részletek erre>>

Kezdjük egy személyes kérdéssel: klímaszorongó vagy?

Szerintem pillanatnyilag csak az nem klímaszorongó kisebb vagy nagyobb mértékben, aki nem olvas híreket és/vagy teljes tagadásban él. De ahogy elmondtam a Művészek a klímatudatosságért felolvasóest előtt is: nekem nem is annyira klímaszorongásom, mint „klímadühöm” van. Állok esténként a boltban és nézem, ahogy a nénik, bácsik, anyukák, srácok úgy csomagolják három nejlonzacskóba az egy szem hagymát, mintha nem lenne holnap. Persze, joggal mondhatnánk: ez keveset vagy semmit nem számít, de akkor is a leggyakoribb példája annak az átgondolatlan és fenntarthatatlan életmódnak, amire generációk lettek ránevelve. A nejlonzacskó nem azért gyalázat, mert a pusztazámori szeméthegyen szomorú, veszélyeztetett teknősök élnének, akik majd ezt lenyelik és belehalnak. Azért az, mert egymagában szimbolizálja az összes környezetkárosító, átgondolatlan baromságot, amit csinálunk.

Mi az akkor, amit véglegesen vagy ideiglenesen száműztél az elmúlt időszakban az életedből? Mi a helyzet a szívószállal, a műanyagzacskókkal? A repüléssel?

Én ezt szívesen fölsorolom, de minél jobban próbálom összeszedni, annál inkább olyan érzésem van, mintha magamat akarnám itt piedesztálra emelni, noha ez a legkevésbé célom. Címszavakban összeszedve is az látszik, hogy ugyanazt csinálom, mint mindenki: egyszerhasználatos műanyagok, fast fashion, értelmetlen túlfogyasztás stb. OFF, kulacs, piac, húscsökkentés, szelektív hulladékgyűjtés, tömegközlekedés stb. ON. Ez lehet, hogy szinte semmi, és nálam rengetegen csinálják ezerszer jobban, csak most próbálom fölvenni a fonalat. Kövér András, régi harcostársam, a pécsi slam apukája időtlen idők óta full zero waste háztartásban él a családjával. Barcsai Laci, egy másik régi barátom, a miskolci slam szervezője, évek óta nyomaszt a környezetvédelemmel és a mikroműanyagokkal. Mérhetetlenül szégyellek belegondolni, hogy nem hallgattam rá már 2015-ben.

nevekkel.jpg

Az eléggé kézenfekvőnek tűnik, hogy az Umami első száma a klímaszorongást tette meg fő témájává, de mi alapján válogattatok a szerzők és a szövegek között?

Az első fázis az volt, hogy átgondoltam, kiktől olvasnék szívesen egy új verset – a témától teljesen függetlenül. Ez persze nem működött, mert öt perc alatt majdnem ötven nevet írtam fel. Kellett valami megfoghatóbb, de az is kiderült, hogy nekem egyetlen szempont ehhez kevés. Ilyenek alapján válogattam végül, mint hogy kinek olvastam emlékezetesen jó könyvét a közelmúltban, kik tűnnek a legmarkánsabb tehetségeknek a harminc alattiak között, kitől látnék szívesen gyakrabban verset, mert méltatlanul keveset hallani róla, és így tovább. Akartam bele egy slam/spoken word szöveget – lett az is, egy iszonyúan jó. De persze az is közrejátszott, hogy ki vállalta a felkérést, nem mindenki tudott igent mondani. Amikor aztán elkezdett összeállni az anyag, úgy tűnt, heterogén lesz, fura és izgalmas. Én elsőre pontosan valami ilyesmit szerettem volna.

Ha egy olyan szöveget írnál, ami arról szólna, milyennek látod az életed 2050-ben, milyen típusú szöveg lenne, mi határozná meg a leginkább?

Én 2050-re akkor is nagyon kíváncsi vagyok, ha szörnyű lesz. Ez lenne benne szerintem. Főleg.

Jonathan Franzen a klímavédelemről esszékötetet írt, és rendszeresen nyilatkozik a témában, de mit gondolsz, összességében mekkora felelőssége van ezen a téren egy írónak?

Felelőssége mindenkinek van, szerintem először ezt kéne belátnunk. Ez alól egyszerűen nincs kivétel. Hogy ehhez ki hogyan és milyen formában viszonyul, nem szakterületi kérdés.

umami_sima_poszt.jpg

Az első Umamiban versek és prózarészletek váltogatják egymást, de olvasható benne egy interjú is, amelynek kérdezője nem más, mint Závada Péter. Műfajilag mi ez a kötet: tematikus antológia, magazin vagy valamiféle irodalmi számvetés, lenyomat?

Az a taktika, hogy ha megkérdik, folyóirat-e, azt mondjuk, magazin, ha megkérdik, magazin-e, azt mondjuk, antológia, ha azt kérdik, antológia-e, azt mondjuk, folyóirat. Ez nekem őszintén szólva nem különösebben fontos. Ha nem elég erős, ha nem éri meg elolvasni, ha nem adja azt a pluszt, amitől egy kicsit zúg a fejed, amikor becsukod, akkor egyiknek titulálni sem látom értelmét. Jelentés arról, hogy hol tartunk, ezt írtam az utószóba is. Ennél pontosabbat nem tudnék.

Az kiderült, hogy az Apokalipszis, most? egy sorozat első kötete – mit árulhatsz el a folytatásról?

Hogy azt tervezzük, egyre jobb és jobb, erősebb és furcsább anyagokkal fogunk előállni, vagyis mindenképp folytatjuk. Hogy tanulunk a hibáinkból. Hogy rázós, aktuális kérdésekkel szeretnénk érvényesen, okosan, mélységeikben foglalkozni. Hogy a személyes ízlésünk sosem szabály, csak kiindulópont lesz a kísérletben. És hogy nagyon szeretnénk nem elszúrni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr615215396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.