Olvass!

KönyvesBlog

A herceg és az arcváltó tolvaj együtt veszi fel a harcot a sötétség erőivel szemben

2019. október 16. .konyvesblog.

Finn Voy számára a mágia két dolgot jelent. Egyszer: kést, amelyet a torkára szoríthat bárkinek, aki csak az útját keresztezi. Másodszor: álcát, amelyet oly könnyedén ölthet magára, mint mások a köpönyegüket.

Finn, a tehetséges alakváltó évek óta nem látta a saját arcát, és neki ez így tökéletesen megfelel. Ám amikor elkapja egy befolyásos bandavezér, akinek adósa lett, kénytelen lehetetlen küldetésre vállalkozni - el kell lopnia egy legendás kincset Castallan királyi palotájából, különben örökre elveszíti alakváltó képességét.

Maya Motayne: Nocturna

Fordította: Weisz Böbe, Libri Könyvkiadó, 2019, 500 oldal, 3999 HUF

 

Bátyja meggyilkolása után Alfehr herceg Castallan trónjának soron következő várományosa. Ám Alfie úgy érzi, sosem lesz képes a bátyja örökébe lépni. A gyászoló herceg megszállottan keresi a módját, hogy visszahozhassa fivérét, még akkor is, ha ehhez a tiltott mágiát kell használni.

A sors keserű fintora, hogy Alfie legjobb barátja, Luka kis híján gyilkosság áldozata lesz épp akkor, amikor Finn lopni érkezik. Alfie kétségbeesetten próbálja megmenteni Lukát, és véletlenül szabadon enged egy rettenetes, ősi mágiát - amelyet ha nem zaboláznak meg, az egész világot el fogja pusztítani. Alfie és Finn a kiszabadult mágia legyőzésére szövetkezik, ehhez azonban fel kell venniük a harcot a múltjukban megbúvó sötétséggel. 

Részben a szerző dominikai örökségén alapuló, fiktív latin-amerikai királyságban játszódó történetben egy arcváltó tolvaj és egy kockázatvállaló herceg kénytelen szövetkezni, hogy legyőzzék a véletlenül szabadon engedett gonosz erőt.

Mutatunk egy részt a könyvből:

A róka

Amint a palota és a benne lakók álomba merültek, Alfie árnyéka izgatottan körözött a fiú lába körül, mint a frissen megfürösztött kiskutya.

Ez volt az egyetlen hátulütője annak, ha az embernek proprio mágiája volt – a mozgó árnyék elárulta az érzéseit. Amikor Alfie félt valamitől, az árnyéka mögötte vánszorgott, mint egy makacs gyerek, aki nem hajlandó felkelni a korán kezdődő tanóra miatt. Amikor boldog volt, akkor energikusan cikázott ide-oda. Amikor Alfie megbetegedett, az árnyéka halványszürkévé fakult. Ma este az árnyék egy percre sem nyugodott meg, mivel Alfie gondolatai messze jártak a pihenéstől.

Kimászott a baldachinos ágyból, odament a fiókos szekrényhez, kihúzta a legalsó fiókot, és kitapogatta a titkos rekesz zárját. A rekeszben megtalálta, amire szüksége volt – a rókaálarcot és az üvegből készült kilincsgombot.

Alfie felvette a maszkot, a selyemszalagot gondosan összekötötte a tarkóján. Csak a szája és az álla látszott ki az álarc alól. Az efféle találkozók minden résztvevőjének maszkban kell érkeznie. Az illegális árukat ígérő kártyajátszmákon a névtelenség elsődleges fontosságú.

Főleg egy herceg számára.

Mialatt távol volt otthonától, és égen-földön kereste azt a mágiát, amellyel megmentheti Dezt, sokat hallott olyan játékokról, ahol nagyok ugyan a tétek, de annál értékesebb a nyeremény. Egy pillanatig sem habozott, kifizette a kiugró nevezési díjat, vett egy álarcot, és megjelent ott, ahova a fekete, aranyszegélyes meghívó szólt. Ezeket a játékokat különböző városokban rendezték meg, sőt egyszer egy másik földrészre is el kellett utaznia. Alfie azonban egyet sem hagyott ki, a zsigereiben érezte, hogy a ma esti játszma lesz a legfontosabb, amelyen valaha is részt vett.

A mai díj nem holmi hétköznapi illegális áru. Tiltott mágiáról szóló könyvek, amelyek segítségével Alfie megtalálhatja Dezt, épen, egészségesen, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Dez még élt, Alfie biztos volt benne. Az, hogy elnyelte az a félelmetes sötétség, nem jelenti azt, hogy meghalt. Alfie-nak csak a megfelelő varázslat kell, hogy megkereshesse.

Egyre növekvő várakozással kapta fel a bőr oldaltáskát az ágyáról, átvetette a vállán, a sötétkék köpönyege fölé. Nem pazarolhatta az időt. Rayan ritkán engedte be a késve érkezőket. Alfie odalépett az ágya melletti falhoz, és nekidobta az üveg kilincsgombot. Nem pattant vissza, nem esett a földre, ahogy kellett volna, hanem pörögni kezdett, mint egy leejtett pénzérme, majd megállapodott, és belesüllyedt a kőfalba.

Alfie előrelépett, a tenyerét rászorította a kilincsgombra, és megmarkolta. Hagyta, hogy a mágiája a szokott királykék színéről élénk narancssárgává változzon – ez az a szín, amely elviszi oda, ahova mennie kell. Elég elfordítania a kilincsgombot, és kimondania a szót.

Minden egyes proprio egyedi, van, amelyik egyetlen képességet ad, míg mások többféle képességre elágazó proprióval megáldottak. Alfie hallott egy englassi nemesről, aki a propriójával manipulálni tudta a súrlódást – egyetlen pillantásával olyan csúszóssá tette a talajt, mintha jég lenne; hasonlóképp képes volt megszüntetni a saját súrlódását, és pillanatok alatt mérföldeket tudott megtenni. Uppskalában megismerkedett egy lánnyal, aki meg tudta hajlítani a fényt: könnyedén sötétségbe borította a helyiséget, vagy akár meg is töltötte fénnyel. Alfie-nak a proprio a mágia színével kapcsolatos képességeket adott. A herceg a mágia összes árnyalatát látta, és a saját mágiáját bármelyikhez hozzá tudta igazítani, ezzel a képességgel színösvényeket hozhatott létre, hogy azokon utazzon a körülötte élő mágia hálózatán belül.

Alfie egyszer balra lefordította a kilincsgombot.

Voy – mondta.

A fal ezerszínű alagúttá változott, amelyet Alfie is láthatott a propriójának hála – ez volt a hálózat, amely egybeöltötte a világot. Már korán megtanították neki, hogy a mágia a világ alapja, a szálai összekötik az embert másokkal és a földdel is, amelyen élnek. Alfie a propriójával használni tudta ezeket a mágiaszálakat, hogy egyik helyről a másikra jusson.

Amikor felfedezte ezt a képességét, a körülötte levő mágiahálózat kiterjedése letaglózta, és úgy érezte magát, mint egy apró csónak, amely a végtelen tengeren hánykolódik. Valahogyan meg kellett oldania, hogy a képessége kisebbnek, megfoghatóbbnak hasson. Így kezdte el használni a kilincsgombot, amellyel fókuszálhatta a proprióját, és úgy képzelhette ezt a képességet, mintha ajtót nyitna a mágia hatalmas mezejére, amely élettel telien zsongott körülötte. A kilincsgomb nélkül is meg tudta tenni, de az nem tűnt olyan biztonságosnak – mintha lefelé rohanna a meredek lépcsőn, amikor lépkedhetne is, és foghatná a korlátot.

Belépett a mágiába, és hagyta, hogy az áramlás egyre távolabb vigye a szobájától és az örökségétől.

Alfie két előkelő hacienda közötti falon át érkezett vissza a világba, a város második gyűrűjébe, a Szalagra. Itt az utcákat terméskő borította, és a haciendák hatalmasak voltak, harsány, ragyogó színekben pompáztak, és az ablakaik ólomüvegből készültek. Alfie a köpönyeg csuklyáját mélyen a maszkkal takart arcába húzta, majd elindult Rayan haciendája felé. Egyszer csak ott állt a magas és impozáns sötét faajtó előtt, amelynek színes üvegből készült kilincse volt. Tétovázott. A maszk hirtelen kellemetlenül szűknek tűnt, amikor a szülei csalódott arca megjelent lelki szeme előtt. Miféle király lesz belőle, ha az éjszakáit olyan dolgok keresésével tölti, amelyekre gondolnia sem kellene?

Kutyaszorítóba került: ott ragadt a szülei aggodalma és a remény között, hogy a bátyja egyszer mégis visszatér, mindkét oldal súlya akkora volt, hogy az a követ is gyémánttá változtatta volna. Fogalma sem volt, meddig bírja még.

Ez lesz az utolsó próbálkozás, győzködte magát. Ha ma este nem találom meg, amire szükségem van, akkor feladom az igyekezetet, hogy visszahozzam Dezt, és a királlyá válásra fogok koncentrálni. Egyszer és mindenkorra.

Nagyot nyelt. A határozott ultimátum miatt úgy érezte, visszaszerezte az irányítást, és véget vethet a benne zajló huzavonának. Ám továbbra is fájt, hogy király lesz belőle. Félresöpörte ezt a gondolatot. Nem kell majd királynak lennie, mert igenis megnyeri ezt a játszmát, és megszerzi, ami ahhoz kell, hogy megtalálja Dezt. Alfie megragadta a kopogtatót, és bezörgetett.

Egy testes szolga nyitott ajtót, széles vállával egészen kitöltötte a keretet.

Elkésett. Rayan uraság nem szíveli a pontatlanságot – morogta, és máris csukta volna be az ajtót.

Alfie beékelte a lábát az ajtó és a keret közé. Az árnyéka vadul ugrált ide-oda a küszöbön, mire Alfie a földbe mélyesztette a sarkát, hogy mozdulatlanságra kényszerítse. A szolga megint kitárta az ajtót, és ingerülten pillantott Alfie-ra.

Várjon, kérem! – Alfie belenyúlt a táskájába, és elővett egy marék aranyat. – A gazdája nem szíveli a pontatlanságot, de engem jobban érdekel az, ami a maga szívének kedves.

A férfi arcán elégedett mosoly jelent meg.

Van meghívója?

Alfie a szolga markába szórta a pénzt, és elismételte a szavakat, amelyek már így is a kelleténél több efféle játékra kínáltak neki belépést.

A róka nem meghívásra vár, hanem lehetőségre.

A férfi ellépett az útból, és Alfie elindult egy újabb zűrösnek ígérkező éjszaka felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4715224418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.