Olvass!

KönyvesBlog

A Nickel-fiúk tudták, hogy mindenki bűnrészes, aki elfordítja a fejét

2019. november 04. forgáchkinga

het_konyve_6_1.jpg

Colson Whitehead korábbi sikerregényében, A föld alatti vasútban (kritikánk ITT) egy metaforikus teret képzelt el, hogy ezáltal mutathassa be annak a titkos abolicionista szervezetnek a működését, amely az 1800-as években az északi államokba próbálta menekíteni a színesbőrű rabszolgákat. Új könyvében, A Nickel-fiúkban hasonló technikát alkalmazott: valós eseményekből indult ki, de azokat elemelte, saját szereplőkkel és motívumokkal tette személyessé és mindenki számára átérezhetővé. A regényben elénk táruló tér, a Nickel Akadémia hasonlóan szimbolikus helyszín, mint az Underground Railroad volt, amely „Amerika rejtett lelkiismeretét” materializálta, hiszen ez is minden olyan gyerekről szól, akit elítéltek vagy bántalmaztak valaha a bőrszíne miatt. Ugyanakkor van egy fontos különbség: az itt bemutatott floridai javítóintézetnek egy valóságban is létező, konkrét iskola adta a mintáját, a Dozier School for Boys, amelyről csak a 2010-es években derült ki, hogy milyen szörnyűségek színhelye volt. „Ez egy hely, és ha egy van, lehet még száz, száz Nickel meg Fehér Ház szerte az országban, száz fájdalomgyár.” 

Colson Whitehead: A Nickel-fiúk

Fordította: Pék Zoltán, 21. Század Kiadó, 2019, 3990 HUF

 

flaindusschboys_pr24642.pngA Dozier School for Boys egy floridai javítóintézet volt, amely 1900 és 2011 között működött. Egy ideig az Egyesült Államok legnagyobb nevelőintézete volt. A színesbőrű és a fehér diákoknak külön kollégiumokat tartottak fenn, és a bentlakóknak kötelező volt dolgozniuk. Az iskola 111 éves története alatt a diákokat rendszeresen bántalmazták, kínozták és abuzálták, de a személyzet jó pár rájuk bízott gyereket meg is gyilkolt. Miután az intézmény 2009-ben megbukott az állami ellenőrzésen, teljes kivizsgálást rendeltek el. Ez megerősítette a visszaélésekkel és erőszakkal kapcsolatos állításokat, így két évvel később végleg bezárták az intézetet. Mivel a vizsgálódások után is sok kérdés maradt azzal kapcsolatban, hogy pontosan hány gyereket ölhettek meg a Dozierben, és számos jelöletlen sírt is találtak a birtokon, 2012-ben egy floridai egyetemet kértek fel terület feltárására. Ők 55 sírt azonosítottak, de összesen közel 100-at találtak. Az életben maradt áldozatok közül ezt követően sokan vallomást tettek. Személyes történeteiket ezen a honlapon lehet elolvasni. 

A Nickel-fiúk főszereplője Elwood, aki egy szegregált, feketék lakta városnegyedben lakik, és Martin Luther King beszédein nő fel. A szülei elhagyják, így a nagymamája neveli, de ő keményen dolgozik és jó jegyeket kap, amivel felhívja magára a tanárai figyelmét is. A legfőbb célja, hogy beiratkozhasson Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára, amire szorgalma és az egyik tanára közreműködése révén lehetőséget is kap. A sors fintora, hogy pont azért kerül bajba, mert tanulni szeretne és ki akar törni a feketék számára adott lehetőségekből. Amikor az első napján megpróbál eljutni a főiskolára és stoppol, tudtán kívül rossz sofőr kocsijába száll be: kiderül, hogy a srác autótolvaj, így hamarosan mindkettőjüket elkapják a rendőrök. Egy rossz és elfogult bírói döntés következtében Elwood élete ettől kezdve fenekestül felfordul, ugyanis a Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, ahol a feketék számára fenntartott kollégiumban egy nagyon kemény felügyelő és számos kegyetlen nevelő akarja őt megregulázni. 

Regény egy javítóintézetről, ami több ezer gyerek életét nyomorította meg

A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint „ő is van olyan jó, mint bárki más. A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De...

A Nickel-fiúknak időben és térben több rétege van, Whitehead három részre tagolta a történetét, de ezeken belül is több szálat mozgatott. Az elsőben Elwood életét és a felnövésével párhuzamosan zajló afroamerikai polgárjogi mozgalmat ismerjük meg, amely során a feketék a faji megkülönböztetés, a szegregáció felszámolását próbálták elérni. Hogy mik is voltak az elérendő célok és az ezek kivívására használt eszközök, azt éppen Elwood szemüvegén keresztül ismerjük meg, akinek tiszta lelke és nagyon erős igazságérzete van, és aki mindennél jobban szeretné megtapasztalni, hogy ő is ér annyit, mint bárki más.

„Elwood látott mindent: a rabszolgaság fehér bűne által üldözött afrikaiakat, a szegregációval megalázott és elnyomott négereket, valamint azt a fenséges jelenetet, amikor majd az összes hely, ami most zárva van előttük, végre megnyílik.”

A regény második része klasszikus börtöntörténet. A Nickel Akadémiára frissen bekerülő Elwood fokozatosan ismeri meg a zárt intézmény működésének írott és íratlan szabályait, és a félelmet, amely az erőszak kiszámíthatatlanságából fakad. Whitehead itt nem mulasztott el rámutatni, mennyire abszurd volt az ellentmondás aközött, amit a javítóintézet vezetői kifelé mutattak, és ami mindeközben a falakon belül zajlott. A Nickel Akadémia ugyanis egy rendezett, hasznos munkát végző, korrekt intézményként adta el magát, amelynek egyetlen célja, hogy a tévútra jutott fiatalokat oktassa, fegyelmezze, kemény munkára nevelje és a társadalom számára hasznos személyként engedje ki a kezei közül. A valóságban azonban az intézet a korrupció melegágya volt, ahol kínozták, bántalmazták és nem egy esetben meg is ölték a rájuk bízott diákokat. A regény azonban nem áll meg ennek a kettősségnek a bemutatásánál, hanem felveti azt a kérdést is, hogy vajon mennyiben számított egyedinek mindaz, ami a Nickelben történt.

„Én eddig azt hittem, a kint az kint van, aztán ha bekerülsz ide, akkor meg itt vagy. Hogy a Nickelben attól más mindenki, amit itt csinálnak veled. Spencer meg a többi kint a szabad világban talán mind jó emberek. Mosolyognak. Kedvesek a gyerekeikkel. – Turner ajka felhúzódott, mintha lyukas fogat szívna. – De most, hogy voltam kinn, és visszahoztak, most már tudom, hogy nincs itt semmi, ami megváltoztatja az embert. Az idebent és odakint ugyanaz, csak itt már senkinek nem kell színlelni.”

A harmadik rész főként a jelenben játszódik, és arra világít rá, mi lett azokkal a fiúkkal, akiket a ’60-as években a Nickelbe zártak. Felteszi a kérdést, hogy lehet-e normális életet élni azok után, ha valakit lelkileg és fizikailag megnyomorítottak gyerekkorában. Ahogy azt is megmutatja, hogy szolgáltattak-e igazságot valaha az áldozatoknak vagy a hozzátartozóiknak, és mi lett azokkal, akik fenntartották, illetve elnézték az iskolában zajló brutális kegyetlenkedéseket.

„Nem ért véget, amikor kijutottak. Meghajlított mindenféle módon, míg végül alkalmatlanná tett a normális életre, torz lettél, mire kikerültél.”

A Nickel-fiúk egy könyörtelen rendszert ábrázol amelynek a rasszizmus, a gyűlölet és az erőszak adja az alapelemeit, valamint egy társadalom, amely szemet huny afelett, ami az intézetben történik. Whitehead A föld alatti vasúthoz hasonlóan most is ügyes cselekményszövésével, tiszta, tárgyilagos nyelvezetével és remek jellemábrázolásaival tette élővé azoknak a fiúknak a történetét, akiknek egykor mindezt el kellett szenvedniük. Mert ebben a regényben az üti leginkább szíven az olvasót, hogy a keretek, amelyek között játszódik, nem olyan rég még nagyon is valóságosak voltak. Az Arthur G. Dozier nevű intézmény Florida egyik kisvárosában, Mariannában állt, és 1900 és 2011 között működött javítóintézetként, bűncselekményt elkövető fiatalkorúak számára. Valóban hírhedt volt a verésekről és kínzásokról. Sokan haltak meg ott rejtélyes körülmények között, őket, mint később kiderült, jelöletlen sírokba temették el. A sírokat egy ásatás során régész hallgatók tárták fel a területen. Összesen 81 holttestet találtak. 

„A Nickel-fiúk élete annyit sem ért, mint a lyukas penny, sőt mint maga a lyuk a pennyben.”

Whitehad könyve azért fontos és különleges, mert egy olyan történetet mesél el, amely ugyan napvilágra került, de mégsem kapott elég figyelmet. A közvéleményt persze sokkolta, amikor egy tervezett építkezés területén megtalálták a gyerekek holttesteit, az ügy mégis csak pár napig volt hír, aztán senki nem beszélt róla. Pedig a Nickel Akadémia szimbóluma volt egy rendszernek, amely az egyik oldalon az erőszakon, a másik oldalon pedig a hallgatáson alapult. A Nickel-fiúk megrázó olvasmány, mert az arcunkba tolja az igazságot, ráadásul egy olyan főszereplő nézőpontján keresztül, aki okos, tiszta, erős, és aki a végletekig kiáll azért, amiben hisz. Még akkor is, ha ezzel a saját bőrét teszi kockára. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4015285932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.