Olvass!

KönyvesBlog

Kim Leine: A grönlandi történelem tele van lehetetlen paradoxonokkal

2019. november 12. .konyvesblog.

20191013_konyves_kim_leine_interju-5671.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Kim Leine a fagyos északról utazott a már-már mediterránba hajló budapesti őszbe, hogy a Margó Fesztiválon mutassa be új könyvét, A szellemidéző és a tiszteletest, amely a Grönland-trilógia második része, és egyben az első kötet előzményregénye. A történet ezúttal is Grönlandon játszódik, ám csak a dán kolonizáció kezdeteinél vagyunk, ahol még van remény a küldetés sikerére. A regény több elbeszélőn keresztül, több perspektívából mutatja be az eseményeket, amitől élénk színezetet kap a történet. Az íróval a fejében megszólaló hangokról, a dánok után kiabáló grönlandiakról és a sarkköri Paradicsomról is beszélgettünk.   

Kim Leine: A szellemidéző és a tiszteletes

Fordította: Soós Anita, Scolar Kiadó, 2019, 544 oldal, 4750 HUF

 

Az alapötletet a trilógiához, melynek második kötete A szellemidéző és a tiszteletes, egy újságcikk adta önnek, amely a lázongó, „eretnek” grönlandiakról és az oda érkező dán missziós lelkészek munkájáról szólt. Ön mit tudott akkor a dán-grönlandi történelemről és mi keltette fel az érdeklődését?

A dánok nem tudnak szinte semmit Grönlandnak erről a korszakáról, mert a történelemkönyvekben alig tesznek említést róla. Így én sem tudtam sokat, csak annyit, amit épp olvastam róla, valamint láttam, hogy a dánok szégyellik magukat a múltbéli események miatt, amelyekről valójában nagyon kevés információjuk van. Ez a kapcsolat ma is feszültséggel teli, noha egyik fél se tudja igazán, miért. A grönlandi történelem tele van lehetetlen paradoxonokkal és a kapcsolatot Dánia és Grönland között képtelenség vagy legalábbis nagyon nehéz megérteni, mégis meg kell próbálni. Összességében a mechanizmusokat nézem, mert az egész gyarmatosítási folyamat nagyon érdekes: a két nép találkozott, majd összeütközésbe kerültek, aztán egymásba szerettek, közben utálni kezdték egymást, utána gyerekük lett. Mindezek a történések különlegesek, a dán gyarmatosítás pedig egyedi, mert nem volt egyáltalán erőszakos, nem volt harc, nem használták őket rabszolgának, nem kényszerítették a grönlandiakat a kereszténység felvételére, élhettek a saját kulturális buborékjukban, ha akartak. Ennek ellenére el voltak nyomva. Hogy mi módon, azt nehéz meghatározni. Rengeteg gyűlölet van a grönlandiakban a dánok felé, a dánok részéről pedig szégyenérzet a grönlandiak felé. De nem tudják, miért éreznek így. Engem ez a téma nagyon izgatott.

Először A Végtelen-fjord prófétáit írta meg, majd következett A szellemidéző és a tiszteletes, amely ennek előzménytörténete. Miért tartotta szükségesnek, hogy visszafele menjen? A trilógia harmadik részében is ekkorát ugrik majd?

Az első regény az 1780-as években játszódik, de most vissza kellett térnem Hans Egedéhez. Ez, mint kiderült, elkerülhetetlen volt, mert annyira kimagasló alak a grönlandi történelemben. A következő kötetben a jövőről fogok írni, az 1880-as évekről, amikor volt egy expedíció Grönland keleti partividékén, Ammassalikban, amely területet 500 ember lakja, és ott is gyarmatosítani szeretnének. Míg a Prófétákban és A szellemidéző és a tiszteletesben dán szerzetes megy Dániából Grönlandra, itt a szerepek most változnak, mert Johans Hansson, aki grönlandi lelkész, és ugyancsak egy történelmi alak, nyugatról keletre megy a saját pogány népéhez, akiket meg akar téríteni. Csakhogy előáll a dilemma, mert a saját népét kell megtérítenie, és ezt a dán kormány helyett teszi. Erről szól a harmadik kötet. Először nem is gondoltam trilógiára, de az egész téma egyre csak nőtt és rájöttem, hogy túl nagy ahhoz, hogy egy regényben legyen, és ahogy belementem egyre inkább a történetbe, akkor jöttem rá, hogy ennek hely kell, nekem meg idő, hogy átgondoljam ezeket a dolgokat. Ha írok egy trilógiát, az talán 10 év is, mert beszélnem kell emberekkel, például. Megpróbáltam nem megérteni a dolgot, ugyanis íróként nem megérteni kell valamit, hanem bolondnak kell lenni, csak egy magasabb szinten. Ezt akadémikusok mondják. Úgy nézek egy történetre, mint egy gyerek, ez egy más, ártatlan látásmód. Az irodalom új szemüveget ad, hogy azon keresztül nézz dolgokra, az írónak pedig butának kell lennie, hogy azt leírhassa. A regényírók, akik sikeresek, mind buták egytől-egyig, ez az én célom is.

20191013_konyves_kim_leine_interju-5611.jpg

Hans Egede tiszteletes írt Frigyes királynak, hogy ígéri, ha alapít egy kolóniát, gazdaggá és naggyá teszi Dániát, hiszen ő talált aranyat a patakban. Miért végződött mégis így a kolonizáció?

Csak a pénz a lényeg. Ha lett volna pénz, a királyt nem érdekelte volna, hány száz emberi életbe kerül. Csak az érdekelte. A dánok átvették az országot, igazgatták, azt hitték, sok pénz van benne. A grönlandiak szerencséjére nem volt jövedelmező hely, mert akkor az történt volna velük is, mint az afrikaiakkal. Hans Egede talált ugyan aranyat, de nem sokat, mert ami van, az is mélyen van, az ezüsttel, urániummal és vassal, mindenféle ásványokkal együtt, amit nagyon drága még ma is kibányászni, régen meg lehetőség sem volt rá. Tehát pénzhez sem jutott az ország, és az emberek fele meghalt skorbutban vagy egyéb betegségekben. A dán király is meghalt, nem volt elég építőanyag és a grönlandi időjárás nagyon kemény, vissza is akartak térni Dániába. Hans Egede maradt és kitartott pár emberrel. A dánok kolonizációja emberi tragédia.

A könyvben hol egyes, hol harmadik személyben írja le az eseményeket, és mindezt több szereplő szemszögéből teszi, ami sokkal hitelesebbé teszi a történéseket. A korábbi kötetben kizárólag harmadik személyű narratívát használt. Miért váltott?

Ez egy véletlennek köszönhető. Az ajtómon kopogtattak, amíg dolgoztam. Eljött Niels Egede, Hans Egede fia, aki egyre töprengett, amikor már leírtam a fejezetet, ahol harcol apjával. Azt mondta, el akarja mondani a saját történetét. Ezért átfordítottam az egészet első szám első személybe. Aztán más hangokat is próbáltam hallani. Jött Titia, a házvezetőnő, neki is volt saját hangja, aztán a doktor is - végül vagy húsz különböző hangot hallottam. Már az egész meg volt írva Dante Pokla alapján fejezetről fejezetre harmadik személyben. 43 fejezetet írtam. Ez olyan, mint a varázslat, de nem az. Természetfelettinek hangzik. Racionalista vagyok, nem hiszek a természetfeletti dolgokban, de amikor irodalmat írsz, belemész emberek fejébe és azzal dolgozol hónapokig. Elkezdesz őrült módon hallani hangokat, de amíg kontrollálni tudod, nem vagy őrült.

20191013_konyves_kim_leine_interju-5594.jpg

A Vörös, azaz Aappaluttoq csontfiguraként el tud jutni bárhova, szelleme kilép a testéből, és az ő szemszögéből is megtudhatunk dolgokat olyan eseményekről, ahol fizikailag nem lehetne jelen. Miért volt szükség az ő megalkotására és mennyiben része ő a grönlandi történelemnek?

A Vörös a regény titkos narrátora, aki összerendezi mindezeket a hangokat, hiszen Dániába is el tud utazni, például Frigyes zsebében ott van. Figurája egy kutatáson alapszik a grönlandi sámánok tevékenységéről. A mítosz szerint, amikor az emberek szemeteltek a tengerbe, a sámán leúszott a tengerfenékre és kiszedte a hajából a szemetet. Így az istennő újra tudott ennivalót küldeni a halászoknak. A Holdra ugyancsak tudott menni. Ezek történelmileg helyesek. De a Vörös egyike a kevés kitalált karakternek. Igaz, volt akkoriban egy Sámán, de nem pont akkor élt, viszont felhasználtam antihősnek Hans Egede ellen. A könyv karakterei közül tízből kilenc létezett. A Vöröst fikcionáltam, hogy legyen konfliktus: a fiát odaadta Hans Egedének, hogy meggyógyítsa. Ő megkereszteli, meggyógyítja, de nem akarja visszaadni. A fiú meghal és a fiú lelkéért folyik a harc. Szélesebb spektrumból nézve, ez harc a grönlandiak lelkéért megy. Ez kitalált konfliktus, de történelmileg valós környezetben játszódik, szóval, keverem a valós részt a fikcióval.

A gyarmatosításról, azt mondja, számos szubjektív lelkészi feljegyzés született. A sámánokról honnan szerzett információkat és léteznek-e még a grönlandi kultúrában?

Knud Rasmussen három kötetnyi könyvet írt a mítoszokról, miközben Grönlandtól, Kanadán, Alaszkán át Szibériáig utazott és beszélt az őslakosokkal, összegyűjtötte a mítoszokat, népmeséket. Csinált egy térképet is és leírta a tapasztalatait. Létezett egy havi magazin a Grönlanddal kapcsolatos tudományos kutatásokról, ami vagy 70 évig tartott és 150 része volt. Többsége fenn van az interneten. Azt szokták mondani, hogy minden grönlandira jut egy Grönlandról szóló könyv. Ma már nincsenek sámánok, pont azóta, hogy megtértek az emberek. De ne felejtsük el: a grönlandi kultúra egyáltalán nem lett elnyomva, a kereszténységet is ők akarták felvenni, de a sámánság ezzel együtt eltűnt. A 15 évem alatt azt tapasztaltam Grönlandon, hogy fiatalemberek, akiknek mentális problémáik vannak vagy skizofrének, depressziósak, elmennek a hegyekbe, hogy megkeressék a sámánok helyeit, hiszen tele van velük a vidék. Ezek általában nagy kövek, amibe kis barlang van vájva, ahol a sámán meditált, transzba esett, hogy találkozzon a szellemekkel. A fiatalok újjá akarják éleszteni ezt. De gyakran eltűnnek ezek az emberek, megfagynak vagy ilyesmi.  

20191013_konyves_kim_leine_interju-5654.jpg

A Margón azt mondta, a grönlandiak és a dánok nincsenek barátságban, noha az ellentét eredetéről keveset tudnak. Úgy fogalmazott, „nemtörődömségből fakadó szégyen”. A könyve változtatott ennek a megítélésében, a két ország közti kapcsolatban?

A könyvnek nevelési célja van. Az emberek már kicsit jobban ismerik ezt az időszakot, beszélnek róla. Van, aki haragszik a dánok közül, valaki meg jó dolognak tartja, hogy többet tudnak. Mérgesek azért lesznek, mert vádnak érzik. Mindig azt mondják nekem, hogy igen, nagyon erőszakosak voltunk Grönlandon. Erre én azt mondom, nem, nem voltatok. A probléma máshol van, ti szelíd kényúrként gyarmatosítottatok, nem erőszakkal. Ám a Grönlandiaknál is vegyes a fogadtatása. A kirakatba tett vélemény az, hogy nem örülnek, hogy megírtam, de személyesen mindig gratulálnak nekem és dicsérik a regényeimet. Sajnos, még manapság is a dánok után kiabálnak Grönlandon az utcán. Amikor dán újságíró odautazik és ír róluk, azt gyűlölik, mert a dánok a gyönyörű természetet látják és a vadászó grönlandi embert üveggel a kezében, semmi többet. Az ottaniak úgy érzik, a dánok mindent félreértelmeznek és olyat írnak róluk, amit a dánok olvasni akarnak. Mazochisták, és azt akarják olvasni, amitől szégyellhetik magukat a grönlandiak miatt. De nem ez az igazság.

Mindkét grönlandi könyvben meghatározó a szabadság eszméje, amiért küzdeni kell. Ön mikor érzi szabadnak magát?

A szabadság illúzió. Rousseau mondatát nagyon szeretem: Az ember szabadnak született, és mindenütt bilincsbe verik. Ez egy lehetséges ellentét, paradoxon, amivel meg kell tanulni élni. Gyerekeim vannak, nagyok és kicsik is, a fiatalabbak hét és tíz évesek. A gyerekek egyrészt nagy szabadságot adnak, végtelen, feltételek nélküli szeretetet, de meg is kötik a kezedet, mert nem mehetsz csak úgy el Ausztráliába fél évre. A szabadság érzése szubjektív, egy illúzió, de ha képes vagy fenntartani a szabadságod, akkor szabad vagy. Mikor Grönlandra mentem, a kötelezettségeim elől menekültem el. Aztán kénytelen voltam szembenézni a problémáimmal és a családommal, így visszatértem Dániába és megtaláltam a helyem az írásban.

20191013_konyves_kim_leine_interju-5654.jpg

Azt mondta egyszer: Az északi sarkkör vidéke nem csak egy hideg hely, hanem maga a Paradicsom. Ezt kifejtené?

Ha Grönlandra mész, a hely nagyon csúnya, az ég szürke, a hegyek feketék, a tenger is szürke, nagyon borús. De ha ott maradsz egy időre, megismered a környezetet, és személyes kapcsolatod lesz vele, elkezded szeretni. Aztán elmész Dániába szabadságra és hirtelen Dánia lesz a furcsa hely, a csúnya hely, és azt érzed, hogy Grönland az egyetlen hely, ahol élhetsz, mert az abnormális lesz a normális. Amikor ezt megtapasztalod, Grönland lesz a Paradicsom. Az emberek között ismeretség van, mert kis ország hatvanezer emberrel, ha 2000 km-nyi távolságban élnek is egymástól, mindenki rokona valamilyen módon a másiknak. A repülőtéren találkozol emberekkel, akiket ismersz és üdvözlitek egymást és újra otthon érzed magad. Míg Dániában nem ismersz senkit, ha kiszállsz a repülőből, és te magad is idegen leszel saját magadnak. Ez az érzés, hogy otthon vagy és megismered a kemény, szélsőséges természetet, időjárást, könyörtelen környezetet, azzal jár, hogy automatikusan megszereted. Én sajnos, elvesztettem a munkám, és ha nincs munkád, nem lehetsz ott, így hát ki lettem ebrudalva a Paradicsomból.  

Szerző: Rátkai Zsófia

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8315301886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.