Olvass!

KönyvesBlog

Krasznahorkai regénye elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat

2019. november 21. .konyvesblog.

kraszna.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Krasznahorkai László regénye, a Báró Wenckheim hazatér nyerte el az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díját, a Nemzeti Könyvdíjat. Már korábban is írtunk róla, hogy az angolra fordított művek kategóriájában Krasznahorkai könyve is szerepel a döntősök között (a rövidlistán olyan szerzők könyvei szerepeltek, mint Khaled Khalifa, Scholastique Mukasonga, Yoko Ogawa és Pajtim Statovci). A nyerteseket tegnap egy ünnepi műsor keretében jelentették be. Krasznahorkai regényét Ottilie Mulzet fordította angolra és a New Directions adta ki.  

Az amerikai Nemzeti Könyvdíjat tegnap szépirodalom kategóriában Susan Choi (Trust Exercise), az ismeretterjesztő irodalom kategóriában Sarah M. Broom (The Yellow House), a költészet kategóriában Arthur Sze (Sight Lines), a fiatal írók kategóriájában pedig Martin W. Sandler (1919 - The Year That Changed Americai) vehette át. Az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriáját, amelyben idén Krasznahorkai nyert, tavaly hozták létre, akkor Margaret Mitsutanit ismerték el. 

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

Magvető Könyvkiadó, 2016, 508 oldal, 4990 Ft

 

A Báró Wenckheim hazatér magyarul 2016-ban jelent meg, akkor mi az év egyik legjobb könyvének választottuk, hagyományos top50-es listánk második helyén szerepelt.  Kritikánkban ezt íruk róla:

Krasznahorkai nagy trükkje, hogy a szuperlassan folydogáló fő történetszálat ezerféle nézőpontból mutatja meg, mintha egy valóságshowt néznénk, amiben minden felbukkanó szereplő saját kamerát és hangrögzítőt kapna, és a rendező csak ül egy nagy vezérlőfülkében, ahol minden kamerát egyszerre, párhuzamosan lát működés közben, majd a legjobb ritmusban váltogat közülük, amit adásba ad. Ezt megerősíti a regény elején, a szennycímlap után olvasható Figyelmeztetés című rész is, ahol egy karmester (Whiplash-sztiló!) néhány pontban összefoglalja, milyen alapszabályai vannak a közös dolgozásnak és gondolkodásnak, ami csak látszólag közös, mert inkább diktatúra, amiben neki, a karmesternek mindent tudnia kell, és bár ez mindenki számára kemény, rideg, fájdalmas közös munka lesz, aminek igazi eredménye nem lehet más, mint az, hogy létrejön az alkotás. Utána következik csak a címlap, majd a regény maga.

A könyv magyarországi bemutatója nagyon különleges volt, teljes sötétségben zajlott. Az egyedi eseményről mi is beszámoltunk

Krasznahorkai László a regény legfontosabb momentumáról, a hazatérésről beszél, saját, regénynek álcázott szavaival, a báróról, aki nem vette észre, hogy mikor ment át a határon, ahogy valószínűleg azt sem vette észre, hogy Budapestre az őszt is magával hozta, épp olyan barna volt, mint Mari kosztümje, amit a halványlila blúzhoz választott a Bélával való nagy találkozásra. Fény nélkül nem lehet élni, summázza a szerző, de a Báró Wenckheim hazatér bemutatója nyugtalanítóbb tanulsággal szolgál. Ha kellően hosszú ideig kényszerülsz bele, könnyen hozzászokik a szemed a sötéthez. 

A regényért Krasznahorkai László egy évvel később itthon az Aegon Művészeti Díjat is elnyerte. Akkor interjút is adott a Könyvesblognak, amelyben többek közt főszereplőjéről is sokat mesélt:

A báró gyerek volt, 17, majdnem 18 éves, amikor elhagyta Magyarországot, de ez nem a saját döntése volt, hanem a családja hagyta el az otthonát. A könyv bárója beteges módon érzékeny, fiatal korában is az volt, és később sem változott. Az ő viszonya az otthonhoz azt hiszem, gyökeresen más, mint amit normális viszonynak tekintünk, és ennek az egyik oka, hogy számára az otthon nem magától értetődő hely. Nem tartozik azon szerencsések közé, akiknek a lélegzés például magától értetődő. Báró Wenckheim még a saját lélegzetvételét sem tekinti magától értetődőnek, mivel semmit sem képes annak tekinteni. Az emberek számára a lélegzetvétel egy olyan adottság, ami csak úgy megy magától. Senki nem gondol arra, hogy vajon mekkora az a belélegezhető levegőmennyiség a Föld körül, amelyből ő is beszippantja egy életen át a magáét, és ha megszorozza azt 7 milliárddal, akkor az körülbelül mennyi időre elég, amennyiben nem termelődik újra és újra ez a fajta belélegezhető levegőtömeg. Mi van, ha egyszer csak belélegezzük a Föld körüli levegőt? A báró például kiszámolta fiatalkorában, hogy hány embernek kell élnie ahhoz a Földön, hogy egy adott pillanatban a lélegzésvétellel eltüntessék a belélegezhető levegőmennyiséget. Mi most mosolygunk ezen, de a báró nem mosolygott annak idején. Számára minden kérdés átgondolandó volt, és az átgondolás után súlyos krízisek álltak elő. Mert mindent képes volt a végletekig elvinni, és ilyen módon alakult ki az élettel szembeni alapvető bizalmatlansága. A báró egyik legmélyebb tulajdonsága, hogy abszolút bizalmatlan az élet bármilyen megnyilvánulásával vagy szereplőjével szemben, ennek tünete a bátortalanság és a félelem. Egyetlen emberrel szemben alakult ez másként, és ez az a kislány, akibe tizenvalahány éves korában beleszeretett, akit az életét megtartó erőként, élete értelmeként kezel, és akihez aztán öreg korában ebben a regényben visszatér.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9415317554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.