Olvass!

KönyvesBlog

Mécs Anna: Prémium felhasználók [Kapcsolati hiba]

2019. november 23. .konyvesblog.

kblog_mecsanna_fejlec_3.jpg

Miért szeretne a cégünknél dolgozni? Kérdezte a HR-es nő, de közben a telefonját nyomkodta. Hirtelen lerakta, majd kezét az ölébe helyezve rám nézett. A szakmai fejlődésemet szolgálná, a mondat végén határozottan levittem a hangsúlyt. Tömörség. Most nincs más lehetőségem. Rám néztek, várták, hogy folytatom. Végigfuttattam a tekintetemet rajtuk, és ekkor láttam meg Sulyok tanár urat, az egyetemen ő volt a témavezetőm. Farkasszemet néztünk. Bővebben, kérdezte, még mindig a szemembe nézve. Próbáltam összeszorítani az ajkamat, visszatartani, hogy mondjak valamit, de a fülem mögé tapasztott korong elektromos jelet adott az agyamnak, és a szám csak úgy elkezdett mozogni, a hangszálaim rezegtek, a nyelvem segítségével szavakat formáltam. A cég szakmai profilja és az elmúlt évtizedben tapasztalható gazdasági térhódítása, valamint a cégen belüli fiatalokat segítő mentorprogram és az ipari szegmens folyamatos növekedése okán úgy véltem, hogy szakmai pályafutásom e cégnél való indítása mind számomra, mind a cég számára gyümölcsöző lehet. Huh, végre befogtam. 42 felesleges szó. Még szerencse, hogy a beszédemet nem én irányítottam, így a számolásra azért tudtam figyelni. Összesen 46 szónál tartok a 200-ból. Ezek szerint nem mondhatok túl tömör mondatokat, mert hiányérzetük támad, az alkalmazás pedig nem hagyja annyiban. Optimalizálnom kell. 

Bezzeg az évfolyamtársaimnak nincs ilyen gondja, az első héten elhelyezkedtek. Az egyetemen is a beadandóíró program szinte helyettük megírta a tanulmányokat a betáplált források alapján; kezdetben még apró füleseken keresztül súgtak egymásnak a vizsgákon, később már ezt a beszédjavító applikációt használták, amire nekik már egyetemistaként adtak pénzt a szüleik. Én meg csak most merem kipróbálni ezt az ingyenes változatot, ahol 200 szó után jön a reklám. Amúgy se beszélek könnyen, mindig ott a gombóc a torkomban, és a félelem, hogy amit mondok, kevés. Főleg ilyen terepen, ahol lejt a pálya. Szerencsére volt az egyetemen néhány olyan tanár, mint Sulyok. Ő volt a legnagyobb kütyüvadász, nem is értettük, hogy képes egy fejmozdulatból kiszúrni, ha valakinek füles van behelyezve a hallójáratába.

Remek, mindig örülünk a motivált jelölteknek, vette át a szót a divízióvezető. Elmondaná, milyennek látta a cégünk piaci helyzetét az elmúlt években? Úgy gondolom, hogy a globális piac szűkülése paradox módon lokális erősödéshez vezetett, mondtam, majd jelentőségteljesen hallgattam. Bíztam benne, hogy ezt most kellő tömörséggel, mégis tartalmasan válaszoltam meg. Kifejtené részletesebben, kérdezett megint Sulyok. Pedig én voltam a kedvence az egyetemen, nagy jövőt jósolt nekem, akkor most miért faggat? Szeretné, ha lenne terem, hogy kiderüljön, tehetséges vagyok? Vagy sejt valamit? Örömmel, a kínai piac elvesztése, és az amerikai fogyasztási szokások megváltozása azt indukálta, folytattam, de most sem én beszéltem, hanem egy másik erő mozgatta a számat, szinte kívülről hallgattam magamat, ahogy hosszan kifejtem a globális piac állapotát, a jövőbeni lehetőségeket, és azt, hogy miként látom a vállalat terjeszkedési lehetőségeit a közelgő válság ellenére. Meglepődve hallgattam érett meglátásaimat, tájékozottságomat, ezek a gondolatok ott lapultak a tudatomban, de egyedül nem lettem volna képes ilyen adekvát és szemléletes módon prezentálni. Saját magamban gyönyörködve szinte el is feledkeztem arról, hogy nem kellene hosszas fejtegetésbe bonyolódnom. 140 szavas fejtegetésbe. Aminek köszönhetően már 198 szónál tartottam. Már csak két szavam maradt. Bárcsak én is olyan gazdag és csaló lennék, mint a többiek. Bár csalónak már csaló lettem. 

Persze minek háborgok, úgy tűnik, ma más jelent evolúciós előnyt, mint régen. Ma már felesleges gebesztenem, és nagy összefüggéseket kisajtolnom magamból a saját magam által megtanult információkban mintákat találva. Egy közepesen bonyolult algoritmus töredék idő alatt elvégzi ezt. Ami régen imposztorkodás lett volna, az ma elfogadott teljesítménynövelés. Beszállsz, vagy lemaradsz. Sulyok is azért ül itt gondolom, mert az egyetemen már mit sem ér, amit tud, mert már belefáradt abba, hogy tanulásra vegye rá azokat, akik teljesen másban nőttek fel. Akkor meg legalább keressen jól. 

Nekem nincs is több kérdésem, maradéktalanul meggyőzött a jelölt, mondta a divízióvezető, én pedig fellélegeztem, a maradék két szóból majd udvariasan elköszönök, és kint majd annyi reklámot mondok, amennyit akarok. Végre lesz munkám. Hogy ott mi lesz? Majd felveszek hitelt, és abból megveszem a rendes applikációt. Vagy csak chatelek, az írott szöveg javítására már egész jó ingyenes lehetőségek vannak. Bár biztos van céges beszédjavító, az a HR-es nő biztos nem magától mondja az okosakat. Nekem még lenne egy-két kérdésem, köszörülte meg a torkát Sulyok. Keze az asztal alatt, egész végig egy tollal babrált, azt nyomkodta idegesen. Talán ő is számolta a szavakat. Mintha tudná, nagyon tudná, hogy min megyek át. Ő is egy kis faluból származott, első értelmiségi a családban. Mesélne a kedves jelölt a korábbi szakmai tapasztalatairól? A többiek neheztelve néztek Sulyokra, már mentek volna haza, örültek, hogy megvan az új munkatársuk. A testtartásukból látszott, hogy tartanak Sulyoktól. Hogy sokra tartják, de nem tartozik közéjük. Mintha kissé viszolyognának is tőle, félnek, őket is leleplezi ez a hozzájuk bukott egyetemi prof. Nincs tapasztalatom, válaszolom. Ezzel az utolsó két szóval a szakadék szélére kerültem. Nulla további szavam van. Akkor mivel töltötte az elmúlt fél évet a diplomázása óta? Vége sincs a kérdésnek, érzem, ahogy a beszédközpontom beindul, és akaratomon kívül megmozdul a nyelvem, kinyílik a szám: fizessen elő a Sophistic prémium alkalmazásra, és turbózza fel verbális képességeit! Egyetemi vizsga, állásinterjú, első randevú? A Sophistic segít kihozni a helyzetből a maximumot. A teremben síri csend. Sulyok az asztalhoz vágja a tollát. Tudtam, ordítja, rohadtul tudtam. A többiek zavartan nézik őt, engem sajnálattal méregetnek, de mintha mérgesek is lennének rám. Mintha én lennék a rés ezen a feltupírozott valóságon. Szofisztikáltan elbeszélgetnek egymással, de tudják, nem ők mondják, ami elhagyja a szájukat, hogy a kimutatások, amiket végeznek, nem az ő intellektuális képességeik eredménye. Mintha én leplezném le őket, hogy a prémium alkalmazás mögött ők csak egyszerű bukott hallgatók, akik az algoritmusok nélkül mit sem érnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2015320760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.