Olvass!

KönyvesBlog

Mesterséges intelligencia azonosította a Shakespeare-darab valódi szerzőit

2019. november 27. .konyvesblog.

Fletcher és Shakespeare

A világirodalom egyik nagy kérdése, hogy valójában ki a William Shakespeare nevével fémjelzett darabok valódi szerzője – Shakespeare egymaga, vagy esetleg voltak szerzőtársai, netán csak a nevét adta némelyik darabhoz? Fontos adalék, hogy a reneszánsz idején nem vették olyan komolyan a szerzői jogokat, mint manapság, nem véletlen, hogy az irodalomtörténészek éppen ezért évek óta nyomoznak a darabok valódi szerzője/szerzői után. A 19. század közepén például egy James Spedding nevű tudós arra jutott, hogy a VIII. Henrik (Szász Károly fordításában: VIII. Henrik király) című királydrámát nemcsak Shakespeare írta, hanem az a férfi is, John Fletcher, aki a Királyi Társulat nevű színtársulat élén az utódja volt. 169 évvel a felfedezése után egy cseh kutató megerősítette ezt az elméletet, sőt, pontosan meg is tudta állapítani, hogy ki melyik részeket írta.

Petr Plechac ugyanis Shakespeare és Fletcher későbbi drámái alapján kifejlesztett egy algoritmust, amely a VIII. Henrik szövegében egyes szókombinációkat, illetve a szöveg ritmusát vizsgálta, és ez alapján arra jutott, hogy az első két színt Shakespeare írta, míg az azt követő négyet Fletcher. Utána megint Shakespeare következett, majd a harmadik felvonásban a második szín megírásába ismét beszállt Fletcher. Az algoritmus szerint ezt a színt ketten írták, majd Shakespeare írta a negyedik és ötödik felvonásokban az első színt, és vélhetően az ötödik felvonásban a negyedik szín egy részét. A kutató vizsgálta azt is, hogy vajon Philip Massinger, aki Fletcher utódja volt a Királyi Társulat élén, kivette-e részét a munkából, de ennek nem találta nyomát a VIII. Henrik szövegében.

Felfedezése nagyjából megfelel annak, amit Spedding 1850-ban megállapított, annyi különbséggel, hogy ő azt feltételezte, hogy a második felvonás második színét közösen írta a két drámaíró, és azt gondolta, hogy a negyedik felvonás első színe Fletcherhez köthető. Mindenesetre, akit érdekel, az ennek fényében újra elolvashatja - például a MEK-en - a VIII. Henriket.

Forrás: Guardian

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8715327502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.