Olvass!

KönyvesBlog

Rotschild Klára a mindenkori elit nagyasszonyait öltöztette

2019. december 04. KissOrsi

20191029_konyves_rothchild-39821.jpg

Divatkirálynő a vasfüggöny mögött címmel április végéig tekinthető meg a Rotschild Kláráról szóló kiállítás a Nemzeti Múzeumban (fotó: Valuska Gábor)

Ha Rotschild Klára most lenne aktív, akkor a gazdasági és a divatmagazinok szerkesztői hétről hétre egymás sarkát taposnák, hogy cikket készíthessenek róla és vele. A divat legnagyobb túlélője és sikergyárosa volt, akinek módszereit már akkor is sokszor kifogásolták, tehetségét ugyanakkor nem vitatták. Neve fogalom lett, miután egy politikai korszakokon átívelő birodalmat épített maga köré, és Horthy menye után Kádár János felesége is nála varratott. Egy olyan korban lett self-made – azaz önerejéből, a tehetségére támaszkodva sikeressé vált – vállalkozó, amikor a gazdaság működését a tervgazdaság keretei szorították gúzsba. Valószínűleg ösztönösen tudta, hogy nem elég jól csinálni valamit, azt el is kell tudni adni, ehhez pedig hírverés kell és exkluzív vevőkör. A kommunizmus évei alatt egyedülálló dolgot hajtott végre a magyar divatiparban, hagyatéka viszont hosszú évekig kallódott vagy végleg elveszett. Simonovics Ildikó divattörténész évek óta kutatja Rotschild Klára történetét, életéről most a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg könyve, miközben a Nemzeti Múzeumban külön tárlat mutatja be a magyar divatdiktátor munkásságát.

Simonovics Ildikó: Rotschild Klára - A vörös divatdiktátor

Jaffa Kiadó, 2019, 334 oldal, 3999 HUF

 

Legendagyártás

Rotschild Klára mindenkinél hamarabb ismerte fel, hogy egy üzlet mehet bármilyen jól, sosem árt, ha mindig van miről vagy kiről beszélni. Egy személyben volt a saját vállalkozása motorja és arca, még akkor is, ha névleg és papíron már az állam működtette a cégét. Tudatosan építette a saját magáról kialakított képet, és kényesen ügyelt arra, hogy megjelenése mindig kifogástalan legyen. Budapest egyik leghíresebb divatszalonja volt az övé, ahol a kommunista káderek feleségeitől kezdve a korszak filmcsillagain át a külföldi hírességek is bejáratosak voltak. Pedig Rotschild Klára nem volt különösebben művelt és idegen nyelveken sem beszélt. Zseniálisan értett viszont a kapcsolatépítéshez és a már meglévő kapcsolati háló fenntartásához. A visszaemlékezések szerint szívesen adott, és ez ugyanúgy érvényes volt a szalonban dolgozókra, mint azokra a döntéshozókra, akikkel társadalmi vagy üzleti kapcsolatba került. Simonovics Ildikó ezt írta róla:

„A zsigereiben volt a divat, és zseniális üzletember volt, aki mindenből pénzt csinált. Sztár lehetett, akit mindenki ismert, aki számított, egy olyan korszakban, amikor az egyéniséget, a nem szokványos egyedi karriert igyekeztek visszaszorítani. Kivételezett helyzete a tervezőintézetekben, tervezőirodákban, szalonokban, gyárakban dolgozó kollégái számára elérhetetlennek tűnt. Rotschild Klára a szocializmus idején állami alkalmazottként is a háború előtti nagyvilági, polgári életet élte, egy letűnt kor értékrendjével. Hatalmas, Dunára néző tetőteraszán fényes partikat rendezett külföldi vendégeinek, ahol a legkülönlegesebb (az átlagember számára hozzáférhetetlen) márkás szeszesitalok, pazar ételek sorakoztak. Párizsban jártakor szállodai szobájában rendszeresen hatalmas friss virágkosár várta, amit hol Givenchy úr, hol barátja, Michel Gyarmathy, a Folies Bergère igazgatója küldött neki.”

A róla szóló legendák egy részét viszont valószínűleg ő maga találta ki: előszeretettel hangoztatta például, hogy ő készítette Faruk egyiptomi király feleségének menyasszonyi ruháját, amire azonban nincs semmiféle bizonyíték. Rotschild Klárának amúgy volt egy aranykarkötője (ez a mostani kiállításon is megtekinthető), amelyet állítása szerint magától az egyiptomi királytól kapott, aki így hálálta meg az esküvői szolgálatait. Ezt az állítást viszont ezenkívül semmi sem támasztja alá: „Ami bizonyos, hogy volt egy széles, virágdíszes, cizellált arany ékszere, amit a bal csuklóján állandóan viselt.”

Túlélés

Paradox módon először egy olyan ügy kapcsán kapták fel a nevét a lapok, amikor súlyos bántalmazás érte. Rotschild Klárának már az apja is ruhaszalont vezetett a Váci utcában, és a fiatal nő a harmincas évek elején egy nagyösszegű tartozást akart behajtani egy Somogyi Pál Károly nevű „botrányhős milliárdoson”, a férfi azonban kidobta a lakásából és megverte. Az elszenvedett trauma miatt Rotschild Klára öngyilkosságot kísérelt meg, de megmentették az életét. A nő végül 22 ezer pengő kártérítést követelt a férfitől, és bár a megítélt összeg nagysága végül nem lett publikus, de a könyv szerint nem lehet kizárni, hogy végeredményben valóban ez alapozta meg Rotschild Klára önállósodását. Viszont a pénz és a hírverés sem lett volna elég tehetség nélkül, a fiatal Rotschild kollekciójáról pedig már a harmincas évek közepén lelkes divatkritikák jelentek meg. Tudta, kiket kell megnyernie magának: a kor influenszereinek számító színésznőket vagy társasági hölgyeket éppen úgy ő öltöztette, mint a gazdasági és politikai elit asszonyait – háború előtti karrierjének fénypontja vitán felül az volt, amikor ő öltöztethette fel Edelsheim Gyulai Ilonát, a majdani Horthy Istvánnét az esküvőjén. A második világháború alatt Rotschild Klárának nyilván sokat segített, hogy rengeteg befolyásos embert ismert, és állítólag együtt dolgozott Raoul Wallenberggel is. Cégét, ha nehezen is, de megőrizte, és ameddig lehetett, rendszeresen kiutazott Párizsba. Az egyik ilyen útjára vele tartott Ungvári Tamás is („Az lehetetlen volt, hogy 1942-re vagy ’43-ra a pesti szépasszonyok ne a legutolsó párizsi divatban járjanak.”), aki rokoni kapcsolatban állt Rotschild Klárával, és akinek a szülei szintén szakmabeliek voltak. A szalon Budapest ostromáig működött, 1945 júliusában pedig már újra bemutatót tartott. Az emberveszteség, anyaghiány és a felmérhetetlen károk mellett viszont ekkor már nagyon más szelek fújtak, az Asszonyok című lapban például ilyen és ehhez hasonló divattippeket adtak a nőknek: „Cipővásárlásnál tekintetbe kell venni az összes tyúkszemünket, testsúlyunkat és azt, hogy milyen strapa órákig ácsorogni a csarnokban magas sarkú cipőben. Vagyis alacsony sarkú cipőt hordjunk”. 1949-ben aztán Rotschild Klára szalonját is államosították, viszont ez nem jelentette azt, hogy befejezte volna működését. Simonovics Ildikó megfogalmazása szerint „túlélésének egyik fő taktikájaként a mindenkori uralkodó osztály elitjének asszonyait nyerte meg a szalonja számára. Ez most sem volt másképp.”

A kommunizmus alatt Rotschild Klára diktálta a divatot

Rotschild Klárát a keleti blokk Coco Chaneljeként emlegették a korabeli újságírók. Elhozta Párizst Budapestre, és ismertté tette Budapestet a nagyvilágban. Neve évtizedeken át egyet jelentett a divattal, az eleganciával, a minőséggel és a luxussal.Simonovics Ildikó: Rotschild Klára - A vörös...

Nők

A hírességek mellett a legtöbb szó mindig azokról a politikusfeleségekről esik, akik meg-megfordultak a szalonban. Az egyik legtöbbet emlegetett Kádár Jánosné és Josip Broz Tito feleségének látogatásához kötődik – talán azért, mert ezt annak idején még az MTI is fotóval dokumentálta. A könyv szerint Titóné a rendszeres vásárlók közé tartozott, próbababája volt, amelyet, ha meghízott, mindig az aktuális méretére alakítottak. Rotschild Klára tőle kapta Vogi becenevű uszkárját, amit a Vogue című divatlap után nevezett el (vö. Choupette Lagerfeld). A könyv nagy erénye, hogy ugyanennyi, ha nem nagyobb hangsúlyt fektet azokra az asszonyokra, akik a háttérben dolgoztak, a varrónőkre, a szabászokra, a direktriszekre (ők fogadták a vendégeket, divat- és stílustanácsokat is adtak, irányították a próbafolyamatokat, stb.), a manökenekre. Utóbbiakat teljesen véletlenszerűen válogatták: volt, akit a varrónők közül emeltek ki vagy az utcáról hívtak be. Pataki Ági így emlékezett manökenkarrierje kezdetére: „Érettségi után spanyol tolmácsként dolgoztam. (…) Mivel a Rotschild-szalonról már korábban is hallottam, hogy fantasztikus bemutatókat tartanak, megrendeltem egy bemutatót a vendégeim számára. Amikor megérkeztünk, Klári néni fogadott minket, és egy kicsit sipító hangon felkiáltott: ’Ez a kisasszony kell nekem!’, és azon nyomban beöltöztetett és ki is próbált. A következő bemutatóján én voltam a menyasszony, ami hatalmas megtiszteltetés egy manöken számára.”

20191029_konyves_rothchild-39810.jpg

Inspirálódás

Rotschild Klára kollekciójának darabjait már a harmincas évek közepén „a legjobb párizsi házak modelljeinek kópiáiként” emlegette egy híres divatkritikus. A divat igazodási pontja még sok-sok éven keresztül Párizs volt, ahová a magyar szalontulajdonosok évente többször elzarándokoltak, egyrészt, hogy inspirációt gyűjtsenek, másrészt, hogy megvegyék az egyes modellek szabásmintáit. Ez a gyakorlatban sokszor úgy működött, hogy a bemutatókon egy az egyben (vagy kevés változtatással) lekoppintották a modelleket, ami különösen dühítő lehetett azoknak a rivális szalontulajdonosoknak, akik komoly pénzeket fizettek a divatházaknak a mintákért. Egyik manökenje a következőket mondta róla: „Amit tudott megvett, amit nem, azt fejben hazahozta. Azután megcsinálta itthon a divatbemutatóját, és a bécsi szalonosok itt vették meg azt a darabot, amit aztán lemásoltak és Bécsben eladtak”.

Utóélet

„Mit meg nem adnék egy önéletrajzért vagy még inkább egy titkos naplóért, amelyet Rotschild Klára írt vagy mondott tollba!” – ezekkel a szavakkal kezdődik Simonovics Ildikó könyve. A muzeológus sok-sok évi kutatómunkával igyekezett kitölteni a Rotschild Klára életútjában tátongó lyukakat. A hírnév ellenére kevés kézzelfogható dolog maradt utána: a kutatás kezdetén mindössze három Rotschild-ruha volt közgyűjteményben (ezek száma mostanra 103-ra ugrott), de jellemző momentum az is, hogy a szalon felszámolásakor rengeteg divatrajz a szemétben végezte, egy részüket viszont szerencsésen kimentette Rusai Magda, a szalon egykori direktrisze. Simonovics Ildikó néhány éve a Nők Lapjában tett közé egy felhívást, amire elég sokan jelentkeztek, így rengeteg személyes történettel is gazdagodott a Rotschild Kláráról alkotott kép. A politikai és divatkorszakokon átívelő életutat most a CLARA – Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítás mutatja be a Nemzeti Múzeumban, amely április végéig megtekinthető.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5215336174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.