Olvass!

KönyvesBlog

Beleszakad az ember szíve Kerangal szívátültetésről szóló regényébe

2019. december 08. forgáchkinga

het_konyve_6_2.jpg

A szív az egyik legtöbbet használt jelképünk, a szeretet és a szerelem ősi, univerzális szimbóluma, amellyel sokszor azonosítják az ember lelkét, és amelyre többnyire úgy gondolunk, mint az összes érzésünk tárhelyére.  A szív jellegzetes, piros formája ott van mindenhol; hordjuk a ruhánkon, medálként a nyakunkba akasztjuk, viszontlátjuk a kártyalapokon, kis ikonját a szeretteinknek küldözgetjük. De hogy mit is jelent pontosan a szív, amely egész életünkben ott dobog a testünkben és pumpálja a vért az ereinkbe, azt szinte lehetetlen emberi ésszel felfogni. Vajon tényleg van-e plusz jelentősége a szívünknek, vajon mennyit hordoz belőlünk, az élettörténetünkből ez a szerv? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Maylis de Kerangal, aki épp egy másik könyvön dolgozott, amikor az édesapja egy szívroham következtében meghalt. Személyes érintettsége miatt a téma annyira elkezdte foglalkoztatni, hogy végül írt egy nagyon megható és megrázó, naturalista, de mégis egészen lírai regényt a szívről, pontosabban a szívátültetés folyamatáról. A Hozzuk rendbe az élőket 24 óra történetét meséli el, egy halálos autóbalesettől egészen addig a pillanatig, amíg a mindössze 19 évesen elhunyt Simon Limbres szíve másvalaki testében kezd el dobogni.

„Hogy mi is Simon Limbres szíve, mi is igazából ez az emberszív, attól fogva, hogy születése pillanatában gyorsabb ritmusra váltott, mint ahogyan a világra jöttét ünneplőké is, hogy mi is ez a szív, ami mindig vele volt, ha ugrándozott, ha hánynia kellett, akkor is, amikor szedte magára a kilókat, és akkor is, amikor táncra perdülve könnyűnek érezte magát, mint a tollpihe, vagy nehéznek, mint egy kődarab, hogy mi is ez a szív, ami annyiszor elbódította, és szerelemmel részegítette; hogy mi is Simon Limbres szíve, hogy ez a szív mit szűrt át magán, mit rögzített, és mit raktározott el fekete dobozként az alig húszéves testben, pontosan senki sem tudja, arra – vagyis a szívet tágító örömre meg a szívbe markoló szomorúságra – legfeljebb az ultrahang folyton változó képéből, a kezdet kezdetétől EKG-papírra nyomtatott szívritmusból lehetne következtetni”

Kerangal könyve különösen hangzó címét Csehov Platonovjából kölcsönözte: „Most mit csináljunk, Nyikoláj? Temessük el a halottakat, és hozzuk rendbe az élőket.” Az idézet a regény egyik szereplőjének küldetését fogalmazza meg, Thomas Rémige szövet- és szervtranszplantációs koordinátori irodájának falán olvasható. A sorok sok mindent elárulnak a regényről, amely több, mint orvosi dráma vagy tragikus családi történet, sokkal inkább lélektani mélyrepülés egy olyan eseménysorozatba, amelyben a halál valaki más számára az életet jelenti.

Maylis De Kerangal: Hozzuk rendbe az élőket

Fordította: Kiss Kornélia, Magvető Könyvkiadó, 2019, 272 oldal, 3699 HUF

 

A könyv egy átlagos, kamaszos kalanddal indul. A tizenkilenc éves Simon Limbres a barátaival szörfözni megy egy hűvös reggelen, hiszen aznapra igazán jó hullámokat ígérnek a szakértők. A fiúknak nem is kell csalódniuk, aznap délelőtt nem mindennapi szörfös élményekben lehet részük. Csakhogy a hazafelé úton a sofőr fáradtsága balesethez vezet, a furgon középső ülésén utazó Simon Limbres pedig – biztonsági öv híján – kirepül a szélvédőn és súlyosan megsérül. Az orvosok már nem tudnak mit tenni, beáll az agyhalál. Simon földi életének tragikus vége viszont egy olyan láncreakciót indít el, amely egycsapásra több ember sorsát is drasztikusan megváltoztatja.

Hogy ezek a változások hogyan zajlanak, azt egy – nyelvi és szövegszerkezeti szinten is – folyamatosan sodrodó, örvényszerű cselekménysorból tudjuk meg, amelyhez fokozatosan kapcsolódnak hozzá az érintett szereplők érzései és gondolatai. A fatális láncreakció első pontja maga Simon, az utolsó pedig a szívsebész, aki behelyezi a fiú szívét egy beteg páciens testébe. Ami közötte van, az pedig egy fullasztó, nehéz és elképzelhetetlenül fájdalmas orvosi és jogi protokoll, ami onnan indul, hogy Simon Limbres szüleit értesíteni kell a történtekről.

„Vajon mennyi ideig ülhettek így, miután elhangzott a bejelentés, összerogyva a szék szélén, olyan mentális tapasztalattal felvértezve, amelyről a testüknek idáig a leghalványabb sejtelme sem volt? Vajon mennyi időre lesz szükségük, hogy a halál uralma alá vessék magukat? Jelenleg érezni ugyan éreznek valamit, de azt képtelenség lefordítani emberi beszédre, csak rájuk tört, mint valami nyelv előtti nyelv, megoszthatatlan nyelv, amely a szavak és a nyelvtan előttről való, és ebben a nyelvben talán más szó létezik a fájdalomra, de nem tudják kivonni magukat a hatalma alól, semmilyen leírással nem tudják helyettesíteni, egyetlen képet sem tudnak felmondani belőle, egyszerre vágták el magukat saját maguktól, és az őket körülvevő világtól."

Kerangal regényében a leglenyűgözőbb és egyben legmegrázóbb az, hogy a testi és a mentális folyamatokról egyaránt reális és pontos képet fest, miközben gyönyörű nyelvezeten ír az élet és a halál közti határsáv fizikai és lélektani vetületeiről. Könyvének orvosi részeit egyébként nem bízta a véletlenre, a szívátültetéssel kapcsolatos jelenetek hiteles ábrázolásában testvére volt segítségére, aki foglalkozását tekintve szívsebész. Valószínűleg részben ennek is köszönhető, hogy az író ezzel a könyvvel elnyerte a Wellcome-díjat, amelyet minden évben annak a könyvnek ítélnek oda, amely sokat tesz az orvostudomány népszerűsítéséért. 

Regény egy szívről, ami másvalaki testében kezd dobogni

Egy téli reggelen három fiú indul szörfözni a francia partokhoz. Hazafelé balesetet szenvednek, és egyiküknél már csak az agyhalál beálltát tudják megállapítani az orvosok. A 19 éves Simon Limbres szüleinek életük legnehezebb döntését kell meghozniuk: felajánlják-e fiuk szerveit, köztük a már csak...

De a Hozzuk rendbe az élőket című regénynek a legnagyobb erénye nem is az orvosi hitelesség, hanem az író elképesztő pszichológiai érzékéből és beleérző képességéből fakadó lélektani realizmus. A regény folyamán egyre több és több érintett ember nézőpontjába helyezkedünk bele: az anya, az apa, a barátnő, az orvosok, az ápoló, a sebészek, a transzplantációt intéző szakemberek és egy szívátültetésre váró beteg nézőpontját is megismerjük. A gondolatfolyamok áramlásában a legszívszorítóbb persze a szülők traumája, akik életük legtragikusabb napján egy felfoghatatlanul nehéz döntéssel találják szembe magukat.

Kerangal regénye fájdalmas és nyomasztó, mert egy olyan napról szól, amikor egy család élete drámai kényszerpályára kerül, amikor egyik pillanatról a másikra egy szülőpáros, egy testvér és egy barátnő életét gyökeresen és visszafordíthatatlanul átírja egy tragédia. Az író döbbenetesen átélhetően érzékelteti, hogyan változik meg számukra az idő és a tér érzékelése, hogyan alakul át a nyelvhez való viszonyuk és hogyan kerülnek kívül a saját addigi életükön. Simon Limbres története mindeközben óhatatlanul szembesít a test és a lélek törékenységével, és azzal, hogy bármikor bármi történhet, amibe bele szakad az ember szíve. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6015342902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.