Olvass!

KönyvesBlog

Cara Hunter: Nem azért írok gyermekáldozatokról, hogy sokkoljam az olvasót

2019. december 19. .konyvesblog.

20191105_cara_hunter-37644.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Az Angliában toplistás szerzőnek, Cara Hunternek novemberben jelent meg harmadik könyve Magyarországon, Nincs kiút címmel, amely akárcsak az első két kötet, letehetetlen pszichológiai thriller. Az író a megjelenés alkalmából Budapestre látogatott, és a Könyvesblognak beszélt arról, miért ruházza fel az elkövetőket jó tulajdonsággal, miért szerepelnek könyveiben gyermekáldozatok, és azt is, mi a jelentősége annak, ha fordított időrendben ismerjük meg az előzményeket.        

Cara Hunter: Nincs kiút

Fordította: Gömöri Péter, 21. Század Kiadó, 2019, 412 oldal, 3990 HUF

 

Az Egy közeli ismerős és a Sötétben után Cara Hunter ezúttal egy család borzalmas tragédiáját tárja az olvasó elé: a Nincs kiút című thrillerben egy döbbenetes tűzvészben veszti életét gyermek és szülő, kizárólag az apa marad életben, akinek kilétét hosszú ideig homály fedi. A szálak kibogozása ezúttal is a korábbi kötetekből ismert Fawley nyomozóra és csapatára vár. A Twitter-bejegyzések, helyi hírek és helyszíni jegyzőkönyvek mellett a nyomozással párhuzamosan megismerhetjük a család életét is a tűz előtti hónapokban, így az olvasóknak lehetőségük nyílik, hogy maguk rakják össze a mozaikot. A Nincs kiútban Hunter remekül műveli azt, amit a korábbi köteteiben is: ujjal mutat rá gyanús emberek gyanús körülményeire és arra sarkall minket is, hogy  indítékot találjunk az illetőknek. Emellett Fawley magánélete is az orrunk előtt zajlik, a múlt leküzdése és a jelennel való összehangolása próbára teszi erejét. Cara Hunter zsenialitását nemcsak a bűntény komplexitása tükrözi, de az emberi pszichében zajló változások feltárásában is egyedülálló. Szereplői mindennapiak, esendők, a tettes általában nem klasszikus értelemben vett bűnöző, sokkal inkább a körülmények alakulása folytán lesz azzá, amikor a végzetes hibát elköveti. Hunter történetei számos csavart tartogatnak az olvasó számára, aki a Twitter-bejegyzésekkel, hozzászólásokkal, a szemtanú elbeszéléseivel és a helyszíni jegyzőkönyvekkel barázdált regényben a nyomozás részének érezheti magát.

20191105_cara_hunter-37558.jpg

Sorozatban a harmadik krimije jelent meg, a Nincs kiút a többihez hasonlóan beszippantja az olvasót. Hihetetlen sikeresek a könyvei, már 25 nyelvre fordították le őket. Honnan indult a detektívregények melletti elköteleződés?

Imádom a krimiket, és azt szokták mondani, olyat írj, amit szeretsz olvasni. Mivel magam is olvasom, értem, mit szeretnek benne az emberek. A cselekmény, a különleges karakterek nagyon fontosak. Az én esetemben a történet vége is nagy jelentőséggel bír, hiszen olvasás közben együtt találgatunk az olvasóval. Azt akarom, hogy érezzék, közel vannak a megoldáshoz, de mégsem engedem, hogy túl korán kitalálják – bizonytalanodjanak el, amíg csak lehet. Ez az egyik oka, amiért szeretem a krimiket. Mivel sokáig szövegíró voltam, és azt hiszem, mindig is akartam írni, ez kicsit olyan, mintha az álmom vált volna valóra. Kipróbáltam az első könyvemnél, hogy a kiadók mit szólnak hozzá, és sikerült, 25 nyelvre lefordították, amitől eldobom az agyam, tényleg! El sem akarom hinni. Ez egy álom, hiszen a munkám a hobbim és imádom. Egy kicsit szórakoztatom az embereket és élvezik, amit csinálok. Eljutok ilyen helyekre, találkozom az olvasókkal, ez a legjobb dolog a világon.

A legeslegelső komoly írói próbálkozása mi volt?

Mindig is írogattam gyerekkoromban, majd irodalmat tanultam az egyetemen, de krimiket nem írtam. Aztán történt egy vicces eset, ami elindította ezt az egészet: elmentünk nyaralni a férjemmel, ültünk egész nap a parton és olvastunk, én krimiket, szokás szerint. Nekem ez a nyaralás… Szóval, végére értem egy könyvnek és azt mondtam, hogy jó könyv volt nagyon, de nem tetszett a vége. Erre a férjem azt mondta, miért nem írsz végre egy olyan krimit, aminek tetszik a befejezése? Szóval, az egész ő hibája! (nevet) Aztán hazamentünk, beszéltem az ügynökömmel, és ő azt mondta, próbáljuk meg. Nagyon támogató volt. Megírtam az első regényemet, majd elkezdtük a kiadókat felkeresni. A végén teljesen hihetetlen módon hat kiadó is jelezte, hogy kiadná a könyvem, így versenyeztetni kellett őket, mint egy aukción. Végül a Penguin Books kiadót választottuk, ahol 2017-ben megjelent az Egy közeli ismerős című első regényem. Azt hiszem, innen már sínen volt a dolog. Rövid idő alatt megírtam három könyvet. Körülbelül négy hónap kellett egyhez, bár a harmadiknál, aminek a bemutatójára Budapestre érkeztem, kicsivel több kutatómunkára volt szükség a tűz miatt, ami egy összetettebb dolog. A kutatás nagyon érdekes a bűnügyek esetében. Rendőrökkel, ügyvédekkel, tűzoltókkal konzultáltam, ez hét hónapot vett igénybe. Megérteni, mi történik és hogyan követik a nyomokat, nagyon nagy örömet okoz nekem.

Úgy tudom, hogy imádja a bűnügyi sorozatokat tévében, könyvben egyaránt. Egy történet írásakor mi ihleti meg? Más történetek, sorozatok, talán valós bűnügyek, amelyeket autentikus forrásból ismer?

Úgy indul egy regény ötlete, hogy a hírekből vagy újságból értesülök egy valós bűnügyről, és annak alapján kipattan a fejemből egy történet. A második könyvemet, a Sötétbent, például az Ausztriában megesett Fritzl-ügy inspirálta, ahol 24 éven át fogva tartotta saját lányát az apa. Ez megtörténik Amerikában is, ahol feleségüket tartják fogva férfiak hosszú ideig. Ezek tehát mind valós, megtörtént dolgok, amelyek a történetet elindítják. A mag. Ezen rengeteget dolgozom, összetettebbé teszem, más szögből nézem és úgy bontakozik ki a végleges történet. Imádom a tévésorozatokat, rengeteget nézem őket. Csak egy apró részlet és abból kinő egy teljesen más történet, új formába öntöm. A realitykkel is hasonlóképpen vagyok, és amikor ezeket nézem, az elkövetőt próbálom megérteni. Ez az, ami engem izgat, a miért. Azt hiszem, sokan ezért olvasnak krimit, hogy megértsék, miért teszi valaki ezt vagy azt, miért követi el a bűntényt, miért viselkedik olyan erőszakosan abban a pillanatban. A titkát akarják megtudni, hogy mi is történt.    

20191105_cara_hunter-37547.jpg

Hol indul a krimi megírása? A megoldástól visszafelé a történet elejére?

Van egy hatalmas lapom, kiterítem és leírom a bűntényt. Aztán lejegyzem a nyomozást az elejétől a végéig. Mindig tudom, mi lesz a vége, ezt mindig előre kell tudni, jó befejezésnek kell lennie. Ezután teszem bele a rendőrségi csapat jeleneteit, bevillanásokat a családjukról, gyerekkorukról. Tehát, ha már egyszer megvan a bűnügy, elkezdek vele játszani. Hozzáteszek jeleneteket Adam Fawley-ról és feleségéről, aki a nyomozást vezeti és mindhárom könyvemben állandó karakter. A többi rendőrről és családjukról stb. Ezzel teszem gazdagabbá, ezek extra rétegeket alkotnak. Aztán a legjobb rész, amikor félrevezető nyomokkal spékelem meg, olyan ez, mint egy kincskeresés, játék az olvasóval.

Vannak olyan cikkek az interneten, amelyek krimiíráshoz adnak tippeket. Ezek között szerepel, hogy a történet szempontjából minden mondatnak kell, hogy jelentősége legyen. Adam Fawley magánéletének mozzanatai miként passzolnak bele ebbe az elméletbe, mi a célja a felügyelő életének mellékszálával?

Amikor megírtam az első krimit, amelyben elveszett egy gyermek, nem tudtam, hogy lesznek újabbak. Valahogy úgy éreztem, hogy hangsúlyosabbá kell tenni az egészet a nyomozóval, az olvasónak kapcsolatot kell létesítenie vele. Sokkal érdekesebb tudni a múltját, különösen, hogy ő ugyancsak elvesztett egy gyermeket, hiszen ez befolyásolta a személyiségét. Ez nagyon fontos része az első könyvnek: eltűnt gyermek után nyomoz, mialatt ő is elvesztette már a gyermekét.     

A szereplőinek, a nyomozókat is beleértve, meglehetősen összetett személyisége van, és jó érzékkel kelti őket életre. Ennyire ismeri a lélek titkait vagy konzultált pszichológussal is?

Pszichológussal is beszéltem, de ahogy kitalálom a történetet, úgy szép lassan a karakterek is alakulnak bennem. Azt hiszem, a krimi miatt van, ez a sajátossága. A szereplők fejlődnek, alakulnak az írás folyamatában. A nyomozócsapatot is egyre jobban ismerem, ahogy egyre többet írok róluk. Önálló életet élnek. Tudom, ez őrült dolognak hangzik. Mivel sorozatot írok, a helyszín, a szereplők változatlanok, mindenki ismeri őket, ez nagy előny, de mélységükben is egyre jobban közelebb kerülnek hozzám, főleg Adam Fawley és a múltja. Ha a történet nem jó, akkor viszont lényegtelen, milyen jók a karakterek.   

20191105_cara_hunter-37593.jpg

Kinek könnyebb a bőrébe bújni, a nyomozó, a bűnelkövető vagy az ártatlan figuráéba?

Arra törekszem, hogy az elején ne derüljön ki, ki az elkövető, ez lassan alakul ki. Ezeknek a karaktereknek mélysége van. Nem csak holttest van, mert az túl egyszerű lenne. Az elkövetőket is felruházom jó tulajdonságokkal, mert ők nem feltétlenül bűnözők, csak lehetetlen helyzetbe jutnak, aztán szörnyű hibát követnek el. Főleg a családi bűnelkövetésnél fordul elő, hogy alapvetően nem rossz emberek, csak olyanok lesznek a körülmények, a helyzet, amiről persze attól még ők tehetnek. Adam a legkézenfekvőbb, mert egyes szám első személyben írok róla, ő mintha itt ülne a vállamon, hallom őt. Még a humorunk is hasonlóan száraz.

Mindhárom regényében egy vagy több gyermekáldozat áll a bűn középpontjában. Az első eltűnt gyermekről szól, mely téma nem ritka a krimipiacon. Érzelmileg szüksége van-e az olvasóknak ehhez a döbbenetes borzalomhoz, amely a könyv lapjain tükröződik vissza, vagy más oka van a gyermekek tragikus szerepének a könyveiben?

Sosem kizárólag azért írok gyermekáldozatokról, hogy sokkoljam az olvasót. Ez engem nem érdekel. Különösen az első könyvben, ahol eltűnt gyermekről van szó, ami nagyon gyakran előfordul a való életben. Mindannyian különböző módon reagálunk erre. Van egy angol mondás, miszerint „egy gyerek felnevelése az egész falun múlik”. A gyermek a teljes közösség terméke, tükre. Az első regényemben éppen a mondás ellentétét akartam kifejezni, miszerint egy teljes falu tehet arról, ha elveszik egy gyerek. Az egész szituáció oda vezethető vissza. Nemcsak a gyermek elvesztése a lényeg, hanem a háttérben végbemenő folyamatok, az előzmények. A másodiknál nem hal meg a gyermek, habár a pincébe zárva kell túlélnie. A harmadik viszont valóban nagyon szívszaggató. A történet elején és végén is, borzalmas, tudom, én is sírtam, amikor leírtam, pedig nincs gyermekem. De itt is meg kell érteni a lényeget, mi megy végbe a családban, felfedezni, hogyan alakult az egész. Persze értem, nagyon fájdalmas belegondolni írónak is, olvasónak is, és nagyon intenzív része a történetnek a gyermekhalál, de az érzelmek fajtáit megismerni, a család komplexitását megérteni fontos része az egész történetnek.

Visszatérve a gyermekáldozatokra, illetve az áldozatul esett családokra, mit gondol a mai társadalmakban a gyermekek helyéről? Egy 2016-os angliai felmérés szerint a fiatalokról szóló hírek 71 százaléka negatív és ezek egyharmada bűntényről tudósít. Nehezebb-e ma egészséges felnőtté válni, mint a mi gyerekkorunkban, esetleg ma több fiatalkorú által elkövetett bűntett van-e, mint 20-30 évvel ezelőtt?

A mai társadalom nagyon veszélyes hely a gyerekeknek. Különösen az internet és annak befolyása miatt. Amikor én voltam gyerek, még nem létezett. Ezzel összehasonlítva csendesebb, kisebb világban éltünk, ismertük az embereket, biztonságos volt kimenni játszani. Most nagyon nehéz gyereknek lenni. Ezek a könyvek nemcsak a gyerekekről szólnak, hanem a szülőkről is. A legjobbat akarják tenni, de sokszor ez lehetetlen, mert a helyzetek tőlük függetlenül alakulnak. Nagyon kemény. A társadalom változik, új játék van az emberek kezében, amit közösségi médiának hívnak, és amellyel még nem tudjuk, mit kezdjünk. Nem alakultak ki a szabályok, ezért nagyon veszélyes, különösen az online dolgok, kárt okoznak a társadalomban, mert nem használjuk jól. 

20191105_cara_hunter-37575.jpg

A könyveiben rendszeresen Twitter-bejegyzéseket jelentet meg a történések között, valamint internetes posztok, hírek, jegyzőkönyvek, telefonos tanúvallomások törik meg a szöveg hagyományos jellegét. Ezzel megreformálta a krimiírás formáját, modernizálta Agatha Christie örökségét. Ezeket ön alkalmazta először könyvben vagy más kortárs krimiíró is használja ezeket az eszközöket?

Nem én vagyok az egyetlen, de talán korábban alkalmaztam, mint mások és most nagyon sokan csinálják, ami hízelgő. Hogy miért? Az első könyvet az eltűnt gyermekről írtam, és tudom, hogy ha a való életben eltűnik a gyerek, akkor minden fórumot megragadnak a hozzátartozók, így a közösségi médiában is nagy felbolydulás van. Mindenki érintett lesz, mindenkinek van véleménye. A legtöbb ember azt se tudja, miről van szó, mégis véleményt mond és ez nagyon csúnyán sülhet el. A rendőrség munkáját megnehezíti, a család fájdalmát pedig súlyosbítja. Egy eltűnt gyereknél ez része a dolognak a valóságban, szóval, bele kellett tennem. Hogy az emberek maguktól lássák. A Twitter azt is szolgálja, hogy az olvasó maga dönthessen, befolyásolja-e őt vagy nem mások véleménye. Ezek ugyancsak nyomok. Ez ad egy bizonyos tempót a sztorinak, sőt a monotonitását is megtöri a könyvnek. Imádom ezeket, nagyon jól működik. 

Mindhárom regényben a nyomozással párhuzamosan időrendfelbontó elbeszélésben ismerhetjük meg az előzményeket, a kiváltó okokat a család életén keresztül. Ez van, hogy időrend szerint mutatja az egyes eseményeket, van, hogy fordított időrendben, a bűntényt megelőző órákból kiindulva.

Van, hogy a valódi válasz arra, ami a családban történik, a korai időszakban keresendő, például az Egy közeli ismerős című első kötetemben. Csak fokozatosan derül fény erre az idő múlásával, míg a másiknál, a legújabb könyvemben az egyes eseményekből adódik össze a vég. Szeretem az olvasóimnak megadni a lehetőséget, hogy rájöjjenek maguk a megoldásra. Ehhez adok különböző dokumentumokat, mint a tűz helyszíni jegyzőkönyvét, amely valódi, bár rövidített változat. Vagy a holttest helyéről a jegyzőkönyvet. Ezekkel a segédletekkel az emberek meghozhatják saját döntésüket: Ez fontos részlet? Ez vajon nyom? Azt hiszem, ezt szeretik az emberek. Ezek az időrendi részletek arra is jók, hogy többet mutassanak, mint amit a rendőrség lát. Az olvasónak szinte nagyobb esélye is van, mint a rendőrségnek, hogy rájöjjön a megoldásra.    

Szerző: Rátkai Zsófia

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9415354394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.