Olvass!

KönyvesBlog

Mécs Anna: Szelekció [Kapcsolati hiba]

2019. december 21. .konyvesblog.

Télikabátos emberek között szlalomozott zöld rolleren a Varsányi Irén utcában december 21-én. Kicsöngött a telefon.

- Hallo.

A pszichológusa hangja meglepte, szinte el is felejtette, hogy pár másodperccel ezelőtt megnyomta a hívás gombot, a fia kérdése visszhangzott a fülében. Jobb kezével odakapott, megigazította a headsetet.

- Ha egyre többen leszünk, és egyre kövérebbek, akkor egy idő után nem fog a Föld lezuhanni?

- Neked is szia.

- Ezt kérdezte Dominik az előbb, amikor elköszöntem.

- Megint útközben vagy?

- Mit mondjak neki?

- Hogy nem fog.

Megállt a kereszteződésben, körülnézett. Elindult. Egy várakozó autó elsötétített ablakkal pont elindult mellette. Majdnem fellökte. Le is dudálta.

- Minden rendben?

- Igen, csak ezek a barmok. Utálom az autósokat. Annyira utálom, hogy az összesnek beverném az arcát.

Egy idősebb, elegáns nő sétált vele szemben, egy fiatal fiúba karolva, az unokája lehetett. Az elegáns nő ellenségesen nézett rá.

- Honnan jön ez a düh?

- Nem tudom. Elegem van az emberekből. Túl sokan vannak. És mindenhez annyira értenek.

Kapcsolati hiba

Mécs Anna a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat nyerte el 2018-ban Gyerekzár című novelláskötetével. A Könyvesblogon Kapcsolati hiba címen írja tárcasorozatát havi rendszerességgel (a korábbi részeket itt lehet olvasni). 

A Széna térre ért. A biciklis sávban gurult, lecsengette a gyalogosokat, azok kelletlenül odébb álltak. Piros volt a lámpa. Két biciklista állt be mögé. Fél füllel hallotta, hogy valami megjegyzést tesznek a rollerre.

- Biztos, hogy ennyi emberrel kell körülvenned magad? Főleg most, az évfordulón.

Nagy nehezen átverekedte magát a bicikliúton ragadt autók között, de az út felénél szembe találta magát a pláza felől hatalmas szatyrokkal érkezőkkel. Már csak pár nap volt karácsonyig, így az emberek átlagos térfogata kétszeresére nőtt az ajándékoktól. És mintha versenyt cipeltek volna, minden egyes csomag azt üzente; az én terhem a legnagyobb.

A zebrán átkelést mindig úgy élte meg, mint egy összecsapást. Harcba indulunk, hogy átérjünk a túloldalra. Neki az elektromos roller bizonyult a leghatékonyabb fegyvernek; pici, bárhol átfér vele, az ütközet után pedig olyan gyorsan el tud vele húzni, mintha biciklin ülne.

- Igazad van. A franc fog most bemenni a plázába.

Megállt hirtelen, megfordult, és megvárta a következő zöld lámpát. Egy fenyőt cipelő férfit majdnem fellökött. De amint az embertömegen átvergődött, végre igazán gyorsan tudott menni. A Csalogányon robogott, amikor látta, hogy az ő oldalán le van zárva a járda. Lehajtott az úttestre. Az utca azon a szakaszon egyirányú volt, így mindenki vele szembe jött. Szlalomozott az autók között, és közben csujogatott. Rohadt rolleres, ordibálták. Dudáltak rá.

- Mi történik ott? Minden rendben?

A bal kezével rácsapott egy motorháztetőre. A vezető majdnem kiszállt, de aztán meggondolta magát.

- A legnagyobb rendben. Tök igazad van. Szarni kell az emberekre.

- Nem pontosan így fogalmaztam. Szóval, honnan jön a düh?

- A hülye anyukák. Hadjáratot indítottak Dominik ellen.

- Mi váltotta ki?

- Ne gyere már te is azzal, hogy mi tehetünk róla.

- Ezzel jöttem volna?

- Jó, bocs. Anyám szerint mi tehetünk róla. Szóval Dominik néhány gyereknek azt mondta, hogy ki fognak szelektálódni.

- Kiknek mondta?

- Hllkk, hbggg, jufhfufh, hjjjjuii, gllreit.

Egy mentőautó hajtott el a Batthyány térnél.

- ...hjjjuikk erre bepipultak.

- Bocsi, de csak az utolsó két szót értettem. Elég rossz a vonal.

- Ja, bocs. Akkor újra. Szóval van egy lány, aki mindenre allergiás, vagy intoleráns, mit tudom én, tudod, glutén, laktóz, tejcukor, különböző bogyók, hüvelyesek, szerencsétlen nem ehet semmit. Na, neki mondta, hogy kiszelektálódsz, lúzer. Meg van egy nagyon kövér lány, nem kövér, bocsi, túlsúlyos. Tömegügyileg kihívásokkal küzdő?

- Szerintem most cinikus vagy.

- Jó, de már nem bírom, hogy azt se mondhatom, hogy kövér. Pedig szegény gyerek kövér, a szülők biztosan teletömik, kajával jutalmazzák, hogy ezzel kompenzálják az otthoni szart. Meg még mondta Dominik egy fiúnak is, akinek az anyja állandóan mobilozik vezetés közben.

- Te meg épp terápiázol rollerezés közben.

Hangos fékcsikorgás, nem látsz a szemedtől, rohadt rolleres, kiabálja egy kövér hang.

- Hahó, mi van ott?

- Ne csináld bennem a feszkót, most miattad majdnem elütöttek.

- Én már sokszor kértem, hogy ne rollerezz terápia alatt.

- De máshogy nem bírom. Nem bírok egyhelyben ülni, és a szarjaimról beszélni.

- Jó, erről majd később. Térjünk vissza Dominikra. Vajon miért mondta ezt?

Kiért a Duna-partra, elindult a Lánchíd felé a bicikliúton. Egy kínai csoportot és egy angol legénybúcsút kellett kikerülnie – előbbiek nagyon sokan voltak, utóbbiak pedig már most, délután fél négykor olyan részegek, hogy úgy mentek, mintha szlalomoznának nem létező tárgyakat kerülgetve. Csodával határos volt, hogy nem dőltek fel, pedig olyan kis szöget zártak a talajjal, mint a halvány, december végi napsugarak.

- Az apjától hallja.

- Mit?

- Hogy ne aggódjon Dominik a túlnépesedés miatt, mert úgyis kiszelektálódnak a gyengék.

- Egy éve is ezt mondta?

- Most ezt hagyjuk.

- Szerintem ne hagyjuk.

- Azt akarod, hogy bőgjek?

- Nem, csak hogy ne fojtsd el az érzéseidet. Ne vedd át a férjed védekező mechanizmusát.

- Jó, de igaza van. Leszámítva a mi tragédiánkat. De ezt csak neked merem elmondani. A vízivárosi anyukák ezért meglincselnének. Mindenki szép, minden test szép, mindent tolerálunk. Szeretet köre. Elfogadás köre. Hála köre. Persze, zabálja szét a gyerek magát, aztán az én adómból gyógyítsák meg a sok cukorbeteget.

- Egy éve egy ilyen kört éppen te alapítottál.

- Jó, jó. Mert akkor kellett, hogy valahogy túléljek. És akkor egy percre elhittem, amit mondanak, de ők is csak önvédelemből ilyen toleránsak, hogy ne kelljen szembe nézniük a saját tökéletlenségeikkel.

Meglátja, hogy az úttesten épp lelassít egy kocsi, és parkolni kezd. Felismeri a szülői munkaközösség elnökét. Az Autómentes Főváros egyik nagy aktivistáját. Legszívesebben megállna és lefotózná, de nem akar lendületet veszteni. Amúgy is hamarosan haza kell indulnia, ma van az év legsötétebb napja van. Összesen nyolc és fél óra napsütés a huszonnégyből. Biztos nem véletlenül egy éve ment el a babájuk. Dominik is csak három év után fogant meg. Az első és az utolsó három hónapban feküdnie kellett, hogy megmaradjon.

- És tudod, hogy közben mit gondolnak rólam? Hogy miért csak egyet szültem. Hogy miért szültem. Hogy miért lombikoztam, miért nem lettem inkább lelkileg jól, akkor biztos összejött volna. Hogy minek szóltam bele a természetes szelekcióba, hogy miért nem szóltam bele hamarabb. Na, és miért szoptattam egy évig, meg miért csak egy évig. Elegem van. Bemásznak a fülembe a kommentjeikkel, a Facebook-csoportjaikkal, a megosztásaikkal, a lefitymáló nézésükkel, a gyermektelenségükkel és a sokgyerekességükkel. Minden egyes lélegzetükkel azt üzenik, hogy szerintük nem vagyok elég jó.

- Szerintük?

- Szerintük.

- Biztos, hogy szerintük?

- Igen, szerintük.

- Biztos?

- Most mi ez, mire akarsz kilyukadni?

- Ki szerint nem vagy elég jó?

- Hát mondom, hogy szerintük.

- Vagy?

- Vagy anyám szerint.

- Hahaha. Megbeszéltük, hogy harminc fölött nem kenünk mindent anyádra.

- Jó, nem tudom.

- Szóval ki szerint?

A nap utolsó sugarai megfestik az eget, narancssárga, lazacos beütéssel. A Lánchídnál a Fő utcára kanyarodik, elindul visszafelé.

- Jó, akkor szerintem.

Az Afrikából érkező mediterrán ciklon miatt még sötétedés után is tíz fok fölötti a hőmérséklet. Nem fagynak az arcára a könnycseppek. Megáll, leteszi a rollert, leállítja az alkalmazást. Hazasétál.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr10015360120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.