Olvass!

KönyvesBlog

Szvoren Edina kapta a Mészöly Miklós-díjat

2019. január 19. .konyvesblog.

Szvoren Edina kapta az idei Mészöly Miklós-díjat. Az elismerést tegnap adtak át neki Mészöly szülővárosában, Szekszárdon. A Mészöly Miklós Egyesület a Magvető Kiadónál tavaly megjelent Verseim című novelláskötetéért ítélte oda a díjat, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke…

Tovább

Szendrey Júlia nem csak Petőfi felesége volt

Kép forrása Szendrey Júlia neve korábban jórészt csak Petőfi Sándorral kapcsolatban hangzott el. Hol úgy hivatkoztak rá, mint „a feleségek feleségére”, hol pedig úgy, mint hűtlen özvegyre, aki alig egy évvel Petőfi eltűnése után már újra is házasodott. Mellesleg itt-ott megemlítették, hogy írt pár…

Tovább

Több mint nyolcvan könyv fog versenyezni az idei Aegon-díjért

2018-ban Nádas Péter kapta az Aegon-díjat (Fotó: Bartos Gyula) 81 kötetet, köztük például Oravecz Imre, Dragomán György, Rakovszky Zsuzsa és Térey János könyveit is jelölték az idei Aegon Művészeti Díjra, amelyet tavasszal 14. alkalommal adnak át.  2018 kortárs magyar…

Tovább

Hogyan építsünk a Szolgálólány alapján egy életképes diktatúrát?

Elpusztíthatja-e holnap egy aszteroida a Földet? Lehetünk-e fiatalabbak a saját gyermekünknél? Megjósolható-e a jövő a tudomány segítségével? Vannak-e jogaik a majmoknak? Hány neme lehet egy földönkívülinek? Hogyan építsünk életképes diktatúrát? Gazdasági hiba volt-e a Birodalom presztízsberuházása,…

Tovább

Kép-más – Rippl Renáta

Rovatunkban illusztrátorokat mutatunk be, akiket arra kértünk meg, hogy fejezzenek be öt mondatot, és persze rajzolják meg hozzá saját magukat. Ezúttal Rippl Renáta rajzolt és válaszolt. Rippl Renáta: Panka balerina lesz - Balettmesék 1. Manó Könyvek, 2018, 54 oldal, 2490 HUF   Azért…

Tovább

Könnyen egy átnevelő táborban találhatja magát, aki nem az elvárt módon szeret

Amikor a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson. Emily M. Danforth:…

Tovább

Ezeket a könyveket nézzük majd a moziban!

Tavaly év végén már listába szedtük azokat a könyveket, amelyek a filmesek figyelmét is felkeltették és 2019-ben bemutatják a filmes adaptációikat. Most a Publisher’s Weekly friss listájáról kiválogattunk még ötöt, melyek miatt idén is érdemes lesz moziba menni. Kés a…

Tovább

Vass Virág: Egy hősnőre volt szükségem

Fotó: Valuska Gábor A Kádár-korszak egyik leghíresebb manökenjének kalandos, egyben tragikus életútja ihlette Vass Virág legújabb kötetét, az író viszont fontosnak tartja leszögezni, hogy ebben a regényben szándékoltan nem Lantos Piroska történetét írta meg. Ám főhőse, Kardos Sára szintén egy…

Tovább

Áprilisban jelenik meg Stieg Larsson könyve az Olof Palme-gyilkosságról

A svéd kiadás A huszadik század egyik legrejtélyesebb politikai gyilkossága volt Olof Palme megölése. 1986-ban az akkori svéd miniszterelnök moziból tartott hazafelé feleségével, amikor a nyílt utcán lelőtték. A gyilkosság iszonyúan megrázta az ország és az egész világ…

Tovább

Cserna-Szabó András: Teljesen természetes, hogy valaki egyszerre hős és gyáva, forradalmár és besúgó

Fotó: Valuska Gábor Martinovics Ignác, a „második leghíresebb albán származású magyar – Delhusa Gjon után”. Cserna-Szabó András új könyve az ő életének – a szó átvitt és szigorú értelmében is – fejetlen történetéből indul ki. Az abbé a fejével játszik lazán…

Tovább

A nácik által elrabolt könyvek egy része még mindig Európa könyvtáraiban porosodik

Az ERR emberei a Baltikumban elkobzott könyveket szortírozzák (forrás) A nácik által elrabolt, majd ilyen-olyan múzeumokba és magángyűjteményekbe kerülő, végül évtizedes perek tárgyát képező műkincseknek tonnányi irodalma van (mi is foglalkoztunk a témával, amikor pár éve magyarul is megjelent…

Tovább

5+2 könyv arról, hogy milyen menekültnek lenni

2015-ben Keleti pályaudvarnál egyszer csak megjelent egy csomó külföldi, akik sátrakban, pokrócokon húzták meg magukat, és úgy tűnt, napról napra egyre többen vannak. Tulajdonképpen ez volt az a pillanat, amikor Magyarország először szembesült  a menekültválsággal. Aztán hamar kiderült, hogy a…

Tovább