Olvass!

KönyvesBlog

Ebben a gyógyszertárban pirulák helyett verseket írnak fel

2020. január 10. .konyvesblog.

verspatika.jpg

Megnyílt a világ egyik első olyan gyógyszertára a nyugat-angliai Shropshire-ben, ahol pirulák helyett verseket adnak a „betegeknek”. A verspatika ötlete egy költőtől, Deborah Almától származik, aki személyesen írja fel a gyógyverseket a betérő „pácienseknek”.

A költő gyógyszertárának koncepciója azon az elképzelésen alapul, hogy a költészet számos érzelmi probléma kezelésében segíthet, kezdve a stressztől vagy a kimerültségtől, egészen a szerelmi bánatig. Ehhez igazodva Deborah az üzletben hangulatok szerint rendezte el a könyveket.

verspatika1_1.jpg

A verspatika „gyógyszerésze” persze nem találomra adja a betérő vendégek kezébe a versesköteteket. Költészeti workshopokat, illetve konzultációkat is tart, és ezek alatt méri fel, hogy kinek pontosan milyen versekre is van szüksége.

verspatika2.jpg

„Amikor adok egy verset valakinek, az utána az övé lesz – ráragaszthatja a hűtőjére és az utána bátorítja, boldogabbá teszi őt” – vallja Deborah Alma. A költő egyébként éveken át dolgozott demens betegekkel. Elmondása szerint ekkor figyelte meg, hogy a versek milyen hatással vannak az emberekre. Azóta hisz abban, hogy a költészet képes megváltoztatni az emberek hangulatát és lekötni a figyelmüket.

Forrás: Sky News/Transindex

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1015400966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.